Közelednek az ünnepnapok, az intenzív családi együttlét ideje. Sajnos ez a várakozás nem mindenki számára örömteli, sőt vannak, akik rettegéssel tekintenek az elkövetkezendő napokra. Minden negyedik nő legalább egyszer életében a saját férje, élettársa erőszakának áldozatává válik. Vagyis távolról sem egyedi esetekkel van dolgunk. Súlyos testi sértéstől kezdve a nemi erőszakon keresztül gyakran gyilkossági kísérlettel, sőt emberöléssel is végződnek az ilyen cselekmények.
Az év bármely szakaszában előfordulnak, de ünnepnapokon még inkább. Az ünnepeken ugyanis mindenki elvárásai az intenzív és szép (minta-) családi élet, a szeretet iránt még inkább felfokozottak. Ez különösen a karácsonyra vonatkozik, de a többi ünnep is magában hordozza ezt a konfliktust. Hiszen ezen intenzív elvárások közepette szembesülünk a leginkább azzal, hogy a mi családunk mennyire nem ilyen.
Azok pedig, akiknek az erőszak a kifejezési eszközük, nem hajlandóak ilyen félmegoldásokkal kibékülni, az ő családjuk tökéletes kell, hogy legyen. Nekik bele se kerül a látókörükbe, hogy azok a családok, amelyek náluk boldogabban élnek, messze nem tökéletesek, az meg főleg nem, hogy azok épp ezért boldogabbak. Az elvárakozási lelki tartás pedig egyébként is mindig generálja az erőszakot. Abba itt már nem mennék bele, hogy szeretetet elvárni nem, hanem csak adni lehet.
A rendőrség abból indul ki, hogy a bejelentett esetek számának körülbelül a kilencszerese marad árnyékban.
A világ legtöbb rendőrsége egyébként abban is megegyezik, hogy az erőszakos, vagy akár emberélet elleni bűncselekmények 70-80%-a amúgy is a szűkebb, vagy tágabb családi-, baráti körön belül fordul elő.
Nagy a forgalom az anyaházakban, ahová a megkínzott asszonyok, sok esetben gyerekeikkel együtt menekülni kénytelenek. Sokszor az életüket mentve. De sajnos ez, a ma már létező segítség ellenére sem sikerül mindnyájuknak. Az FBI jelentése szerint minden harmadik, angol tanulmányok szerint pedig minden második nő esetében, aki gyilkosság áldozatává válik, a saját (volt) férje, vagy élettársa a tettes.
A nők azonban nem csak az erőszaknak ezzel a nyilvánvaló formájával szembesülnek családi életük során, hanem ennél sokkal szubtilisabb módjaival is a testi és lelki agressziónak. Elsősorban a kontroll és a hatalom fenntartásának szándéka az oka e viselkedésformáknak. A férfiak egy egész sor ellenőrző- és uralkodási intézkedést foganatosítanak a kapcsolatban.
A gyerekek minden esetben áldozatai ezeknek az eseményeknek, még akkor is, ha közvetlenül nem érintettek a fizikai agresszióban. A lelki terror is megteszi a magáét. De sajnos az sem ritka, hogy a testi erőszak ellenük is ugyanakkora intenzitással irányul.
A családon belüli erőszak bekerülési költségeit milliárdokban számolják, amelyek az orvosi-, kórházi- és terápiás kezelésektől kezdve a munkahelyi kieséseken át a rendőrségi és bírósági költségekre is kiterjednek. A fizikailag és lelkileg tönkre tett életeket nem lehet pénzben kifejezni.
3 kommentek:
Gyakran elgondolkodom, miért nem sikerült ezt a problémát megoldani még a XXI. századig sem. Szerte a nyugati világban így van ez. A jogrendszer mindenhol kivétel nélkül zöld utat ad ezeknek az állatoknak, és az áldozatoknak kell bújkálniuk ahelyett, hogy az erőszakoskodót egy életre kivonnák a forgalomból. A legkeményebb fellépés a távoltartási végzés. Az meg tudjuk, mennyire állít meg egy ilyen erőszakos állatot. Hiába tennének ellene a rendőrök - mert azt azért gyanítom, hogy az ilyen esetekkor még a mi igencsak érzéketlen rendőreinkben is felmegy a pumpa - , a végén az erőszakoskodó jelenti fel a rendőrt.
Miért van ez így? Miért nem lehet hatásosan fellépni ez ellen? Nem lenne nagy vaszisztdasz megoldani a problémát. A jogrendszer mégsem tesz egyetlen lépést sem előre, szerte a nyugati világban. Miért?
Akárhogyan is töröm a fejem, csak egyetlen logikus válaszhoz tudok kilyukadni: azért, mert a jogalkotók így akarják.
A jogok olyanok, mint azok, akik hozták őket. Őket reprezentálják. Az, hogy a jog meggátolja a családon belüli erőszak elleni fellépést, azért van, mert így akarják.
Miért akarják hát így?
Egyrészt a nyugati világot uraló vezetői réteg számára a rettegő ember a jó ember. De szerintem van itt egy másik, legalább ennyire undorító dolog is: éspediglen az, hogy ez a vezető réteg ugyanilyen erőszakos faszfejekből áll (elnézést a durva szavakért, de ez a kérdés bennem is felkorbácsolja a kedélyeket). A négy fal között szanaszét verik a családjukat, megerőszakolják a bejárónőt, és minden egyéb beteges nyalánkság. Gondoljuk csak el, milyen agresszív, hataloméhes emberek ezek a közéletben. Nyilván ez otthon sincs másképp. És hát saját maguk ellen csak nem fognak törvényt hozni, nemdebár?
És ne feledjük azt sem, hogy a materiális jólétet hajszoló ember, ha már minden materiális jólét rendelkezésére áll, unatkozni kezd, és valamivel fel akarja dobni unalmas hétköznapjait.
Én azért minden esetben jól körüljárnám az erőszakoskodás okait is. Én nem vagyok hajlandó elfogadni az oktalan erőszak elképzelését. Vegyük pl a jól ismert filmet a "Külön vélemény"-t. Az idő rendőrség lecsap a csaló asszonyt megölő férjre, de semmit nem tesz a csalás ellen. A XX. - XXI.- század nagy ostobasága ez, (ezért is hódít az erőszak újra egyre nagyobb teret). Lophatsz, csalhatsz, hazudhatsz, a sunyi erkölcstelenség 1000-féle módját bevetheted, igazán nem rosszallja senki (a törvény sem), de ha a kezed felemeled, na az ám a bűnözés. Szóval ezt ilyen egyoldalúan nem vagyok hajlandó elfogadni.
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle