Ez így csak egy PR-fogás

Azt hiszem, ha megkérdeznénk bárkit is arról, hogy mi volt az első Orbán-kormány három legtámogathatóbb intézkedése, akkor nagy valószínűséggel a válaszok elsöprő többségében leggyakrabban biztosan az otthonteremtési támogatás bevezetése szerepelne, amibe, ha jól belegondolunk igazából nincs is semmi meglepő. Az akkori intézkedéscsomag tényleg széles rétegeket érintett, tényleg sokakat segített hozzá ahhoz, hogy megfizethető hitelekkel otthonhoz jussanak.

Persze voltak, akik kijátszották a rendszert, voltak, akik ebből is extrahasznot húztak, de azt gondolom, hogy még ezzel együtt is ez egy nagyon sikeres program volt. Ha pedig hozzávesszük még azt is, hogy az intézkedéscsomagnak nem csak társadalmi, hanem gazdasági előnyei is voltak, hisz a tömeges építkezések egyrészt rengeteg embernek adtak munkát úgy, vidéken, mint a nagyobb városokban, másrészt a befolyó adókból és járulékokból - a minden alapot nélkülöző szocialista híresztelésekkel ellentétben - bőven lehetett kompenzálni azokat a költségeket, amit az állam a támogatott hitelekre költött, akkor nem nagy felelőtlenség azt kijelenti, hogy méltán támogatható programról beszélhetünk.

A 2002-es választásokat követően aztán az elvtársak teljesen leépítették a rendszert és mára már eljutottunk oda, hogy a családi házas építkezések lényegében megszűntek. Mára eljutottunk oda, hogy egy átlag magyar családnak semmi esélye nincs arra, hogy saját otthonhoz jusson.

Ha valaki emlékszik még, a lavina azzal a 2003. június 4-i kamatdöntéssel indult, amikor a szocialisták szó szerint ”eltolták” az árfolyamot, aminek hatására a kamatszint tíz százalék fölé ugrott. Ennek egyenes következménye pedig a forinthitelek megdrágulása volt, amit az akkori kormány úgy oldott meg, hogy a családokat a devizahitelek felé terelte. Ma már pontosan látható, hogy mi ennek a következménye. Ma már pontosan látható, hogy hová vezetett az a felelőtlen politika, amit az elvtársak prezentáltak nekünk a 2002-2010-es időszakban.

Nem hiszem, hogy kétséges az, hogy a tavaly tavaszi voksoláson, amikor a polgárok mérlegelték a választási lehetőségeket a narancsosok mellett az is sokat nyomott, vagy nyomhatott a latba, hogy a többség OV visszahozásával számított arra, hogy majd visszatér a jól bevált otthonteremtési program is, hogy majd egy átlag magyar családnak is lehetősége lesz arra, hogy fizethető forinthitelekkel otthont teremtsen magának.

De sajnos a második narancsos kormánynak ez másfél évig nem nagyon volt fontos, és most hogy végre elővették ezt a programot, ebben sincs túl sok köszönet. Persze most sokan mondhatnák, hogy az akkori gazdasági környezet teljesen más volt, mint a mostani, hogy ma messze nincsenek meg azok a lehetőségek, amik annak idején. És akik ezt mondják, azoknak lényegében igazuk is van, de ettől függetlenül, azért akárhogy is nézzük elég vérszegény lett ez az új program.

A bejelentett intézkedések szerint a kormány 6,2 milliárd forintból tervez a fiatalok számára kamattámogatást nyújtani, ami összeg már első hallásra is nagyon kevésnek tűnik. Ha pedig ideidézzük azt, hogy a kabinet például a debreceni focistadion építésre 10 milliárd forintot szán, akkor már kezd egyre beszédesebb lenni a helyzet, ha pedig még megemlítjük azt is, hogy a tervezett romaintegrációra 120 milliárd forint van elkülönítve, akkor azért már jól érzékelhető, hogy a narancsosok mennyire gondolják komolyan ezt az új otthonteremtési programot.

Talán nem nagy felelőtlenség azt mondani, hogy az egész bejelentésnek inkább PR szaga van, hogy az inkább szól a figyelemelterelésről, mint tényleg valós előnyökkel és hatással járó intézkedésről. Arról már nem is beszélve, hogy a fenti számok alapján azért az jól látszik, hogy lehetne erre pénzt találni, ha azt tényleg akarná valaki. Hisz azt ma már mindenki pontosan tudja, hogy a ”romaintegrációnak” nevezett pénzlenyúlás semmilyen cigányproblémát nem old meg, hogy az ilyen jogcímen elköltött forintok következtében még soha senki nem jutott előrébb, hogy az egész csak felesleges pénzkidobás.

Így aztán talán érdemes lenne elgondolkozni kormányzati szinten arról, hogy a 120 milliárdos összeg egyik felét a vidéki közbiztonság megerősítésére, másik felét a meghirdetett otthonteremtési program bővítésére kéne fordítani úgy, ahogy azt a radikálisok a napokban, a parlamentben is javasolták. Ezzel a megoldással egyrészt tényleg sokat lehetne javítani az emberek biztonságérzetén, másrészt pedig valóban be lehetne indítani úgy a programot és vele együtt az építőipart, hogy az számottevő eredményekkel járjon.

Persze azért túl nagy illúziókba ne ringassuk magunkat. Nem hiszem, hogy a kabinet majd bármit is meg fog változtatni a most bejelentett elképzelésein, bár mondjuk, az azért még megtörténhet, hogy a jobbikos javaslat nyilvánosságra kerülésével esetlegesen kialakuló társadalmi nyomásra, mégiscsak készül valami átcsoportosítást javasló fideszes beadvány.

És ha netán ez megtörténik, a szájtépés már megérte.

2 kommentek:

Herne írta...

Ha az adók és járulékok akkor ellensúlyozták a költségeket, most is ellensúlyoznák.

Névtelen írta...

A részeget, meg a törött lábút kell támogatni! (de csak azért, addig!) A többinek becsületes fizetést adni! lényeglátó

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló