Ez volt márczius 15-ike

Részlet Petőfi Sándor naplójából


Az éj nagy részét ébren töltöttem, feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel együtt, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap ... hátha holnapután már késő lesz! Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind főkötelessége szabaddá tenni a sajtót ... azt fogjuk tenni! a többit istenre bízom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lelövöldöznek? Isten neki, ki várhat ennél szebb halált?

E gondolatokkal aluttam el. Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt meghítam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.

Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszky és Jókai proclamatiót szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonázott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, a nélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.

– Jó jel! kiáltánk föl egyhangúlag.
A mint a proclamatio elkészült, s indulófélben voltunk azt kérdém, micsoda nap van ma?
– Szerda, felelt egyik.
– Szerencsés nap, mondám, szerdán házasodtam meg!

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiót olvasta fel, én Nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.

(A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A kávéházban azon határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, a mint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proclamatiót és én elmondtam a Nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a seminariumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A seminarium csarnokában elénk állott egy professor és ezt mondta nagy pathossal:

– Urak, a törvény nevében!

Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása, s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülük Vidacs emelt szót, elmondta, hogy professoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvata a proclamatiót s a tizenkét pontot, s én velem elszavaltatták a Nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták s a refrainban előjövő „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

– Most menjünk egy censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a Nemzeti dalt! kiáltott valaki.
– Censorhoz nem megyünk, feleltem, nem ismerünk többé censort, el egyenesen a nyomdába!

Mingyárt beleegyeztek és követtek.

Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is, és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek! ... Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön ... körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam ... minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert!

Ezen, különben alaptalan hír, oly fölindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, a nélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna.

– Budára, – Budára! – a helytartótanácshoz! ... nyitassuk meg Stancsics börtönét! ... Budára! ...

Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő, s a helytartótanácsot fölszólítandó, hogy a censurát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál.

A választmány legalább 20.000 ember kíséretében fölment Budára a helytartótanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt március 15-ike. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre emlékezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, a mi volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermekeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.


[forrás]

1 kommentek:

Szász G. írta...

Gratulálok a szerkesztőknek, így is meg lehet emlékezni március 15-ről. Ha figyelmesen olvassuk a neveket, láthatjuk, hogy 48-ban ott voltak a liberálisok, királypártiak, népiek vegyesen. Ugyanez jellemezte az 1988-1989-es tüntetéseket is, amikor a nemzet egységben volt a kommunista rendszerrel szemben. Volt zsidózás, cigányozás ezekben az években?
Tanulság: nagy dolgok csak akkor történtek, ha a nemzet egységesen lépett fel bármilyen ügyben. Napjainkban tudomásul kell venni, hogy 16-17 százalékkal semmire se lehet menni. A Jobbik, ezzel a politikájával amit mutat, legfeljebb csak arra jó, hogy igazolja a Fidesz "demokráciáját".

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló