Gábor, most már tényleg meg kéne szólalnod…

Nem gondoltam volna, hogy a múlt heti parlamenti bénázás után, amikor is a mieink teljesen feleslegesen megszavazták a pártok állami támogatásának növelését, most újra arról kell írni, hogy valami megint nincs rendben a radikálisok frakciója körül. Azonban amíg a szavazás kapcsán felmerülő aggályainkat elintézhetjük azzal, hogy az egy tanulópénznek tekinthető politikai és taktikai hiba volt, addig a legújabb Pősze-ügyön már messze nem lehet ilyen egyszerűen túllépni, mivel az ismét rávilágít arra, hogy mennyire nem vagyunk egységesek, hogy a bomlasztók jól végzik a dolgukat, és ami talán a legrosszabb, hogy most kicsit úgy látszik, mintha a párt vezetői sem állnának a helyzet magaslatán. [a bejegyzésért katt a linkre]

Érdekes és egyben árulkodó is, hogy a múlt pénteken nyilvánosságra került Toroczkai levelet, amit először az SZKR közölt még mindig nem reagálta le a párt vezérkara sőt, a teljes pártközeli média is mély hallgatásba burkolódzott. Nem hiszem, hogy két nap ne lett volna elég egy közlemény megfogalmazására, a szimpatizánsok tájékoztatására. Érthetetlen, hogy miért kezdjük azt csinálni, ami a másik oldalon állóknál szokás, és amit mindannyian kifejezetten utálunk. Attól hogy homokba dugjuk a fejünket, még a tények nem változnak, attól, hogy megpróbáljuk elhallgatni a nyilvánosságra került vitákat, a helyzet még nem oldódik meg. [az eredeti hírért katt a linkre]

Egyébként meg megint bebizonyosodott, hogy semmi értelme nincs a problémák szőnyeg alá söprésének, mert mint jó látszik, amikor legközelebb arra járunk, jól pofára esünk benne. Július óta mindenki számára egyértelmű, hogy Pősze egy időzített bomba a frakcióban. Még a kívülállók számára is tisztán látható volt: lehet, hogy egy kiváló szakpolitikusról van szó, de ő emberileg alkalmatlan arra, hogy az ország házában a radikálisokat képviselje. Már akkor sokan sürgették, sürgettük, hogy a párt vezetése távolítsa el a parlamenti padsorok közül, de aztán mindenki lecsendesedett, mondván egyszer mindenki hibázhat.

Azonban Pősze ahelyett, hogy ezután meghúzta volna magát, és azzal foglalkozott volna, amihez tényleg ért, újabb frontot nyitott és feljelentette Toroczkait becsületsértés miatt, mert Laci Pősze gárdás ügye kapcsán egy interjúban a következőket nyilatkozta: „Pősze kijelentése egyben a gárdisták és a radikálisok cserbenhagyása is. Tipikus esete az általam mélyen megvetett karrierpolitikusnak, aki felmászott a mi hátunkon, aztán a kényelmes bársonyszékben már nincs szüksége a szalonokban kellemetlenné váló harcosokra. Az ilyen politikusokat a mi oldalunkon tűzzel-vassal irtani kell!”

Jó Lajosunk lelkét ezek a mondatok olyannyira megviselték, hogy azonnal tollat ragadott és rendőrségi feljelentést tett, amiben az alábbiakat írta: [szó szerinti idézet]

„A fenti kifejezések, állítások valótlanok és súlyosan sértik a becsületemet, és mivel súlyos következményekkel jártak (leváltottak frakcióvezető helyettes megbízásomról!) súlyosan sértették a szakmai tekintélyemet, presztízsemet is.

Mivel az ilyen magatartást súlyosan társadalomellenesnek tartom, kérem a Nyomozás elrendelését és a bűnös, vagy bűnösök büntetőjogi felelősségre vonását. Toroczkai László hivatalos honlapja: www.toroczkailaszlo.hu

Lerovok: 5000 Ft eljárási illetéket”



[nagyításért katt a fotóra]



Az, hogy Pősze nem is az eredeti SZKR interjúra, hanem egy Mandineres cikkre hivatkozva tette meg a feljelentést még csak hagyján, meg az is, hogy a feljelentésében megadott link rossz. És az ügy szempontjából az sem túl lényeges, hogy a bíróság végül elutasította a feljelentést, mert a vonatkozó szabályozás szerint egy politikusnak el kell tűrnie az ilyen kritikákat is.

Azonban az már sokkal fontosabb, hogy Pősze megint milyen gané módon járt el. Nem hiszem, hogy ne lett volna lehetősége Toroczkaival tisztázni a sérelmét, nem hiszem, hogy ne lett volna lehetősége még menet közben visszavonni a feljelentést. Mert milyen hányinger eljárás az, ahol egy párton, egy szövetségen belül vélt, vagy valós sérelmek miatt egymást jelentgetik fel az emberek? Ahol az egyik a másikat „súlyosan társadalomellenesnek” tartja?

Hogy tud ilyen megtörténni a mi sorainkban?

És legfőképp miért hallgatnak azok, akiknek már az ügy nyilvánosságra kerülése után azonnal lépniük kellett volna? Mit tudhat Pősze, ami miatt még mindig azon 47 hely egyikén ül, amit a mi összefogásunk, a mi harcunk szerzett meg a radikális oldalnak?

Vajon a párt vezetése korábban tudott erről a feljelentős akcióról? Ha igen miért nem tettek ellene? Ha nem, akkor ez, hogy fordulhat elő?

És ezek a kérdések még akkor is jogosak, ha azért az ügynek van egy másik olvasata is. Ha megnézzük a dokumentumok dátumait, akkor látható, hogy azok nem egy-két naposak. Vajon mi oka volt Toroczkainak eddig halasztani a nyilvánosságra hozatalt? Még az sem mondható, hogy a választások miatt várt ki, hisz a bíróság elutasító végzése október 22-i keltezésű.

Akkor vajon miért most robbantotta ki ezt az ügyet? Mi az igazi oka annak, hogy csak most állt elő ezzel?

A történet amellett, hogy egyik oldalról nézve teljesen egyértelmű, a másik oldalról nem kicsit szövevényes. Így aztán jó lenne mihamarabb elfogadható és megnyugtató válaszokat kapni, mert a hallgatás csak további bizonytalanságot és értetlenséget szül, ami valljuk meg, közölünk senkinek sem érdeke.

Gábor, most már tényleg meg kéne szólalnod…




-----------------------------------------------------------------------------------------------
Frissítve


A Jobbik országos elnöksége múlt csütörtöki, december 9-i ülésén – élve a frakció alakuló ülésén képviselői esküvel szentesített jogával – egyhangúlag Pősze Lajos országgyűlési képviselői tisztségéből való visszahívásáról döntött. Mivel Pősze Lajos a mandátumát nem volt hajlandó visszaadni, ezért a mai napon a párt országgyűlési képviselőcsoportja kizárta tagjai sorából, a frakción keresztül betöltött minden tisztségéből visszahívta.

Pősze Lajos az elmúlt időszakban eltávolodott a párt irányvonalától, munkája során nem törekedett az együttműködésre, amely mostanra lehetetlenné tette a további közös tevékenységet a Jobbik programjának végrehajtása és szavazóinak képviselete vonatkozásában.


Vona Gábor, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője

15 kommentek:

Névtelen írta...

Megnyugodnánk ha például azt megígérné, na jó ha nem is ebben a ciklusban de talán a következőben vagy valamikor, megpróbálja visszaszerezni az óráinkat az oroszoktól.

Gambit írta...

Hát, ez tényleg érdekes, de az is, hogy a SZKR (és a Kuruc is) miért csak az egyik (a nekik kedves) felet szólaltatja meg? Mert ez sem elhanyagolható szempont, és ha már ennyit hivatkozunk arra, hogy Pősze így-úgy jobbikos, akkor talán az ő álláspontja is érdekes kéne, hogy legyen. Persze ez nem automatikus megoldás a dolgokra, de legalább nem lenne ennyire átláthatatlan a kérdés.
Az pedig, hogy ebben az ügyben reagálnia kéne a Jobbiknak, kétségtelen, de minden piszlicsáré dologért nem Vonának kéne ugrabugrálnia. Szabó Gábor, mint pártigazgató, például kompetensebbnek tűnik a kérdésben.
Sajnálatos tendencia, hogy az ilyen ügyeket a radikális tábor nehezen tudja kezelni, függetlenül attól, hogy ki "bomlasztó", és ki nem.

casablanka írta...

Mégiscsak igaza volt Grósznak, mikor azt mondta: -" Mi minden pártban ott leszünk" !- és tényleg, csak rá kell nézni.

Gambit írta...

Lehet örülni, kicsapták Pőszét. Engem csak az érdekelne, hogy fajultak idáig a dolgok? Mert jelenleg csak az érme egyik oldalát ismerjük, így nem igazán lehet megítélni, hogy ez egyértelműen jó döntés volt-e... (az ellenoldal pl. most már vélt megalapozottsággal kántálhatja, hogy megosztott a párt)

Herne írta...

Egyetértek a címmel, ez most már valóban kényesen messzire sodródott az elfogadható kilengésektől...alapvetően is kimondhatatlanul többre tartok egy Toroczkai-féle "utcai harcost", aki a.) köp a polkorrektségre b.) nem riad vissza a cselekvéstől sem, hiszen más úton nem juthatunk előre, ez már világossá vált. Legalábbis ha még unokáink nyugdíjassá érése előtt szeretnénk változásokat, és ami engem illet, szeretnék legalább néhány évet szabad magyarként élni a hazámban, anélkül hogy kerülgetnem kéne a cigányokat, a zsidókat, a politikusokat, miközben örülök, ha épp nincs adósságom. Na de most nem ez a téma.
Pőszét már akkor el kellett volna távolítani, amikor cserbenhagyta Budaházyt és a Gárdát. Akarva vagy akaratlanul, Pősze egy bomlasztó elem. Ha a munkájára szükség van, akkor dolgozzon a háttérben, de az első vonalból el kell távolítani. Az utóbbi hónapokban azt tapasztaltam, hogy a korábbi egység kezd megbomlani a sorainkban, úgyhogy nem engedhetünk meg magunknak ilyen veszélyes tényezőket.
Vona Gábor személye még mindig tiszta a szememben, de MOST már valóban megszólalhatna és cselekedhetne, mert ha így folytatja, minden tekintélye odalesz. Karizmatikus vezető nélkül pedig nekünk lőttek.

HangyaBoy írta...

Bent jártam a lottózóban, mondom nyertem itt az öttalálatos szelvény. Nézik, ez érvénytelen. Mondom, hogy lenne az hiszen már múlt csütörtökön kitöltöttem a nyerő számokat és azok jöttek ki a hétvégén. Azt mondták, na ne szórakozzak és elhajtottak a retekbe.

házikígyó írta...

Mi a gond?Miért ne jelenhetné föl egyik ember a másikat?
Nem mellesleg, amikor a Jobbikra szavaztam , már tudtam, hogy Pősze is benn lesz a Parlamentben.

Mi a gond?

casablanka írta...

Ezt azért megkellene szüntetni, hogy valaki csak a lovettáért lesz tagja egy pártnak és még képviselő is. Azután meg adja a hülyét, hogy ő igy, meg úgy nem ezt gondolta, azonnali hatállyal kizárni,elzavarni és a mandátumát azonnal evenni. Ez a tetü Pősze egy másik tisztességes képviselő jelölt elől vitte el a mandátumot.Most meg röhög a markába félre ül, jópénzért, sőt még jelentgeti is a saját társait. Ez egy féreg, aki jellemző a fajtájára.

Dobszay Károly írta...

"Hogy tud ilyen megtörténni a mi sorainkban?..." - írja/kérdezi a szerző.
A Jobbik és a hozzájuk hasonló náci söpredék soraiban a leírtnál különb dolgok is megtörténtek: mindenekelőtt az, hogy volt MSZMP-tagokat is beengedték az egyre ritkuló sorokba... A pornós maca, a homoszexuális Jobbik-tisztségviselő történetéről már elfeledkeztetek? Arról is, hogy egy mentálisan beteg nő (Morvai) képviseli a Jobbikot Brüsszelben?...
És mindez csak néhány emlékeztető abból a több tucatnyi botrányból, amely mind a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnevezésű párthoz kötődik.

házikígyó írta...

Tessék, ez van, amikor bármilyen névvel be lehet jelentkezni.

Dobszay Károly írta...

Házikígyó, te köcsög! - Ha valakinek nem ugyanaz a véleménye mint a tied, akkor már "ez van"? Mert a tartalomban nem találhattál kifogásolni valót - ha égetni akartam volna a Jobbikot, akkor tételesen felsoroltam volna a Zazrivecz-banda összes balhéját. Veletek, akik a radikalizmust összetévesztitek az utcai csőcselék tombolásával, egyebek mellett az a fő probléma, hogy parlamenti körülmények között egyszerűen megszűntök létezni... Ha ésszel, értelemmel kell tevékenykedni, akkor megsemmisültök. Itt van a bejegyzésed is: el sem tudod képzelni, hogy a hőbörgésen kívűl valakinek más véleménye legyen.

Névtelen írta...

Miféle parlamenti körülményekről beszélsz,ahol gyurcsány könyököl és a komcsik kiáltanak demokráciáért?

A csőcselék 1917-ben lépett színre. Magyarországon pedig 1919-ben kezdte....azóta nincs nyugalom.

házikígyó

Névtelen írta...

Karcsika, a te agyad nem csak mentálisan beteg!!!Ez már paranoia,sürgőssen láttogass el a pszihiátriára!!Mielött köcsögözöl nézz szét a saját fajtád között,héberféreg söpredék.NEM kérte senki ,hogy ide irj.Akadj le a Jobbikról,ne nácizzál,Zazrivetzezzél, mert több füled lesz,mint foggad!!Az a csőcselék aki erre a nyomorult világra présselt!!

Dobszay Károly írta...

Névtelen köcsögök! - Melyik mostani parlamenti pártban nincs volt MSZMP-tag?
Arra pedig, hogy ti milyen mértékben vagytok mentálisan betegek, legyen elég emlékeztetni a választások idejére, mikor másnapra biztos választási győzelmet ígértetek a Jobbiknak és azt üzentétek a zsidóknak, hogy lehet csomagolni... Persze ezen kívűl is voltak nagy tévedések köreitekben.
Jelenleg az a helyzet, hogy néhányan (akik megvezettek benneteket) most felveszik a nagy lóvét a parlamentben - ti pedig nyomoroghattok tovább. Változás - az eddigiekhez képest - annyi lesz, hogy a helyzetetek a korábbiaknál is rosszabb lesz.
Persze zsidózni, cigányozni lehet továbbra is - de változás az nem lesz.

Névtelen írta...

dobszai,jénei.balogartur,kocsobur,fistes ,more,kokero,na mostmár elmégy a pálottszájú büdös kúrva anyádba!!!szórakoz te a seprőnyélen lóvagló öreganyáddal!!!irány a gangesz!!orsóssal levelezz.reske ne irigykedj.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló