Ezek szimplán idióták, vagy egyszerű provokatőrök?


Remélem, ma senki nem megy (ment) dolgozni. Ha netán valaki mégis, akkor az azonnal szóljon be a cégnél az illetékesnek, hogy a mai munkanapot duplán számolják el, mivel ma munkaszüneti nap van. Nemzeti ünnep. És a jövő héten sem kell dolgozni senkinek sem, mert folyamatos nemzeti ünnep van, pontosabban lesz. Tegnapelőttől számolva egyfolytában, egészen 12 napig.

Nem, nem mentek el otthonról nálam, szó nincs erről. Pusztán csak a Kormányzó úr legfrissebb döntését próbálom szélesebb körben is megismertetni, mivel amikor ezt szerdán, a Budavári Palota előtt bejelentette, mindössze nagyjából hatvanan voltak azok, akik mindezt élőszóban is hallhatták…

Szóval ünnepelünk, mert letette az esküt új kormány. Mondjuk nem ment könnyen, mármint az eskütétel, mivel a leendő kormánytagok közül többen akadályoztatva voltak. „Pataki leesett a lépcsőn, Kálmán nem jött el.” – súgta oda az egyik miniszterjelölt a Kormányzónak, majd egy fél fordulattal egy idősebb úrra mutatott: „Nagy Lajost ismered? Ő a pénzügyminiszterünk.”

De mire kellett, addigra aztán összeállt minden és a meghívó szerint csak nemes egyszerűséggel történelmi jelentőségű eseménynek” nevezett összejövetel a Kormányzó úr beszédével kezdetét vette: [nagyításért katt a fotóra]

„2009. június 13-án hajnalban arra ébredtem, hogy Magyarország királyság” – vágott mindjárt a közepébe Borbély József, a Tempó, vagyis a Tiszta Energiával Magyarországért nevű párt elnöke, aki azóta már nem csak erre jött rá, hanem arra is, hogyha királyság van, akkor kéne egy király is. Vagy ha az sincs, akkor legalább egy kormányzóra, egy önkéntes kormányzóra mindenképpen szükség lenne, aki természetesen nem is lehet más, mint ő maga. Ez pedig így van jól, annak fényében meg pláne, hogy „annak idején Horthy Miklós is önkéntes kormányzó volt”.

„2011. november 11-én véget ért a kettős hatalom időszaka” – folytatta tovább a Kormányzó úr és tájékoztatta a hallgatóságot arról, hogy az említett napon visszahelyezte jogaiba az Apostoli Magyar Királyságot, majd rá alig másfél hónapra, december 28-án Kecskeméten felavatta az Apostoli Magyar Királyság Kormányzói Hivatalát, és ezzel párhuzamosan betiltotta minden magyarországi párt működését. Orbán Viktort, Kövér Lászlót és Schmitt Pált már november 11-én értesítették arról, hogy megszűnt a hivataluk. Az utóbbival pedig közölték azt is, hogy ne keseredjen el, mert a Kormányzó úr kinevezte madridi nagykövetnek.

A hatalomátvétel idén tovább folytatódott, amikor is február 25-én a Kormányzó úr partra szállt Visegrádon és csapataival egy bátor partizánakció keretében, egy csavarkulcs segítségével kilazította, majd ledöntötte a fellegvár 10 méteres zászlórúdját, hogy az „illegitim magyar 3. köztársaság rongyos lobogóját” kicserélje az Apostoli Magyar Királyság angyalos címeres zászlójára.

A visegrádi nagy eseményt természetesen rögzítette a kormányzói média, és a szervezet honlapjára néhány napon belül felkerült a Partraszállás című videó, ami a nagy tettet dokumentálta. Azonban idővel kiderült az is, hogy a várat felügyelő erdőgazdaság annyira nem vette jónéven az akciót és gondolom feljelentést tett az ügyben, aminek hatására a Kormányzó úr csapata mára már nem csak a bizonyító erejű videót tüntette el a netről, hanem magát az http://apostolimagyarkiralysag.hu oldalt is.

De hát előfordul az ilyen. Egy hatalomátvétel nem megy mindig simán…

Azonban mielőtt elvesznénk félúton, térjünk vissza a kormány eskütételi rendezvényéhez, mert a bejelentések sora itt még nem ért véget. A Kormányzó úr ugyanis tudatta a közvéleménnyel, hogy az új államszervezése során 2011-ben megalapította a Szentkorona Bankot, nem kevesebb, mint 20 ezer milliárd szentkorona alaptőkével. A szentkorona lesz az új pénz, ahol „1 szentkorona = 200 HUF árfolyamon kerül elszámolásra”. Az új fizetőeszköz elterjedését egyrészt az fogja segíteni, hogy amelyik településen nem akarják bevezetni, ott haditörvényszék elé fogják állítani a polgármestert, másrészt pedig az, hogy Borbély az elmúlt néhány hónapban betiltotta az összes olyan bankot, amelyik nem akarta elfogadni a szentkoronát.

A Kormányzó úr ezután aztán már megállás nélkül sorolta tovább a meghozott intézkedéseket, melyek szerint nettó 1500 szentkoronára emelte fel a csendőrök fizetését, megalapította a Szentkorona Magyar Fejlesztési Bank és Tőketársaságot, feloszlatta a bíróságokat és létrehozta a Magyar Apostoli Királyság Tervhivatalát, aminek a legfontosabb feladata az, hogy megvizsgálja melyik kis- és középvállalkozás kaphatja meg a 20 ezer szentkoronás, kamatmentes hitelt. Ezen túl a Kormányzó úr ingyenessé tette az orvosi ellátást, különös figyelemmel a fogászati kezelésekre, mivel szerinte nagyon fontos az, hogy az állampolgároknak jó fogai legyenek, mert „így megrághatják a száraz kenyeret is, ha kell”.

A közel két órás korszaknyitó beszéd vége felé Borbély Kormányzó Úr még tájékoztatta a népeket arról, hogy új időszámítást vezetett be, ami szerint most az Öregisten 2. évében járunk. „Tavaly 1 volt, most 2, ez nem olyan bonyolult.” – indokolta meg az új idők alaptézisét. Aztán kiderült még az is, hogy az egyik miniszterjelölt pár hónapja megkapta az Apostoli Magyar Királyság legnagyobb kitüntetését, a gyémántokkal ékesített nagykeresztet. A kormány tagjain végignézve, azonban senkin sem csillogott semmi. De erre is volt magyarázat: „az Apostoli Magyar Királyság az ötvösökkel még nem vette fel a kapcsolatot”.

Legyetek próféták, de ne csak tizenketten – zárta végül a gondolatait a Kormányzó és útjára bocsátotta az egybegyűlteket. Majd hogy ez a nap se fejeződjön be valami nagy tett nélkül, Borbély még elment a Nemzeti Galéria főkapujához, hogy ott egy ”Magyar Apostoli Királyság Kormányzói Hivatal” feliratú, aprócska matrica kapura ragasztásával szimbolikusan elfoglalja az épületet.

És mielőtt még elfeledném, a nagy eseményre, azaz kormánya eskütételére tekintettel a Kormányzó úr szerdától 12 napos nemzeti ünnepet rendelt el...





Ez van. És azért valljuk meg, ez egész durva.

Az ilyen Borbély-félék olyan szinten képesek lejáratni és hitelteleníteni egyébként értelmes és fontos dolgokat, amire a balliberált oldal soha nem lenne képes. A Tempo Pártnak nevezett agyamputáltak gyülekezete sokakat megtévesztve degradálja nullára a Szent Korona-tan, az Apostoli Magyar Királyság eszméit, arról már nem is beszélve, hogy jónéhányan azonosítják őket a nemzeti radikális tábor egyik szervezetével, holott nem kétséges, hogy nekünk ehhez a gyülekezethez semmi, de semmi közünk nincs.

Hülyék mindenhol vannak, így köztünk is - mondhatnánk akár elsőre, de ez ebben az esetben nem biztos, hogy igaz, mert szerintem azért azt egyelőre még nehezen lehet eldönteni, hogy ezek szimplán idióták-e, vagy csak egyszerűen provokatőrök.

9 kommentek:

Sztanó írta...

Unatkoznak ezek , vagy mi a fene van velük ? Már cseng a fülem a sok szentkoronázástól . Lehet , hogy annak idején nem vették fel őket a Színművészeti Főiskolára , és most így élik ki szereplési vágyaikat . Nem túl szimpatikus tevékenység ez ám , igazán abbahagyhatnák .......

Névtelen írta...

Mivel azonnal megértette a lelke.. hogy az igazam mondtam, a magyarság ügyében, s Ön, velem együtt, s ismétlem, még a nagy Balczó Andrással is együtt, felelős, felelősek vagyunk, igenis őrizői vagyunk testvérünknek, Káinok. "Mindannyian Káin gyermekei vagyunk"---írja Steinbeck. Bóknak veszem, hogy tudatlanságában, azt szapulja, aki a gyógyuláshoz vezető egyetlen s lehetséges utat megmutatta. Ön ráadásul elvált, vagy özvegy. Esélye annak, hogy házasságát felmondta már régebben vagy 75 százaléknyi, a magyar átlag, vál ugyanis, folyamatosan menekül ki az átlag, minden felelősség s kellemetlen dolog elől, konfliktusok elől. Hogy sokkal nagyobb bajokba rántsa önönmagát-s társait.
A magyar nép elkeseredett, Ön az. Én optimista vagyok, mert reménytelen helyzetben is harcolok, nem adom fel. pedig a feladat, szinte lehetetlen. Meggyőzni Önt, élethazugságairól, beismertetni a kádárikuszokkal, hogy életük aljasság volt, terméketlenek voltak, munkájuk semmit sem ér, adósságot, bajt, fia munkanélküliségét Ön, Önök, köztük én is, okozta, okoztuk. Ha Ön, most hétgyermekes anya, s hitvány kortársai, az átlag szintén az lenne, akkor fiának lenne munkája, Önnek unokái, versenyképes gazdag ország lehetnénk, ha innen is kimentek volna kádárék, a bolsevikok, már 55-ben, mint Ausztriából. Ön, s az az ember, aki gyermekének apja, azt a kapott örökséget, ami évezredek óta a magyar nemzet volt, nem adta tovább.. Önök még önmagukat sem reprodukálták. Évente fogy a magyar. Az egykézők miatt is. S még a kétgyermekes is semmit nem adott hozzá, ahhoz az örökséghez, amit kapott, a háromgyerekes sem, a maga idejében, mikor maga volt termékeny s fontos, s élő, s fiatal, ma pedig. Már öt gyermek kéne, sok-sok ilyen volt anyuka s példa miatt, kiknek egy gyermeke lett, mert hallgattak a divatos akkori s jelenlegi propagandára...

Névtelen írta...

Saját szép példája állatorvosi lóként, korunk összes nagy nyavalyáját megmutatta.. Azaz, az Ön gyermeke, szintén zenész.. neki sincsen gyermeke, kizárt, hogy nagycsaládos legyen, csoda lenne az is, ha egyáltalán még férfi, s nem gender-metro-sexuálxs... S nem bántásból mondom ezt, de jellemző az is, hogy Ön tartja el, egyetlen biztos forrásuk, a nyög. Az a nyög, ami, ha rajtam múlik szűnni fog, s eltartottsággá válni. Minden átlag fölötti nyögöt el k ell venni, ilyen téren Ön nem lesz veszélyben, ha magyar lesz egyszer a vezetés.
Azt is látni lehet, tényleg el akarja hinni, Ön dolgozott s értékes volt. A tények makacs dolgok azonban. A magyar nép válságban van, fogy, beteg, adóssága tengernyi, mindenfajta rák pusztítja, alkohol, öngyylkosság, tényleg csak az, s csak az, amiben világelső..
Ön engem akar fiatalnak s nyomorultnak beállítani, holott a magyar átlag országlakos, az kérem a bűnös s beteg, s nyomorult.. Egész korosztálya az. Most boldog, mert nyögös lehet, érdemtelen. Miért érdemtelen? Mert Ön, Önök, a magyarság történetében elöszőr, s utoljára is... nem gondoskodtak, az Élet újratermeléséről. Hiába jön a dumával, hogy dolgozni kellett.. Önnek csak munkahelye volt, sajnos, s olaszba, jugóba, görögbe utazgatott inkább, mint hogy Anya lett volna s társa a férfinak, s saját családjának oszlopa..
Az egész kor, ilyen, s ha jóindulattal néznénk, "bűne a koré, mely szülte őt", de mai Fráter Erzsike, azért Ön, Ön is, kissé curva volt, ismerjük el. S szerette a kádár módit, elsunnyogni a pelenka, a napi nyügnek érzett robot elől, s férfiként élni, természetellenesen...
Ismétlem, itt van a neten Fekete Gyula Véreim magyar kannibálokja. Olvassa el, nézzen a tükörbe, s fogja fel, saját féltett fiacskája jövőjét, annak öregkorát, de lám, már jelenét, Ön tette tönkre, teszi tönkre. Rossz vér, rossz példa, lusta, talmi, felszínes, magyarnak, embernek, anyának, asszonynak elégtelen volt. Ez gyógyulása alapfeltétele. Hogy egyáltalán megértse, mi az Igazság, miért alkalmatlan a magyar, a nemzetek porondján, miért versenyképtelen valójában, miért örök vesztes, miért ilyen önsorsrontó.
Gyermekellenes korban nőtt fel, de ez sem Önt, sem engem nem ment fel, sem senkit, aki itt öreg. Egyébként nagyjából egyidősek vagyunk. Csak én nem vagyok eltartott, Ön az.

Névtelen írta...

Én mit tettem kérdi. Mit teszek. Dollárt termelő, valódi potens munkahelyen, aktivan dolgozom, gyakorlatilag halálomig. S nekem, Önnel ellentétben nagyon sok gyermekem van, annyi, hogy kár is itt ilyen buta s ellenséges közegben felhozni, s eddig én diplomásokat s szakmunkásokat, valódi dolgozókat adtam a Hazának, kopogjuk le. Ez maguknak magánügy. Fekete Gyula szerint, a legfontosabb közügy.. Szerintem, honvédelmi, nemzetvédelmi alapkérdés.. Mire bevezetésre kerülne, én s családom már nem lesz érintett a nagycsaládosok ügyében, mivel a legkisebb is orbánék szerint már nagynak fog számítani...
Ez is itt, magánügy, olyan országban élünk, hogy mikor le akarom írni, még mindig négy kiskorú, iskoláskorú "terhe" nyomja a vállamat, azonnal érzem, ezt nem kellene.. Ezeknek nem. Hiába is hozná fel a példát az ember, önfényezésnek, bárminek fogják azt venni. Csak annak nem, ami. Az egyetlen magyar menekedési utvonalnak. Az egyetlen lehetőségnek. Ha az átlag itt nem lesz nagycsaládos, a magyarnak, mint fajnak, népnek, nemzetnek vége van.

vegyész írta...

Kedves Anonymus
Ezek nagyon kegyetlen szavak de sajnos szinte betűröl betüre IGAZAK.

Don Quijote írta...

Ez a Don Quijote effektus, hagyd el a valóságot és élj az általad teremtett világban.

Ettől tudunk durvábbat: egy magyar kisvárosban egy lakásban egy baráti társaság megalakították a független banán-köztársaságot.
Mikor politizálnak a konyhaasztalra kitesznek egy banánt.
A háttérből irányító diktátor házigazda macskája ki telepatikusan irányítja a társaságot.
Akár mennyire is nevetséges ez a történet ez valós és segíti őket a humor erejével túlélni a reménytelen hétköznapokat és a kilátástalan nyomort.

Egy valamit nem tudtok ellopni az emberektől a Don Quijote világot.
Mert a való világból poklot építettetek.
De isten által elnyeritek méltó jutalmatokat.

casablanka írta...

Nagy igazság:ha nem lenne humorom, már régen meg haltam volna. Akinek van humora mindent kibír, akinek nincs az mindenre képes. Igaza volt annak aki ezt mondta(talán Karinthy?) de nem is ez a lényeg.Ez kellene még nekünk:"királyság". Nem volt elég a Habsburgokból 4oo évig? Nekem elég lenne egy tisztességes kormány is aki törődik az emberekkel,s nem kábítanának minket örökké.

Névtelen írta...

Hamvas Béla A primitív emberről!
Olvasni többet kéne, mint szónokolni!
A primitív ember életének fő jellemvonását abban találták, hogy totemisztikus. A totem jel, jelvény, esetleg kép vagy ehhez hasonló külső dolog. A jel vagy kép azonban nem közönséges tárgy, hanem a
primitív életében és hitében átvitt értelme és jelentősége van. Ilyen totem a civilizált népeknél a nemzeti hős neve vagy szobra, a zászló, a nemzeti dal.(Ez esetben a „Szent korona” tan!) Totem úgy keletkezik, hogy az ember a tömegben nincs tisztában a nem. zet, a faj, a nyelv, a közös népi sors jelentőségével, és a közösség. Az a primitivizmus, amelyben a modern tömeg él, és amely a visszaképződésben nemsokára annyira jut, hogy egyenlővé lesz a pápuákkal és négerekkel

Névtelen írta...

Jellemző az átlag aljasságára, hogy a Szent Koronával szórakoznak. A Szent Korona s fogalma, s önálló élete. Ezeknek vicc. De kik ezek itt? Csak lakosság, emulzió. Gennynek, butaságnak, szocinak, fidesznek ronda elegye csupán. A bolsevik gúnyolodik valamin, amit fölfogni sem képes, soha. Ez a tetemcafat s Jézus is volt f. a régi-régi slogenje s gyakorlata. Ma Magyarországon az átlag aljas. MIért lenne más, az itteni beíró? Átlaga itt is, aljas s kretén.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló