Megint elmúlt március 15-e szabadság nélkül

„Orbán Viktor ismét gyönyörűeket mondott, meghatóan beszélt”- halhattuk sokaktól. Ha csak a beszédeit hallgatom, és csak a TV-ből tájékozódom, azt hinném, hogy valóban ő az, aki majd megmenti a nemzetet.

Igaz kissé feltűnt nekem már a TV-ből nézve is, hogy mit keresnek a lépcsőkön álldogáló olyan fiatalok, akikről lerítt, hogy egyáltalán nem érdekli őket sem a politika, sem Orbán beszéde. Mint utólag kiderült, a csaknem egy millió forintos közönség is a „lenyűgöző” előadás része volt.

Az embert igen könnyű irányítani, és ezt igencsak ki is használja a fidesz. De kérdés, hogy erkölcsös-e ezzel visszaélni? Igen, jó stratégia azt mondani, amit a nép hallani óhajt. Aztán a háttérben minden marad a régi, néhány halaszthatatlan lépést meg kell tenni, hogy mégiscsak meglegyen a nemzeti jelleg. Ennek része a jól hangzó szónoklat is.

Megadják a kettős állampolgárságot, bevezetik a Trianon emléknapot, és kijelentik, hogy a kommunista bűnök nem évülnek el. Mindez nagyon szép dolog lenne, ha nem tudnánk, hogy kik is azok, akik ezt kiharcolták, kik azok, akik már akkor ezen fáradoztak, amikor a narancsosok még beszélni sem mert ilyesmikről.

Hány volt kommunista és szdszes patkány van vezető pozícióban még ma is?! Akár a médiában, akár a magyar kultúra irányítóiként, akár a bíróságokon, és még sorolhatnánk. Kezdjük elfelejteni, hogy hányan ülnek még ma is a helyükön, és keresnek az adóinkból havi százezreket (jobb esetben csak ennyit).

Alföldit nem menesztik, Hellert megdicsérik, Biszku pedig csak a kommunista bűnök tagadásáért felel majd, s nem a gyilkolászásáért…

A Jobbik hiába hozza fel napról napra, hogy hogyan lehetséges az, hogy Gyurcsány még mindig vígan éldegél a képviselői fizetéséből, és szennyezi a Nemzet Templomának levegőjét. A demokrácia jogi kereteire hivatkozva beszélnek félre a fidesz képviselői, de a demokrácia gépezete igencsak megrozsdásodott, ha kétharmaddal csak ennyire képesek.

Várjuk a csodát az új alkotmánytól, hogy majd annak érvénybe lépésétől megindítják az elszámoltatást?

A gazemberek addigra bizonyára átruházzák másra a vagyonukat, és mindenre igen jól felkészülnek. Tehát a teljes elszámoltatás eleve megvalósíthatatlan lesz.

Egyelőre még működik a gumicsont taktikájuk, de két urat nem lehet sokáig szolgálni.

11 kommentek:

Névtelen írta...

A nagy Alcsuti mesemondó Pósa Lajos,és Benedek Elek szellemi örököse ismét megmondta a frankót.A meghatottságtól bepárásodott szemmel halgattam.Ismét elkápráztatott minket hang orgánuma a "nem tűrtűk"kel.Nem tűrtűk 1956-ban hogy Moszkvából irányitsanak minket,kiáltotta ország-világgá a volt KISZ titkár,ő aki 1956-ban még egy kéjjes gondolat sem volt.A fizettet tapsolók meg tették a dolgukat.Valóban ilyen hülyék vagyunk ,vagy csak ő néz minket annak?? Csak egy kérdés maradt még,milyen vastag a bőr az ő orcáján??? -0-

Névtelen írta...

2014-ben már a nagy-nagy fidesz olyan messze lessz a hatalohzoz mint próbacsendőr faxa a daru madár se..éhez.

Herne írta...

Pontosan ezt mondtam én is. Szabadság tekintetében nemigen mozdultunk előre 1848-hoz képest, úgyhogy nincs ok ünneplésre.

I. (Szent) Viktoron, és az üres dumáján már tényleg csak röhögni tudok. Mindennél többet elmond az, hogy fizetett közönségre volt szüksége.

Néha, pesszimistább pillanataimban, úgy gondolom, hogy ezekkel a mocskokkal - fidesz, emeszpé, egyre megy, a rendszerváltós turbódemokrata moslék - csak a történelem fog elszámolni. De az nem ám a történelem nagy alakjaiként, a demokrácia hős lovagjaiként, az emberekkel törődő dicső államférfiakként fog emlékezni rájuk. Rendkívül korlátoltak és beszűkült tudatúak, ha azt hiszik, ez a rendszer örökké fog tartani, és hogy az ezt követő rendszer nem látja majd meg mindazt, amit ma nem szabad meglátni.

eSzeL írta...

Hát igen, orbánviktor jókat hazudozott. Aszondja, hogy "'48-ban Bécsből dirigáltak, '45-től Moszkvából dirigáltak, de nem hagyjuk, hogy ezentúl Brüsszelből dirigáljanak!". Kivéve persze a média törvényt meg költségvetést (az ejrópaji szemeszter keretein belül) meg a pénzkibocsátást (nemzeti? bank) stb stb. Az új alkotmány/alaptörvény pedig? Mit is mondott Gulyás Gergely? Most 'alkotják', de 1990-től számítják benne a demokrácia kezdetét. Visszamenőlegesen! Vagyis ami utána történt, azt már mind jogszerűnek tekintik. A nemzet vagyonának szinte teljes ellopásával és az azóta fölhalmozott államadóssággal egyetemben. Ügyes átverés. Aki bízik bennük észre sem veszi. Javasolom megnézni ezt ' http://magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/17539-Varga-Tibor-Dr-Szuletesnapi-beszelgetes-Barna-Beatrix-ujsagiroval-1.html ', és ezt ' http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=66&v_id=1030 ' a videót és akkor tisztábban láthatunk. Utóbbi az a Tóth Zoltán József, akit nem rég rúgtak ki a HM-ból 'elvi egyet nem értés' okán.

Névtelen írta...

"A demokrácia álarca addig kell a burzsoáziának, amíg az, az ő melle előtt pajzs!" Mondta lenin apátok, de ő is csavargó lett, kidobtátok! "Az önkény együtt jár, az ostobasággal!" Széchényi, van min csodálkozni? lényeglátó

Névtelen írta...

Vakegér,alias "lényeglátó"!!Elárultad a nagy titkot,a tisztánláttás alfáját-omegáját."Az önkény egyűtt jár, az ostobasággal".Nos az az igazság,nem láttom az önkényt ezzen írásodban. Ha neked ez nem gond,Lenin aranyköpéseiből részeltess még minket. (Fledermaus)

casablanka írta...

A Fidesz nagyon jól taktikázott a választások előtt, minden párt hibáját pellengérre állitotta, de a sajátját dugdosta. Valaki még meg is dicsérte a JObbikot, hogy úriemberként viselkedett és nem vágott vissza. Szerintem ez helytelen volt. Azt szokták mondani a régiek: a szerelemben és a háborúban (politikában) minden megengedett. Bár az is igaz Pokornyi előre figyelmeztette a rajongokat és mindenkit, nem kell annyira komolyan venni azt az Elszámoltatási igéretet. Ime itt az eredmény.

Névtelen írta...

Már rég nem veszük komolyan a Nagy Kormányváltó Fülkeforradalmárt.Sem azt a krokodil könnyeket amit Pokornyi őexellenciája sajtolt ki szemeiből spion apjáért.O.V. 15.-i alakitássa fizetett tapsikolókkal,valamint az"elszámoltattás lesz"és "rendet teszünk" a viktor,viktor,bégetőknek szólt.

Gazsi írta...

Az is a baj, hogy nektek túl nagy szabadságot hagynak. Európa kevés államában engedik meg, hogy ez a koszos cigányozó, zsidózó banda olyan gyakran randalírozzon mint ahogy azt ti teszitek - ahelyett, hogy dolgoznátok, a családotokkal foglalkoznátok vagy tanulnátok. Abszurd dolog az, hogy a normálisan élőknek még pihenni sincs ideje (vagy a gyermekeivel foglalkozni sincs), ti pedig ezzel a sehová se vezető, értelmetlen handabandázással foglaljátok el magatokat - mindenféle maskarába, katonaruhába öltözve. (Látszik, hogy egyikőtök se volt katona - mert akkor kedvtelésből nem vennétek fel a mundért! - így viszont mindegyikőtök őrmester, őrnagy meg főparancsnok lehet. Hülyegyerekeknek való játék.)

Névtelen írta...

Ó, mert te persze hatalmas nagy katona voltál, vezérlőszázezredes Gáspár úr. Most pedig a fenenagy szabadságban még hatalmas európérré is előléphettél, hihetetlen fejlődés (ha ezt anno a Munkásőrségben tudták volna, hejj)!
Hát ha már ennyi ésszel áldott meg tégedet a Teremtő, akkor érdekes, hogy nem veszed észre az önfeláldozást, amikor szembe jön véled, és az hatalmas pofázmányodba gyalogol bele. Mert ezek az emberek pont, hogy azt a kis szabadidejüket áldozzák a haza szolgálatára, amit a családjukkal, vagy egyéb dolgokkal tölthetnének. És valóban, nem nekik kéne ezt megtenni, de tudod akinek kéne (pl.: rendőrség), az cseszik megcselekedni, kedves Gáspár. Úgyhogy majd akkor tessék az fogaidnak kerítésén által reájuk epés szavakat hullajtani, ha te magad is a honnak asztalára lehelyezél legalább ennyit. Addig viszont tömd el odvas pofázmányodat, mert az Isten barokkos körmondatok sokaságával fog tégedet az pokol fenekére kárhoztatni.

Névtelen írta...

cigány gazsi ,györkös,szikszai...,te more képzeld el voltam katona!!Olyan helyen ,ahová a mocskos,retkes fajtád a lábát sem tehette be.Te meg a parazita fajtádat dolgoztasd,őket lásd el tanácsokkal a szabadidő eltőltéséről..és mégvalami::::::reske ha szűkség lesz rá,újra felveszem a katona ruhám.Megtanitalak arra,mi a hülye cigánygyerekeknek való játék. (Feldwebel.)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló