Befenyítettek

Tegnap az Európai Bizottság, az EU történetében először olyan határozatot hozott, amely azt javasolja a legfelsőbb uniós döntéshozóknak, hogy vonják meg a közösség egyik tagállamtól a nekik járó kohéziós támogatás egy részét.

Az érintett tagország természetesen mi, magyarok vagyunk. Mi vagyunk azok, akik a brüsszeliek szerint a csirkeketrecek méretén és a görbe-egyenes uborka problematikáján túl, a legnagyobb gondot okozzuk a nagyon felvilágosult, és persze mélyen demokratikus közösségben.

A döntés következtében, amit egyébként maga a bizottság is példátlannak nevezett, 495 millió eurónyi támogatási összeget fagyaszthatnak be, ami a jelenlegi 290 forint körüli árfolyamon számolva 143-144 milliárd forint elvonást jelent. Az összeg nagyságát talán jobban lehet érzékelni, ha azt mondjuk, hogy az elvenni szándékozott pénzmennyiség a 2013-as kohéziós támogatások csaknem egyharmada.

Az okostojások az elmarasztaló határozatot hivatalosan azzal indokolták, hogy „a magyar kormány nem tudta garantálni azt, hogy a költségvetése tartósan és fenntartható módon az EB által megkövetelt 3 százalékos GDP arányos hiánytartományon belül maradjon”. Aztán Olli Rehn, pénzügyi biztos még cinikusan hozzátette: „Nem büntetésként kell értelmezni a mai döntést, hanem egy megelőző intézkedésként. Együttműködünk a magyar kormányzattal, hogy javítsunk a helyzeten, a célunk természetesen egy stabil és jól teljesítő gazdaság.” Végül pedig megszólalt Johannes Rahn, regionális politikáért felelős biztos is, aki úgy gondolta, hogy a további erőfitogtatás kedvéért még befenyít egy kicsit: „Ha a helyzet nem javul 2014 végéig, amikor lezárul a mostani költségvetési ciklus, akkor a most zárolt pénzek örökre elvesznek. Így aztán most a magyar kormányon a sor, hogy cselekedjen, mielőtt a felfüggesztés hatályba lép”.

Azt hiszem, az nem lehet kérdés, hogy a hír kommentálást csak egy bőséges és kiadós kurv@anyázással lehet és szabad kezdeni. Annak fényében meg pláne, hogy az EU-ban jelenleg csak Finnország, Svédország, Észtország és Luxemburg képes tartósan megfelelni az úgynevezett maastrichti kritériumoknak, a többi 23 tagállam, köztük Magyarország nem tudja tartani magát ahhoz a kötelezettséghez, hogy a GDP három százaléka alá szorítsa le a költségvetési hiányát.

Ám érdekes módon a többi ország esetében ez nem jelent problémát, a mi esetünkben viszont igen. És senkit nem érdekel, hogy mi az előírt mértéken csak egy százalékkal esünk túl, míg a többiek között vannak olyanok is, akinél a hiány két-háromszorosával lépi túl a normát. És persze ma már az sem érdekel senkit, hogy két évvel ezelőtt Írországban 32 százalékos volt a deficit, míg tavaly Portugália, Spanyolország, Lengyelország, az Egyesült Királyság és Lettország nyolc-tíz százalékos hiánnyal zárt. Velük nem volt gond. Az ő túllépéseik nem okoztak problémát az Európai Uniónak. És nem okozott gondot annak idején az sem, hogy a Gyurcsány-kormány regnálásának eredményeként, Magyarország a maga tízszázalékos hiányával a világ egyik legrosszabb mutatóját hozta.

Azonban most már más idők járnak. Most fenyíteni és terrorizálni kell. Most már nem számít semmi, csak az, hogy Magyarország térdre kényszerüljön. Hogy lássa mindenki, aki kicsit is lázadni próbálna, aki kicsit is másként gondolkodna, hogy nincs esély, hogy nem lehet ugrálni, mert a globalista világ gátlástalanul keresztül tapos mindenkin, akik kicsit is ki mernek lépni a sorból.

Az események folyását figyelve sajnos megállapíthatjuk, hogy a globalisták törekvése működik. OV a kezdeti nagyobb, vagy legalábbis a retorika szintjén annak látszó lendület után lényegében feladott mindent és az összes pontban teljesítette az uniós követeléseket. A kormány megalkuvó magatartására a koronát végül a tegnapi brüsszeli bejelentés után Kósa Lajos tette fel, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy tervezi-e a kormány azt, hogy az EB drasztikus döntése után Magyarország felfüggeszti az uniós tagsággal járó befizetéseket, a következőket válaszolta: „A válasz határozottan nem. Mi elkötelezett uniópártiak vagyunk, az europérségünket és az uniópártiságunkat nem Almuniákhoz és Barrosókhoz viszonyítjuk. Azt gondoljuk, hogy nem kellene más politikai közösségbe vezényelni Magyarországot. Ha ez az európai közösség rosszul működik, akkor nem az a dolgunk, hogy megsértődjünk, hanem hogy elmagyarázzuk a problémát.”

Ugye jól érti mindenki?

Az Európai Unió bürokratái azt a felzárkóztatási támogatást akarják megtagadni Magyarországtól, ami minden uniós átlagnál rosszabb sorsú országnak lényegében alanyi jogon jár. Amit egyrészt mi fizettünk be a közös büdzsébe, másrészt, amit azért kapunk, mert a csatlakozás során, a gyors felzárkózás reményében kényszerűen feladtuk a piacainkat és a gazdasági önállóságunk nagy részét. És ezek után a kormánypárt emblematikus alakja fennhangon közli, hogy köszönjük a belénk rúgást, a megalázást, de mi olyan kurv@ nagy europérek vagyunk, hogy eszünk ágába sincs, a gondolatainkban sem merül fel, hogy megfelelő választ adjunk a nyilvánvalóan aljas határozatra.

Pedig nem kellett volna mást csinálni, csak mondjuk meglebegtetni, hogy mi meg addig nem fizetünk be egy fillért sem, amíg a helyzet nem oldódik meg. De az sem lett volna eldurvult dolog, ha Kósa esetleg megfontolásra méltónak minősítette volna azt a lehetőséget, hogy a szankciók idejére mi meg szüneteltetnénk a tagságunkat egy kicsit.

Persze most sokan mondhatnák, hogy ez öngyilkosság lett volna, hogyha ez megtörténik, akkor újra az egekbe emelkednek az árfolyamok, a csődkockázati mutató és jön a többi, már megtapasztalt gazdasági nyomásgyakorlás. Igen, ez előfordulhat, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy a mai európai globalista világ az összeomlás szélén áll. A mostani rendszer csak addig tartható fenn, amíg mindenki maximálisan asszisztál ahhoz, hogy ez így legyen. Ha valaki kiszáll, szinte biztosan borul a kártyavár. Ha valaki meglebegteti, hogy kiszáll, annak súlya van, azt érdemes komolyan venni, mert a következmények beláthatatlanok lehetnek.

Az EU most befenyített minket, de azért még a mi kezünkben is vannak jó lapok. A kérdés már csak az, hogy élünk-e vele, hogy tudunk, merünk-e élni a maradék lehetőséggel.

33 kommentek:

SzelidKandur írta...

Emberek!!! Melyik ország képviselöje szavaz meg ilyen döntést az ország ellen akit képviselnie kell??? A Magyar képviselök!!! :( Igaza van "Ján Szlotá"-nak a felvidékröl,hogy a saját nemzettársaink fognak bennünket kiirtani!!!

casablanka írta...

A fenti dolgokat már lehetett előre látni a Brüsszeli közvetítéskor. Ha a judeobolsik nem nyerhettek választást akkor nekünk szívni kell.( igaz akkor is ha nyernek) Gönc Kinga, Tabajdi szégyelje magát, ahol a mi pénzünkből zabálnak oda szarnak! De mit is lehet várni a zsidóktó? Akkor is hazudnak ha kérdeznek.Állandóan arról pofáznak, ez nem az ország ellen van csak a kormány ellen. Kormány? A vezér rögtön lement kutyába, de akkor minek pofázik és hinti a port? Mondja azt: -megállapodtam a zsidókkal, fizetni fogtok inatok szakadtáig, ezeknek az életetek kell!!!nem nyugszanak a bibsik,amig életben vagytok, ezért nyomorgatnak benneteket!!!! - és kész.

Névtelen írta...

Széllelbélelt kandúrbandi! Néha nem ártana csöndben lenni kicsit. Az általánosítás soha nem szül jó vért, pláne ha hamis. (Gyk.: Nem lehet egységesen magyar képviselőkről beszélni, egy kalap alá venni gerinctelen férgekkel olyan embereket, mint pl. Morvai Krisztina.)

Névtelen írta...

Azonnal ki kell lépni! A nyögöt törölni, minden átlag felettit elvenni, ellátottságot, életkor s deviancia-mentes életvitel igazolást, s azonos összeget, minden vén trotynak, minek kivételezni, két hetvenéves között különbséget tenni. Még örülhetnek is, hiszen, akkora a válság, népesedési csődünk, adósságunk, kolontár s paks, s garé, hogy az eddigi átlag fölötti, meghúzhatja magát. Nyilvánvalóan azért kapott átlag fölött, mert átlag fölött volt gazember s kollaboráns...

Névtelen írta...

Hallom, a csóró bkv-soktól ugyanazért a fizetésnek hazudott éhbérért, heti többet s többet várnak el, követelnek meg. Ez legalább húsz százalékos bércsökkentést, s sokat fognak elküldeni is, ugyanezért. Ideje a nyögöket is lejjebb s lejjebb venni, évente lejjebb.. megjegyezve, honnan indult el a komcsilator bolsevik kollaboráns, ha például havi 240 ezre van most, jövőre már csak havi hatvanezer, az átlag, s majd alatta s alatta is, visszamenőleg büntetve maradék jövőjét, évről évre? Kegyetlen? Az, de jogos,hiszen ahogyan most bánnak el az eltartó dolgozókkal, annál nagyobb kegyetlenség s aljasság nem létezhet, hiszen a nemzet megy rá, a nép jövője. A magyar fogy el innen, jóvátehetetlen, ha orbáncék maradnak, s gyurcsányokká válva, naponta találnak ki valami végtelen szemétséget, a néppel szemben, mely magyar még itt...

c írta...

Szegény beszkárt! 4o milliárdért vettek kigyó villamost és ugyanannyiért meghosszabbították a megállókat, ezek a megrendelők most hol vannak? Miért nincsenek felelősségre vonva? Legalább az igéretek egy részét betartanák! De úgy látszik Pokornyi mondta meg a frankót: " kétélü dolog a felelősségre vonás"!A Margit híd felújítás környékén is nagy a csönd. Ott is risztelés volt?

Névtelen írta...

Orbánék most már teljes nyíltsággal, visszatértek oda, ahonnan elvezényelték őket, háromperhármas fönökeik. Az szdsz gyermekei, fiókái petőivánoknak, a szocik unokái.. Lásd Fekete Gyula. A fidesz liberális égisz alatt, a pokol felé vezényli a gyanútlan országlakosságot. Megint s mindig, az szdsz van hatalmon, most nemzeti köntösben ugyan, de ezek ugyanazok, bokroslajosbékesikupa világa ez. Semmit nem változott szabóiván a pokolban, boldogan simul antalljózsefhez is.. csurka is megérkezett... együtt a csapat. De vihetnének magukkal még egy embert, dajcsot,orbánt s társait, kézen fogva mehetnének oda, ahová valók. a pokolba.

Névtelen írta...

A Jobbik tényleg magyar, tényleg tenni akar? Csak az Idő mutatja majd meg. Sajnos, mintha most fideszt játszana csupán, lámpát tart, s sopánkodik. ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS STRÁJKOT KÉNE SZERVEZNIE. HELYI IRODÁIT, TERÜLETILEG SZERVEZETT, ÚJ MUNKAVÉDELEMHEZ FELAJÁNLANI, SZAKMÁNKÉNT, NE A MUNKAHELYEKEN KERESSÉK EGYMÁST S AZ ELLENÁLLÁSI LEHETŐSÉGEKET A DOLGOZÓK, HANEM SAJÁT MAGYARRÁ VÁLT POLITIKUSAIK FÓRUMAIN, KASZINÓIBAN. EHHEZ KELLENEK ÚJ SZÉCHENYIK, DEÁKOK.
Ki kell lépni, az adósságosdi pilótajátékát fel kell mondani, az orosszal kell találni kereskedelmi kapcsolatot, biztos forrásokat. s saját magyar utat kiverekedni. Az adósságok elengedése, biztos választási győzelemhez vezet, ha elsőnek a jobbik mondja ki.!!!!!!!!!!!!!! Egy kétharmados rendelet, s nincsen többé megterhelt tulajdoni lap, de még talmi autó sem! S ötven százalékos törvény, hogy a Magyar Bank, újra a Parlament hatálya alá tartozzon. Le kell tartoztani azonban simorékat, mindegyiket, előzetesben tartani, s soha többé ki nem engedni, soha!! Stadionokba, volt fideszes s szoci, s karhatalmista figurákat cipőfüző nélkül, napi egy tál levessel, kikérdezés nélkül hónapokig aszalni! Majd vizsgálati fogságuk évei után, olyan bírói gyakorlatot bevezetni, hogy gyurcsány hatezer év, kényszermunkáját orbánnal, libással stb, demszkijjel együtt dolgozhassa végig, azt majd harmadolhatják. Olyan rendszert kell bevezetni, hogy orbán nevű, sem egyetemre, sem semmilyen jobb munkára ne mehessen, soha többé, sem gyursány, sem a többi csintalan!!!

Névtelen írta...

Aki szelet vet.. vihart arasson!! A határokat le kell zárni, teljes állománycserét csinálni, csendőrséget bevezetni, igazi, magyar katonaságot!!! ahol nincsen helye többé, volt komcsiknak, bolsevikoknak, fideszes hazaárulóknak! Olyan börtönipart, ahol minden derék, hasznos család alanyi jogon juthat, az élet édenjében, e csodálatos föld összes adományához. Amit pontosan a börtönbe került összes gyurcsány, elengedett hunvaldok, csiszárelödök, s stólok ingyen munkájával termelhetünk meg. Olyan málnatermelés, olyan szőlőtermelés, olyan kétkezi munkát igénylő, nehéz fizikai munkával, verejtékkel megszerezhető termékeink lesznek, MELYEKET NEM KELL ELADNI, MIÉRT NE EHETNE A MAGYAR LIBAMÁJAT, MÁLNÁT, IHATNA TOKAI ASZÚT.
S végre észbe kell tartania, magának a társadalomnak, a kor technikai színvonalán, nem kell mindenkinek dolgoznia!!! Oly kevés tartja el az összest mai is, hogy ha az emberek ismernék a valóságot, azonnal lázadni kezdenének!!

Névtelen írta...

JOBBIK. IGÉRNI S BETARTANI, A HETI KÖTELEZŐ MUNKAIDŐ LEVITELÉT. PONT ELLENTÉTBEN, MINT EZEK A BOLSEVIKOK, MA. Miért? mert többnek lesz munkája, élete lesz az átlagnak, szabadideje, s ha szabad lesz, s érzi, immár hazája van, háza, otthona, mert kormánya végre, 45 óta elöszőr tényleg magyar!! Szaporodni fog, a magyar, az érték, a teremtő!!
Ez nemzetvédelmi, honvédelmi alapkérdésünk! Ha támadni fog Shylock s a nyugatnak nevezett hazugságrendszer, akkor csak hivatkozni kell, iszonyatos statisztikáinkra, s senki sem kérdőjelezheti meg, egy nép, egy nemzet életösztönét!! Hogy támogatni kezdi, életre hívja, a NAGYCSALÁDOKAT. Ahol nincsenek devianciák! Vagy lesz nagycsalád, s annak tagjai, élhetnek az ősiség újra visszakapott jogával, s melynek tagjai, soron kivül, mint régen a vitézek, tanulhatnak, s próbálkozhatnak, bárhol, bármilyen iskolában, ahol az Anya végre katonatiszti rangot kap, s elismerést, s fizetést, ha gyermekei tiszták, tanulnak, környezete példamutató, élete kiváló!!
Olyan adórendszer kell, mely jutalmazza az öregekkel együtt élő családokat is, kedvezményeket ad neki. Olyan régi római jog kell, ahol a nagycsaládos létében segítve, teljes adómentességet kaphat, kolduspénzek helyett, s mondom, az Anya fizetést, mert állami alapfeladatot teljesít, honvédő katona!! Igazi katona, nem ilyen pohos, naplopó alkoholos-nikotinos lumpenproli, mint a mai katona s rendőr...

Névtelen írta...

Háromfajta rák, élösdi pusztítja ma a magyar közéletet, társadalmat. az öregek, a kriplik három s fél, vagy négy s fél millió eltartottja! Shylock lázárfaja, s roma nia felé menő orbáncfaj. A kriplik eltartott rendszerét, szinte naponta módosítják, minden emberi s Isteni törvényt azonnal felrúgva ezzel, a mai dolgozók kárára!! Ez az elemi jogérzéket is okkal, joggal sérti! Hiszen, ha a ma ötvenéves már csak 69 vagy hetvenévesen mehetne nyögbe, akkor visszamenőleg, az eddigi korkedvezményeseket is vissza kell csatolni, a munka világába! Hiszen a rendszert az írott s íratlan egyezményt, már fölrúgták azzal, ha egyoldalúan, a mai dolgozók terhére, a holnapot ütik. Azaz a legkevesebb lenne, hogy minden nyögösnél, azonnal megnézni, mikor ment el, eltartottságba, s kerényiimrus, bencsikandrej, csintalan s gesztesikároly celebnyögösök, utólagos adóztatása, pontosan az arányos teherviselés, s az Igazság miatt jogos s helyes. Lenne..

Névtelen írta...

Lázárjánosok az átlag felett vállalókat ütik, most s ma. Holnap a jobbik, szüntesse meg a multikat!! Drábik szerint, jobb, ha nincsenek itt, többe vannak igy nekünk, mintha tényleg elmennének. menjenek el, menjenek el! S a műszakpótlékokat, nem hogy csökkenteni, hanem messze az átlag fölé emelni, elemi kötelessége, egy keresztény s magyar vezetésnek, mely nem ilyen lumpenproli romaorbán s dajcs, gyurcsány mestertelen, mint ez itt...

Névtelen írta...

ROMA NIA vagyunk már. Egyetlen csodafegyver, a tiszta, erkölcsi bizonyítvánnyal, büntetlen előélettel rendelkező családok támogatási rendszere, a deviancia-mentes család fogalma s elve. Csak az kapjon, ahol minden felsorolt családtag tiszta, gyermekek tanulnak, s a tiszta udvar, rendes ház táblát meg is érdemlik, számláikat fizetik, stb... Ez az egyetlen út. Azokat, akik a bűnt termelik ujjá, börtönbe kell helyezni, gyermekeiket az ország távoli részein, igazi iskolákba széjjel-szórni, büntanyáik, patkánylakta földjét, sóval felhintve, felszántani, megszüntetni... Gyámügyet komolyan venni, ha nem tudja igazolni, miből tartja el kölkeit, akkor azokat el kell venni. Be kell vezetni, a bejelentési kötelezettséget, lakóhelyigazolást, ennek fejében viszont a közlekedést ingyenessé tenni azok számára, akiknek van Igazolásuk, munkahelyről, illetve deviancia-mentességükről, orvosi kötelező szürővizsgálataikról, s betartják a közösség elemi játékszabályait. Azaz tisztán s normálisan viselkedve közlekednek, léteznek, nem szemetelnek, nem szotyoláznak, nem dohányoznak, köpködnek, stb. ha igen, akkor fizessenek már valóban iszonyatos büntetéseket, s az ilyenek tulajdoni lapját már valóban okkal lehet s kell terhelni, hatványozottan. Pontosan s bevallottan azért, hogy ne legyenek, abban a térben, ahol mi hasznos magyar családokat akarunk végre látni, s tudni.

casablanka írta...

Névtelen február26. 6.38 :Mondd te hány évesen akarsz megdögleni 4o éves munkaviszony után, hogy ne legyél kripli? Legalább egy fal jeligét kitalálhatnál magadnak, ha ilyen fiatalon, ennyire okos vagy.Látod kis pofám ezért van széthúzás ebben a jó kis országban mert ilyenek mint te osztják az észt. Anyukád egyébként hány éves? Vagy elástad, hogy ne legyen rákos kripli? Te kis fideszes kubatov palánta!

Névtelen írta...

nagyon nem mindegy, hogy milyen kripli lesz valakiből. bencsikandrej vagy gesztesikároly, vikidál eltartott, vagy csak öreg, ha ma 36 éves, bizonyos, hogy ártatlan az adósságtengerben, a népesedési csődben, az összeomlásban. Azt bizony, a MA KRIPLIJEI HOZTÁK ÖSSZE, EGYEDÜL CSAK A MÚLT LEHET FELELŐS, A JELEN BAJAIÉRT, SOHA NEM A JÖVŐ!!!!!!!!!!!! Az eltartott kriplik, rákos daganatként az életét veszélyeztetik, a magyarnak, mint fajnak, nemzetnek. Legelső, hogy el kell takarítani-a múltat. sAzt az eltartotti rendszert tovább nem lehet finanszirozni, ahol átlag fölötti nyögöket élveznek, volt rendőr s katonatisztek, kerényik s csintalanok, gyurcsány nyugdíjasok, stb, tanácsi apparátok, kiemelt vállalati gazemberek, régi-új nomenklaturák élösdiei. Én is öreg vagyok, de SOHA EGY NAPOT NEM LESZEK ELTARTOTT, SOHA. S VELEM EGYÜTT, AZ ÖSSZES MAI DOLGOZÓ, A VALÓDI, POTENS ÉRTÉKTEREMTŐ, DOLLÁRT HOZÓ HASZNOSAK, NOS, AZOK SEM LESZNEK, SOHA EGYETLEN NAPOT ELTARTOTTAK. HISZEN, AHOGHYAN MEGEMELTÉK A NYÖGHATÁRT, S PRECEDENST TEREMTETTEK ABBAN IS, HOGYAN LEHET TÖTVÉNYTELENÜL ELVENNI MÁSOK PÉNZÉT, S EDDIGI SZERZETT JOGAIT, EZ FORDÍTVA IS MÜKÖDHETNE. Ha a mai harmincévest, hetven év feletti időre ítélték már most!! ami azt jelenti, hogy élete utolsó másfél évtizedében az átlag munkanélküli csöves lesz, minden ellátottság nélkül, s ez most természetes, a mai bolsevik törvényalkotoknak, akkor az is legyen az, hogy már most el kell venni, a nyögöt, minden átlag fölotti részét, arra hivatkozva, amit most is mond a fideszes. MIT CSINÁLJUNK, HA NINCS PÉNZ..

Névtelen írta...

Ha pedig nincsen pénz, gyermekeink iskoláztatására, nincsen pénz, igazi egészségügyi ellátásra, stb, akkor nincsen pénz, nyugdíjra sem. Rekordok könyvébe való butaság lenne, azokat éltetni, s erönkön felül eltartani, AKIK EZT AZ EGÉSZET OKOZTÁK. MINDEN ÖREG BÜNÖS ABBAN, HOGY EZ A NÉP ITT TART, HOGY NEM SZAPORODOTT S SZAPORODIK, HOGY EGYRE TÖBBET KELL DOLGOZNIA,, EGYRE KEVESEBBÉRT A MAI FIATALNAK, A TEGNAP MIATT....

Névtelen írta...

Kevesen tudják azt is, hogy saját befizetéseik, a mai nyuggereknek, két, vagy három évre sem elegendőek, minden további forint, mások gyermekeinek kizsákmányolásából ered, a postás azt viszi ki nekik, amit másoktól vettek el, poroszló-bolsevik karhatalmisták segedelmével.
Ha sérti a kripli mivolta a jövőben, a kriplit, MENJEN VISSZA DOLGOZNI.. De hasonló feltételekkel a jövőt illetően, mint azok, akik elől elfoglalja a helyet, minden jobb s zsiros állásban, az idők végezetéig folytatná parazitaságát, a fideszes-szoci nyugdíjas társadalom. Ide sorolom, a látszatmunkahelyek talmi apparátjait, napi semmittevőit is, akik nyugodt iróasztalok s légkondis irodák védettségéből nézik a világot, s lesznek fideszes-szoci mentalitású zombielőkriplik..

Névtelen írta...

Érdekes lenne, egy valóban magyar kormány s állam fel is mérhetné, milyen a faji összetétele korunk nyögös társadalmának, kilencvenesek, nyolcvanasok, még hetvenkedők.. mennyien vannak a kórkedvezményesek között shylockfajúak s ciánok? Egyáltalán, azonban az is nagy kérdés, a romák számunkra követendő életerejét mutatja, hogy nekik, milyen kevés öregük van, s milyen sok kicsi gyermekük. Afrikáról szóló dokumentumfilmben, mondták el, hogy milyen alacsony az átlagéletkor, milyen kevés örege van a négusnak ott, de sok-sok, nagyon sok gyermeke születik a termékeny átlag asszonyának. Az ejrópai szemlélet ezt borzasztónak nevezte, s botránynak, hogy ilyen viszonyok között is, tényleg sokszor a poklok poklában is, ez a négus faj, mint a természet része, kétszeresére szaporodott... Ezen sürgösen változtatni kell a fehér logika szerint, oda is elakarják vinni, a tabletták, s abortuszok civilizált rákját, pusztuljanak el, azok is. Mert mint nép, szaporodtak, ösztönösen jó válaszokat adva a Természet kihivásaira, járványokra, éhinségekre, szegénységre, nyomorra.. EGYETLEN GAZDASÁGI CSODAFEGYVERE A MAGYARNAK, A GYERMEK S AZ ISKOLA LEHETNE. Ezt vették el tőle kádárék óta tudatosan. Nincsen munkás? persze hogy nincsen, ha megtanították neki, "okosan" spórölja meg a gyermeknevelés fáradalmait, magát a szülés veszedelmeit, egyáltalán a Család hagyományos módját s gyakorlatát. Maguk a bolsevikok tették nemtelenné az átlagot itt, s most csodálkoznak, nem termelődtek Újjá a melósok, persze hogy nem, ha lehettek paraziták, s kannibál módra fölfalhatták a jövőt. Majd csak lesz valahogy, majd valaki eltart minket is, Ezt gondolták, ezt tették. Nos, nem, nincs aki eltartsa őket. Győzikék nem fogják soha. sem orbángazsik, sem gyurcsányok nem érdekeltek abban, hogy a kisebbséggé vált magyar dolgozók legyenek, szaporodjanak, élni tudjanak. Ezért első feladata egy eljövendő magyar kormánynak, a munka idő levitele, vissza kell adni MAGÁNÉLETÉT AZ ÁTLAGNAK, A FÉSZEKRAKÁS KÖLTSÉGEIT SZINTE NULLÁVÁ KELL TENNI, ALANYI JOGON ADNI, LAKÁST, HÁZAT, ELTARTOTTSÁGOT, A HASZNOS, DEVIANCIA-MENTES JÖVŐ NAGYCSALÁDJAINAK. EZ NEMZETVÉDELMI ALAPKÉRDÉS, HONVÉDELMI KÉRDÉS. AKKORA A BAJ, HOGY AZONNAL EL KELL VENNI, AZ ÁTLAG FÖLÖTTI NYÖGÖKET, S ODAADNI, A CSALÁDOKNAK, ANYÁKNAK, AKIK ISKOLÁZTATJÁK GYERMEKEIKET, S ADNAK MAGUKRA, S KÖRNYEZETÜKRE.. CSAK AZOKNAK.

Névtelen írta...

Az átlag képtelen felfogni, kádár a magyar nép tudatos gyilkosa. Minden kádárista bolsevik, akár fideszes, akár nyiltan komcsi-szoci,tettestársa ebben! Maga a múlt! IGEN KOLLEKTIVEN, MINDEN ÖREG, MÉG A NAGY BALCZÓ IS, VAGY ÉN IS, FELELŐSEK VAGYUNK, S NEM NÉZHETÜNK GYERMEKEINK SZEMÉBE, HA LEGALÁBB AZ UTOLSÓ UTÁNI PILLANATBAN UGYAN, DE NEM MONDJUK KI, UTOL KELL ÉRJE, A MAI ÖREGEKET AZ IGAZSÁG BOSSZUÁLLÓ KEZE, S FIZETNIÜK KELL. Szegénységgel, ha kell nyomorral, ha kell napi létfélelmek között, de fizetnünk kell!! Benne ül, árulása, aljassága, kannibalizmusa, önzése, bűnei eredményben megmacskádosdva, korunk öreg társadalma. S még föl sem akarja fogni, mekkora gazember volt, egész életében, az átlag!!!!!!!!!!!!!!!
Minden öreget büntetni kell a jövőben, ha volt valami, a történetben, hogy általánosíta, csoportokat, népfajokat akartak sújtani, itt az ideje, hogy a magyar átlag öregjeit, ott üssük, ahol érjük.. Nincsen pénz, mondja a mai fideszes öreg, s röhög!!! EGyütt röhög a szocikkal!! nektek nincs, nekünk van! Mert mi életrevalók voltunk s megérdemeljük, parazita mivoltunk miatt nekünk jár.. Mikor a béka fejét ütögeti az ondó, pedig azt kérte meg, vigye át a tavon.. Miért ütögetett a fejem, kérdezte az eltartó. Mert eltartott vagyok válaszolta a gennxyes-parazita.
Legfontosabb alapfeladat, a szavazatok arányában megszerzett frekvenciáin, országosan fogható csatornákon, elmondani, ki volt kádár, kik a mai öregek, mit csináltak, hogyan ástak a jövőnek, mely védekezni sem tudott, nem is létezett még, adósságot, kripliparadicsomot.-poklot az eltartóknak-gyermektelenséget, tudatlanságot. S alázattal kell tanulnunk, roma honfitársainktól, nem a devianciát, hanem a gyermekvállalást, s a holnappal való viszonyukat, meg kéne érteni végre.. Nekik van igazuk! Nem ők szaporodtak sokat ugyanis, hanem a magyar felejtette el, az élet alapkötelességét, sajnos az átlag, emberi, erkölcsi, anyagi csőd.
irigylésreméltó helyzetbe kell hozni, a magyar eljövendő nagycsaládost, s katonatiszti rangot adni az anyának, ha termékeny s bátor, s tiszta. S a börtönipar segíteni fog, addig pedig, a nyugdíjasokon szó szerint át kell lépni, mint a félelem bérében, menjenek rajtunk keresztül, de az autónak értékes szállítmányával tovább kell mennie, a magyarnak lennie kell. Válasszatok, magyarok vagy öregek! A kettő együtt nem fog menni. Gyermekek, vagy öregek? Ál kérdés ez. Persze, hogy a gyermekek.

casablanka írta...

Miért nem az elmúlt 20 év tolvaj vezetőin kéred számon az ország hanyatlását? Magyarok vagy öregek? Micsoda hülyeségeket irkálsz itt össze vissza? Aki beengedte a rablóhadat, engedte széthordani a nemzeti vagyont az nem hibás, csak a szerencsétlen öregemberek? Ebben az országban 1945 óta csak a hülyítés ment és a robot.Miért nem a főhülyítőktől kéred számon az ország helyzetét? Szeretném tudni hol volt beleszólása az öregeknek a bokrosféle bank konszolidációba, vagy a mezőgazdaság tönkretételébe és egyéb privatizációkba? De tudod mit NÉVTELEN? te nagyon haragudhatsz a szüleidre és a korosztályukra ha az ő holttestükön keresztül akarsz új országot építeni! Pont olyan vagy mint a mai 40 évesek, akik 56-ról tartanak kiselőadásokat nekünk! A parlamentben hány munkásember van, tudtommal EGYETLEN EGY, Zagyva Gyula és őt is utáljátok és cikizitek állandóan, pedig a munkavállaló érdekeit csak egy másik munkás tudja képviselni igazán, az orvosét meg egy másik orvos. Erről is kellene hosszú értekezéseket irni, megérne egy misét! Ajánlanám ismerj és olvass kinai filozófiát pl. Konfuciust, aki a legfőbb értéknek(erkölcsi) az öregek megbecsülését tartja kb. 25oo éves tapasztalata alapján.Végül sajnálom azokat az embereket akik a te elképzelésed szerinti országban akarnak élni!

Névtelen írta...

Olvasni jó. Próbálja meg! Kádár a magyar nép gyylkosa, az öregek pedig, kannibálok, akik eladták a jövőt, adósságot, kolontárt, garét, paksot, népesedési csődöt csináltak, kollektiv felelősség az övék. A mienk!!
Bizonyos, hogy nem a mai 26 éves vette fel az adósságot, sunnyogta végig haszontalan életét, a magyarság történetében elöszőr, s valószinüleg utoljára az öregek, a mai öregek azok, akik megspórolták az élet újratermelésének költségét, fáradalmait, s vélték, majd mások gyermekei fogják őket is eltartani.
Mindenféleképpen vége van a nyögrendszernek, csak NEM MINDEGY MIKOR. MOST VAGY CSAK HOLNAPUTÁN, MIKOR MÁR AZ ÖSSZES MAI TETTESTÁRS, KOLLABORÁNS RÖHÖGVE MENT A POKOLBA, FÖLDI POKLOT HAGYVA, A KISZOLGÁLTATOTT JÖVŐNEK, A KEVÉS UNOKÁNAK. HISZEN, AZ AZ ÁLLAM MELY ADÓSSÁGOT VESZ FEL, A JÖVŐ TERHÉRE, NÉPYRTÁST IS KÖVET EL, TUDATOSAN, MAGUK A VÉN SZOCI-FIDESZES HIDEGISZONYOK PEDIG RÖHÖGVE VESZIK FEL, AZ ADÓSSÁGOK ÁRÁN, HITELEKBŐL FINANSZIROZOTT ELTARTOTTSÁGUKAT, KICSIT SEM ZAVARJA ŐKET, HOGY MAJD ISMERETLEN UNOKÁK FOGJÁK AZT VISSZAFIZETNI. MÁSOK UNOKÁI.....

Névtelen írta...

Magyarország soha nem lehet versenyképes négymillió kriplivel, kiknek csak jogaik vannak, s röhögnek a többiek, eltartóik szenvedésein. Győztes vigyor van, még az idén nyögbe vonuló aljas képén is, s teli szájjal ordítja, azért kellenek a megszorítások, mert nincsen pénz. S ha valaki azt mondja, jó, de akkor az eltartottságodra sincsen pénz, ne legyen, ne vigye a postás azt házhoz, minden gazembernek, aki itt eltartott lehet, élösdi. Szenvedjetek Ti is! Eltartott paraziták! Akkor az szelsőség, az durva, az lelketlenség! A mostani egyéves jövőjét örökre elfürészelni, neki adósságcsapdát csinálni, újra s újra, az persze trendi, haladó, toleráns, s természetes. S Te is leszel öreg duma. Duma, mert öregek vagyunk mi már most is, lehetünk akár vének is. Csak egyek nem leszünk mi soha! Eltartottak!! erre már törvényeket hoztak, hoznak, soha többé nem lesz már Magyarországon a ma dolgozók eltartók társadalma, eltartotta. Most még, utoljára, el kéne tartania, azokat, akik ezt az egészet okozták, akik tudatosan kádári elvek alapján, tabletták s abortuszok segedelmével, nemtelen életükkel, terméketlen módon, elsunnyogták a Családot, gyermeknevelést, tehát minden magyar átlag öreg, adós! Legalább négy gyermekkel adós!! Versenyképes akkor lehet a magyar, ha termékennyé válik, mennyiségből lehet csak mínőség, s iskoláit tényleg alanyi jogon bárki bármeddig folytathatja, ha a minőségi vizsgáit le tudja s akarja tenni...
Pont fordítva, mint a bolsevik fidesz, heti munkaidőt levinni, családot alapítónak zöld utat adni, csak deviancia-mentes családoknak jusson, minden állami fillér, forint! S a magyar nagycsaládot, a mai átlag fölötti nyögökből kell s lehet megalapozni! Gyermekeket kell eltartani, nem az öregeket!! Olyan alaptörvény kell, ha az eltartotti rendszerhez nyúlnak, akkor minden boruljon azzal! Ha például 76 ra emelik, a mai eltartó széles vállain nyugvó korhatárát, szegény mai átlagnak!! akkor azonnal legyen az öregek, kórkedvezményekkel eddig elsunnyogottaknak is 76!! azaz addig ne kapjanak ők se, amig eltartóiknak sem akarnak adni, bevallottan, már most előre elvéve tölük, az eltartottság lehetőségét is.!!!!!!!!!Hiszen az átlag már másfél évtizede halott lesz, mire nyögbe is mehetne!! Ez természetes!? Azt meg lehet csinálni, hogy a ma 30 évese, mire odakerül, s mondjuk 62 évesen kirúgják, csövesként vegetálja végig maradék idejét, mert mire 72 lenne, éhen halhat, munka nélkül, lakását feladva,stb!? Ez normális! ?
S rakjon félre? miből, amikor most kell eltartania, négymillió kriplit, volt s jelenlegi bolsevikot, szocit s fideszest!?

Névtelen írta...

" ők már letettek valamit az asztalra, ők már bizonyítottak.." másik régi duma, hazugság, pont fordítva, az eltartottak, egész nyomorult, hosszú s haszontalan életükben, mindig s mindenkor, félgőzzel dolgoztak éltek, "alkottak." Ismételjük meg! Még soha nem volt az emberiség életében, a magyarság történetében ilyen hitvány nemzedéksor, mint a kádárista öregeké. Soha! Nem elég, hogy lébecolhattak "munkahelyeiken", töredékét dolgozva, mint a maiak! nem elég, hogy soha, semmilyen felelősséget nem vállaltak, soha legalább lélekben nem mondtak nemet a kádár érára, hanem inkább teljesen átvették annak, őrült s szinte öngyylkos logikáját, már látszik, azért, mert orbángyurcsány nem magyarok, hanem mások, nem elég, hogy lemondtak önként s dalolva, a szólás s gondolatszabadság igényéről is, ez nem elég! a mai öreg, még el is hiszi, ő hasznos volt, ő megérdemli, eltartottságát, gender, nemtelen mivolta érték s rang. Ez neki jár. Soha, még XIV. Lajos udvara sem lehetett olyan gőgős s kasztbeli, mint korunk hőse, a troglodita magyar nyugdíjas. Exkluzív klubjában, eltartottsága sáncai mögül.

Névtelen írta...

A fiatalság idealizmust választ ki, izzadsága is tisztaság, valahogy ezt mondja Wilder. Nos, a bolsevikok ezt használják ki, azt a természetes gondtalanságot, a holnapnak is meg van, a mának is, a maga baja, attitüdjét, a fiataloknak.. Mit érdekli a fiatalt, hogy holnapját most lopják el vén szayrok. Védtelenek tehát, gyanútlanok, ártatlanok. Még a kádár nosztalgiát is elhiszik, azt is, hogy a mai gazdag nyögösök, dolgoztak is.. Ez nem igaz, hiszen ilyen adósságtenger, ilyen népesedési csőd mellett, munkáról s értékről beszélni, ha a magyar mai nyögösökről van szó, legfeljebb a vicc kategóriája lehet, de még gúnyként is veszélyes dolog ez. Hiszen el fogják hinni sokan...
Legbiztosabb jele a jujdejó rossz s magyarellenes mivoltának, nemzetközi bolsi mivoltának az is, hogy a bírókért nem csak szót emeltek, hanem büntettek is. Azaz azért, hogy a 62 éves sémibíró sértésnek veszi, tovább már nem lehet aljas s hitvány, s igazságtalan áldozataival szemben, hatalmát vesztené. A gyári munkásnak azonban jutalom, életmenedék lenne, lehetne, ugyanez a büntetés, ha fáradt gyári munkás 62 évesen abbahagyhatná boldog lenne, a bíró, aki terpeszkedni járt be, "munkahelyére", büntetésnek érzi ezt. Ki az értékesebb akkor? A dollárt termelő, értéket létrehozó gyári munkás, vagy az élösdiek bírói? a kérdés megint költői, a válasz egyértemű. Gyermek vagy öreg? Gyermek, gyermek, gyermek. Munkás vagy bíró, aki egész életében a bolsevikok szekerét tolta? Munkás... Az igen, az érték, az ember. A bíró? Korülmény, élösdi virus, eltartott parazita. Ez az igazság.

Radulovic Zsuzsa írta...

Tisztelt gyalázkodó! Te ott álltál mellettem, amikor én keményen dolgoztam a Kádár-időkben??? Meg amikor az összes többi ember körülöttem is becsületesen dolgozott??? Ha nem, akkor ezennel tisztelettel kérem az ilyesfajta hülyeségek irkálásának azonnali beszüntetését, mielőtt még megsértődnék. Előre is köszönet.

Névtelen írta...

A NÉMET ÜGYET ILLETŐEN. nem értik a német nép lényegét, még nem mondották ki az utolsó szót, sorstalan imrék ügyében, lelkük ugyanaz, s mindig hű, önmagukhoz, fajukhoz. A német bizony felsőbbrendű. Magyarként azonban ez számunkra, legtöbbször csak veszély, lásd Milotay-Márai vitát, Bajcsyt s társait, stb. Milotaynak igaza volt azonban a zs. ügyében. Magyarként Bajcsy, az igazi magyar középosztály nem tehetett másként, csak németellenessé válhatott. Közben óriási hiba volt, a megvédett zséket idealizálva, azok veszélyes mivoltát fumigálni, s a nagy német alapigazságát, vagy Ford zseniális jóslatait semmibe venni.

Névtelen írta...

Tehát mégis Szabó Dezsőnek volt igaza, mikor német s zsé-ellenessé vált, a magyar életet illetően. Viszont a németek zseniálisan tudnak hallgatni, s őrzik önmagukat, s valamit, amit soha nem mondanak el, másoknak. Náluk ma módszer, a nagy polkorrekt duma s tolerancia, annyira őszínte, pontosan annyira, mint a németjuhászkutya nappali szolgálatkészsége, végtelen okossága. Ha jön az éjjel, akkor azonban vadászni indul, s minden törvényre, melyet nappal oly nagyon betartott, fittyet hányva, minden akadályon keresztül, vadászni indul. Remélem, ezt az arcát a német népnek, még látni fogja sorstalan imre is. S csodálkozva fog távozni, a Pokolba, ahová születésénél fogva, páholy s bérletjegye van.

Névtelen írta...

Tegező nő! Mikor tetszett keményen dolgozni? Hány gyermeket is nevelt, s hány diplomás azok közül, vagy legalább becsületes szakmunkás, dolgozó!? Ne nekem válaszoljon, hanem saját magának. S ha látni fogja, bizony-bizony még három gyermeket sem adott, annak a közösségnek, nemzetnek, melynek örökségét, lám eltékozolta, pazarolta, akkor gondolkodjon már el, hogy férfi s nő, önönmagukat három gyermekkel tudták régen, a kádári időkben újratermelni. Azaz megismételni. A kapott örökséget, legalább szinten tartva, továbbadni, az ivadékoknak, a jövőnek. Ez mára változott kicsit. Kicsit nagyon... Azaz, ma már öt gyermek kell a szinten tartáshoz, pont a tudatosan gyermektelenek, rettenetes tábora miatt. ADósságot láthat maga is, akármilyen vakon imádja önön eltartott nyögös mivoltát.. Azt is láthatja 57 óta világelsők vagyunk gyermektelenségben, évről évre, több s több Mohács veszteség éri a magyart. Láthatóan s számszerűen talán nyolcvan óta. De, a gyermektelenség vetése, azaz, a terméketlensége a magyarnak, kádárék óta, 57 május elseje óta tart, a mai napig. Hogyan mondhatja a kádári öreg, ő dolgozott? Ha a magyarság történetében elöszőr nemzedéke, nem gondoskodott elemi, alapkötelességéről, az élet újratermeléséről. Nincs az a fecske, gólya, róka, vagy sűn, mely ügyesen elsunnyogná a gyermeknevelés fáradalmait, pedig életét kockáztatja, mert bele van programozva, ez a felsőbbrendű élet szeretete-szolgálata. Csak maguk a kádáristák azok, akik boldogan éltek bisecurin elvtársnő segedelmével, az állami abortuszok kiabálásával, magánügy a gyerekncsinálás, ha nincsenek méltó feltételek, akkor inkább ne legyen slogenjeivel.

Névtelen írta...

Fekete Gyula névtelen levél című írása jut eszembe, mikor egy nőféle, kiabálni kezd, érintve van ugyanis, lám, nagyon is. Olvasni jó. Próbálja meg, Hogyan irtsuk ki az orosz népet békés úton, himmleri dolgozatát. Látni fogja, andropov-kádárék 57 után a problémás magyar néppel szemben, a propaganda, az abortuszok, a családot vállalók fokozott büntetésével, a fészekrakás költségeinek mesterséges felvitelével, luxusadókkal büntették s büntetik a mai napig, a gyermekes magyar családokat. VÉREIM, MAGYAR KANNIBÁLOK. Csak akkor fog gyógyulni, ha ezt képes elolvasni, rajta van a neten. Megkerülhetetlen.
Ha eljutna legalább a bűn érzetéig, az már maga a csoda lenne. Hiszen parazita, kripli mivolta, eltartottsága, ferdévé, aljassá, gonosszá tette. Az öregek egyszerüen nem csak rondák, feleslegesek, hanem velejéig aljasok Magyarországon. Ilyenkor kötelező duma, a tisztelet a kivételeknek. De ez is hazugság, Még BAlczó András, vagy jómagam is, csak kortársai voltunk MINDEN IDŐK LEGHITVÁNYABB S ALJASABB BANDÁJÁNAK, A HOMO KÁDÁRIKUSZ KANNIBÁLJAINAK.
Tehát nekünk hiába van sok gyermekünk, hiába éltünk távol maguktól, rendszertől, mindenfajta bolsevizmustól, kórtársak vagyunk, egy csónakban a kannibálokkal... Mi sem érdemlünk tehát kíméletet, mert egy, nem tudtuk magukat meggyőzni, váljanak emberré s magyarrá, kettő eddig még egyet sem vittünk magunkkal a túlvilágra, az élösdiek közül. S szabadságunkról mi is, én is sajnos, csak fecsegünk, alig-alig tettünk valamit, a mindenkori hatalom ellen. Tehát hiába fenyegettek öt év börtönnel, hiába ütöttem párszor okkal s joggal, sőt hiába harcoltam, lekopogom győztes csatákat is, lélekben nem járultam ugyan hozzá, a Gonoszhoz, de belső undor, végtelen lenézés s megvetés miatt, soha nem tudtam közéjük állni, ahogyan Byron mondja, "köztük álltam, de nem tartoztam közéjük, Haragban voltam én és a világ, avas bűzének nem hizelegtem. "" ez igaz, de ez kevés volt, most minket is, engem is, el kell égetni, fel kell áldozni, a jövő, a gyermekek érdekében... Nem érdemel, az öreg semmiféle kiméletet. Eltartott. Semmi.
Nincs. Ha van, akkor pedig maga a rák, a borzalom, a baj, minden jövőnek gátja, akadálya, kolonc. Versenyképtelenség.. Hogy maguk is értsék.

Névtelen írta...

Rövidebben. Ha ma természetes igény, a mai 25 éves, soha ne legyen nyögös, akkor a mai 75 éves se legyen,soha! Annyit kapjon Ma, mint holnapután szegény 25 éves fog kapni.. Pontosan annyit.. Ez szerény igény, s igazán semmi ahhoz a végtelen nagy bűnhöz képest, amit a hitvány magyar élösdi nemzedék elkövetett, saját kevés gyermeke, ivadéka jövőjével szemben.

Névtelen írta...

a magyar népnek, ki ezt olvassa" Soha ne dőljenek be, a kádárikusznak, mikor arról mesél, keményen dolgozott! Visszatekintve, az, aki család nélkül, gyermekek nélkül lopta végig életét, haszontalan, a faj, a nemzet szempontjából s annak létét, továbbvitelét semmivel, de semmivel nem szolgálta. kemény munka, nincsen, ősemberi idők óta nincsen, gyermekek nélkül. Az oroszlán, lehet mások gyermekeit fölfalja, saját magát akarja továbbvínni. De, első dolga, azonnal gyerekeket csinálni! ez alap, természetes alapösztön, amit radovicszsuzsáknak mondottak fumigálni akarnak, mintha lenne olyan sas, vagy gólya, mely riportot adna, egész évben keményen dolgoztam, de idén sajnos, nem voltak meg a méltó feltételek, ezért himmler-kádár-antall-horn-orbán-d-209-gyurcsányorbán elvtársaktól kaptunk fogamzásgátló szereket. Magánügyünk a fészekrakás, s inkább egymásra néztünk, szabóistván módra, de nem szaporodtunk, mert ma az olyan veszélyes, meg környezetszennyezés is, meg különben is, itt lesz a világvége, mi haladók vagyunk simonebevoir-t olvastuk, s tudjuk a család borzalom, a csecsemő amorf, polimorf szörnyeteg, s a nő, ha gólya is, csak kényszer s rabság hatására adja gyereknevelésre a fejét, ami alsóbbrendű tevékenység, s gátja, az önmegvalósító leszbiségnek, s liberalizmusnak is, stb. Ilyen gólya, ilyen madár nincsen. Csak a magyar! Csak radóék hazudják azt, hogy a természetellenes, az jó s helyes. A dal vége pedig, népesedési csernobil, csőd.

Névtelen írta...

Becsületes kádár dolgozó tehát, fából vaskarika, önellentmondás. Hogyan lehettek volna becsületesek, ha az Élet alaptörvényét semmibe vették, az Élet újratermelésének örök igényét s kötelességét? Hogyan?
Ha a mai magyar fiatal, ezt elhiszi az öregeknek, ha most is, minden ellenére, ami itt ma trend s divat s kialakult szokás s propaganda, hasonlóan nem csinál gyermekeket, semmit nem fog csinálni. A gyermek, a sok gyermek, ugyanis, szükséges, de nem elegendő feltétele annak, hogy valaki ember legyen, érték s teremtő. persze, mindig lesznek, akik tényleg önhibájukon kivül nem vállalnak, micsoda szó ez, gyermekeket. Helyettük is dolgozik, s teremt, viszi át vállán a jövőt, a sokat szidott nagycsaládos, a hasznos, a deviancia-mentes, a termékeny.
Fiatalok! Ne legyenek kádárikuszok! Váljanak magyarrá, férfivé s nővé, nemtelen genderek s bolsevikok soha ne legyenek!

casablanka írta...

Kedves névtelen most utóljára válaszolok könv terjedelmü hozzászólására. Mert a stílusból rájöttem, hogy az összes "névtelen" megjegyzést ön irta. Valamiért nagyon el van keseredve és az élete nem nagyon teljesedett ki. Egyébként egy gyermeket neveltem fel egyedül, szakmunkás lett belőle. Most jelenleg a nyugdíjamból élünk, (100 ezer Ft) mert több mint egy éve nem tud munkához jutni, segélyért természetesen nem folyamodtam soha, most sem, mert a jelenlegi törvények meg sem engednék! 48 ezer Ft/fő! Már a múltkor leirtam, nem nagyon szeretem ha a fiatalok 56-al kapcsolatban osztják az észt. És azt sem ha a kádárrendszerről mondanak mindenféle marhaságokat. Még hogy neki dolgoztunk! Ha az akkori törvényeket ismerte volna, akkor tudná, hogy aki nem dolgozott, azt azonnal elvitték KMK miatt, továbbá törvény volt rá aki két héten belül nem helyezkedik el ha kilépett az előző munkahelyéről még a nyugdij jogosúltságát is elveszti.Természetesen dolgoztam 16 éves korom óta,(1956) estin érettségiztem le,műszaki pályát választottam, mert akkoriban még nem volt divat a szülők nyakán élősködni! Ez a rövid nacionálém.Arról viszont nem tehetek ha a XX. század közepén születtem. Még az Ön kedvéért sem akasztom fel magam. A szüleimet megbecsültem akkor is mikor megöregedtek, mellesleg a fiam is erre neveltem.Most ő segit nekem otthon, vásárolni és a háztartási munkában is, mivel járásképtelen vagyok.De azért szeretném megkérdezni, ha nem tart túl kiváncsinak ÖN MITT TETT? Ha hallgatott volna bölcs maradt volna, mondja a magyar közmondás!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló