Viccnek azért durva lenne

Azt hiszem, nem esünk nagy túlzásba azzal, ha kijelentjük, Magyarország jelenleg nincs könnyű helyzetben. De minden további kockázat nélkül mondhatnánk azt is, hogy bajban vagyunk, nagyon nagy bajban. Az ország elleni gazdasági és politikai támadások mára már mindennapossá váltak. A globalisták minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy egy újabb megalázó feltételekkel felvett hitellel további hosszú évtizedekre állandósítsák az ország adósrabszolga besorolását. Sőt, ma már olyan hangokat is lehet hallani, hogy az EU és az Egyesült Államok a görög és az olasz mintának megfelelően, itthon is a saját emberét akarja a nyakunkba ültetni, aki majd még az eddigieknél is gátlástalanabbul rábólint mindarra, amit Brüsszelből, Washingtonból és Tel-Avivból diktálnak neki.

Egy ilyen helyzetben, amikor a következő évtizedek sorsa forog kockán, azt gondolom, hogy az átlagpolgár függetlenül attól, hogy szimpatizál-e a narancsos kormányzattal, vagy sem, azért azt joggal elvárhatná, hogy azok, akik döntenek a sorsáról, a helyzet komolyságának megfelelően kezeljék az ügyeket. És talán az sem lehet irreális elvárás, hogy a kialakult helyzet kommunikálást, a közvéleménnyel való megismertetését ne sík hülyékre bízzák, ne olyanokra, akiknek nagyjából és egészében a leghalványabb fogalmuk nincs arról, hogy mi folyik a világban.

Azon szerintem hosszasan el lehetne merengeni, hogy a narancsos pénzügyi guruk taktikája jó-e, hogy tudnak-e valamit, amit az átlag halandó még nem, hogy az OV irányította gazdaságpolitika egy egyszerű hazárdjáték, vagy egy durva orosz rulett-e. Azonban az nem lehet kétséges, hogy azok, akik a most zajló kormányzati lépések jóságát el akarják hitetni velünk, azok olyanok, akiktől az ember egy doboz gyufát nem venne, nemhogy elhinné nekik, hogy az, ami most folyik, az teljesen rendben van. Mert addig, amíg a kamerák kereszttűzében selmeczigabriellák osztják az észt, addig sok mindenről lehet beszélni, de felelős kormányzati hozzáállásról, a helyzetnek megfelelő komolyságról biztosan nem.

A szenátorasszony ilyen-olyan kvalifitásai biztosan egész sok mindenre feljogosítják őt a pártban, de a manapság folyó pengeélen táncolást azért valljuk meg, nem vele kéne sem itthon, sem a nagyvilágban kommunikáltatni.

„Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni az IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre.

Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni.

Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is”
- mondta bele a szőkeség a mikrofonokba, majd komoly arccal hozzátette: „Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot.”

Az utolsó gondolat üt, ez kétségtelen.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a képviselő asszony mire gondolhatott, amikor ezt így összerakta magában. A lelki szemei előtt felderengett egy kép, ahogy a világ jól öltözött pénzemberei egy hosszúra nyúlt szilveszteri mulatság után egymás hányásában fetrengenek, aztán az egyik hirtelen felkiált, hogy gyerekek, álljunk takarékra, mert már harmadika van, ezután pedig hirtelen mindenki talpra ugrott, lenyomtak egy karton Outoxot, és a nyakkendőre száradt hányásnyomokat kapargatva azonnal elkezdték shortolni a forintot?

Vagy mégis hogy jött ez ki?

Amikor először olvastam a hírt, hirtelen egy régi vicc jutott eszembe. Gondolom, sokaknak megvan, amikor a székely fia favágás közben az apja hátába állítja a baltát, mire az visszakérdez: Fiam ez most komoly? Igen apám – válaszolja a fiú. Akkor jó. Mert viccnek azért durva lenne.

Ja.

Viccnek azért durva lenne…

4 kommentek:

UJVILÁGREND írta...

Magyarországtol független a globalizácio még az idén anarhiába fordul a világon.Akár megfelel neki a kormány akár nem.Ez már nem oszt nem szoroz.

Orbán Viktorrol bövebben:
-Kérdezzétek meg sajnálom Kadhafit?
-Kérdezzétek meg sajnálom e Szadam husszeint?
-Kérdezzétek meg sajnálom e Oszamabin Ladent?
A válaszom nem.Mind lefeküdt a globalistáknak.
A globalista egy olyan perverz állat fajta,fizet a szexuális közösülésért a kurvának,majd valamin megsértödik,és elvágja a prostituált torkát.

Gyöngyöspatán Orbán Viktor meg akart felelni a globalistáknak,Julcsi néni unokáját,ki szerette volna megvédeni a globalisták által felbujtott cigánybünözöktöl a nagymamáját,le egyenruhás bünözözte.


EGY SEGGEL KÉT LOVAT MEGÜLNI NEM LEHET.
Nem sajnálom öt se.

c írta...

Vikikét semmi esetre sem sajnálom, aki cinkelt kártyával játszik megérdemli, még azt is, hogy szőkék pofázzanak bele a dolgokba. De sajna ez minket is érint. Édes hazámat sajnálom!

Névtelen írta...

Martinuzzi Fráter Györgyöt is megölték, mert "élenjáró volt" Borotvaélen táncolt, 1 kis ország, Erdély súlyával, érdekében! lényeglátó

Névtelen írta...

Csak megkérdezem: nem olyan ez a narancsos politizálás, hogy mindig a nemzet ellenfeleit hozza helyzetbe? - mialatt úgy tesz mintha nagy küzdelemben a nemzet érdekeit védené.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló