Fel kéne ébredni

Azért az sokat elmond az itthoni világról és a helyi állapotokról, hogy a kétharmaddal kormányzó párt főpolgármester-jelöltje, ahelyett hogy a megújulással, a változással és a húszéves liberális ámokfutás elszámoltatásával kampányolna, megőrizendő értékekről, a felelősségre vonás szükségtelenségéről beszél. Sőt. Bátran kimondja, hogy tanácsadóként, munkatársként számít a jelenlegi városvezetőkre.

"Fenntartom, hogy Demszky Gábort szívesen látom tanácsadói szerepben, ha az élet úgy hozza. Elkötelezett ő Budapest iránt annyira, hogy ezekre a csak általa látott forrásokra rávilágít majd" – fejtegette gondolatait Tarlós István a legutóbbi nyilatkozatában.

Azonban nem csak Demszky számíthat újabb szerepre, hanem az a liberális kör is, akik az elmúlt húsz évben azzá változtatták Budapestet, amivé lett. Tarlós ahelyett, hogy fiatal, feddhetetlen, új arcokat emelne maga mellé, előkukázta a régi liberáltakat, hogy velük vigye keresztül a narancsos forradalmat. Így kap majd újra szerepet a narancsérában is Atkári János, Demszky korábbi helyettese, akire Tarlós a pénzügyeket bízná és így marad a helyén továbbra is Bojár Iván András városarculati tanácsnok, aki az elmúlt években az eszdéeszes városvezetés építészeti tanácsadó testületének az egyik legbefolyásosabb tagja volt.

Bár alapvetően nem ez a lényeg, de azt azért érdemes tudni, hogy Atkári több mint 10 éven keresztül osztogatta az észt Demszky mellett. Ő volt az egyike azoknak, akik döntöttek abban, hogy annak idején az oroszok ne építhessék meg a négyes metrót. Ingyen, pontosabban az államadósság fejében. És ö volt az is, aki folyamatosan azon ügyködött, hogy magyar cégek nehogy összeálljanak a metróépítésre. Pedig ennek akkoriban megvolt még a reális esélye: a 90-es évek elején rengeteg bányászati munkahely szűnt meg Magyarországon, volt bőven munkaerő kapacitás. Szakembereink is voltak, akik Németországban építettek – metrót. Az idegen szép - ez volt a liberálisok által sulykolt szlogen, amelyet meg sem lehetett kérdőjelezni. Így aztán nem meglepő, hogy Atkári János főpolgármester-helyettes még arra is nagy súlyt fektetett, hogy a metró-pályázatot csak angolul írják ki – magyar nyelven ne…

Bojár sem kevésbé kártékony figura. Az ő pályafutása a Magyar Narancs című lapnál kezdődött, majd a Tilos Rádióban folytatódott. 2005-ben Demszky Budapest Európa Kulturális Főváros-pályázata programigazgatójának kérte fel, majd a főpolgármester építészeti tanácsadó testületének tagja lett. 2006-ban Demszky a 2011-es Budapest: Európa Fővárosa projekt főpolgármesteri biztosának nevezi ki, és képviselőjelöltnek javasolja az SZDSZ budapesti választmánya számára.

És ők csak a jéghegy csúcsa. De vajon hány és hány olyan liberált kap még pozíciót, vagy marad majd az íróasztalánál, akik tevőlegesen részt vettek az elmúlt húsz év ámokfutásában, és akikről nem is tudunk?

Azonban az igazi kérdés talán nem is ez, hanem inkább az, hogy miért gondolja Tarlós, hogy ez kell a fővárosi embereknek? Miért ezzel a kampánystratégiával indul neki a választásoknak? Miért hirdet ilyen káderpoltikát, miért hirdet ilyen programot?

És a dolgok lényege itt van elhantolva.

Gondolom, azért azt kijelenthetjük, hogy Tarlósról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy hülye lenne. Ő pontosan tudja, hogy mit csinál. Szerintem az sem vita kérdése, hogy OV jóváhagyta ezt a stratégiát. Ő pedig pláne nem hülye. Innentől pedig már csak egy válasz létezik. Teljesen tisztában vannak vele, hogy mi kell a budapestieknek. Pontosan tudják, hogy az ottani népeknek az a liberált vonal kell, amit Demszkyék és az elvtársak vittek eddig. Mindössze csak a botrányokat, a felháborító pénzlenyúlásokat kell lefejteni, vagy kisebben csinálni. A többi mehet.

Sajnos ki kell mondani: Budapest olyan agymosáson ment keresztül az elmúlt hat évtizedben, hogy abból már nagyon nehéz lesz visszahozni. Mára már minden korábbinál világosabban látszik, hogy két Magyarország létezik. Az egyik a vidék, a másik a főváros Magyarországa.

De még mielőtt valaki félreértene. Nem megosztani akarok, nem ellentéteket szítani, csak rávilágítani arra, hogy mekkora felfogásbeli különbség van vidék és főváros között. Jól bizonyítja ezt nem csak a narancsosok magatartása, de a többi párt hozzáállása is. És mondjuk ki: köztük a radikálisoké is. A mi fővárosi programunk nem rossz, de messze nem üti meg azt a radikális hangot és változás iránti igényt, mint amit egyébként országosan hirdet a párt. Persze ez még így is durva a fővárosi többség fülének, de ettől függetlenül mindannyian tudjuk, hogy ennél is komolyabb változásokra lenne szükség.

Azonban ott nem lehet változásokat elérni, ahol az ott élők nem akarják. Hiába mondogatjuk, hiába háborgunk, hogy hol van az ébredés, hogy hol van a gyökeres változtatásokat akaró igény. Hiába várjuk, hogy egy radikális tüntetésen megjelenjen egy nagyobb tömeg, ha erre alapjaiban nincs fogadókészség.

Lehet színezni a dolgokat, lehet alibi dumát elengedni, de az igazság az, hogy a dolgok sajnos nem túl jól állnak. Budapest alszik és egyátalán nem úgy néz ki, mintha fel akarna ébredni. Pedig enélkül soha nem lesz igazi változás, enélkül soha nem lesz igazi megújulás ebben az országban.

Vajon minek kell még megtörténnie, hogy ott is változzon valami?

32 kommentek:

Gambit írta...

Az ilyen atkárikat és bojárokat szintén fára kéne húzni. De valóban nem ez a lényeg, hanem a budapesti közgondolkodás helyzete.
Nagyon szépen látszik, hogy ott nincs igény a változásra, de a város lakosságának összetétele és az elmúlt hatvan év miatt ezen nem is kell csodálkozni. Csak bele kell gondolni, milyen kvalitású, illetve társadalmi beágyazottságú emberek menekültek a peremkerületek zöldövezetébe az elmúlt tíz évben. Nagyrészt akinek pénze volt és legalább egy diplomával rendelkezett. Magyarul a kvalifikált értelmiség, aki már nem érzi magáénak egész Budapest gondjait, hiszen ő a nyugodt kertvárosban él és max. dolgozni jár be. Ők szinte teljesen kikerültek a város szellemi/közéleti sodrásából.
Kik maradtak az egyre élhetetlenebb belső kerületekben? A lumpenek, az igénytelen, műveletlen, pénztelen alsó rétegek, a nyugdíjasok és a rengeteg diák, akiknek azon kívül, hogy ott tanulnak, semmi beleszólásuk nincs a dolgokba és nem kötődnek a városhoz. Plusz a jól ismert kávéházi Che Guevarák és a belpesti "értelmiség", akik mivel a városvezetésben ők vannak túlsúlyban, nyugodtan a maguk képére formálhatták mind Budapestet, mind a benne rekedt embereket.
Szerintem ez a dolog fajsúlyosabb része, hiszen ne felejtsük el, húsz éve tart a liberális uralom Pesten, előtte volt negyven év kommunizmus, azért ez elég rendesen el tudta deformálni az emberi gondolkodást arrafelé.
Az önkormányzatnak ugyanolyan társadalomformáló szerepe és ereje van a fővárosban, mint bárhol máshol. Ezt az erőt eddig Demszky és a hozzá hasonlók kontrollálták. Nyilván nem várható, hogy hipp-hopp, egyik napról a másikra szöges ellentétükre változzanak a dolgok, pláne hogy radikális jobboldali fordulatot vegyenek. Budapest hosszú ostrom lesz számunkra, ráadásul én nem is ezen lamentálnék inkább, hiszen a vidék sincs azért még elégséges mértékben a mi pártunkon. Ha nem csak keleten tudunk majd eséllyel indulni az önkormányzatokban, na akkor lehet elgondolkodni Budapesten. Addig is foglalkozni kell vele, de nem a tüntetéseket kell erőltetni, mert attól senki nem fog mellénk állni, hogy ezren skandálják Budaházy nevét...

eSzeL írta...

Judapest! Nem véletlenül nevezték el már az 1800-as években. A 13.-i, Budaházy-ért tartott tüntetésre én 50 km-ről elmentem az országház elé. A helybeliek zöme valószínűleg jóval távolabb lakik mint én. Jó volt látni karnyújtásnyi távolságból Novák Elődöt és Dúró Dórát, Pörzse Sándort, Zagyva Gyulát és még sokakat.

casablanka írta...

A megélhetési politikusok tették tele a fővárost megélhetési bűnözőkkel. Kurvákkal, stricikkel és azok takargatóival. Ezektől nem lehet megszabadúlni soha!Mi bajuk lett a fő megélhetési politikusnak? Él mint hal a vizben.Mi meg szívunk, a fülkeforradalomban.

tizedik kerület írta...

Orbán Viktor ha tényleg kiváncsi arra,hogy hogyan, élnek a nyugdijasok akkor kérdezze meg a közvetlen munkatársát Révész Máriusz urat, Ő járt nálunk tavasszal, ebben a háznak nem nevezhető romhalmazban cédulát gyüjteni.Tele van a ház a "védenceikkel", bünözőkkel akik természetesen nem fizetnek egy fillér közösköltséget sem, helyettük bevasalják a nyugdijasokon.

akárki írta...

Budaházy azért van állitólag börtönben már egy éve, "mert számitógépén megakarta dönteni az alkotmányos rendet",és úszitott a hatalom ellen, legalább is igy nyilatkoztak a "tudósitások". Véleményem az, ha egy ember képes megbuktatni az éppen fennálló rendet(hol itt a rend ?) akkor bizonyára annak az EGY embernek rendkivüli az ereje és az igaza !

Herne írta...

Való igaz, hogy Budapest külön kategória az országban, de szerintem vannak itt más dolgok is a színfalak mögött. Éppenhogy Budapest központi szerepe miatt itt sűrűsödtek össze a fő-fő-fő tolvajok, és a pártok, gazdasági érdekcsoportok stb. közti összefonódás is itt a legerősebb emiatt.
A politikában krvés kivételtől eltekintve nem a nagy nevek kezében van a hatalom. Ők csak a műsorvezetők, akiket nekünk mutogatnak. A rendezők, a forgatókönyvírók és a producerek vagy teljesen névtelenül a háttérben maradnak, vagy az említettekhez hasonló, kevésbé szem előtt lévő pozíciókban vannak. Hiába Demszky a főpolgármester, ez csak névleges. Az a gyanúm, hogy ezek a formák, és még sok másik névtelen, irányították valóban a dolgokat. A valódi hierarchiában ezek a fickók jóval Demszky, Tarlós, vagy akár Orbán felett vannak. Náluk futnak össze a szálak, a pénz és a láthatatlan hatalom. Tarlós egyszerűen nem teheti meg, hogy kiszórja őket, mert akkor vagy nyilvánosságra hozzák az ő (és az egész Fidesz) disznóságait, vagy egyszerűen eltörik kezét-lábát, megerőszakolják a feleségét, a gyerekeit meg eladják Malajziába prostinak.
Ezek az illetők többnyire teljesen a háttérben maradnak. Sajnos hungarikumnak tekinthető, hogy nálunk a nyilvánosság elé is léphetnek és a pofánk előtt csinálhatnak mindent, illetve szintén hungarikum a világtól teljesen elszakadt tébolyult hatalommámor tömeges kivitelben. Élvezik a nyilvánosságot, a rivaldafényt, az elmúlt húsz év jelmondatát skandálva: MERT MEGTEHETJÜK.

Névtelen írta...

Zazrivecz, Dúró, Novák, Pörzse, stb. - ők nem megélhetési politikusok? (A bolondgyerek már annak örül, hogy karnyújtásnyira látta őket?...)
Ti még el sem tudjátok képzelni, hogy máris milyen messze vagytok a parlamentbe bejutott kalandoroktól!

Gambit írta...

22:29 Ha ennyire vágod mi jó nekünk, akkor legalább annyi legyen benned, hogy nem teljes névtelenségben irkálsz... Amúgy röviden, tömören nem, ők nem megélhetési politikusok és mindenki kb. annyira van tőlük, amennyire lakik.

Másik névtelen írta...

Ha már ebbe így belemegyünk, valóban: mindegyik szegénysorsú, hátrányos helyzetű családok gyermeke.
Attól, hogy valaki odaír egy álnevet, még nem vállata a nevét!

Névtelen írta...

Zazriveczezőnekjó neked,mert te nem megélhetési bolond vagy,csak egy hétköznapi.EL TUDJUK KÉPZELNI.Nekünk meg az a jó,hogy biztonságos távolságra vagyunk töled,te kötözni való kacsaszar,balogartur,füstös,....

Gambit írta...

Érdekes, én sem vagyok szegény sorsú, vagy hátrányos helyzetű, mert szüleim becsülettel dolgozó, középosztálybeli emberek, akik biztosították, hogy tanulhassak és ugyanúgy dolgozhassak én is. Ha te csak a lecsúszott, lumpen egzisztenciákat emeled piedesztálra, mint hiteles, követendő példákat, akkor inkább hagyjuk is a témát, mert kétlem, hogy te jönnél ki belőle jobban...
Az pedig, hogy nicknévvel írok még mindig utolérhetőbbé tesz, mint téged, mert a neten mindenhol ezt használom, ez alapján nyugodtan be lehet azonosítani, sőt számon is lehet kérni. Hidd el, én szeretném a legjobban, hogy valódi névvel is vállalhassam a gondolataimat, de sajnos nem olyan világban élünk, ahol a nemzeti radikális eszmék vallásáért nem jár hátrányos megkülönböztetés.

Másik névtelen írta...

Ki beszélt itt lecsúszottakról???
Na, látod, épp ez a gondom az ú.n. középosztállyal, amelyik húsz év alatt úgy nőtt ki a semmiből, mint a gomba, hogy szerinte mindenki, aki nem közéjük tartozik, az lecsúszott.
Honnan csúszott le? Egy emberöltővel ezelőtt nem is létezett magyar középosztály! Nekem inkább az a kérdésem, hogy honnan van most hirtelen és hogyan??? És máris milyen fennsőbbséges!

A nem-ortodox eszmékért a világon mindenütt hátrányos megkülönböztetés jár. A kérdés, hogy ezt vállaja-e valaki, valakik, vagy sem.
Ha pedig nem, márpedig ahogy látjuk, az emberek nem vállalják, akkor minek annyit beszélni. Papolással még soha nem döntöttek le falakat.

Azt pedig már végképp nem értem, hogyha úgyis azonosítható valaki, akkor mi akadályozza benne, hogy a nevét használja??? Nekem egyébként tök mindegy a dolognak ez a része, csak úgy kérdezem.

Másik névtelen írta...

Vagy ez úgy van elképzelve, mint ahogy eddig a történelemben már annyiszor, hogy a méltóságos felső- és középosztályok majd a pódiumról megmondják a frankót, a "lecsúszottak" pedig helyettük menjenek a barikádokra???
Látod, hogy nem mennek!;)))))

Gambit írta...

Ó, mélységesen félreértesz (vagy szándékosan félremagyarázol). Az osztályharcos hülyeségbe azért nem óhajtottam belemenni, mert látszik rajtad, hogy nem értesz hozzá, vagyis inkább rossz (marxista) felfogásból közelíted meg a dolgot.
Azzal, hogy álszent módon számon kéred a jobbikosokon, hogy nem "szegénysorsú, hátrányos helyzetű családok gyermekei" implicite piedesztálra emeled a szegény sorsú, hátrányos helyzetűeket, akik bizony lecsúszottak, ha tetszik, ha nem. Az előző rendszer negyven évéhez képest pláne. Kvalitásaik pedig épp ezért - megint csak ha tetszik, ha nem - nem mérhetők össze mindenben egy közép, vagy felső osztálybeli emberével (ettől függetlenül meg kell nyugtassalak, a Jobbikban is vannak kevésbé iskolázott, vagy alulról jött képviselők, pl. Zagyva, vagy Balczó). De miért is kéne méricskélni, amikor egy társadalom működéséhez minden rétegre egyformán szükség van? Ez az amit a baloldali ideológusok soha nem tudtak fölfogni.
Középosztály és értelmiség pedig a szocializmusban is volt, de mivel ugyanolyan anyagi körülmények közt éltek, ugyanabban a hiánygazdaságban mint a dolgozók és a parasztság, nem ríttak ki ezen közegekből. Ez a rendszerváltással teljesen megváltozott. A munkalehetőségeik elvesztésével egyre inkább szegénységbe csúszó alsóbb rétegek lemaradtak a középosztálytól és szembeötlő módon más anyagi körülmények közé kerültek. Ennek sok, rétegzett oka van, és egy percig se állítom, hogy önhibájukból kerültek ilyen szituációba, de ez a kádári-posztkádári "dögöljön meg a szomszéd, mert ő nagyobb autóval jár... stb." mentalitás, amivel itt kérdőre vonsz következetlen.
Szóval nem a semmiből nőtt ki a magyar középosztály (ami egyébként az ország terheinek zömét viseli). Amit pedig te ilyen proletár öntudattal fensőbbséges attitűdnek titulálsz, az nem abból fakad, hogy én melyik osztályba tartozom, hanem az alapvető meritokratikus értékrendszeremből. Aminek jegyében én mentem is a barrikádokra 2006 és 2009 között, mert nem várom el, hogy mások álljanak ki az érdekeimért. Azért szálltam síkra, hogy emelt fővel elmondhassam és vállalhassam a véleményemet, és ezért ne kelljen féltenem az állásomat és a tanulmányaimat. Mert jelenleg kell. Ettől függetlenül köztudott rólam, hogy milyen értékek mentén élek és gondolkodom, de vannak olyan szituációk melyekben ez ma még hátrányt jelent.

Névtelen írta...

demagógia (főnév)


Történelem: A tények elferdítésén alapuló szándékos félrevezetés, bizonyítatlan és felelőtlen ígéretek vagy igények hangoztatásával, népámítás.

Gambit írta...

14:13 A demagógia valóban főnév. Meghajlok zsenialitásod előtt... (Kifejezések érvek nélkül való dobálgatása nem értelmes vita.)

A történelemmel kapcsolatban pedig azt hiszem rossz értelmezőszótárat sikerült fölcsapnod.

kocsobur1 írta...

Gambit! - Őszintén, érdeklődéssel olvastam bejegyzéseidet, főleg azt követően, hogy azt írod, hogy a saját magad védelmében (mert hogy hátrányok érnének) használsz nicknevet...
Olvasva bejegyzéseidet, valóban ki is lógsz a sorból: akikkel az utóbbi 3-4 évben együtt menetelsz (a lumpenbandák, az utcai csürhe) épp' hogy csak megüti az irásbeliség szintjét - de értelmes politikai vitára már képtelen.
Ti ebből a 2006-os utcai zavargásokból már-már legendát csináltok: nem kevesen forradalmat említenek - holott a helyszínen, a TV-ben nézve az eseményeket, az egész nem volt más, mint az aljanép, az utcai csürhe néhány óráig tartó tombolása. (Ami ennél is furcsább: még ma is a 2006-os kiváltó okról, Gyurcsányról beszélnek, holott hol van már Gyurcsány!...)
30-40 évvel ezelőtt, mikor a politikaiak fegyháza, a Gyűjtő tele volt valódi ellenállókkal - nem Budaházy-félékkel! - minden bajtársunk büszkén vállalta a nevét, pedig azokban az években a hatalom kíméletlenül sújtott le az ellenségeire - nem úgy, mint napjainkban.

Másik névtelen írta...

Kinek van joga eldönteni, mi a jó???

Névtelen írta...

more te c-presses fireg!!!ojjan hüjje vágy minta setit icaká!!!!!

Gambit írta...

kocsobur - Veled továbbra sem kommunikálok.

Másik névtelen - Kinek van joga? Annak, akit erre a társadalom felhatalmaz, tehát a politikusoknak. De ettől függetlenül véleménye mindenkinek lehet. Egy politikai pártnak pedig lételeme, hogy döntési pozícióba törekedjen, valamint, hogy emellett szilárd eszmerendszere legyen, ami alapján definiálja önmagát és a világhoz való viszonyát. Ha az adott eszmerendszer nem tetszik, akkor nem szavazol rájuk. Kritizálni lehet, és kell is, viszont akkor ne tessék meglepődni, ha a szimpatizánsok ezzel nem értenek egyet és vitába szállnak az ellentétes véleményekkel. Mivel ezek a viták többnyire homlokegyenest ellentétes világnézeti, életvitelbeli és gondolkodásmódbeli paraméterekkel rendelkező emberek közt zajlanak, ne is várd, hogy pillanatnyi konszenzuson kívül bármi mást sikerül elérned. Pláne, hogy megváltoztasd egy másik ember életfelfogását/életvitelét egy-két kommenttel.

Irsai Olivér írta...

a bérkomment kocsogbur megint ide piszkított.. áruld már el mennyit fizetnek ezért? ;) köztünk marad megígérem...

casablanka írta...

Kacsabőr,Zazrivecezős névtelen, 50 nevet is választhanál akkor is elárul a stilusod, TE VAGY A SZAMARAS BRAGA, aki minden portálon feltünik. Szerintem ingyen, magánszorgalomból csinálod.Végre eleresztheted nyomoruságos kis poénjaidat. Nem hiszem, hogy az ellenzék a leghülébb pártkatonáját küldené ide. Ha már mindenhova irkálsz,legalább ne mindig ugyanazt irnád. Vagy szegényes kis fantáziádból nem telik többre? Szomorú.

Névtelen írta...

Ki a szaros nyavalya ez a köcsögbur?

casablanka írta...

Gambit, valószinü elirtad a Zagyva, vagy Balczó "kevésbé iskolázottságát," mert ha jól tudom Balczó Zoltán Müszaki Főúiskolát végzett és tanitott is ott.Nézd meg már légyszives a Jobbikos bemutatkozóikon. Köszi.Ha elirás volt elnézést.

casablanka írta...

Bocs.Gambit Nem müszaki Főiskolát végzett, ott oktatot, mint docens és A Müszaki Egyetem Villamos mérnöki karán diplomázott.Zagyva pedig villanyszerelő szakmunkás. Miért bűn ez? A dolgozókat is kell képviselni ha már egyszer demokrácia van.

Gambit írta...

casablanka! A "kevésbé iskolázott" jelzőt Zagyvára értettem, de persze ezzel nincs semmi bajom, mint már írtam nem vagyok híve a társadalmi osztályok egymáshoz méricskélésének (függetlenül a politikai rendszertől). Azt tudom, hogy Balczó úr kitűnően iskolázott, de ha emlékezetem nem csal akkor nem éppen ezüstkanállal a szájában született, tehát nem ideális körülmények közül érte el, amit. De javíts ki nyugodtan ha tévedek.

Gambit írta...

Ja, és persze a munkás származása mindenképp pozitívum, ha tényleg úgy van, ahogy én emlékszem.

Másik névtelen írta...

A mai középosztály nagy része azért tanulhatott, mert a szülei a Kádár-rendszerben tanulhattak és a gyerekeiknek is azt tanították, hogy tanulni kell.
A másik része pedig mocskos privatizálási akciókból gazdagodott meg.
Vagy mindkettőt együtt.

Aki pedig bekerül az elitbe, az így, vagy úgy, de eltávolodik a néptől és magányossá válik.

Nem én helyezem a népet piedesztálra, hanem az elit helyezi magát a néppel szemben mindig piedesztálra. Mindegy, milyen elitről és mindegy milyen társadalmi rendszerről van szó!

Gambit írta...

Másik névtelen - Hát, az elit azért elit, mert nem egyenlő a társadalom többi részével, valamilyen módon különb annál. Ez csak a polkorrekt beszédmódot magukévá tevők számára nem világos, vagy elfogadható ( http://www.kislexikon.hu/elit.html ). Az elit nem magát helyezi piedesztálra, hanem az élet emeli oda (legalábbis egy egészséges társadalomban, nem úgy mint pl. egy kommunista rendszerben, ahol a selejt erőszakkal semmisíti meg az addigi vezető réteget, hogy magát helyezhesse az élre).
Mivel én az autoriter meritokrácia híve vagyok a büdös életben nem fogsz tudni meggyőzni az általad olyannyira propagált egyenlősdi létjogosultságáról. Ha tetszik, ha nem a társadalomnak mindig is lesznek jobb, életképesebb tagjai és mindig lesznek gyengébbek, korlátozottabb képességűek. Én abban hiszek, hogy a kategóriák bizonyos szintig átjárhatóak legyenek, de mindenkit a saját értéke szerint "árazzon be" a társadalom. Ha az adott ember esetében ez az érték az árokásás, akkor ő ne akarjon mindenáron beleszólni, hogy hogy mennek a dolgok az országban. Akinek viszont van hozzá agya és tehetsége, az kapja meg rá a lehetőséget, függetlenül attól, hogy milyen származású.
A jelenlegi rendszer viszont köszönő viszonyban sincs azzal amit én kívánatosnak tartanék. Nagyrészt épp azért forog tőle a gyomrom, mert teljesen érdemtelen emberek kerülnek olyan döntési pozícióba, ahonnét az én életemről is határoznak, miközben becsületes, dolgos, gondolkodni képes, iskolázott, kulturált emberek százezreit lehetetlenítik el és kergetik ki az országból, vagy hajszolják mondjuk alkoholizmusba... stb. Pont azért, mert a selejt a selejtet emeli piedesztálra, pozitív diszkriminációval, az érdemtelen és értéktelen cigányság agyonbabusgatásával, miközben - teljesen mindegy, milyen társadalmi pozíciójú - becsületes, magyar családok kerülnek az utcára.

Azért pedig, hogy ma Magyarország szellemi-gazdasági elitjét olyan semmirekellő kontárok is képezhetik, akik TSZ-elnökből, pufajkásból, meg közönséges csalóból lettek "gazdasági zsenik", "üzletemberek" meg """értelmiség""", nem feltétlenül a tényleges polgári középosztályt tenném felelőssé a helyedben. Az adott rétegnek kb. annyi beleszólása volt a rendszerváltásba és az azóta itt zajló dolgokba, mint a legutolsó hajléktalannak...

Névtelen írta...

Mondjátok már meg legyetek szívesek,hogy ki ez a félkegyelmű, kocsobur néven irkáló ikra!
Gambit miért nem áll szóba vele?

Gambit írta...

Nem érdekel kicsoda, kommunikálni pedig azért nem kommunikálok vele, mert egy idegesítő alak, aki nagy valószínűséggel passzióból játssza a provokátort (ha nem, akkor csupán egy érvképtelen vizesnyolcas).

Másik névtelen - Még valamikor délután reagáltam, de a rendszer valamiért elveszejtette a kommentemet. Lusta vagyok újra leírni az egészet, a lényeg: A jelenlegi társadalmi rend gyomorforgató, mert selejtek (komcsik és szélhámos bűnözők) irányítják, akik a magukhoz hasonló selejteket emelik piedesztálra, még véletlenül se a népet.
Erről a polgári középosztály kb. annyira tehet, mint a legutolsó hajléktalan...
Az elit szó jelentését pedig tessék kikeresni a lexikonból, és megérteni.

Névtelen írta...

Kikeresni még csak kikeresik ,de nagy baj van ám az értő olvasással.Azt már tényleg csak az ELIT tud/mármint az olvasottakat felfogni/.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló