Ne tévedjünk el

Az elmúlt hetekben számomra kicsit döbbenetes módon, egyre több pozitív visszajelzést lehetett és lehet olvasni az egyes közösségi portálok radikális csoportjainak üzenőfalain, a múlt év végi elempés leláncolásos performansz és az operaházi tüntetés kapcsán. A hozzászólók jelentős része egyetért a balliberáltak akcióival és jónéhányan azon keseregnek, hogy ezek az ötletek miért nem a jobbikos képviselők fejéből pattantak ki, hogy a tiltakozásokat miért nem a radikálisok szervezték meg.

Azonban mielőtt elvesznénk a nagy hőbörgésben talán érdemes kicsit hátrébb lépnünk és távolabbról is megszemlélnünk a történéseket. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy kik azok, akik most a kormányt támadják, hogy kik azok, akik féltik a demokráciát. Persze most sokan mondhatnák azt, hogy kit érdekel, hogy kik tüntetnek, nekünk OV és a narancsos kormányzat most a legnagyobb ellenségünk. De ez nem igaz, pontosabban nem így igaz.

Vegyük észre, hogy a most összeállt dinnyekoalíció – kívül zöld, belül vörös – nem Magyarország érdekei szerint cselekszik, az általuk meghirdetett ellenállás igazi célja nem más, mint a még megmaradt nemzeti önállóság teljes felszámolása és az ország szolgai belavírozása a formálódó Európai Egyesült Államokba.

Sokakat megtéveszt, hogy a másik oldalon rengeteg civilnek mondott szervezet és párt sorakozik fel, azt a téves képzetet hitetve el az emberekkel, hogy milyen széles társadalmi összefogás van kibontakozóban. De lássuk már meg, hogy ez nem igaz, vegyük észre, hogy nincs olyan, hogy Szolidaritás, 4K, Milla csoport, elempé, MSZP, Demokratikus Koalíció és még lehetne sorolni a szervezeteket, hanem csak egy valami van a Párt, aminek a célja mindenáron és minél gyorsabban újra megszerezni a hatalmat és továbbra is kiszolgáltatni az országot a globalista érdekeknek.

A Párt vezetői rájöttek arra, hogy az elmúlt évtizedek hazaáruló politikája miatt a többség már nemhogy nem hajlandó rájuk szavazni, hanem nagy részük egész egyszerűen megveti őket. Rájöttek arra, hogy az emberek nehezen felejtik el mindazt a gátlástalanságot és mocskot, amit végigéltek az elvtársak regnálta években. Ezért aztán a legfontosabb feladat számukra, a társadalom emlékezetének az erodálása volt.

A Párt osztódásnak indult mondván, ha egyedül nem megy, akkor külön-külön kell majd begyűjteni a szavazatokat. Újabb és újabb felvilágosultnak és demokratikusnak mondott szervezetek jöttek létre, amiket pontosan rászabtak az egyes társadalmi csoportokra annak érdekében, hogy a Párttól elfordulók találjanak maguknak új kapaszkodót. Megalakultak a haladó erők, akiknek a többsége a civil kezdeményezés álarca mögé bújva hívta és hívja a zászlók alá a megtévesztetteket.

Végül pedig elindult a kampány, ahol kezdetben külön-külön hőbörögve, majd az év végére már egymás nyakába borulva küzdöttek a kormányzati antidemokratikus erők ellen. A megtévesztettek serege pedig kezdte elhinni, hogy a korábbi unszimpátiánál van fontosabb, hogy van egy fontos "közös ügy", ami felülír mindent: Orbán önkényének ledöntése. Az új harc közepette, aztán már gyorsan megkoptak az emlékek, mígnem az év végi Operaház előtti tüntetésen már újra együtt volt mindenki, önfeledten feloldódva a nagy népfrontos tömegben. Innen pedig már csak egy egész kis lépés lesz elhitetni velük, hogy a közös ügy, természetesen közös képviselet is kíván, mondjuk úgy koalíciót. És a megvezetett népek ezek után majd gondolkodás nélkül ismét odaállnak a korábbi hazaárulók mellé. A Párt és a célok pedig tovább élnek.

Ennyi a lényeg.

A mai magyarországi folyamatok erről szólnak, erről és nem másról. Ehhez pedig nekünk, radikálisoknak nem szabad csatlakoznunk, nekünk ebben nem szabad részt vennünk, bármennyire is nem értünk egyet a mai narancsos politikával, bármennyire is felháborít minket nap, mint nap a kormányzati arrogancia.

Mindemellett ellenállás kell, de nem így és nem azért, amiért a balliberáltak teszik. A nagy kavarodásban vegyük észre azt is, hogy most már a kormány politikájával szembemenni nem elég, mert a mai folyamatok egész egyszerűen átléptek a narancsos kormányzaton. Ha megnézzük az EU, az Egyesült Államok, az IMF, a honi ellenzéki és a felvilágosult európai szervezetek az elmúlt napokban és hetekben küldött üzeneteit, akkor láthatjuk, hogy itt a tét már nem a kormány, nem Orbán Viktor, hanem annál sokkal több: Magyarország megmaradása.

Ezért aztán ne tévedjünk el, ne üljünk fel a hamis propagandának és legfőképp, ne álljunk a rossz oldalra. Az igazi harc, az igaz ellenállás ideje még csak most kezdődik majd. A következő hetekben, amikor majd kiderül, hogy a globalisták milyen újabb béklyót akarnak ránk erőszakolni, hosszú évtizedekre végképp adósrabszolgasorsba döntve a következő magyar nemzedéket is.

3 kommentek:

UJVILÁGREND írta...

Ahogy Jézus mondta,ó ti kis hitüek.
A globalizácio szétesöben van,és a cikk iroja egy Europai egyesült államokrol vizionál.
Tudtad,hogy az Amerikai csapatok,most haggyák el Europa területét?
Tudtad,hogy a média markt most készül kivonulni Magyarországrol,mert nincs elég vásárloja?
És tudod hogyan tudsz harcolni a globalisták ellen?
Nem mész el vásárolni a tescoba,nem kajálsz a mc donald -ba,ellenben a piacon vásárolsz, a magyar termelötöl,és elmész menüt ebédelni egy magyar konyhába.
A robbantgatásokat a Londoni metro robbantást hagyd a Moszadra.
Most pedig a következö irásunkba a globalisták legveszélyesebb ember tipusrol fogunk irni.
A komformista ,nihilista ember tipusrol.

UJVILÁGREND írta...

A komformista,nihilista ember tipus városokba lakik.Szereti a kényelmet,távfütéses lakásba lakik,nem él együtt a természettel,szereti a bevásárlo központok akcioit,monopol cégeknél dolgozik,igazábol nem hisz semmibe sem,csak a jolétben.

A NIHILISTA KOMFORMISTA EMBER MIND ADDIG BÉKESSÉGBEN VAN A VILÁGGAL MIG A BEVÉTELE ÉS A KIADÁSAI EGYENSULYBAN VANNAK,ÉS EZZEL A KOMFORTIZMUSÁT FENN TUDJA TARTANI.
AMINT EZ AZ EGYENSULY FELBORUL A JÁMBOR KOMFORMISTA NIHILISTA EMBERBÖL EGY ÖRJÖNGÖ VADÁLLAT VÁLIK,ÉS BELEKEZD A BOSZORKÁNY ÜLDÖZÉSBE.

Mit várhatunk a komformista,nihilistáktol a nyugati világban?
1-bankok felgyujtása,
2-bevásárloközpontok kirablása,
3-politikusok felkoncolása,
4-zsidok kiirtása,
5-vezér keresése.

casablanka írta...

Olyanok ezek mint a ráksejt, osztódással szaporodnak, megpróbálják felfalni az egészséges szövetet, azután egy nagy gombócba ( mszp, szdsz, lmp,fletó és a külvilágból a többiek) tömörülve egyesülnek és rágnak minket.Talán most jött el az ideje, hogy ettől a hatalmas rákgombóctól végleg meg szabaduljunk!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló