A Hunnia-vádirat

A vádlottak a következő eseményeket követték el:
[részletek]

Budaházy György I. rendű vádlott – azzal a céllal, hogy a kormányon lévő szabad Demokraták Szövetségének tagjait és a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék – utasítást adott S. József II. rendű vádlottnak és egy további, az eljárás során ismeretlenül maradt személynek az SZDSZ XI. kerületi székházának molotov-koktéllal történő megtámadására.

S. József II. rendű vádlott és ismeretlen társa 2007. szeptember 17-én 23 óra 45 perc körüli időben megjelenik az SZDSZ Budapest XI. kerület, Ecsedi utca 13. szám alatti kerületi székházánál, ott S. József II. rendű vádlott átmászott az épülethez tartozó udvart határoló 1,8 méter magas betonaljzatú vaskerítésen, míg ismeretlen társa a kerítésen kívül, a járdán maradt. Innen az ismeretlen személy egy 0,33 literes üveg palackban elkészített égő molotov-koktélt dobott az épület balról második ablaka irányába, azonban az üvegpalack visszapattant az épületről és leesett a földre, majd ott a tűz kialudt. Ezt követően S. József II. rendű vádlott egy kővel betörte az ablakot és azon keresztül bedobott az épületbe egy másik 0,5 literes üvegpalackban elkészített égő molotov-koktélt, melynek tüze azonban a dobás közben, vagy a palacknak a földet érésekor kialudt, a palackban lévő folyadék pedig szétfolyt a padlón. Végül S. József II. rendű vádlott kimászott a kerítésen és az ismeretlen társával elhagyták a helyszínt.

A cselekménnyel okozott kár 22.750.- Ft…

(…)


Budaházy György I. rendű vádlott – azzal a céllal, hogy a kormányon lévő Magyar Szocialista Párt tagjait és a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék – utasítást adott S. József II. rendű és B. Beáta XIV. rendű vádlottaknak és egy további, az eljárás során ismeretlenül maradt személynek az MSZP kispesti székházának molotov-koktéllal történő megtámadására.

S. József II. rendű vádlott, az ismeretlen személy, valamint B. Beáta XIV. rendű vádlott 2077. október 19-én 03 óra 15 perc körüli időben egy, B. Beáta XIV. rendű vádlott által vezetett személygépkocsival megjelentek a Budapest XIX. Kerület, Ady Endre út 150. szám alatti (a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében lévő) MSZP székháznál. B. Beáta XIV. rendű vádlott a gépkocsiban maradt, míg S. József II. rendű vádlott és ismeretlen társa 11 darab benzinnel töltött műanyag palackkal és épület Kossuth Lajos utca felé eső oldalához ment. Itt. S. József II. rendű vádlott az épület balról harmadik ablakának bal külső szárnyát betörte, a résen, a két ablakszárny közé egy benzinnel töltött és egy időközben kiürített 0,5 literes műanyag palackot csúsztatott be, azonban azt meggyújtani már nem tudta, mivel a magával vitt öngyújtó szétesett, annak dörzskereke a két ablakszárny közé esett. S. József II. rendű vádlott a palack begyújtásához használni kívánt benzinnel átitatott vászondarabot az épület falának tövébe dobta. Eközben az ismeretlen személy az épület balról negyedik ablakának jobb külső és belső szárnyát is betörte és a résen az épületbe dobott három benzinnel töltött 0,5 literes műanyag palackot és egy darab olyan 0,5 literes kiürített műanyag palackot, amiben egy, a benzines palackok begyújtásához használni kívánt vászondarab volt. A palackokat az ismeretlen személy sem tudta begyújtani, mivel ő a magával vitt öngyújtót ismeretlen okból a két betört ablakszárny közé dobta.

A cselekménnyel okozott kár 12.225.- Ft…

(…)


Budaházy György I. rendű és K. Csaba XIII. rendű vádlottak az éjszakai órákban Korózs Lajos országgyűlési képviselő Saradon található hétvégi házának udvarán, a kerítéstől a házig vezető járdán benzint locsoltak szét, majd azt meggyújtották. A benzin elégett, a tűz az épület terasza előtt közvetlenül a járda végében lévő műanyag lábtörlő egy kis részét megolvasztotta, majd elaludt.

A rongálással okozott kár 650.- Ft…


(…)


A leírt tényállások alapján vádolom Budaházy György I. rendű vádlottat 2 rendbeli – egy esetben (4/a-b-c. vp.) folytatólagosan elkövetett – a Btk. 261. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel (4/a. vp.) és rongálással (4/b és 4/c. vp.), illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel (9. vp.) megvalósított terrorcselekmény bűntettével…



Abszurdisztán virágzik. Ez kétségtelen.




[A fenti idézetek betűhíven átvett részletek a vádiratból. A vádirat teljes szövege ITT olvasható.]

2 kommentek:

Herne írta...

Ezen tényleg csak röhögni lehet.

casablanka írta...

Szegény "károsultak" ezek mindig félnek, amikor meg 8 éven keresztül eladósították az országot akkor bezzeg, igen bátrak voltak! Vajon, az országunknak okozott károkért, a fenti ítélkezés szerint hány forintot és hány évet kellene kiosztani a kártevőknek, akik most olyan nagy vehemenciával védik a "demokráciát"????

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló