Tanuljuk újra!

Sokaknak a magyar népzene és néptánc hallatán a cigányzene, és a néptáncosok színpadi fellépése jut eszébe. Mások népzenei ismerete pedig csak a nemzeti rock zenekarokban megjelenő népi elemekig terjed ki. Pedig fontos lenne a mai fiatalok közt is terjeszteni saját kultúránk, hagyományaink egyik alapvető elemét. A magyar népi élet sorsfordulóihoz, munkájához elengedhetetlen kellék volt a népzene és a néptánc, melynek mindenki aktív részese volt, nem csak nézője.

Talán érdemes elgondolkodni azon is, hogy valamiféle visszásság van abban, hogy nemzeti önállóságot hirdetnek olyan nemzeti zenekarok, akik semmiféle magyar hangszert nem használnak. Nyugatról importált zenei stílusban küzdenek a nyugati globalizáció ellen. Persze mondhatjuk, hogy ez már elavult gondolkodás, és én sem ítélem meg őket, de mégis csak fontos lenne valamilyen szinten megismerni hagyományos zenénket, illetve táncainkat a például szintén importált salsa, rocky és hasonlók helyett.
Megfigyelhető, hogy az eredeti népzene divatjának hatására az úgynevezett világzenei irányzatokat képviselő együttesek is előszeretettel nyúlnak vissza az ősi dallamokhoz, és ezek közt a magyar népzenéhez.

A Kárpát-medence - a különböző kultúrájú népek együttélése következtében - hihetetlenül gazdag és változatos folklórkincs birtokosa. A nemzeti zenei nyelvek egymás közti kapcsolatai felvetették egy valaha létezett közös zenei ősnyelv lehetőségét.

Ennek rekonstrukciója arra a következtetésre vezetett, hogy a zenei ősnyelv legtöbb elemét éppen a mai magyar népzene őrzi. Ezt Juhász Zoltán népzenész, népzenekutató fizikai kísérletekkel igazolva részletezte a Zene ősnyelve című könyvében.

A magyar hagyományainkban minden táncfajtához fontos a szervesen illeszkedő muzsika. A kötött táncrend ellenére sokszor jelentős szerepet kap az improvizáció, a zenei elemek és a táncfigurák együtt variálása. A táncház elnevezés onnan származik, hogy az erdélyi széken a fiatalok kibéreltek egy–egy nagyobb házat, ahol összegyűltek, zenéltek, táncoltak. Most már magát az eseményt is táncháznak hívjuk.

Sebő Ferenc (Vitéz Sebő Ödön fia) volt a hazai hangszeres népzenei és táncház- mozgalom egyik elindítója. Ezek után hamarosan megalakult több, mára már nevessé vált zenekar.
A városiasodással megszületett a városi folklór is, és újkeletű táncszók születtek, melyeket a hangulat tetőfokán kurjongattak, például:


„Ez a ház a mi házunk,
Se villanyunk, se gázunk”


Sokan azt gondolták, hogy az újabb generációk már nem fognak táncházba járni. Nem így lett. A még élő ilyesfajta táncmulatságok élménye mozgásba lendítette a fiatalok egy részét. Mára Budapesten, országszerte, sőt a Kárpát-medencében és a szomszédos országokban is rendszeresen rendeznek ilyesfajta összejöveteleket. Ezeknek száma, és repertoárja folyamatosan bővülni látszik.

Dunántúli, mezőségi, szatmári, gyimesi táncokat lehet már tanulni több helyen, illetve a hétnek szinte minden napjára jut egy-egy vigasság Budapesten is. Évente egyszer, a szélesebb körben is ismert táncház-találkozókat már több mint egy évtizede rendezik meg. Nyáron pedig egymást követik a mozgalom elengedhetetlen részét képező néptánc táborok. Erdély kis falvaiban szinte minden hétre jut egy, amik nem is kis létszámban zajlanak. Az esti mulatság gyakran hajnalig tart, és a tánc emellett rengeteg kulturális programot is kínálnak.

Nálunk sajnos nem természetes része az összejöveteleknek az éneklés és a tánc, míg például a görögöknél, íreknél, skótoknál sokkal inkább.

Elindult valami, de nem szabad, hogy elsorvadjon, fejleszteni, terjeszteni kellene saját kultúránkat.

Egy kis ízelítő:



10 kommentek:

Fényes István írta...

Örülök e téma felvetésének. Magam is régóta azt gondolom, hogy egy nemzeti zenekarnak, nemzeti (népi) hangszerek felhasználásával (is), nemzeti (népi)dalokat (vagy legalább motívumokat) kellene megszólaltatnia, s nem a rock és más, népünk lelkületétől teljesen idegen "muzsikát". Van persze jó példa erre is, de a "legnagyobbak" többsége sajnos nem egészen ezen az úton jár.
"Talán érdemes elgondolkodni azon is, hogy valamiféle visszásság van abban, hogy nemzeti önállóságot hirdetnek olyan nemzeti zenekarok, akik semmiféle magyar hangszert nem használnak."
Mégpedig mekkora visszásság! A nemzetidegen rockra harsogni a nemzet baját, fájdalmát, mosolyogtató és szánalmas is egyben, arról már nem is beszélve, hogy metafizikai szinten ez már önmagában is vágyaink be nem teljesülését segíti elő. Hisz nem a mi lelkünk hangján rezegtetjük meg lelkünk és az "égiek" (a mi energiamezőink) húrjait. Jó lenne, ha nemzetinek mondott zenekaraink elgondolkodnának ezeken is!

Gambit írta...

Ilyenkor sajnálom, hogy abszolút nem értek se a zenéhez, se a tánchoz... (bot fül, fa láb, bokor hang :)) Hallgatni viszont szeretem, legyen az bármilyen hangszerekkel előadva. Külön örülök, ha valaminek nemzeti témája van .
Szerintem abszolút nem baj, ha minél több műfajban előkerül a nemzeti gondolat, ahhoz nem kell feltétlenül citera, vagy tárogató. A nemzeti rock egy útmutató, iránytű, ami jó esetben rávezeti a fiatalokat a hazafias gondolkodásra. Az, hogy a rock zenével könnyebben azonosul ez a korosztály, nagyrészt életkori sajátosság, sokaknak imponál a zene rebellis jellege.
De vannak azért olyan zenekarok is, akik használnak népi hangszereket, motívumokat, és nem mondhatók népszerűtlennek. Akinek erre van igénye, az megtalálja, és hallgatni fogja őket.
A kultúra felszínes ismerete viszont már komolyabb probléma, ezen viszont csak oktatással és a hagyományok naprakészebb tálalásával lehet segíteni.
Hiba, hogy sok nagyon jó kezdeményezés egyszerűen nem képes megtalálni a célközönségét, mert nem tud jó marketingtevékenységet folytatni. Ezen is érdemes lenne elgondolkodni és mondjuk kezdetnek létrehozni egy országos táncházszövetséget. Ez egy élő organizmussá változtatná a jelenleg szeparáltan működő helyeket/csoportokat. (És itt nem kell föltalálni a spanyolviaszt, csak vissza kell nézni a Horthy-korszak megoldásaira. Ott minden kulturális aspektusnak volt országos lefedettségű - civil, vagy hivatalos - intézményes struktúrájú háttere. Ezt a mintát lenne érdemes követni.)

Herne írta...

Remek írás, remek téma. A magyar ember szeret mulatni, mindigis szeretett. Ezt kiválóan leképezi zenei kultúránk. Sajnos, valami oknál fogva, ezt a szokásunkat (is) igyekeztek letörni az utóbbi évtizedekben, tán évszázadokban is.
Bár nem vettem még részt táncház-mulatságon, sem zenélni, sem táncolni nem tudok (tényleg botlábam van, abszolút reménytelen eset), így csak a képzeletemre hagyatkozhattam, de így is megértettem, mennyivel felemelőbb hangulatú egy ilyen mulatság, mint egy modern házibuli. Bár én csak a sarokban ülve nézném a sokaságot, és literszám innám a jóféle erdélyi pálinkákat, de szívesen elmennék egy efféle mulatságra.

Érdekes ez a felvetés a zenei ősnyelvvel kapcsolatban. Egybecseng azzal, amit a nyelvünk is sugall. A magyar nyelv annyira kiforrott, hogy ezt csak az magyarázhatja, hogy jóval több idő állt rendelkezésére a fejlődéshez, mint a többi nyelvnek (de legalábbis a többi európai nyelvnek - az ősi keleti nyelveket még nem állt módomban behatóan tanulmányozni). Magyarán megmondva sokkalta ősibb, mint a többi európai nyelv.

Eszembejutott egy kicsit merész ötlet a néptánc, népzene népszerűsítésére (dehát olyan időket is élünk, ahol merészség szükséges). Amolyan gerilla-néptánc. Adott a táncos szórakozóhely, és egyszercsak néhányan elkezdenek néptáncolni. Elsőre meghökkennének az emberek, de a mi köreinkben többnyire mindig akad néhány olyan forma, akiknek a puszta megjelenése garantálja, hogy senki sem fog beszólni. Aztán amint az átlagos szórakozni járó fiatal látja, hogy azok a néptáncoló srácok milyen jól érzik magukat, mennyivel több igazi öröm és vidámság van abban, amit ők csinálnak, elkezd érdeklődni a dolog iránt.

A cigányzenét, mint fogalmat, pedig ki kell verni az emberiség fejéből egyszer és mindenkorra. Nincs olyan, hogy cigányzene. Jellemzően az is csak egy lopott kincs. A vándorlásaik során lopták el azoktól a népektől, akikkel hosszabb-rövidebb időre kapcsolatba kerültek. Esetleg ezeket később elegyítették és így megszületett egy sajátosnak mndható stílus, de a lopott föld akkoris lopott föld marad, ha kastélyt építek rá. A cigánynak egészen egyszerűen nem sikk a munka, így ha már bűnözni nem tud, akkor a mulatozásból él meg, és megtanul zenélni. Mennyivel jobb péntek-szombat esténként muzsikálgatni néhány órácskát jópénzért, miközben a vendégség folyamatosan hozza nekem az italt, mint hétfőtől péntekig aprópénzért robotolni a földeken, nemdebár?
És így lett a cigányból muzsikás nép.

Ha a zenéjükben bármilyen saját elem lenne, az kultúrát feltételezne. A kultúra azonban nem csak egyirányú, hanem párhuzamosan fejlődik minden területen. Hallott már valaki cigány irodalomról, cigány szépművészetről? Na ugye, hogy nem.
Ha a cigányoknál a zene saját kulturális gyökerekből fejlődött volna ki, akkor azokból a gyökerekből más művészeti ágak is kifejlődtek volna.

Lassan eljő az ideje, hogy a dolgokat valóban tudományos szemmel tanulmányozzuk és értékeljük, mellőzve a politikai érdekeket. Addigis befogom, mert a végén még fékez a feke pardon kékfehér meseautó, és eltűnök a Csillagban "kulturális népirtás előkészületének előkészülete gondolatának" vádjával.

Éljen a magyar, ami a mienk azt nem adjuk!

Herne írta...

Remek írás, remek téma. A magyar ember szeret mulatni, mindigis szeretett. Ezt kiválóan leképezi zenei kultúránk. Sajnos, valami oknál fogva, ezt a szokásunkat (is) igyekeztek letörni az utóbbi évtizedekben, tán évszázadokban is.
Bár nem vettem még részt táncház-mulatságon, sem zenélni, sem táncolni nem tudok (tényleg botlábam van, abszolút reménytelen eset), így csak a képzeletemre hagyatkozhattam, de így is megértettem, mennyivel felemelőbb hangulatú egy ilyen mulatság, mint egy modern házibuli. Bár én csak a sarokban ülve nézném a sokaságot, és literszám innám a jóféle erdélyi pálinkákat, de szívesen elmennék egy efféle mulatságra.

Érdekes ez a felvetés a zenei ősnyelvvel kapcsolatban. Egybecseng azzal, amit a nyelvünk is sugall. A magyar nyelv annyira kiforrott, hogy ezt csak az magyarázhatja, hogy jóval több idő állt rendelkezésére a fejlődéshez, mint a többi nyelvnek (de legalábbis a többi európai nyelvnek - az ősi keleti nyelveket még nem állt módomban behatóan tanulmányozni). Magyarán megmondva sokkalta ősibb, mint a többi európai nyelv.

Eszembejutott egy kicsit merész ötlet a néptánc, népzene népszerűsítésére (dehát olyan időket is élünk, ahol merészség szükséges). Amolyan gerilla-néptánc. Adott a táncos szórakozóhely, és egyszercsak néhányan elkezdenek néptáncolni. Elsőre meghökkennének az emberek, de a mi köreinkben többnyire mindig akad néhány olyan forma, akiknek a puszta megjelenése garantálja, hogy senki sem fog beszólni. Aztán amint az átlagos szórakozni járó fiatal látja, hogy azok a néptáncoló srácok milyen jól érzik magukat, mennyivel több igazi öröm és vidámság van abban, amit ők csinálnak, elkezd érdeklődni a dolog iránt.

A cigányzenét, mint fogalmat, pedig ki kell verni az emberiség fejéből egyszer és mindenkorra. Nincs olyan, hogy cigányzene. Jellemzően az is csak egy lopott kincs. A vándorlásaik során lopták el azoktól a népektől, akikkel hosszabb-rövidebb időre kapcsolatba kerültek. Esetleg ezeket később elegyítették és így megszületett egy sajátosnak mndható stílus, de a lopott föld akkoris lopott föld marad, ha kastélyt építek rá. A cigánynak egészen egyszerűen nem sikk a munka, így ha már bűnözni nem tud, akkor a mulatozásból él meg, és megtanul zenélni. Mennyivel jobb péntek-szombat esténként muzsikálgatni néhány órácskát jópénzért, miközben a vendégség folyamatosan hozza nekem az italt, mint hétfőtől péntekig aprópénzért robotolni a földeken, nemdebár?
És így lett a cigányból muzsikás nép.

Ha a zenéjükben bármilyen saját elem lenne, az kultúrát feltételezne. A kultúra azonban nem csak egyirányú, hanem párhuzamosan fejlődik minden területen. Hallott már valaki cigány irodalomról, cigány szépművészetről? Na ugye, hogy nem.
Ha a cigányoknál a zene saját kulturális gyökerekből fejlődött volna ki, akkor azokból a gyökerekből más művészeti ágak is kifejlődtek volna.

Lassan eljő az ideje, hogy a dolgokat valóban tudományos szemmel tanulmányozzuk és értékeljük, mellőzve a politikai érdekeket. Addigis befogom, mert a végén még fékez a feke pardon kékfehér meseautó, és eltűnök a Csillagban "kulturális népirtás előkészületének előkészülete gondolatának" vádjával.

Éljen a magyar, ami a mienk azt nem adjuk!

Böczike írta...

Nem akarom ismételni GAMBIT, de az én véleményem teljes mértékben megegyezik az övével! Mostani fiatalok nem biztos, hogy ekkora arányban járnának olyan koncertre, ahol hegedű, citera, bőgő vinné a prímet. Nemzettel kapcsolatos mondanivalókat (az én véleményem szerint) el lehet mondani az ilyen hangszerek nélkül is. Nem tudom, hogy most az általános iskolai történelemben mit tanítanak, de mikor én jártam oda (1982-n ballagtam, lányom jövőre lesz iskolás, fiam meg 3 év múlva) inkább Marx és Engels tanait nyomatták, meg Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog, de az IGAZI magyar történelmen "gyorsan átsiklottak"! Ez a történelmi kitérő úgy került ide a zenéhez, hogy pl.: KÁRPÁTIA koncerten (ahol szintén nem használnak a fent említett hangszerekből)többet meg lehet tudni a magyar történelemről, mint az én időmben az általános iskolában. Nem tudom, hogy jelenleg milyen a tananyag, csak reménykedem benne, hogy pozitív irányban változott. Egyébként lányom kettő éve jár népitáncra (nem "hobbiból" hanem komolyan) ,és már a három és fél éves fiam is ropja itthon a nővérével, és már hisztizik, ha nem jöhet velünk a tesó táncóráira nézni a csapatot!

Radulovic Zsuzsa írta...

Milyen iskolába jártatok ti anno? Én ´78-ban érettségiztem és egyáltalán nem azt tapasztaltam egész idö alatt, amit az elöttem szóló. Mellesleg a fél város az országos hírü néptáncegyüttes tagja volt már akkor is, gyerektöl felnöttig.

Böczike írta...

Milyen iskolába jártunk? Olyan falusi iskolába, amelyben olyan pedagógusok voltak és vannak, akik úgy tanították tanítják a gyerekeket, hogy akkor is, és azóta is, akár megyei, vagy országos tanulmányi versenyen nagy részben jó eredményt értek, és érnek el. Érdekesség képen említeném meg, hogy volt egy tanárunk (Isten nyugosztalja) aki a történelem órákat úgy kezdte, hogy óra elején mindig felrajzolta a nagy Magyarország térképét, amire Ő mindig azt mondta, ez a TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG térképe. Aztán aztán az egyik nap úgy jött be, hogy választania kell. Vagy térképet rajzol, vagy tanít! Igaz, hogy többet nem rajzolta a térképet, de hamarosan mégis már csak éneket taníthatott!

Radulovic Zsuzsa írta...

De ezt, gondolom, egy életre megjegyeztétek és tudtátok, hogy miért történt.

Böczike írta...

Természetesen! Azóta is buta szakmunkásként főleg az ilyen témájú könyveket gyűjtöm, amelyben drága kétdiplomás (egy főiskola és egy egyetem) feleségem sokat segít!

Gambit írta...

Hát, az én általános iskolai osztályfőnököm, aki egyben történelem tanár is volt, mai napig egy véresszájú kommunista... Állandó konfliktusaim voltak vele, mert nem igazán kedvelte az olyan diákot, aki az ő dogmáitól eltérő álláspont szerint, önszorgalomból is képes tanulni (ebben édesanyám - maga is tanár végzettségű lévén - nagy ösztönző erő volt). Emlékszem, számos alkalommal próbált elkaszálni, volt, hogy hónapokig más nem is felelt töriből, de nemigen tudott megfogni. (Ez az egész valószínűleg nagyban meghatározta a mostani politikai gondolkodásomat, de ezt egy cseppet sem bánom.)
A gimnáziumban aztán nagyon jó osztályfőnököt kaptunk, aki szintén történelem tanár is volt egyben. Ő minden politika nélkül, akkurátusan, részletgazdagon és mindig szakszerűen adta elő az anyagot, de nem zárkózott el a könyvtől való eltéréstől sem (sok anekdotát mesélt, néha hívott vendégelőadókat, történelmi szemtanúkat, gulágtúlélőket... stb., lehetett nála kiselőadásokat tartani, ilyesmi).
Összességében tehát szerintem nagyon sok múlik a tanárok hozzáállásán, személyiségén is. A gimnáziumban egy bűn rossz könyvből is jól meg tudtuk tanulni, amit kellett, mert jó volt a tanár, általánosban viszont csupa blődséget igyekezett a fejünkbe verni egy szakmailag is pocsék hárpia.
Ugyanakkor például a néptánc oktatás kötelező volt általánosban, a városnak külföldön is híres együttese van, és meglepően sokan a mai napig űzik a dolgot. Rengeteg kortárs ismerősöm szintén jár táncházba, vagy játszik népzenét, sokan hivatásszerűen. Úgyhogy én annyira nem félek attól, hogy kultúránk ezen szegmense elsorvad, viszont az tény, hogy kicsit több reflektorfényt lehetne ráirányítani. Ez viszont már kultúrpolitika és önszerveződés kérdése.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló