Az első tíz

„Híven, becsülettel, vitézül! A hazáért mindhalálig!”

E jelmondattal működött a Magyar Királyi Csendőrség, s ma Tiszavasvári példát mutatva rehabilitálta a testületet. Tíz csendőrt avattak fel a település rendjének fenntartására.

Igaz, az éberséget, harciasságot, oltalmazást jelképező kakastollat nem tűzték ki, de Fülöp Erik polgármester szerint az sem lehetetlen, hogy lesz majd rajtuk.

De mi is az a csendőrség?

Pintér Sándor a múlt héten a Parlamentben arra szólította fel a csendőrség megalakítása mellett állókat, hogy nézzenek utána, mi is volt ez a rettegett alakulat.

A Monarchián belüli csendőrséget Erdélyben alapították meg. Sikeres működése láttán 1881-ben Ferenc József szentesítette gróf Tisza Kálmánnak a Magyar Királyi Csendőrségre vonatkozó törvényjavaslatát. Tehát idén éppen 130 éve alakult meg ez a politikától mentes, pártsemleges, rendfenntartó fegyveres testületet, a korábbi idők zsandárjaiból, pandúrjaiból és darabontjaiból verbuválva. Elsődleges céljuk mindenkor a magyar állampolgárok személyi- és vagyonbiztonságának védelme volt.

A felderített bűnesetek arányszámainak tekintetében évről évre rangosabb helyre kerültek. Horthy Miklós kormányzóságának idején a felderítési arányszám 90% felett volt. Ekkor a mi csendőrségünk világviszonylatban élen járt!

Méltán nevezhetjük tagjait elitrétegnek, hiszen szigorú követelményeknek kellett megfelelniük már felvételükkor is, később pedig az egész életvitelüket meghatározta e hivatás, amiért cserébe nagy megbecsülésnek, elismerésnek örvendhettek, tisztességes fizetésük egész életükre biztosítva volt.

Az egészségügyi és fizikai megpróbáltatások elvégzése csak előszobája volt a csendőrségbe való bekerülésnek. Kezdetben csendőrkerületekben történt a kiképzés, majd megnyílt az első csendőriskola Nagyváradon. Itt már jogot, büntetőjogot, ügyrendet, nyomozati ismereteket is tanultak. Csak magyar állampolgárságú, feddhetetlen előéletű, kifogástalan egészségi állapotú, írni, olvasni, számolni tudó, magyar nyelven tökéletesen beszélő, megfelelő értelmi képességű, 20-40 év közötti gyermektelen férfiakat vettek föl, csak olyan helyre, ahol rokonai, barátai nem laktak.

A kötelékbe lépők elvesztették közéleti és politikai jogaikat, nem lehettek tagjai politikai testületeknek, titkos szervezeteknek. Csak szolgálaton kívül ihattak alkoholt, de akkor is csak mértékkel. Ajándékot, jutalmat, pénzt soha senkitől nem fogadhattak el, és ezt nem tehette meg a családjuk sem. Feddhetetlenségük, pártatlanságuk, elfogulatlanságuk így amennyire lehetett, garantálva volt. Kétes hírű kocsmákat, és nőket szabadidejükben sem látogathattak, nem tivornyázhattak, nem kártyázhattak pénzben, és nem csinálhattak adósságot. Még az eljegyzéshez is engedélyt kellett kérniük, amit azután kaphattak meg, amikor a leendő menyasszony életkörülményeit alaposan megvizsgálták és megfelelőnek találták.

Hűségesküt tettek az ország alkotmányára, a Szent Koronára, a hazára, a királyra, később Horthy Miklós kormányzóra. Megesküdtek az ország törvényeinek pontos betartására, közbiztonsági szolgálatuk ellátására, engedelmességet tettek feljebbvalóiknak. Míg a rendőrök csak fogadalmat tettek, szolgálati szabályzatuk volt, és inkább a városokat védték, addig a csendőrök csendőresküt, katonai esküt tettek, és szolgálati utasításuk volt. Katonai alakulatként a honvédség alá voltak rendelve, ezért fegyvereket is használhattak.

A csendőri túlkapásokat, mulasztásokat igen szigorúan büntették. Szolgálati útvonalukról pontos jelentést kellett írniuk. Gyakran bukkantak fel váratlan helyeken, ami elrettentő volt minden bűnöző számára. Jó felkészültségüknek köszönhetően a háború vége felé egyéb feladatokra is használták őket. Így például békefenntartóként is bevetésre kerültek.


De térjünk vissza a jelenbe. Fülöp Erik polgármester már korábban elmondta, hogy a Fidesz kormány jelentősen leszűkítette azt a keretet, amelyből a közrendet és köztisztaságot fenntartották eddig. Míg 2010-ben még 450, addig 2011-ben csak 42 embert tudnak nyolc órában foglalkoztatni és rendőrből is kevés jut a településre. A szocialistáktól átvett városvezetésnek pedig igen nehéz dolga van, hiszen az önkormányzat kasszáját óriási hiánnyal, és adóssággal örökölték meg. Így hát a polgármester kénytelen volt új megoldást találni.

A két legnagyobb probléma a lakosság szerint is, a munkahely hiány és a bűnözés. A csendőrséggel remélhetőleg az utóbbi kérdés frappánsan megoldásra került. Senkinek sem kell félnie a szervezettől, aki "viszont bűnt követett el, az rettegjen"- mondta a város polgármestere. Ez méltó válasz Pintér belügyminiszter azon vádjaira, miszerint az ilyesfajta rendvédőktől az átlagemberek rettegnek, ezért be kell tiltani őket.

A településen már a munkahelyteremtés előkészületei is megkezdődtek, folyamatban van a polgármester terveinek megvalósítása. Erről egyelőre annyit tudunk, hogy önkormányzati földeken szeretne gazdálkodást, a helyi munkanélküli lakosságnak munkát adva. Főként növénytermesztést, mely azt is szolgálja majd, hogy helyi szinten friss zöldséget, gyümölcsöt egyenek.

A Jobbik mintavárosaként emlegetett Tiszavasvári valóban példát mutat a valódi gondok megoldásával.

36 kommentek:

Gambit írta...

Remélem beválik a dolog, és örülök, hogy végre megint hallani Tiszavasváriról (sokkal több hír kéne a településről).

Anna írta...

Milyen profik lehettek. Bárcsak a maiak is ilyenek lennének..

Névtelen írta...

"130 éve alakult meg ez a politikától mentes, pártsemleges, rendfenntartó fegyveres testületet" - Ehhez képest ezek az újak pártkatonák! Milyen alapon hasonlítják magukat a másikakhoz??? A vakság mindig elnyeri méltó büntetését.

Névtelen írta...

névtelenke!A vakság mindig elnyeri méltó büntetését,nos ez igy van.Te már megkaptad a büntetésed. A szemedre ereszkedett a narancsszinű köd.A gazdád,"két hét alatt rendet teszünk"-ről hazudozott.Hányszor telt már el a két hét???Mennyi magyart gyilkoltak meg ezzek a primitiv cigány állatok???És még mennyit fognak??A kiontott vér az ő lelkén is szárad.És te is ,meg ő is biztos lehet abban,hogy elnyeri a méltó büntetését.Mosd ki a narancsszinű csipát a szemeidből!!!! -Geyer-

Névtelen írta...

Én már ezen rég túl vagyok. De nem akarok a következő alkalommal is csipákat mosogatni. Végső kétségbeesésében csinál az ember mindenfélét, rohangál fűhöz-fához, belemegy ebbe-abba, stb.

Herne írta...

Remek hír. Nem is tudok mit hozzáfűzni azon kívül, hogy rendkívül örülök. Annyi év tehetetlenség után végre elkezdődött valami. :-)

Hogy pártkatonák-e? Lássuk csak, mi is az a pártkatona. A nevéből adódóan egy adott párt érdekeit szolgálja fegyverrel. Ilyen pl. napjaink rendőrsége, amely egy az egyben politikai zsinórokon van rángatva. Attól, hogy egy szervezetet egy adott párt, vagy egy adott párthoz tartozó személy hoz létre, az még nem lesz pártszervezet. Ha már a régi Csendőrséggel hasonlítjuk össze, lássuk azt ki hozta létre: gróf Tisza Kálmán és Ferenc József. Tehát ha névtelen úr gondolatmenetével élünk, a korabeli Csendőrség ugyanúgy párthadsereg volt, pontosabban Ferenc József magánhadserege.

Természetesen nem volt az, csakúgy, ahogy a mai sem az. Nem attól lesz egy szervezet párthadsereg, hogy egy párt hozza létre (lévén ilyen szervezeteket egyébkéntis csak a politikusok hozhatnak létre). Attól lesz párthadsereg, ha egy párt érdekeit szolgálja.

Az a baj az emberek egy jókora részével, hogy híján vannak a józan paraszti észnek. Vagy csak meg vannak hülyítve a sok politikai maszlag és propaganda által. Akárhogyan is: gondolkodjunk, mielőtt vádaskodunk és ítélkezünk!

S lám, az elmúlt húsz év elérte célját néhányaknál: akkor mondják be az unalmast, amikor pedig tényleg lehetne változtatni. Addig kiáltottak farkast az utóbbi húsz év pártjai, hogy most már sokan nem hisznek semmiben. Ezek a legyőzöttek. Én személy szerint nem szeretem, ha legyőznek.

Gyöngyöspatai írta...

"Az első tíz" - csak éppen azt nem tette hozzá az írója - hogy ...gazember.
Most azt firkálják ezek a toprongy próba-nácik, hogy Gyöngyöspatán a legkeményebb diktatúrára emlékeztető volt, mert néhány órára bevitték a Véderő szélhámosait. - Ha éltek volna a "legkeményebb diktatúrában" (ahogy én is), akkor ma este az néhány katonaruha-buzi már a hullaházban lenne... Akkor ugyanis nemigen játszhatták volna az eszüket ennyi ideig.
Az Eszes Tamás bandavezérük meg jó üzletet csinált a srácokkal: csak nála lehet készpénzzel fizetve megrendelni a Véderő-egyenruhát (persze nem 3-400 forintért).
Mindent összevetve: ez a tetű népség mostmár átlépett egy olyan határt, amit, ha lenne eszük, nem lett volna szabad.
És hát Duró Dóra is kijelentette: "Nekik ugyan semmi közük sincs a Véderőhöz!" (Ez pedig az igazi nemzeti egységet és a bajtársiasságot mutatja. Nem?)

Gambit írta...

@Gyöngyöspatai (hú, milyen frappáns nick, kb. olyan görcsös, mint az összes eddigi): Szép próbálkozás, csak szokás szerint skizofrén az érvelésed. Azzal jössz, hogy így nácik, úgy gazemberek a csendőrök és a véderősök, majd azért szúrod le a Jobbikot, mert nem áll ki egy provokációs céllal működő, megosztó, és még általad is szélhámosnak titulált szervezet (gyk.: Véderő) mellett!? Gyenge eresztés, szépen mutatja mennyire nulla vagy agyilag.
Mekkora szerencse, hogy túlélted a legkeményebb diktatúrát, akkor mennyit perkáltak a szolgálatok az ilyen fröcsögésért... (igen, még mindig marha átlátszó vagy, te bérkommentelő senki)?

Névtelen írta...

more gyöngyöspatáról,hol az anyád b.pi....ba voltál te a "legkeményebb diktatúrában??Kokerus Hngaricus,de nagyon bátor vagy,csak nem a lendvai-bátornak csufolt tetű vagy??Ne játszd meg az eszed itt,mert csak annyi van ami látszik.

Gyöngyöspatai írta...

Nagy bajban lehettek kokeró-magyarkák... Ha a szélhámos Véderő (fő)kapitány mellett álltok ki, akkor a Jobbikba és Túró Dóra képviselőjükbe rúgtok (aki ugye elhatárolódott az eszes főkapitánytól) - ha pedig védelmezitek a Jobbikot, a másik neonáci bandát, akkor a Véderő-híveket bántjátok meg...
Pedig a dolog végtelenül egyszerű: ezek a keresztényinek mondott nemzetiek még a szent húsvét ünnepén is azzal akartak foglalkozni, hogy basztassák a faluvégi cigányságot. - Milyen emberek az ilyenek?
De most jó helyen vannak a nyomorultak - a rendőrfogdában tölthetik az elkövetkező napokat, azután pedig vagy fizetnek vagy ülnek továbbra is a sitten.

Gambit írta...

A Véderőnek nem sok oka van megsértődni, mivel épp ők hagytak föl az eddigi politikamentes tevékenységükkel, és kezdtek megosztó munkába (nagyon jól tudták, hogy ebből ilyen botrány lesz, hetek óta készültek rá, nem is titkolták, kitűnően megágyazva ezzel az ajvékolásnak).
Amúgy elég röhejesen próbálsz visszaérvelni, öreg (még tárgyi tévedésbe is keveredsz, ugyanis a Véderőnek nincs 'főkapitánya'), azt ajánlom legközelebb készülj kicsit jobban...

Gyöngyöspatai írta...

Gambit! - Ha téged valóban érdekel(ne) és megnéznéd a honlapjukat, akkor
ott olvashatnád Eszes Tamás "főkapitányról" azt a tudnivalót, amit érdemes.
Én azért valamivel többet is tudok a polgármesternek készülő egykori francia idegenlégiósról (aki most civilben karate-oktató és természetesen szélhámos, hiszen az nem fillérekbe kerülő egyenruhát csak nála lehet megrendelni, és neki kell fizetni kp-ben...) - De mint ismert: ők is "nemzetiek", mint oly sok mások!

Névtelen írta...

Na most m.k.a.AZZAL SZÓRAKOZ ,NE MIVELÜNK TE MOCSOK FÉREG.Neked szerencséd van,mert ha olyan messze laknál mint amilyen hülye vagy,soha nem találnál haza!!!Te egy büdöscigány féreg vagy aki györkös,szikszai,kocsosz@r..stb névvel osztod az észt,amivel te sem vagy valami nagyon eleresztve.Neked fogalmad sincs mi az a Kokerus Hungaricisus,nálad az természetes adottság ami sok embernél hiányzik:AZ AGYAD HELYÉN TENYÉSZŐ VÉGTELEN ŰR!!!! -o-

casablanka írta...

Ha "kizárólagos" joga csak az államnak van a rendteremtésre akkor tegye is meg, ne csak a választási szlogeneket ismételgesse.Ebből már elege van az embereknek.Az MSZP -Szdsz koalició sem csinált semmit, csak a sok sok milliárdot lenyúlta "cigányvédelem" ürügyén. Ne csak tyúk és falopásokról essen szó, hanem a rablásokról és a gyilkosságokról is. Azok a "segitőkész" üzletemberek és üzletasszonyok pedig menjenek haza a jó k.anyjukba és otthon védjék meg a kisgyerekeket a szögesbombáktól amit szegény kicsikékre rádobáltak. Nem kell ide "úszitó-segitő" van itt éppen elég az MSZP-be, LMP-be.A Jogvédő urak, hölgyek egyszer már a kötelességekről is beszélhetnének, mert úgy látom kötelessége itt csak a magyarembernek van, joga rajtunk kivül mindenki másnak.Mostmár nemcsak megélhetési bünözők, politikusok vannak, hanem megélhetési jogvédők is. A Fidesz kormány pedig teremtsen munkahelyet mert a szép,kenetteljes szavakból nem tudunk megélni, mert ez is az állam kizárolagos feladataihoz tartozik.Aki pedig rendet szeretne tenni azt Pintér úr ne üldözze, hanem azokat, akik úszitani jönnek ide külföldről. Persze csak ha megmeri tenni velük!

Névtelen írta...

Itt teljes a képzavar: kapitalizmusban NEM tartozik az állam feladatai közé a munkahelyteremtés. A munkához való jogot pedig, ami benne volt az előző alkotmányban - melyet, ugye mindenki a lehető leggyorsabban a szemétbe akart dobni -, azt ebből az újból most kitörölték.

Névtelen írta...

A munkához való jogot ezelőtt is nagyivben lesz@rták,akárcsak most.Itt a magyar embernek csak kötelességei vannak,a likudbérenceket ,a cigányokat,és mindenféle szemét népséget eltartani.Az ő életminőségének rovására.Szijjártó nevű észkombájn kinyilatkoztatta az államnak a kötelessége megvédeni az állampolgárokat!!!Ha tehát ezt szándékossan nem teszi,vagy nem alkalmas rá,akkor beperelhetjük-e kötelességének megszegéséért???Mert azsidesz rózsafüzéres smanca dumáját nem szadad elhinni!!!

casablanka írta...

o4.lo.l5 névtelen ! Nem hiszem, hogy képzavarba szenvednék, általában tudom mit irok. Mit gondolsz, az Szdsz, Mszp és társaik nem véletlenül állami munkahelyeken gazdagodtak meg, mint elnökségi,vezetőségi tagok? Az állami tisztviselők hol tudták lebonyolitani a nagy üzleteiket? A MÁV,BKV mióta magáncég? Még privatizálhatják az is igaz..Ja. Azért még teremthet a kormány munkahelyet. Nem sértődünk meg. Ha jól emlékszem 4 év alatt 1 milliót igértek. Meg elszámoltatást is. A régi kormány és szekértolóinak ügyei mire napvilágra kerülnek -elévülnek - a jelenlegi pedig majd akkor derül ki, ha már nem lesznek hatalmon. Ki lett ez jól találva.( Tocsik, Kulcsár, stb. már számon se lehet tartani, hogy elfelejtsük, mindig vanegy újabb.)Alkotmány? Az meg mi? Én még emlékszem tényleg az Alkotmányindulóra: Elnyomás szolgasors ez volt a rend ezerévig.... Rákosi pajtás a Himusz helyett akarta bevezetni.

Laci írta...

Ennek a magát patainak nevező féregnek az a legfőbb baja,hogy ő kimaradt az állítólagos egyenruha bizniszből.Nyilván azért írja le kétszer is.

Gyöngyöspatai írta...

Ha az MSZP-SZDSZ valóban tette volna a dolgát, akkor ma már minden jobbikos, véderős, MNA-legény, hatvannégyvármegyés, csendőrutánzat és a felsoroltakhoz hasonló duplamagyar már régen a börtönben lenne - ti (tisztelet az egy-két józanabbúl gondolkodónak) mindezért csak köszönettel tartoztok a jelzett két pártnak. Emlékezzetek: a Fidesz MPSZ éppen azt hiányolta, hogy miért nem lőttek belétek...
A zsidókra nem lehet ráfogni ugyanazt, mint a cigányokra - de nektek velük is problémátok van. (Hol itt a következetesség?)
És valóban: a kapitalizmusban az államnak nem kötelessége az, hogy munkahelyet biztosítson akárkinek is. Az a kommunista önkényuralom idején volt törvény és akkor mindenkinek adtak is munkát. Ma mindenki úgy él meg, ahogy tud, a férgese elhullik, az erősebbek túlélik ezt a kort.
A fajgyűlölő náciknak is megjósolható a sorsa: a nálatok erősebb, nagyobb létszámú német náci had is megsemmisült... Titeket, ha majd lejár az időtök (és nem akarnak a pártok tovább eszközként használni) egy-két hét alatt felszámolnak. Vigyázó szemetek vessétek Izraelre: ott 4, azaz négy millió zsidó áll szemben a százmilliós arab világgal - és napról napra csak erősebb, a fegyverzete és hadserege 1948 óta legyőzhetetlen.
Mi magyarok 10 millióan vagyunk és még a négymilliós szlovákok is mernek(!!) pökhendien, provokálóan viselkedni velünk. Nem így van?
A M.Gárdára, a véderősökre, stb. ne hivatkozzatok - azoknak csak a pofájuk nagy, de az is csak addig, amíg hagyják nekik. (A Fidesz már fél éve feloszlathatta volna Zazrivecz vezér pártját - de ennek még nem jött el az ideje. Amíg velük foglalkozik a közvélemény, addig nem velük, a Fidesz-szel foglalkoznak...)
A magát névtelennek nevező, minden bejegyzésébe a kokerót beleíró, hülyegyerek mindezt persze ugysem érti meg - ezért nevezik őket hasznos idiótáknak.

Névtelen írta...

Pataikám!
Nem világos, mit akar mondani ez az egész. Az más kérdés, hogy muszájból kötelező "tisztelni" a zsidókat, mert rettegünk tőlük, vagy, hogy tényleg tiszteljük-e őket. Ez egy óriási különbség. Én a magam részéről nem találok abban semmi tiszteletre méltót, hogy egyszerűen letelepszenek ott, ahol nekik megtetszik a világban és rühatka módjára elszaporodnak, rögtön bevéve a legmagasabb és legbefolyásosabb pozíciókat. Végül már ők a legnagyobb magyarok, románok, vagy britek, vagy ahogyan viccben áll, a legnagyobb belgák. Hadseregük pedig nem tiszteletet, csak félelmet vált ki. Ez is ég és föld különbség! Ezt én megvetendőbbnek tartom az összes cigány saját nyomora fölött való végső kétségbeesésében elkövetett tetteinél. Hogyan nevezheti magát egy nép civilizáltnak, amelyik rettegésben tartja az egész világot és ez még nem elég neki, hanem megköveteli, hogy az általa önmagáról terjesztett hazugságokat, félhazugságokat is ismételgessük, mint a hülyegyerekek? És, hogy még szeressük is őket!!!!!! Hol vagyunk? A dedóban???????????

A tótok meg azért viselkednek úgy, mert mi olyan hülyék vagyunk és nem viselkedünk úgy.

Azzal együtt semmilyen magán- és párthadsereget nem támogatok.

Mit akarsz tulképpen kihozni ebből az egészből?


casablanca: "Elnyomás szolgasors ez volt a rend ezerévig..." - miért, most mi van???

Névtelen írta...

Te blankoltfarkú birodalmi patás ökör!!Te idióta hülyegyerek.Milyen magyar vagy,és mióta te bomlottelméjű!!!.Vigyázz hogy a te szemeidet meg nehogy a trágyadombra vessék.Te kis szédült balf@sz,bújj az általad annyira ajnározott zsidók se...be,oda való vagy!! -o- Geyer.

Gyöngyöspatai írta...

Minden ember joga az, hogy ott telepedjen le, ahol akar. - Az Egyesült Államokban is több mint egymillió magyar él, ezen kivül a világ majdnem minden országában megtalálhatók a magyarok - akkor most rájuk is haragudni kell.
Az izraeli hadsereg ügyében pedig nyilván félreértettél: én csak példát írtam arra, hogy egy kis ország, egy kis nép is képes erős lenni, ha olyan az emberanyaga. De hol vagyunk mi tőlük. - A mi népünk se nem okos, se nem kitartó, az erőröl pedig már kár is szólni.
Nézd meg csak: a bölcs(?) nemzeti radikálisok egymás után csak az ellenséget gyártják a magyarságnak - ahelyett, hogy a barátaink és a szövetségeseink számát növelnék. Így van? - A végeredmény így könnyen kiszámítható. - Már csak abban reménykedhetünk, hogy ezek a félőrült handabandázók (szittyalegények, éljenhitlerezők, stb.) viszonylag kevesen vannak - másképp már régen a nyakunkon lenne Románia vagy a NATO.
Műveletlen, képzetlen utcai népség - ezért a nemzet ellenségei jól tudják irányítani őket. Nézz csak szét a honlapjaikon: tombol a primitívség, magyarul még helyesen írni se képesek...

Névtelen írta...

Ökörpatás!!semit nem értettem félre,a ti népetek egy parazita féreg.Tényleg ilyen hülye vagy ,vagy csak minket vállasztottál ki arra hogy a baromságaidat előad.!!!

casablanka írta...

Gyöngyöspatai! Felesleges mindenap más nevet használnod. Ha ugyanazokat a jelzőket ismételgeted örökké, elárul a stílusod. (zazrivecz, turódra,) stb. Egyszerüen ird csak be, hogy: BRAGA. Arról viszont szivesen vitatkoznék veled, hogy az a "kisnép" mitől olyan erős és a mi népünk miért olyan gyenge és mennyi köze van annak a "kisnépnek" nemzetünk lebutításához.

Névtelen írta...

Az utsó mondattal részben egyet értek. Mert máshol ezt nevezik népnek és javarészt az folyik, amit ő akar. Csakhogy máshol tudja az a nép - amelyik semmivel sem kevésbé primitív, sőt sokszor még sokkal inkább -, hogy hová tartozik. Sehol nincs ekkora identitászavar, mint nálunk. Senki máshol nem akar német náci gondolatokat kikölcsönözni, azokat ünnepelni. A rendőrség is egyből tudja mindenütt másutt, hova tartozik, kit szolgál.
Különben se Romániának, se a NATO-nak nem áll szándékában a nyakunkra jönni. Ez éppolyan mesterségesen gyártott ostoba mumus, mint ahogy a kommunistákkal is ijesztgetik manapság a magyarokat. Bármelyik környező ország csak annyira van a nyakunkon, mint mi az övén: vagyis semennyire. Ezen kívül vannak országok, amelyeket ez lehetőség abszolút nem is zavar, mégis politizálnak úgy tovább, ahogy eddig is tették. Mégsincs a NATO, vagy az EU a nyakukon s ha igen, az se zavarja, ijeszti őket különösebben. Románia hálás a magyaroknak, hogy megszabadították őt a Csaujuktól, csak ezt nemzeti becsület okán persze nem mutathatja ki. Bár bennünk lenne ekkora! Meg, hát a magyarok nem is így léptek fel kezdettől, hogy ezt Románián bevasalják, hanem, mint az idióták, úgy. Ezen pedig semmi sem változott: EZ adja a lovat a nemzet ellenségeinek kezébe!!!

Laci írta...

Én nemigen dicsekednék a hős zsidók kalmárpénzből,állig vagy azon is túl fölfegyverzett hordájával,mert a pártfogoltjaikhoz hasonlóan csak akkor bátrak és tökös legények,ha többszörös túlerőben támadnak legtöbbször fegyvertelen emberekre,nőkre,gyerekekre.Ha szétnézel a világhálón,számtalan képet,filmet láthatsz erről.Ha az arabok elűznék végre a köztük megbúvó zsidókat és a velük kollaboráló egyéb mocskokat és egységesen támadnák meg a rettegőket,akkor napok alatt szarrá taposnák őket.Persze ehhez az is kéne,hogy a nagy testvér sem ütné bele az orrát,de ennek is eljön még az ideje.

casablanka írta...

Névtelen IV.25.lo:36.! !Egyáltalán nincs szándékomban hogy sértegesselek, de kénytelen vagyok megállapitani, hogyha ilyeneket irsz, akkor vagy valamilyen erős altatót vettél be, és l914 óta végig aludtad napjainkig az időt, vagy igen-nagyon hiányosak a történelmi ismereteid.

Névtelen írta...

"Kedves" provokátor! Belőled még mindig úgy dől a hülyeség, hogy csak valami isteni csoda folytán nem fulladtál még bele... Százszor megcáfoltuk már minden baromságodat, de te újra és újra, új nickkel kezded az agymenést. Komolyan kérdem, mennyit fizet ez a szélmalomharc, hogy ennyire megéri?

Névtelen írta...

1914-ben még nem éltem, éppúgy, ahogy ti sem. Meg szinte már senki. Ezért nagyon reális dolog fantáziaképekbe menekülni a valóság helyett.

Névtelen írta...

Értjük, szóval születésed előtt minden csak fantáziakép, mert amit te nem éltél át, az nem is létezett, igaz...? Idióta...

Gyöngyöspatai írta...

Iraelt nem dícsértem, én magyar vagyok - csupán csak példának hoztam fel, hogy egy kis nép is meg tudja védeni az érdekeit, ha van hozzá esze, ereje és bátorsága. (Tehát arról írjatok, amiről olvastatok!...)
Ellenkezőleg a magyarokkal: ott van példának a Jobbik, amely egyáltalán nem különb a Véderőtől - mindkettő rasszista, antiszemita - mégis, ahogy olvasni lehet Túró Dóra nyilatkozatát, az egyik náci csapat elhatárolódott a másiktól. Ugye így volt, ezen nem vitatkoztok. Itt, ebben az országban csak nagyon ritkán volt egység.
Amit nem éltem át: a háború előtti években ott volt a Horthy, aki a néger gyarmati csapatok hátán vonult be az országba, majd később következtek a zsidótörvények, a zsidók elhurcolása, és azoknak a hungaristáknak a bebörtönzése is, akik ugyanolyan antiszemiták voltak mint ő... (Ti ennek ellenére mindkettőt ünneplitek - pedig hát, ha csak Horthy esetére gondolok, mi közötök lehet a földbirtokosokhoz, a gazdag nagypolgársághoz vagy az arisztokráciához? - Horthy ezeknek a volt főembere.)
Magyarországnak nem megoldás Orbán, de Vona Gábor sem: az utóbbi lényegében a nemzetiszocialisták eszméjét akarja diadalra juttatni demokratikus mázzal leöntve. Ráadásul neki olyan minimális a tömegtámogatottsága - éppen az antiszemita, rasszista politikája miatt - hogy még reménye se lehet egy választási győzelemre.
Persze, lehet köpködni, tombolni - mást egy normális ember nem is várhat a csőcseléktől - de attól nektek még nem lesz jobb. Naponta látom az emberek ezreit: már van Jobbik, HVIM, MNA, Véderő, Betyársereg, Nemzeti Őrsereg és számtalan más elnevezésű macskajancsi-gyűlekezet - de attól a ti életetek még ugyanolyan nyomorult marad, mint annakelőtte. Se vagyonotok, se jelenetek, se jövőtök. Belemartok tehát a nyomorult cigányokba, akiknek még annyi sincs mint nektek... Ti nem emberek vagytok, hanem csak emberszabású szörnyek.

Névtelen írta...

Te egy büdös braga vagy ,nem magyar.

Gambit írta...

Kedves ügyeletes provokátorunk újra megvillantotta azt a marha sok eszét... Ne félj, öreg, meg fogsz te még lepődni, attól pedig nem lesz a többség véleménye a tiéd, hogy itt ezer nick mögül osztod a hülyeséget ;)

Túró Dóra írta...

Hát azt kell, hogy mondjam a nemzeti Véderő nemzeti katonái, akik a nemzet éjszakájában egy idegen faluban voltak - hát ők alaposan meglepődtek! - Igaz, most az ellenfél volt többségben... A cigányok javára írható, hogy nem lesből támadtak és nem nőkre és ötéves gyerekekre lőttek - hanem szemtől szembe támadtak. Ilyen verést a jövőben is kaphattok (úgy gondolom, mert ennyi gyilkosság és menetelés után ez a legkevesebb.)
Az egyik fő hangadótok a köztörvényes Tyirityán a Betyárseregből pedig inkább nevezhetne magát zsiványnak - a börtöntöltelékeket ugyanis úgy nevezik.
Minél inkább provokáljátok a népet, annál hamarabb lesz végetek - ezt jó lesz nem elfelejteni bugrisok!

Névtelen írta...

Mocskos büdös rohadt cigány!!Azzal a seprőnyélen lovagoló k..anyáddal szórakoz,te tetves féreg.MORE AMI A VERÉST ILLETI,TE IS MEGKAPOD AZT AMI JÁR NEKED.Jobb ha meghuzod magad,mert ha forditva lesz az arány, a sz@rt is kiverjük belöletek.Sintér sanyi sündörei sem fognak megvédeni .

Gambit írta...

Nem tűnik fel, hogy mennyire szánalmas vagy, te sorvadt agyú végbéltöltelék? Mondom, nagyon jól fizethet ez a hülyeség, ha ilyen kedvvel csinálod (ha nem kapsz érte pénzt, akkor pedig szimplán egy elmeroggyant nímand vagy, akinek kezeltetnie kéne magát...).

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló