A nagy pintéri blablabla

„Pintér Sándor belügyminiszter volt az AVKK vendége” címmel olvashattunk cikkeket a napokban az újságok hasábjain. Akinek nem ugrana be hirtelen, Lakitelken járunk, Lezsák Sándor birodalmában. Itt található Lezsák szállodája, uszodája, rendezvényterme illetve kápolnája és óriási parkja.

És itt tartják pár havonta a népfőiskolaként meghirdetett különböző kollégiumok hétvégi, ”fideszképzőként” elhíresült találkozóit, köztük az Apor Vilmos Közéleti Kollégiumot (AVKK).

A mostani hétvégén Pintért hívták meg fő előadónak, akit Lezsák Sanyi bácsi, csak mint egyik legjobb és legmegbízhatóbb barátját mutatott be.

„A közmunkaprogram csak eszköz lehet arra, hogy a gazdaságot élénkítsük, a munkanélkülieket értékteremtő munkára szoktassuk” – fogalmazott a belügyminiszter az Apor Vilmos Kollégium, a Balázs Ferenc Kollégium, valamint a Szent-Györgyi Albert Kollégium mintegy kétszáz hallgatója előtt, majd leszögezte: „az a munkanélküli, aki a kérésnek nem tesz eleget, az nem kaphat segélyt.”

Gondolom, a fenti mondatok sokaknak ismerősen csengenek a Jobbik programjából, de ez az apróság Pintért egyátalán nem zavarta. Ő most előállt a nagyszerű ötlettel, és elhiteti a kedves fidesz szavazókkal, hogy feltalálta a spanyolviaszt.

Az előadása után a jelenlévők kérdéseket tehettek fel névtelenül, papírcetliken.

A belügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a munkavállalóknak, a végzettségüknek és egészségügyi állapotuknak megfelelő munkát fognak tudni adni. Ennek kapcsán kérdezte meg valaki, hogy akkor egy tanárnak majd kötelező lesz utcát söpörni? Pintér erre azt válaszolta, hogy egy egyiptológusnak sem lehet biztosítani egyiptomi ásatásokat munkahelyként. „Ezzel meg is van válaszolva a kérdés” - fejezte be nem sokat mondó válaszát.

Valaki feltette azt a kérdést is, hogy ugyebár Orbán Viktor megígérte 2010 áprilisában, hogy két hét alatt rendet tesznek. Úgy érzi, hogy ez megvalósult? Pintér erre csak ennyit makogott, hogy „van, ahol igen”.

Aztán volt egy olyan kérdés is, amelyet persze szépen kihagyott. Látszott, hogy végigolvasta a papírt, de végül úgy döntött az igazán ciki lenne rá nézve, ha felolvasná. Így hát csak annyit idézett fel a kérdésből: „csendőrség”. Majd elkezdte a szokásos mellébeszélését, mi szerint csendőrség sosem volt városban, csak vidéken, és különben sem olyan egyszerű kérdés, különben is katonai alakulat volt, stb., stb.

Mint utólag megtudtuk, a kérdés a tiszavasvári közmunkaprogram remekül sikerült példájáról kérdezte Pintért, illetve azt feszegette, hogy mi a véleménye arról, hogy ugyancsak Tiszavasváriban a rendőrség nem bírta ellátni feladatát, de most, a csendőrség bevezetése óta rend van a városban. Ebből Pintér annyit fogott fel, hogy „csendőrség”, magát a kérdést nem válaszolta meg, sőt fel sem olvasta.

Aztán volt olyan is, aki azt kérdezte, hogy miért van szabadlábon Gergényi, aki, mint tudjuk jó barátja. Erre a válasza annyi volt, hogy folyik az eljárás, de ez nem a belügyminisztérium hatásköre… Volt még pár kérdés, amire igencsak homályos választ kaphattunk, vagy teljességgel félrebeszélt. Ilyen volt például a titkosszolgálatok kérdése is.

Az előadás összességében és lényegében teljesen semmitmondó volt, de legalább ismét meggyőződhettünk róla, hogy a maffiózó hírében álló belügyminiszterünk még mindig nem önt tiszta vizet a pohárba.

6 kommentek:

Névtelen írta...

A fő szempont nem a hozzáértés, hanem a megbízhatóság, kutyahűség! Azt harapd, akire uszítanak! Lényeges, tudni kéne!

chabbix írta...

Nem is fog! Legfeljebb a bíróság előtt! Ha más ügye netán el is évül addigra, a neves "robbantási szakértővel" való egykori, 90-es évek-beli kapcsolata, soha! Az ugyanis már a terrorcselekmény kategóriájába tartozik! Hogy miként, milyen tartalommal, azt, ha majd egyszer lesz végre ilyen, a Magyar Bíróság hivatott eldönteni!

Herne írta...

Van, ahol megvalósult a rend, valóban. Például Gyöngyöspatán a polgárőrségnek és a jobbikos polgármesternek köszönhetően.

liverpool írta...

Felesleges cikk volt.Pintérrel kapcsolatban az lenne hírérték, ha egyenesen válaszolna, nem simliskedne és élen járna a törvények betartásásval( és betartatásával).Az, hogy hazudik, mellébeszél, stb, az evidens, ezért kár volt koptatnia klaviatúrát.Ezen, az egyébként kiváló blogon, még nem is olvastam ennyire unalmas, semmitmondó és felesleges írást.( Állítom, hogy a radikális oldal egyik legszínvonalasabb, leggondolatébresztőbb ( huhh...)oldala a Puzzle.)

Keszthelyi Ferenc írta...

Felakasztani!

casablanka írta...

Szegény Pallag dr. !Pont neki kellett az olajügyeket kivizsgálni, méghozzá Pintér segítségével! Erről csak ennyit!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló