Etikai vizsgálat helyett „tisztázó beszélgetés”

A Fidesz és KDNP közti elvi és erkölcsi hozzáállás azért mégiscsak különböző valamennyire, és ez szerencsére egyre gyakrabban megmutatkozik. Így történt ez például a napokban megoldódni látszódó Alföldi-ügyben és így van az oktatáspolitika terén is.

Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök közt mindig is óriási feszültség volt, ami tovább éleződött a múlt nyáron, amikor Hoffmann egy bizalmi szakértői körrel belekezdett az oktatási reform kidolgozásába, amiben Pokorni nagy fájdalmára a Fidesz szakpolitikusai nem kaptak szerepet.

Az oktatási reform kérdésében a két fél radikálisan eltérő nézeteket vall. Hoffmann általában ideologikusabb programot fogalmaz meg, szerinte „az iskola legalapvetőbb feladata, hogy az egyre inkább jellemző erkölcsi analfabetizmust megszüntesse”. Például a szegregáció mellett van és azt szeretné, hogy minden kisgyerek olyan iskolába járhasson, olyan nevelésbe részesülhessen, amely számára a legmegfelelőbb. Szerinte minden gyereket képességeinek megfelelően kell nevelni, külön.

Az inkább liberális beállítottságú Pokorni folyamatosan beleköt a konzervatívabb szemléletű Hoffmann Rózsa minden intézkedésébe, és előre nem egyeztetett nyilatkozataival akadályozza a kormányzati munkát. Egy ideig még csak a felszín alól szivárogtak ki a hírek erről, de most már nyílt fronton folyik a küzdelmük.

Az oktatási államtitkár a jelek szerint sikertelenül próbálta elnémítani kritikusát, ezért most etikai vizsgálatot kért Pokorni áskálódásai miatt. Azonban a vizsgálat mégsem indul el Fidesz-alelnök ellen, mert a két párt megegyezett abban, hogy „tisztázó beszélgetés” lesz helyette.

Mint látható a kormánypárton belül ismeretlen az etikai vizsgálat fogalma. Egy nevét nem vállaló fideszes politikus pedig egyenesen reménytelennek nevezte Hoffmann próbálkozását a párt hivatalos oktatáspolitikáját megtestesítő Pokorni ellen.

Ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz elárul mindenkit, akit elárulni képes. Régi barátok és új szövetségesek, mind mennek a szemétdombra, ha a hatalmi játszmában már nélkülözhetőek. Sőt, egy másik szintén fideszes politikus úgy fogalmazott: „a fegyelmi vizsgálatok a Giczy-korszakot idézik, az nem Fidesz-kultúra”. Ezzel a kijelentéssel 90’-es évek második felében regnáló volt KDNP elnökre utalva a narancsosok még egyet belerúgtak a kereszténydemokratákba.

Ilyen a kétharmados gőg. De ezzel legalább ismét egyértelművé vált, hogy a Fidesz mintegy bábként használja a KDNP politikusait. Persze csak az használható bábnak, aki hagyja magát.

Remélhetőleg egyre többen életre kelnek…

5 kommentek:

Névtelen írta...

A zsidesz bálnatenyésztő besúgó fiókája,amilyen ostoba,olyan áskálódó!!Tisztázó beszélgetést,fa testápolóval.Valóban igy igaz, a zsidesz mikor az az érdeke, mindent és mindenkit elárul.A nagy fülkeforradalmárral az élén!!A kérdés az ,hogy lehet még ezt büntetlenül csinálni,és meddig???Tegnap a Vámosféle zsideszdicsérőben,egy kificamodott agyú,új Hunyadi Jánosnak nevezte az alcsúti törpe hazudozót.Nanemár.Ami sok ,az sokk!!! (Geyer)

Herne írta...

Pokorni egy tehetségtelen mitugrász. Ilyenre nemhogy bársonyszéket, de még pottyantóst sem szabad bízni.
A Fityesz meg azt csinálja, amiről úgy véli, hogy a nyugat elvárja. Hoffmann valóban konstruktív, a problémákat átlátó és azokra megoldást kínáló elképzelései nem illenek ahhoz a szerephez, amelyet szolgalelkű politikusaink adtak Magyarországnak.
A fegyelmi vizsgálatok elutasítása pedig egyértelműen azt jelzik, hogy mindennemű felelősséget és kontrollt ki akarnak zárni, érinthetetlenné téve magukat.

Most így hirtelen nem tudom, de azon gondolkodom, vajon a KDNP nélkül is meglenne az a kétharmad? Mert ha hűek akarnak maradni a nevükhöz, akkor azon nyomban kilépnek a koalícióból.

eSzeL írta...

Tisztázó beszélgetés??? 'Na azér' tisztázzuk az erőviszonyokat gyerekek! Ti azér' lehettek, mer' megengeggyük!!' Gondolom valahogy így fog zajlani. A fidesz pedig szerintem azt csinálja, amit izrael a velük folytatott 'tisztázó beszélgetések' alatt pontosan meghatároz.

Névtelen írta...

A KDNP addig nem fogja boritani a bilit,amig az udvari fővadász Semjén a főnök.Egyforma kaliberüek agyilag Pokornyással. Ők is változatlanul mózsiék hátsójában láttják a világ tengelyét forogni!!

Veszelka írta...

Nem sok mindenben különböznek ezek egymástól.A felekezeti iskolákat is jól átverték Hoffmannrózsikával egyetértésben. Visszatért a "cápalátogatás"ideje. Sajnos Orbánék sem tanulnak semmiből.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló