Magaskultúra, avagy narancsos képmutatás felsőfokon

Mivel nem történt lényegében semmi érdekes, így nem is kapott túl nagy visszhangot a fősodratú médiában a múlt pénteken véget erő 39. Tokaji Írótábor. Azonban az eseményről és az ott megfogalmazottakról íródott beszámolókat olvasgatva azt hiszem, egy gondolat erejéig azért mégiscsak érdemes foglalkozni a Tokajban történtekkel, ha másért nem azért, mert így ismét képet kaphatunk arról, hogy merre tart a narancsos kultúrpolitika.

A tokaji írótalálkozók története, mint ahogy az az idei tábor elnevezéséből könnyedén kitalálható, egészen 1972-ig nyúlik vissza, amikor is a két világháború közötti időszakban tartott Tokaj környéki nyári írótáborozások mintájára először szervezték meg az eseményt. A találkozók deklarált célja a kezdetek kezdetén az volt, hogy összetartsa a népi nemzeti elkötelezettségű irodalom képviselőit.

Az eseményen résztvevők az évek múlásával azonban mind gyakrabban kezdtek túllépni a szorosan vett irodalmi témák boncolgatásán és egyre inkább a fennálló társadalmi problémák felé fordultak. Itt vetődött fel először a népességfogyás és a környezetvédelem kérdése, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés, vagy a határon túli magyarság sorsa.

A ’80-as évek közepére odáig fejlődött a dolog, hogy az összejöveteleken felszólaló írók beszédeikben már messzebbre mentek, pontosabban messzebbre mehettek el az igazság kimondásában, mint más fórumok résztvevői. Persze, azért az ma már világosan látszik, hogy Kádárék nem véletlenül hagyták, hogy ez így legyen. Kellett valamiféle gőzlevezetés az értelmiségen belül és ezek az események kontrollált keretek között kiválóan alkalmasak voltak erre. Bár mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1986-ban az elvtársak aztán mégiscsak betiltották az eseményt mondván, hogy a glásznoszty folyamataitól megerősödött ellenzékiség túllép a megengedett korlátokon.

A ”rendszerváltást” követően aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba egészen 2005-ig, amikor is Bozóki elvtárs próbálta meg ellehetetleníteni a találkozót. Akkor a minisztérium az utolsó pillanatig azzal hitegette a tábort szervező kuratórium elnökét, Vasy Géza irodalomtörténészt, hogy megkapják az ígért támogatást, ám a kezdőnap előtt megüzenték, hogy a tábor csak utófinanszírozásban részesülhet. Hogy mi volt tényleges oka a történteknek nem tudható, de az biztos, hogy konkrét politikai okokra nem hivatkozhattak, hisz abban az esztendőben a tábor témája kifejezetten irodalom-központú volt: az akkor száz éve született József Attila életművét elemezték az írók és az irodalomtörténészek. Bozóki mindettől függetlenül megígérte, hogy elmegy a táborba, és meghallgatja az írók interpretációit, de aztán végül másképp döntött és az írótábor helyett a Hit Gyülekezetének egyik rendezvényét látogatta meg.

A tokaji tábor mára elvileg megmaradt annak, aminek eredetileg szánták: a nemzeti irodalom kortárs képviselőinek találkozójává. Az idei összejövetel tematikáját is ennek megfelelően állították össze, ami történetesen A magyar irodalom élete és állapota címet viselte, és az anyanyelvi kultúránkat, benne a klasszikus és kortárs magyar irodalmat ért kihívásokat szándékozott megvitatni az európai integráció, a felgyorsult technikai fejlődés és a digitalizáció hatásainak szemszögéből.

A kormány természetesen magas szinten képviseltette magát a rendezvényen, és a legjobb, legfelkészültebb embereit küldte el a tanácskozásra. Így aztán a jelenlévők abban az élményben részesülhettek, hogy meghallgathatták Szőcs Géza költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának magvas gondolatait, aki nyomatékosan figyelmeztette a jelenlévőket: „a globalizáció végveszélybe sodorja a nyolcmilliónál kisebb lélekszámú nemzeteket, és azokat is, akik lemondanak a nemzeti kultúra védelméről.”

…és nem szakadt le a plafon.

Ami pedig szerintem a legborzasztóbb, hogy nem volt ott senki, aki e mondat elhangzása után azonnal felállt volna, és ott helyben megkérdezte volna Szőcs államtitkár uramat, hogy ugyan mondja már meg, hogy az általa bőszen támogatott és ezerszer megvédett Alföldi Róbert minősíthetetlen és gyalázatos tevékenysége vajon hová is tartozik? Az is a védendő nemzeti kultúra része? És hogy lehet az, hogy amíg Eperjes Károly nem elég jó Győrben a színház vezetésére, addig Alföldi kiváló Pesten a Nemzeti élén?

Azonban az írók csendben maradtak, legalábbis nyíltan, szemtől szembe egyetlen észrevétel sem hangzott el. A narancsos képmutatás pedig folytatódott tovább, hisz még vissza volt a nagyágyú, a szellemi géniusz L. Simon László, aki a maga páratlan tehetségéből kiindulva, oktatta a kortárs művészet mibenlétéről hallgatóságot: „Az írásbeliségen alapuló, az irodalmi hagyományra, a szövegírásra, a szövegolvasásra alapozott kultúra mediatizált kultúrává változott. Természetesen az irodalmi kultúra vége nem egyenlő a szépirodalom végével, csak az íróknak alkalmazkodniuk kellene az új helyzethez. Szinte fizikai fájdalmat érzek, amikor azt látom, hogy az írók, akiknek az lenne a dolguk, hogy mindig a lehető legnagyobb érzékenységgel reagáljanak korunk tendenciáira és változásaira, most mintha nem vennék észre, hogy mi történik a világban.”

Nem kétséges. L. Simon reagál. Mondhatnánk rajta tartja a kezét az irodalom pulzusán és persze példát mutat a kortárs pályatársaknak. Hogy ez mennyire így van arra elég, ha csak fellapozzuk a ”mester” Nem lokalizálható kötetét okulásképpen, és ízelítőül a felvilágosult kultúrából beleolvasunk, mondjuk a váratlanul kiderült a feladata című műbe:
[a teljes kötetért katt a linkre, a ”versért” pedig katt IDE]


… a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat (…)

*
a bársony ráncai kisimultak
a festékfoltok eltűntek
a formák torzulásai
alig észrevehetővé váltak
már a szar szagát sem érzem



Mi érezzük Laci és egyre büdösebb.

6 kommentek:

Névtelen írta...

L(ób@szó) Simon azt irta"már a szar szagát sem érzem".Nos,hogy érezze,azt a puffadtbéka képét bele kell nyomni.Rögtön érezni fogja,meg a likudbérenc gazemberekét is.Ők se maradjanak ki a jóból.Talán némelyiknek helyre billen az esze kereke.-0-

Névtelen írta...

A "rendszerbarát" költők és írók mindig jól éltek, miként a szar szagát sem érző L. Simon. Persze, aki a szar közt tölti életét, annak eltelik az orra a szar szagával és már nem érzi...
Gyarmaton nincs szükség irodalomra, kultúrára, oktatásra, semmire. Alacsony IQ-val rendelkező, jól vezethető alattvalók kellenek cselédnek.
Ehhez asszisztáltak, asszisztálnak az elmúlt évtizedek és a jelen "kormányai".
A nemzet gyászát megünnepelni vágyó, homoszexuális alföldi róbert is ennek a folyamatnak hű, megbízható katonája.
Ennyire nem sikerült kiirtania a kultúrát, tudást még a kádár kormánynak sem.

Névtelen írta...

A kommunista rendszer kiszedte a tartást, a lelket az emberekből. Az értelmiség egy nagy fos. A fiatalok vagy drogoznak, buliznak vagy külföldön élnek, hogy legyen valami jövedelmük. Az a néhány jó tollú nemzeti oldal számára értékes munkát végző tehetség sajnos kevés ahhoz, hogy generáljon változást. .... A jobbik lehet egy oszlopa a jövendőnek ...
L. Simon meg kussoljon, mert Gárdony környékén komcsi kiskirályok volt az apja és a mai napig üzletelnek a a megtollasodott szocikkal. Ez a Fidesz.

casablanka írta...

Azért voltak egy páran akik nagyon bíztak, a fülkeforradalmárban, nem kell mást tenni, csak visszalapozni, az alternativ portálon, modjuk a választás környékére. Természetesen olyanok is akadtak, akik ugyanazt monják ma is mint akkor: "nem lesz változás, csak narancsköd".Becsület és tisztesség Nekik. L.Simon vagy mások, a" 2/3-os " vezérnek és társainak mindegy, hogy ki isteniti őket.Kicsit sz@rszaguak, vagy prostik nem számit.Ezek a mai "értelmiségiek". Jobbikos fasiszta,rasszista, még levegőhöz se juthasson ez a lényeg.Szerintem a Fidesz csak azért vált ketté, hogy ne tuják azt mondani azok az emberek akiknek nyitva a szemük, egypártrendszer van itt kérem, nem sok minden változott a 2o év alatt.

Radulovic Zsuzsa írta...

"Ennyire nem sikerült kiirtania a kultúrát, tudást még a kádár
kormánynak sem." - A Kádár-korszak volt az egyetlen, amikor Magyarországot komolyan jegyezték nemzetközileg is kulturálisan és tudományosan.

Herne írta...

Próbáljon csak meg valaki valóban társadalomkritikus írással előrukkolni. Úgy viszi el a TEK, mint a huzat. Ez az L. Simon arra célzott, hogy a rendszert éltető írásokat kell produkálni, ezt a tendenciát kell észrevenni, és a társadalom azon rétegét kritizálni, amely a hatalomnak szálka a szemében (tehát lényegében saját magunkat). Magam is író-forma volnék, de hosszú ideje már, hogy nem próbálkozom ezen a pályán elhelyezkedni. Holokausztról, szegény, szenvedő zsidókról, rettegő cigányokról, terjedő rasszizmusról, náciveszélyről, palesztin "terroristákról", a gazdasági, társadalmi és politikai rendszer dicsőségéről nem vagyok hajlandó írni. Igen, jól látja L. Simon: vannak, akiket nem lehet megvenni, és inkább tengődnek egyik napról a másikra napszámosként, mintsem kiszolgálják a rendszert és eladják magukat, a becsületüket, az elveiket. Eljön majd az idő, talán nem is oly soká, amikor visszatérhetek választott - és tehetségem adta - pályámra. Na akkor kapnak majd a fideszesek, emeszpések, elempések, cionista-globalista talpnyaló senkiháziak társadalomkritikus irodalmat, hogy stílusosak legyünk, egy vagonnyit! És visszatérnek azok az írók és költők, akik nem a drága magániskolában tanultak meg mű-vészkedni, hanem tehetséggel születtek.

Magyarországon egy írónak, költőnek, ha a valós problémákról kíván irodalmi téren képet alkotni, csak akkor van esélye, ha van elég pénze ahhoz, hogy saját maga adja ki a műveit, és így is csak kéz alatt szabad terjeszteni, nehogy a Nagy Testvér észrevegye a dicső kapitalizmus ellen irányuló bomlasztó tevékenységet, rendszerellenes gaz szabotázsakciót, és vicc-törvényei minden erejével lecsapjon, ha kell egy sebtiben véghezvitt alkotmánymódosítás segítségével.

Azért jövőre lehet hogy kilátogatok. Csak előtte elolvasom a Zabhegyezőt. Állítólag ravaszhúzogatásra ösztökéli az embert.

Mielőtt Breivikkel azonosítana bárki, és befékezne a ház előtt a kékfehér vagy fekete autó: ez csak egy csattanós befejezés volt, amolyan valóban kritikus irodalmi stílusban. Bár Magyarisztánban lassan az írás, sőt, a gondolkodás is bűncselekménynek minősül.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló