Rémálom a Szemlőhegy utcában – 2523. rész

A tegnap hajnalban újabb résszel gazdagodott a Rémálom a Szemlőhegy utcában című tragikomédia, mivel a hétvégén történetek olyannyira megviselték a főhőst, hogy rettegésének legújabb fejezetét csak egy érzelmektől cseppet sem mentes blogbejegyzésében volt képes feldolgozni. De így végül is mindenki jól járt. A napi rettegésadagjukat féltők megkapták a dózist a legnagyobbtól, Elqró pedig ismét továbbépítgette a hatalom által meghurcolt mártír képet, amit már hónapok óta, megállás nélkül tökéletesítget.

A szappanopera legújabb része a Kötcséről hazafelé vezető úton kezdődik, ahol Klára telefont kap egy titokzatos idegentől, akinek nagyon, de nagyon bizalmas információi vannak a Ferenc ellen készülő rendőrségi eljárásokról, amiket még aznap mindenképpen el kell mondania.

Az autó ezután gyorsan zabálja a kilométereket és az Apró-villa fényei hamarosan feltűnnek a távolban. Gyors kipakolás és már ott is a titokzatos régi barát, aki annyira régi, hogy Klára is csak száz éve, még az egyetemi évek alatt találkozott vele utoljára, Ferenc pedig még soha ne is látta. De most itt van, mert tudja, hogy itt kell lennie. Mert baj van, mert megtudta, hogy mire készül a Polt.

„Gyors leszek, látom, hogy nem ez a legjobb pillanat, de el kell mondjak valamit. Van egy ügyész barátom. Régi barát. Nem tudja, hogy ismerlek benneteket, illetve Klárát. A napokban beszélgettünk. Azt mondja nekem, hogy a Gyurcsányt nem lehet 2006 ősze miatt megvádolni. Semmi sincs a kezünkben. Most akkor minden erővel Sukoróval kell kezdeni valamit, ezt üzente a Polt. Nem tudom, hogy ez fontos-e, de gondoltam el kell mondanom. Aztán meg vigyázzatok magatokra.”

A szavait dermedt csend kíséri, de mire felocsúdnak az ismerős idegen már el is hagyta a házat.

„Polt Péter hivatalba lépett. Tényleg politikai megbízást teljesít?” – tette fel a kérdést Ferenc, majd továbbgondolta a hallottakat: „Tényleg üzent már előre, hogy az én fejemet akarja Sukoró ügyben? Nem tudom. Egy általam is ismert kollégája meséli, hogy Polt nem egyszer azzal a megjegyzéssel döntötte el az előtte lévő ügyeket, hogy „a fiúk így akarják”. Igaz lehet ez? Tényleg a fejemet akarja?”

A megválaszolatlan kérdések hidegen visszhangzottak a falakon, Feri és Klára pedig csak szótlanul ültek „az adventi mécsesek félhomályt hozó fényében. Szürreális volt az egész.” [az eredeti Elqró blogbejegyzés ITT]

Vagy inkább szánalmasan röhejes - tehetnénk mi hozzá, mert ez a történet még gagyibb, mint a megtalált ceglédi kislány esete. Úgy látszik Elqró kezd betojni, mivel az igazi pofára esés képe egyre gyakrabban ragyog fel a szeme előtt, pedig szerintem olyan nagyon sok félnivalója sajnos ezután sem lesz. Még akkor sem, ha az ország többsége már réges-rég azt szeretné látni, ahogy a tévében, főműsoridőben rabszíjon vezetve mutogatják.

Ha a narancsosok el akarták volna kapni, már megtehették volna, de ez, mint látszik nekik sem érdekük. Gyurcsány egyelőre nagyobb hasznot hoz, ha szabadlábon van, és nap, mint nap eljátssza a gyermeteg játékait. Most éppen a rettegők rettegőjét, a várható koncepciós perek áldozatát, akit majd ártatlanul meghurcol a hatalom. Aztán majd hónapok múlva, széttárt karokkal kiállnak és elmondják, hogy még sincs semmi, amit fel lehetne használni ellene.

A lényeg, hogy a show menjen tovább. Hogy legyen egy kis szoci rettegés, egy kis narancsos keménykedés. Az pedig már egy egész más kérdés, hogy az egész színjátéktól egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.

8 kommentek:

Herne írta...

Hát az okádással kevert röhögőgörcsön kívül ehhez már nekem sincs sok hozzáfűznivalóm, ez pedig már nagy szó. :-) Lényegében leírtatok mindent, amit én is mondhatnék. Fletó túl sokat tud, ha leültetik kitálal, ugyanúgy mint a Stólbuci vagy Roberta. Ez a legősibb taktika, hogy biztosítsák magukat az effélék. "Ha velem valami történik, megy egy levél ide és ide, és ti is velem buktok." Az más kérdés, hogy mondjuk egy Ahmadinezsád, vagy egy Putyin másképpen reagálná le ezt, mint a narancsosok, de még Netanyahu testvérük is a Moszadot hívná a jogászok helyett, de hát ez itt a jogállamok mintaországa, kérem.

Két dolgot fűznék csak hozzá:

1.) Gyurcsány maradjon meg a gazdasági bűnözésnél, mert írónak csapnivaló. Ha meg nem ő írja ezeket, akkor az egész seregnyi tanácsadója és talpnyalója is csapnivaló.

2.) Ha már mártírokról, koncepciós perekről és politikai foglyokról beszél, szeretném megemlíteni Budaházy György nevét, és egyben megköszönni neki a Sukoró-ügy felderítését. Nélküle talán már hónapokkal ezelőtt bejelentették volna a narancs-palotában, hogy Fletón nem lehet fogást találni.

cila57 írta...

"2.) Ha már mártírokról, koncepciós perekről és politikai foglyokról beszél, szeretném megemlíteni Budaházy György nevét, és egyben megköszönni neki a Sukoró-ügy felderítését. Nélküle talán már hónapokkal ezelőtt bejelentették volna a narancs-palotában, hogy Fletón nem lehet fogást találni."

Azóta is nyögi szegény Budaházy, a nemzeti oldal impotenciájának legnagyobb "dicsőségére"!

BIBA írta...

POLT ANNAK IDEJÉN ADDIG HÚZTA A VIZSGÁLATOT A FLETÓ ÜGYEIBEN AMÍG LEJÁRT AZ 5 ÉV ÉS AKKOR VONOGATTA A VÁLLÁT... FLETÓNAK MOST SEM KELL POLT PÉTERTŐL TARTANIA...IMPOTENS BANDA A BÁNÁTI LELÉPI ŐKET MINTHA OTT SEM LENNÉNEK...

Névtelen írta...

BIBA, nem húzta mert ugyanis nem érkezett feljelentés, ha az 5 éven belül elkezdődik bármi az ügyben akkor nem jár le már soha semmi, azt csak lezárni lehet maximum ejteni. Elég lett volna akár egy névtelen bejelentés ismeretlen tettes ellen és kész, de nem volt. Egyetlen egy ember nem volt az országban aki feljelentette volna. Több mint 3 hónap állt rá rendelkezésre de senki, érted senki. Ez a szomorú és most nem a Polt miatt írtam ezt mert lehetett volna felőlem akárki helyette.

casablanka írta...

Ugyan már, ki nem ismeri azt a közmondást, hogy"Holló a hollónak nem vájja ki a szemét".Fletó, egy tetü, nyiltan megfenyegette a nagy tábornokot a parlamentben nem olyan régen. Bármibe fogadok, nem lesz bekaszlizva, mert ez a pali minden aljasságra képes.Tábornok pedig legalább 3 ciklusig hatalmon akar maradni.Feljelenteni nem tudnám, mert pontosan nem ismerem mi zajlik a háttérben, mint ahogy rajtam kivül még sokan mások sem, már pedig bizonyitékok hiján csak "rágalmazás lenne". Lehet az is, hogy szinjáték az egész sz@arkeverés és időnként együtt üzletelnek.

ifj. Tompó László írta...

A söpredék akkor is söpredék marad, ha országgyűlési mandátumot kapnak a bandavezérei. - Ti most (illetve a véleményetekre nem kíváncsi képviselőitek) ott ülnek a Parlamentben, de ott gyakorlatilag semmit se csinálnak, vagyis tehetetlenek. Most nagy a dühöngés Pősze miatt, mert "nem adja vissza a mandátumát..." - Elmagyarázzam nektek, hogy a mandátumot minden képviselő a szavazóitól kapja és nem a párttól? És hogy a magyar jogrendben nincs visszahívási lehetőség? -
Pörzse Sanyi (a kocsmahős) az Országgyűlésben már korántsem olyan nagy legény, mint a csehóban... Mire vége lesz a négy évnek a Jobbik morálisan teljesen lenullázódik.

tony írta...

Jól van ifj. Tompó, senki sem lehet tökéletes. A Jobbik gyűjtőpárt, azért is található tagjaik között jónéhány ex-MSZMP-tag vagy olyanok, akik más pártokból kerültek közénk. Vona Gábor nem hungarista vezető, nálunk nincs olyan fegyelem, fegyelmezés mint nálatok (igaz, ti mégis fényévnyi távolságra vagytok az Országgyűléstől.)
Aki pedig a "Fletóról, a tetűről" írt - elfelejtette, hogy Gyurcsány Ferenc már régen nem miniszterelnök - és hogy a Jobbik csak hálás lehet a "Fletónak": ha a szoci vezér csak egy kicsit talpraesettebb, akkor most a Jobbik nem létezne - az elmúlt években gond nélkül betilthatta volna a pártot.

Névtelen írta...

jénei,dobszai.kocso,tompo,stb.... megjelent ságvári(schwarz)endre,akinek 32 neve volt!!!A söpredék....,a hülye meg hülye marad .Csak ne lennél ilyen okos,ne magyarázz te csak semmit.A te agyadban van csak dűhöngés pösze lajcsi miatt.Stilúsnál maradva!!maradj te csak továbbra is o.w.TOMPOránál!!Toncsi,mi nem felejtünk,szoci vezér ez a pszihopata tetű gyurcsótány??Bolondgombát ettél?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló