Megérte?


Ha jól belegondolunk, minden az ő terveik szerint alakult, minden úgy történt, ahogy a másik oldal szerette volna. Dániel Péter és fajtársainak aljas provokációja célt ért, felültünk neki. Pedig már messziről jól látszott, hogy az egész történet tipikus cionista húzás, annak minden aljasságával és mocskosságával együtt. Mégis belesétáltunk a csapdába, mégis belementünk egy olyan játékba, amiből már nem fogunk tudni jól kijönni. Persze valahol igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy valamiféle reakció kellett, hogy nem maradhattunk teljesen tétlenek. Ez még el is fogadható, de tényleg ez volt a legjobb válasz?




Ha jól belegondolunk, minden az ő terveik szerint alakult, minden úgy történt, ahogy a másik oldal szerette volna. Dániel Péter és fajtársainak aljas provokációja célt ért, felültünk neki. És ezzel sikerült elérnünk azt, hogy most már nem az a kérdés, nem arról szólnak a hírek, nem arról szól a közbeszéd, hogy Dániel milyen szánalmas egy patkány, hogy a tettének következtében milyen további magyarellenes támadások történtek, hanem most már az folyik mindenhonnan, hogy Magyarországon tovább fokozódik az antiszemita veszély, hogy szélsőséges fiatalok szobrokat rongáltak meg.

Pedig már messziről jól látszott, hogy az egész történet tipikus cionista húzás, annak minden aljasságával és mocskosságával együtt. Mégis belesétáltunk a csapdába, mégis belementünk egy olyan játékba, amiből már nem fogunk tudni jól kijönni. És ezen a tényen az sem változtat túl sokat, hogy az ügy kapcsán megint kiderült, hogy az orbáni világ egy cseppet sem különbözik a gyurcsányitól, hogy a zsidó seggnyalás most is mindenek felett áll, hogy a hatalom kettős mércéje most is ugyanúgy működik, mint anno.

Dániel Péterrel és a többi balliberális rongálóval ellentétben, a zsidó emlékművekre feliratokat fújok után azonnal hajtóvadászat indult. A nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói végzik, akik kezdetben még rongálás miatt vizsgálódtak, de a zsidók ajvékolása után már nemzet és kisebbség elleni izgatás bűntette címén nyomoznak tovább.

A vonatkozó törvények, a felderítési lehetőségeket szabályzó előírások figyelmen kívül hagyása, mint általában a nemzeti oldal tagjai ellen, természetesen most is végigkísérte a nyomozati munkát. A rendőrség az állítólagos szoborrongálók elfogása során ismét úgy tartott házkutatást, úgy forgattak össze mindent a lakásban, hogy az érintettek nem is voltak jelen. A vádat pedig az eddigi információk szerint mindössze az támasztja alá, hogy az egyik gyanúsított korábban „Szabadságot Budaházynak!” feliratot fújt fel egy ház falára.

A rendőrség az őrizetbe vételt követően nem értesítette sem a letartóztatottak kapcsolattartóit, sem az ügyvédeit, ezért egy kirendelt ügyvéd volt jelen a tárgyaláson, aki finoman szólva sem az érintettek érdekeit képviselte. Arról már nem is beszélve, hogy a családtagoknak még azt sem mondták meg, hogy hol őrzik a letartóztatottakat.

Mindeközben Dániel Péter és fajtárasai megelégedve dőltek hátra a karosszékben. Nekik nem kellett attól tartaniuk, hogy a rendőrség majd rájuk rúgja az ajtót, hogy az otthonaikban házkutatást tartanak. A mai narancsos Magyarországon a magyarellenes izgatás, a Horthy-szobor, a Tormay-emléktábla és Wass Albert szobrának meggyalázása a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik. Így ezen gaztettek elkövetőinek nem kell tartaniuk a számonkéréstől, nekik cserébe rendőri védelem jár, nem hogy eljárás alá vonnák őket.

De a hatósági intézkedés minden mocskossága, annak teljesen felháborító volta ellenére, azért ugorjunk vissza az elejére, a mi rövidlátásunkra és tegyük fel talán a legfontosabb kérdést: megérte? Elértünk vele valamit? Előrébb jutottunk vele?

Persze valahol igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy valamiféle reakció kellett, hogy nem maradhattunk teljesen tétlenek. Ez még el is fogadható, de tényleg ez volt a legjobb válasz?

Miért nem lehetett szervezni egy tüntetést valamelyik zsidó emlékmű elé, a lehető legnagyobb médiafelhajtással, ahol kézben a festékes dobozzal megmutathattuk volna, hogy mi is megtehetnénk, hogy mi is leönthetnénk, hogy mi is megrongálhatnánk a tiéteket, de nem tesszük, mert nem süllyedünk le erre a szintre? Vagy miért nem tettük meg ugyanezt kisebb csoportokba verődve? Odaállhattunk volna a most összefújt összes szobor elé, kézben a festékkel, üzenve nekik és üzenve mindenkinek, hogy mi is megcsinálhatnánk, de mi nem vagyunk dáneilpéterek.

Vagy ki lehetett volna találni még másik ötfajta, hozzánk méltóbb reakciót, amivel a közbeszédben lehetett volna tartani a történetet, amivel még szélesebb körben be lehetett volna mutatni a másik oldal aljasságát és magyarellenességét, amivel rá tudtuk volna szorítani még a liberális médiát is, hogy napirenden tartsa, de ne tudja relativizálni Dániel Péter-ügyét. Ehelyett viszont most megint elveszett a lényeg, ehelyett most megint lehet ajvékolni, fröcsögni, rettegni végeláthatatlanul.

Megérte? Tényleg ez volt a legjobb válasz?

12 kommentek:

Névtelen írta...

Sajnos a cikkben foglaltak teljesen igazak.

Névtelen írta...

Sajnos igaza van a cikk irójának, felültünk az aljas provokációnak. Azért irok többes számban, mert ha nem is tudok egyetérteni az ilyen "módszerekkel", de együttérzek a magyarságukban megbántott és megalázott "elkövetőkkel". Ők birtokolják a tudatipart, ebből kifolyólag őket tekinti az agymosott nép hivatalos és mértékadó véleményformálóknak.

Karina írta...

Ezekről a provokátorokról ( féleszüekről ) már egyszer megírtam, hogy hová valók! Másodsorban pedig, ha valakinek nincs más dolga mint állandóan a kákán is csomót keresni, viselje el a provokációkra adott választ. A mai világban mikor a legtöbb ember a megélhetéséért küzd és mindig piszkálódó, provokáló lényekbe ütközik úton útfélen, akkor elgondolkodik azon, hogy most pofán csapja a kötekedőt, vagy kikacagja. Sajnos ma az a helyzet, ezek a" megélhetési sirók-rivók, magyargyülőlők," még rendőri segítség mellett mocskolhatnak minket.Hogy még igy is megéri visszavágni?Ki tudja, egyszer már csak vége lesz már ennek a lehetetlen állapotnak!

Maci írta...

Nagyon igaz, amit leírt a cikkben kedves gabeebee. De van egy másik lehetőség is. Egy ismerősömmel való beszélgetés közben merült fel. Az illető felvetette, mi van, ha ezt is "dánielpéterék" csinálták? Hogy hihetővé tegyék a sztorit, előtte lefújták a Horthy szobrot, és az emléktáblát, majd azokat a szobrokat festették össze, amelyek nekik jelentenek valamit. Azért, hogy a cirkusz tovább működjön. Hogy tovább lehessen "rettegni". Ha Ön erre azt mondja, hogy ebből az úrból nem néz ki ilyen körmönfont tervet, akkor elfogadom, ámbár ne felejtsük el, hogy az ügyvédek általában azért éppen eléggé "dörzsöltek". És bennem az is felmerül, hogy esetleg nem is Ő találta ki az egészet, hanem a főnöke. Feri részéről pont "stílusos", mondhatnánk testhezálló lenne az ilyesmi.

Gambit írta...

Borítékolható volt, hogy lesz egy-két hülye, aki bedől a dolognak... Sajnos.
A legméltóbb reakció szerintem egyébként a megrongált emlékművek tüntetési keretek között történő megtisztítása lett volna. Lehetőleg jobbikos képviselőkkel és párezres tömeggel. Arra senkinek nem lehetett volna egy rossz szava se, kifejthettük volna a véleményünket... stb. Alapjáraton egy elég nagy ziccert hagytunk ki ezzel.

Névtelen írta...

Én elhívtam volna Dániel Pétert egy interjúra valami liberális szennylap nevében, aztán valami félreeső helyen leöntöttem volna egy vödör piros festékkel. És lefotóztam volna.
De amúgy egyetértek a cikkel.

Realista írta...

1.Azért indult "hajtóvadászat" mert ezek név és arc nélkül tették amit tettek,Dániel pedig névvel és arccal.
2.Dániel ellen is indult eljárás de nyomozni felesleges volt mert egyből bevallotta amit tett és önként jelentkezett,ezt írja a blogján.
Na ennyi a különbség.És ez hatalmas különbség.

lindenmayer írta...

Gondolod?Oda állhattál volna a zsidó emlékmű elé szabadon?Figyelem felkeltés lett volna belőle?Nem!Azonnal elvittek volna akár fújsz akár nem!Nincs helyes út egyenlőre.Leszarják a véleményed!nem mai keltezésű fiatal vagyok,biztos elvittek volna akkor is,ha békés vagy!Ugyan úgy bele röhögtek volna a pofádba!A pénzügyi tőke mindent megvett!a törvényeket nekik írják és szavazzák meg!Amíg ez meg nem változik semmit nem tehetsz!

balambér írta...

Teljesen egyetértek a cikk írójával, a zsidók provokációjának nem lenne szabad felülni. A cionista szörnyszülöttek szándékosan addig provokálnak, amíg valaki nem válaszol, hogy a magyarokat elmondhassák fasisztának, antiszemitának, fajgyűlölőnek, hogy tele torokból tudjanak üvöltözni a Magyarországon egyre erősödő antiszemitizmusról, fajgyűlöletről.

Sajnos megtehetik, a "polgári kormány" nem a tisztességes embereket védi, hanem a háttérhatalom által megkövetelt, egyenlőre még kisebbségben lévő zsidókat és cigányokat, akik provokálhatják, gyalázhatják, öldöshetik stb. a többségi nemzet tagjait, mert tudják, hogy nem eshet bántódásuk, a zsidó provokátoroknak biztosan nem. Ezért olyan magabiztosak és pofátlanok a dánielpéterek, a noéhisztinák, mert bárhogy gyalázhatják a magyarokat, ők érintetlenek, a fajtársaik még dícsérgetik is őket, itthon is, meg külföldön is. Ha esetleg eljárás indul ellenük, majd felmentik őket. Tudják nagyon jól, ha zsidó provokál akkor nem történik semmi, ha ugyanazt magyar követi el, az kapásból közösség elleni izgatás.

A zsidó dánielt, még csak ki sem hallgatták a rendőrök, a feltételezett magyar elkövetőt azonnal előzetesbe vágták. I. Bélánál a távollétében házkutatást tartottak, a zsidó dániel pedig rendőri védelem alatt áll, stb. Tökéletesen működik a kettős mérce. Vajon kinek a rendőrsége, a magyarok adójából fenntartott azon rendőrség, amely folyamatosan diszkriminál, a valódi bűnösöket pozitív, a magyar viszont válaszolókat negatív értelemben?

Mi lehet a megoldás? Lehet a cikkíró által javasolt tüntetés, de úgy gondolom széleskörű összefogásra van szükség. A civil fel kellene lépni szervezeteknek, minden kettős mércés estben tiltakozni ( tüntetés, petíció, média felhasználása, országgyűlési képviselők számonkérése, visszahívás kezdeményes, tiltakozás a zsidó szervezeteknél stb.).

Ugyanezeket meg kellene tenni a Jobbiknak, mert a magyarok védelmében más párt nem fog fellépni. Az Európai Parlamentben is állandóan hangoztatni kellene a kettős mércét,a magyarok háttérbe szorítását, a bekövetkezett eseménye bemutatásán keresztül, még akkor is ha libsi irányítás működik.

Gambit írta...

No, mára is jutott egy libsi akció: http://barikad.hu/az_avh_kinozta_most_az_emlektablajat_loptak_el-20120529

Névtelen írta...

Véleményem szerint koncepciós eljárás. Biztos vagyok benne, hogy nem a megfelelő ember van előzetesben.

borissza írta...

Tisztelt Hölgyek és Urak ! mindegy hogy "felül" -e valaki a provokatőrnek, vagy nem. A színjáték évtizedek óta ugyanaz, előre megtervezett koreográfia szerint, pontos időzítésekkel. Lényeg az, hogy égjen a hisztéria tüze, hogy dániel fújja vagy valami kónbendit, díszgój vagy díszcigány - teljesen mindegy. Azsanprovokatőr mindíg van készenlétben, s ha nem reagál senki, hát reagáltatnak valakivel (persze ennyi mélyütés után könnyű Katót táncba vinni ...)
Mit is ír H.T 1896.ban a Judenstaatban?
...Az antiszemitizmust leküzdeni nem lehet, mert ott, ahol zsidók nagyobb számban élnek, ott az antiszemitizmus okait megszüntetni nem lehet . . .A zsidókérdést világkérdéssé kell megtennünk, mely a kultúrnépek tanácsában lesz szabályozandó...
No, hát itt tartunk, majd a "kultúrnépek" elitélnek minket, a belsőnkben terjengő daganat meg bőgve elhatárolódik.
Minden érzelmi alapú reakció - pipaszutyok, ráolvasás.
Tovább nem mondom.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló