Liberált sajtószabadság

A West Balkánban történt tragikus események, pontosabban azoknak a sajtóban való tálalása ismételten rávilágított arra, hogy ma Magyarországon a liberált oldalon lévő sajtóorgánumoknak nagyon, de nagyon kevés köze van a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatáshoz. Mivel aznap éjjel a gép előtt ültem, így pontosan végig tudtam kísérni az eseményeket. Láttam, hogy hogy frissülnek az oldalak és megdöbbenve konstatáltam azt is, hogy ezzel párhuzamosan, hogy nőnek az ellentmondások a személyes beszámolók és a hivatalos portálok híradásai között.

A történésekről először az Indexen olvastam éjfél környékén, ahol beszámoltak az eseményekről és belinkeltek egy Twitteres oldalt, ahonnan idézték is az egyik résztvevő beszámolóját miszerint: "iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. azt hittem, hogy meghalok."

Azonban a teljes hír így szólt: „az indította el a tömeget a ruhatártól, h 6 cigány megkéselt valakit aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. azt hittem, hogy meghalok ".

Az Index szerkesztősége azt a tényt, hogy az egész tragédiát a cigányok viselkedése indította el, valahogy nem tartotta fontosnak közölni az olvasókkal. Olyannyira nem, hogy félórával később már a linket is eltávolították a cikkből, ami az eredeti Twitteres bejegyzésre mutatott. [nagyításért katt a fotóra]

Közben természetesen egyre több helyen jelentek meg tudósítások a történtekről, de ekkor a legdöbbenetesebbeket és a legigazabbakat a rendezvény, a Noise Night Life hivatalos Facebook-oldalán lehetett olvasni, ahová pillanatok alatt több száz hozzászólás került fel. A részvétnyilvánítások mellett a beszámolók szinte kivétel nélkül a késelő és késsel hadonászó cigány retkekről szóltak. Egészen addig, amíg le nem tiltották a kommentelési lehetőséget. Aztán, hogy nyoma se maradjon semminek, végül egyszerűen kitörölték az összes megjegyzést. Vasárnap reggelre pedig már az oldal is eltűnt.

A korrekt liberált tájékoztatás jegyében, hasonlóan járt el a HVG is. Ők kezdetben csak cenzúrázták azokat a véleményeket, ahol a részvevők cigány bajkeverőkről számoltak be, aztán úgy gondolták, hogy kár ezzel bajlódni és hajnalban minden további nélkül ők is berekesztették a kommentelést, majd a szólásszabadság jegyében, nehogy véletlenül nyoma maradjon bárminek is, kitörölték az összes hozzászólást.

A tragédiát követő első órákban a neten fellelhető hírekből és beszámolókból teljesen egyértelműnek tűnt, hogy egy cigányok által kirobbantott szerencsétlenség történt. A kommentekben megjelenő résztvevők egybehangzó esetleírásai, a hírportálok első beszámolói mind-mind ezt támasztották alá.

Aztán elkezdődött a cenzúrázás, a hivatalos cikkekből még a leghalványabb utalás is eltűnt arra vonatkozólag, hogy a cigányoknak bármi közük is lett volna a történtekhez. Az erről szóló hozzászólásokat mindenhonnan kitörölték, a Facebook-oldal eltűnt. Hajnalra teljes lett a ”rend” mindenhol és megszületett a politikailag teljesen korrekt verzió.

A kereskedelmi tévécsatornák már ezt nyomják, és már szó nincs arról, hogy mocsadék retkek késsel hadonásztak, ami végül pánikhoz és további tragédiához vezetett. Szó nincs arról, hogy mi az igazság és legfőképp szó nincs arról, hogy az eseménynek mi a társadalmi háttere, hogy mik azok az okok, amik idáig vezetettek. Hogy mitől gondolja normálisnak valaki azt, hogy a békésen várakozó tömegben késsel hadonászva kell magának utat csinálnia.

A hétvégi események ismét bemutatták, hogy milyen a liberált újságírás, hogy milyen szerintük a korrekt tájékoztatás. És ami a leggyomorforgatóbb az egészben, hogy azok az értelmiségeik, azok az újságírók, akik most simán cenzúráztak, akik szándékosan hallgattak el híreket és tényeket, 36 órával korábban még leragasztott szájjal tiltakoztak a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása ellen a Kossuth téren. Siratták a demokráciát, és félték a cenzúrával terhelt jövőt.

Akkor hogy is van ez a független újságírás és a sajtószabadság? Pénteken még ajvékolva tüntettek érte, vasárnap már köptök rá?

8 kommentek:

Névtelen írta...

Meddig csinálhatják ezt még velünk???Mocskos,rohadt tetves banda!!Meddig tenyésztik még ezeket az állatokat a mi pénzünkön,a mi elpusztitásunkra!!!

eSzeL írta...

Nem kell félni, mindennek eljön az ideje. A forradalmi kormány hülyére veszi a választókat, a sajátjait is. Mint ahogy azok is, a sajátjai legalábbis. De mindig eljön egy utolsó csepp. És az a csepp nem onnan fog csöppenni ahonnan várják. A váratlan támadás sem onnan érkezik és akkor ahonnan és amikor várják. Azért váratlan. Addig fut a lovuk amíg falnak rohannak. És nem csak a kisebbségnek, a forradalmi kormánynak is.

Herne írta...

Na ezt az egész sztorit, úgy ahogy van, minden létező bizonyítékkal együtt ki kell bombázni külföldre. Elküldeni minden létező ismert és kevésbé ismert sajtóorgánumnak, blogoknak, emberjogi szervezeteknek, mindenkinek. Azoknak is, akik a médiatörvény miatt rinyáltak eddig. Hadd' lássa meg végre a világ, mi folyik ebben a csudademokráciában!
A liberált oldal, az, amelyik folyamatosan retteg, természetesen nem fog mellénk állni (kellenének is a fenének!). Viszont lesznek, akik igen. Elsősorban a közvélemény. Nyugaton pedig a közvéleménynek hatalma van ám, ott nem lövetnek szemeket, vagy zárnak be valami alkotmányos rendnek nevezett érthetetlen, ámde diktatorikus marhaságra hivatkozva.
Jómagam tartozom egy bocsánatkéréssel. Az utóbbi egy-két hétben tettem néhány elismerő megjegyzést a Fideszre, úgy, hogy már hónapok óta nem követem figyelemmel a mindennapi történéseket. Nos, ezennel minden dícséretemet visszavonom. Mondjuk úgy, hogy ha kezdenénk el-elbóbiskolni, úgyis történik valami, ami felriaszt minket a tetszhalott állapotból.
Még nem egyértelmű, hogyan fogják lereagálni és elintézni ezt az ügyet, bár a hivatalos verziókból nagy pontossággal kikövetkeztethető: tovább a gyurcsányi úton.
Szóval csak annyit akartam mondani, hogy AMÍG NEM TESZ VALÓBAN RENDET A FIDESZ CIGÁNYÜGYBEN, ÉS EGYÁLTALÁN A KÖZBIZTONSÁG TERÉN, ADDIG EGYETLEN ÁRVA DÍCSÉRETET NEM ÉRDEMELNEK! Namost az átmeneti narancsködből sokkszerűen felriadva, és a sokk nálam dühöt és agressziót szül, nemigen hinném, hogy szándékukban állna rendet tenni. Hogy miért, nem tudom, nem is érdekel. Hogy kipicsázták az IMF-et, nem érdekel. Hogy megadóztatták a bankokat, nem érdekel. Hogy médiatörvényt hoztak, nem érdekel. AZ ÉRDEKEL, HOGY ÉN, A SZERETTEIM, ÉS MINDEN TISZTESSÉGES MAGYAR EMBER BIZTONSÁGBAN LEGYEN! Nincs többé megelőlegezett bizalom, beszéljenek a tettek! Három lány meghalt, három lány, akik lehettek volna a mi lányaink, húgaink, barátnőink! LEJÁRT AZ IDŐ! CSELEKEDJENEK, VAGY A NÉP FOG!

Amikor először olvastam erről úgy valamikor éjjel 2 környékén, úgy feküdtem le aludni, hogy jól ki kell pihennem magam, mert ki tudja, mit hoz a holnap, ha értitek...

Ha pedig ezt is lenyeljük, akkor megérdemeljük a pusztulást. Slussz-passz.

chabbix írta...

Ez a hozzászólás második része, a folytatás:

Pintér maffiózó mossa kezeit, nevesincs fullajtárjai már nem tudnak mit mondani, mert nem tudják mit mondhatnak, de ami biztos.
Ez a hely az életben nem fog többet kinyitni, ergo elértéktelenedik, s szépen, fű alatt, gazdát cserél. A zsidrák sajtót egy darabig leköti a tragédia, (Megszólaltattuk, a disco balesetben elhunyt áldozat édesanyját, de nem nyilatkozott! Kitárulkozik az elhunyt kislány nővére barátjának az osztálytársa! ..és hasonló állatságok...), ami külön jól jön a médiatörvény miatti herce-hurca feledtetésének.
Az öt letartóztatott szervezőt pedig szépen kiengedik, hisz kiderül róluk, hogy valamennyien a hollókoszt túlélők dédunokái, valamennyien ital-,drog- és pénzfüggő, belvárosi selymes gengszterek.

Van még ötletem (tulajdonképp az igazi elmélet), de azért a pintér-maffiózók lehet, hogy tényleg megkeresnének. Bár lehet, hogy azt, majd hamarosan leírom a Pelikán ügyiratban...

U.i:
Kedves eSzel! Tudod, ebből a pohárból hányszor csöppent már ki az utolsó csepp, csak az elmúlt 20 évben? Húúúúúúúú!
S látod, mi van? Mi történik? Budaházy Gyuri börtönben, mi meg itt ülünk a gép előtt és firkálunk!
A másfél millió, az egykori kádárimádathoz hasonlóan lealjasult tájékozatlan gyökér, az otthoni, házi fidesz-oltárként használt csintalan-tv elé borulva várja a sült galambot, a hozzájuk csapódott egy millióról jobb, ha nem is ejtünk szót...
És ez, az ország felnőtt lakosságának kis híján a fele!
Milyen cseppekről beszélünk, 400-Ft-os benzinárak, Nemzeti Színház-béli Heti Hetesek, népszavás kertészek, külföldi senkiházi schiffek, undorító bolsevik-zsidó hellerek, hazaáruló imrekertészek,spirók,konrád-és bolgárgyörgyök napi elviselhetetlensége közepette?
Köszönöm....

chabbix írta...

A rendszer nem fogadta el, így két részletre bontottam a hozzászólásomat. Ez az első:


Most leszek, egyszerű,többnyire hülyének tartott, összeesküvés-elmélet gyártó!
A klub zárva, működési engedélye nincs, jó ideje nem is volt. Ugyancsak központi helyen van.
Ha most arra gondolok, hogy milyen hivatalnokok dolgozhatnak annál a kerületi önkormányzatnál, akkor azt mondom, az összeset azonnali hatállyal ki kellene rúgni!
Merthogy a hétvégi rendezvényt, gondolom öles plakátokon hirdették. És ez, pont azért, mert frekventált helyen van, pont azért, mert egy ilyen frekventált hely zűrös ügyei úgy terjednek a hivatal folyosóin, mint a futótűz, (belülről ismerem egy, a kerületnél lényegesen nagyobb megyei jogú város hivatali működését, a kiemelten sáros dolgokról mindenki tud..),senki nem látott előtte semmit. Egy önkormányzati dolgozó sem vette észre, hogy - az elnevezésében egyébként a nyelvtörvénnyel is súlyosan szemben álló és ütköző klub - mire készül a hét végén...
Vajon miért? Hát tegyünk rá egy lapáttal! Gerő-Farkas-Szilvási és Draskovics óta tudjuk, ha valami pillanatnyilag nagyon kellemetlen számunkra, nyomjuk el egy nagy durranással.
A Szilvási-Draskovics-Pintér pribékek (hisz a személyek nem, vagy alig változtak 20 év alatt,legfeljebb, a Családon belül szaporodtak...) elmennek a nyóc kerbe, pártízezer forint, este menjetek ide, csináljatok nagyon nagy balhét, a Csonó, a Rómeó meg a Kula ügye el lesz rendezve.
Odamentek, csináltak. (Amit többszáz tanú hitelesített a közösségi oldalakon és fórumokon, amik viszont hihetetlen gyorsasággal eltűntek. Lásd fent.)
Aztán eltűntek.
Pintér maffiózó - aki egy külön szám, drazsé 2, akinek valódi önéletrajzát, hogyan lesz hirtelen az őrmesterből tábornok, érdemes elolvasni a Tőke-féle Leleplezőben, s akiről azért köztudott, hogy büntetőjogilag érintett volt többek között a valódi bombagyáros, Dietmar Chlodo vagy Klodó, ahogy "teccik", ügyében, továbbá az is hogy, a józsefvárosi piac megszerzése kapcsán ő került szembe, ő, pontosabban az emberei, vívtak szó szerint véres banda-háborúba torkolló harcot a józsefvárosi piac feletti uralomért. A másik rohadt bűnözőt Tasnádi Péternek hívják. Pintér volt elvtársat ma belügyminiszternek csúfolják, a másik szemét zsidó gengszter, azóta is a sitten van, mint maga elmondta, úri körülmények között.Közben persze fizeti a másfél-kétmilliárdos villájának a fenntartását. Na, persze.- s hogy folytassam a megkezdett gondolatsort: Pintér maffiózó az éjszakai semmitmondásán kívül, azóta sem szólalt meg az ügyben.
Az előbb, a zsidrák tévék híradóiban, pedig elhangzott a felhívás, tanúkat keresnek!!!

S hol az összeesküvés-elmélet?
A Skála és környéke, a pár milliárdot érő terület és épület komplexum nyilvánvaló, a fülkeforradalmárok pixisének szélén táncoló, összerablott, spontán privatizált Demján-birodalom része.
S az sem lehetetlen, hogy valamelyik forradalmár maffiózó, erre a kis vagyonkára szemet vetett. Az sem lehet véletlen, hogy hosszú hónapok óta ott áll tök üresen, mert, ha közvetve is, de a jelenlegi belügyminiszter alá tartozó Hivatal nem adja ki az üzemeltetési engedélyt.
Egyszer csak, a letartóztatott öt ember - akik, mily érdekes,még véletlenül sem a tulajdonosi körből származnak !-, úgy dönt szervez egy bulit.
Vajon ki vagy kik sugalmazhatták az ötletet, hogy nyugi csináljátok meg fű alatt, aztán kaszálunk...
Nyilván ugyanazok, akik a nyóckert is megjárták.

Aztán a késes cigányok kicsit túllőttek a célon, a balhé nagyobb lett, mint aminek szánták - különben mi a fenének törölték volna a valódi szemtanúk megnyilatkozásait, szinte azonnal?

- folyt.köv. -

chabbix írta...

Ez a hozzászólás második része, a folytatás:

Pintér maffiózó mossa kezeit, nevesincs fullajtárjai már nem tudnak mit mondani, mert nem tudják mit mondhatnak, de ami biztos.
Ez a hely az életben nem fog többet kinyitni, ergo elértéktelenedik, s szépen, fű alatt, gazdát cserél. A zsidrák sajtót egy darabig leköti a tragédia, (Megszólaltattuk, a disco balesetben elhunyt áldozat édesanyját, de nem nyilatkozott! Kitárulkozik az elhunyt kislány nővére barátjának az osztálytársa! ..és hasonló állatságok...), ami külön jól jön a médiatörvény miatti herce-hurca feledtetésének.
Az öt letartóztatott szervezőt pedig szépen kiengedik, hisz kiderül róluk, hogy valamennyien a hollókoszt túlélők dédunokái, valamennyien ital-,drog- és pénzfüggő, belvárosi selymes gengszterek.

Van még ötletem (tulajdonképp az igazi elmélet), de azért a pintér-maffiózók lehet, hogy tényleg megkeresnének. Bár lehet, hogy azt, majd hamarosan leírom a Pelikán ügyiratban...

U.i:
Kedves eSzel! Tudod, ebből a pohárból hányszor csöppent már ki az utolsó csepp, csak az elmúlt 20 évben? Húúúúúúúú!
S látod, mi van? Mi történik? Budaházy Gyuri börtönben, mi meg itt ülünk a gép előtt és firkálunk!
A másfél millió, az egykori kádárimádathoz hasonlóan lealjasult tájékozatlan gyökér, az otthoni, házi fidesz-oltárként használt csintalan-tv elé borulva várja a sült galambot, a hozzájuk csapódott egy millióról jobb, ha nem is ejtünk szót...
És ez, az ország felnőtt lakosságának kis híján a fele!
Milyen cseppekről beszélünk, 400-Ft-os benzinárak, Nemzeti Színház-béli Heti Hetesek, népszavás kertészek, külföldi senkiházi schiffek, undorító bolsevik-zsidó hellerek, hazaáruló imrekertészek,spirók,konrád-és bolgárgyörgyök napi elviselhetetlensége közepette?
Köszönöm....

Pillanat írta...

http://www.echotv.hu/magyar_hirlap/okolharc_elozte_meg_a_diszkotragediat_egy_megszurt_fiut_nem_talalnak.html azért vannak akik megirják....

Névtelen írta...

MA megmondta az egyik fiú, aki kihozta a halott lányt,hogy 10 cm-es vágott seb volt az oldalán.Már megint nem mondtak igazat a védtelen emberekkel vitézkedők!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló