Megnyugodhatunk


Megnyugodhatunk. Ismét megoldódott egy hatalmas probléma. Hende Csaba jött, látott, benyalt és végül kinevezett. Aztán újra benyalt. Immár csontig. De legalább így most már ez is rendben van. Innentől már a honvédségnél sincs szükség a sötétben fényre. Köves Slomó Máté megérkezett, meggyújtotta a szellemi világosságot, és karnyújtásnyi távolságba hozta katonáinknak a talmudi tanítások minden szépségét. Valljuk meg, már csak erre volt szükségünk. Úgy kellett ez a Magyar Honvédségnek, mint lufiárusnak a nyílzápor. És a narancsos kormány honvédelmi minisztere, mint egy parafenomén azonnal ráérzett erre az igényre…




Megnyugodhatunk.

Ismét megoldódott egy hatalmas probléma.

Hende Csaba jött, látott, benyalt és végül kinevezett. Aztán újra benyalt. Immár csontig.

De legalább így most már ez is rendben van. Innentől már a honvédségnél sincs szükség a sötétben fényre. Köves Slomó Máté megérkezett, meggyújtotta a szellemi világosságot, és karnyújtásnyi távolságba hozta katonáinknak a talmudi tanítások minden szépségét.

Valljuk meg, már csak erre volt szükségünk. Úgy kellett ez a Magyar Honvédségnek, mint lufiárusnak a nyílzápor. És a narancsos kormány honvédelmi minisztere, mint egy parafenomén azonnal ráérzett erre az igényre. A gondolatot aztán tett követe, a hírügynökségek pedig már repítették is a hírt a nagyvilágba:

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus tábori főrabbijává nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter Köves Máté Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját május elsejei hatállyal. Az erről szóló dokumentumot május másodikán adta át a minisztérium Balaton utcai épületében.

Hende Csaba a kinevező dokumentum ünnepélyes átadásán arról beszélt, hogy nagy reményeket fűz a további közös munkához. „Az elmúlt két év munkája során, Köves Slomó személyében egy rendkívül elkötelezett, nemes gondolkodású hazafit ismertem meg, akivel öröm és büszkeség együttműködni” – fogalmazott a miniszter.

Az EMIH vezető rabbija a beiktatása után úgy nyilatkozott, legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy elősegítse a „hídépítést” a zsidóság és a társadalom többi része között. Köves Slomó kiemelte: nagy megtiszteltetés számára a megbízatás, feladatainak ellátásakor mindvégig azon lesz, hogy Magyarországot és a Magyar Honvédséget szolgálja.

Azt hiszem, a fenti sorokat olvasva mindannyian elmorzsolhatunk egy apró kis könnycseppet a meghatottságtól, miközben Hende miniszter úr szavait ízlelgetjük: „Köves Slomó személyében egy rendkívül elkötelezett…, nemes gondolkodású… hazafit… ismertem meg.”

A kérdés már csak az, hogy ez a barátságos arcú fiatalember vajon melyik nemzetnek van elkötelezve? Ugyanis én nem igazán emlékszem arra, hogy Köves Slomó, ez a „nemes gondolkodású hazafi” nagyon igyekezett volna elhatárolódni Simon Pereztől, amikor az arról értekezett, hogy éppen most szándékoznak felvásárolni minket.

De gondolom, az is sokakat érdekelne, hogy vajon mi szükség lehet úgy egyébként, a Magyar Honvédségnél egy tábori rabbira? Van egyátalán vallását gyakorló zsidó katona abban a maroknyi seregben, amink még van? Ha igen, vajon hány fő?

Ugye nem lepődnénk meg azon, ha nem nagyon tobzódnának metéltek a mieink között lövészárkokban, mivel a zsidók manapság nem igazán arról híresek, hogy más nemzetért vitézkedjenek. Bár mondjuk, az is igaz, hogy a magyar csapatok manapság már szinte mindenhol a zsidók érdekeit védik. De szerintem még ezzel együtt sem lehet túl sok, vallását is gyakorló zsidó a magyar honvédség kötelékében. Arról már nem is beszélve, hogy itthon nincs is tábor. Azt meg nem hiszem, hogy Kövest holnaptól kivezénylik szolgálatra Afganisztánba, vagy valamelyik másik támaszpontra, ahol a cionista érdekekért harcolgatunk.

De akkor meg tényleg minek?

Vagy kellett egy kis pénzt juttatni ennek a Slomó gyereknek a nagy semmiért? Esetleg erre a hétre is kellett valami benyalás, mivel a napokban nem volt egyetlen holokauszt megemlékezés sem, ahol lehetett volna? De legyen bármi is a háttérben, egy biztos: Köves Slomó innentől tábori rabbi, a Magyar Honvédség magas rangú tisztje.

Annak a seregnek pedig, amelyiknek ilyen remek katonái vannak, már nincs is szüksége ellenségre.

4 kommentek:

borissza írta...

Ő az első.
Aztán jön a többi, szépen és vitézül.
És majd lesz kit feltöltsön hittel.
Hisz ő is olvashatta:
Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a VÉGEKNÉL ....................

Maci írta...

Ebből is látszik, hogy a Fidesz kormány mennyire elkötelezett a hazai érdekeknek.Ezek után még mi jöhet? Simon Perez Budapest díszpolgára lesz? Hát ha már úgy is felvásárolta!

Névtelen írta...

Eddig is volt rabbi: Fröhlich Róbert ddtbk, vezető tábori rabbi, a Honvédelmi Minisztérium tábori rabbinátusának vezetője, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

eSzeL írta...

Perzse a "magyar" honvédségben szolgáló zsidó katonák csak a 2 éves izraeli, gázai övezetbeli gyilkolászás után jön ide. Miután jól begyakorolta a dolgát.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló