Demszky kutatna

Még néhány nap és egy új baráttal gazdagodnak Budapest szegényei. Demszky ugyanis úgy tervezi, hogyha véget ér a tanácsházi pályafutása, akkor majd az elkövetkezőkben szegénységkutatóként fogja tengetni szürke kis hétköznapjait. [az eredeti hírért katt IDE]

Az elképzelése olyannyira komoly, hogy ez irányú terveit már meg is osztotta a potenciális ügyfeleivel. Hétfő délelőtt a XI. kerületi Kocsis utcai szállón, amikor a fővárosi hajléktalanokat és időseket gondozó intézmények vezetőitől köszönt el, már arról beszélt, hogy csak főpolgármesterként búcsúzik tőlük, mert, mint mondta, valószínűleg a szakmájában fog dolgozni a jövőben és így várhatóan találkozik még velük, de már "más minőségében".

Arról nem szólnak a hírek, hogy vajon Demszky elvtárs budakeszi villájából bejárva tanulmányozza-e a témát, esetleg beköltözik-e valamelyik aluljáróba, vagy ne adj’ isten horvátországi nyaralójából haza-hazalátogatva végzi-e kutatásait. De bárhogy is lesz, ebben a témában nem kell sokáig keresgélnie, hisz ő és az elvtársai az elmúlt 20 évben remek munkát végeztek. Van mit kutatni mind Budapesten, mind a vidéki településeken.

Ezért aztán Demszkynek ezt a bejelentését elég nehéz felháborodás és egy bőséges kurvanyázás nélkül kommentálni. Ennek az embernek egyszerűen nincs bőr a képén. Most eljátssza a szociálisan nagyon érzékenyt, és kijelenti, hogy azt várja október 3-án megválasztandó utódától, hogy a hajléktalanügyet humánusan, ne pedig rendészeti kérdésként kezelje.

Arról azonban már valahogy elfelejtett említést tenni, hogy alig több mint egy éve a fővárosi közgyűlés elé vitte annak a két hajléktalan embernek az ügyét, akik a Váci úti szervizúton laktak egy lerobbant Ladában. Tavaly tavasszal a szerencsétlen sorsú anya és lánya szeptemberig kért engedélyt arra, hogy elfoglaljanak a parkolóban egy négy négyzetméteres közterületet, mert ennyi idő kellett nekik, hogy összegyűjtsék a régi autó műszaki vizsgájához szükséges pénzt. Demszky annak ellenére el akarta vitetni az autót, hogy a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság februárban már hozzájárulását adta az ideiglenes tároláshoz.

Ebben az időszakban még nem volt költségvetése a fővárosnak, nap, mint nap pattantak ki újabb és újabb botrányok a városháza tájáról, az egész város úgy ahogy most is, retekben állt, de Demszky elvtársnak akkor nem volt más fontos, csak az, hogy ennek a két szerencsétlen embernek az életét még jobban megkeserítse. [a teljes történet ITT]

Ha egy normális országban élnénk, akkor egy ilyen alaknak, ilyen 20 év után nem azon kéne gondolkodnia, hogy mit akar csinálni, hanem azon, hogy a fegyőrök vajon milyen munkát osztanak majd ki neki. De legyünk nagyvonalúak. Ha annyira kutatni akar, kutasson. Teljes vagyonelkobzás után Avason beköltözhet valamelyik általa választott lakásba és ott hosszú évekig tanulmányozhatja azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt évek folyamán oly nagy elánnal védett.

Azonban ne ringassunk álmokba magunkat. A fentiek soha nem fognak megtörténni. Demszky majd kap valamilyen zsíros állást, könyveket ír és továbbra is ott lebzsel majd a városháza környékén. Semmi nem fog változni. Tarlóssal meg a többi liberálttal most majd a második vonalból ugyan, de tovább fogják építeni a világvárost…

15 kommentek:

Névtelen írta...

Meglehet,hogy Demszky nem láttot Nokiás dobozt.Őt valójában nem a doboz érdekelte,hanem az ami benne volt.Dobozt pénzel csak Sz@rhagyó kapott.Nem az Avasra kell beköltöztetni,van már ott mocsok elég,közelebbi jó hely neki Vác Nagy Ignác út.Az egy jó hely ott kutakodhat kedvére!!!!Kurva anyázni nem szabad!!!Kulturáltan!!Azt a bárcabitorló drágajó édesannyát,az ilyen gazembernek!!!!

Gambit írta...

Igen, sajnos Budapest még nagyon hosszú ideig Demszkygrád marad...

casablanka írta...

Megérdemelné a " kutató ", hogy amennyi sz@rt ránk lapátolt a 20 év alatt, most kutatás közben megetessük vele.Egyébként nem reménykedek semmiben, mert az ilyen hernyóknak soha semmi baja nem volt és soha nem is lesz. Sem a Kádárrendszerben, sem a nagy gengszterváltásban. Segiti őket a nagytestvéri összetertó Bilderberg csoport,ezért lehetőleg mindig vezető beosztásban voltak és lesznek a jövőben is. Ezek nem esnek bele a NAGY SZÁMONKÉRÉSBE .Szinte természetes, hogy a szemét mindig a viz tetején marad.

Herne írta...

A maffiozó nyugdíjba vonul, és bűnözéskutatóvá lesz.
A strici aids-szakértőként dolgozik tovább, a drogdíler az elvonóra kerülteket tanulmányozza tudományos szempontból.

Demokrácia, a lehetőségek rendszere! Mindenkinek van lehetősége, kivéve az egyszerű embert.

Azt mondanám, remélem egy öntudatosabb, a sorsának okait jól ismerő csavargóbanda meglincseli, de gyanítom, hogy ilyen bravúros 20 év után életfogytig jár neki a testőrség.
Hiába, a maffiafőnök utódai is csak maffiozók!

eSzeL írta...

Hiába no, a méregkeverők korában élünk. Nagyon jól belé sulykolták már a fejekbe (az enyémbe is), hogy "az erőszak erőszakot szül" meg, hogy "aki karddal él az kard által vész el" stb stb. Szóval az erőszak, a fizikai ellenállás elítélendő dolog. Pár aláírással tönkretenni valakit nem az. Napjainkban az élethez elengedhetetlenül szükséges anyagi javak bárki számára elérhetőek lennének ha a vagyon éhség egyes "emberekben" nem érné el az elmebetegség szintjét. Ezért aztán a nyílt sisakos, becsületes ember számára csak az odacsapás lenne a járható út. De minduntalan arra próbálnak rávenni bennünket, hogy csak a csalók által hozott szabályok alapján lehet a csalóktól megszabadulni. Előre szólok, nem fog menni. Az első számú szabály : erőszak alkalmazása tilos. A többi szabály már nem is érdekes, azok szerint csak a csalók képesek játszani.

Névtelen írta...

A lényeg,ő sem megy börtönbe.Ez egészen biztos.



Csak a Fidesz!!!

Névtelen írta...

2X Fidesz!

Névtelen írta...

Újra Fidesz!

Névtelen írta...

Elkezdjük!

Névtelen írta...

Befejezzük!

Névtelen írta...

A zsinagóga felújítását!

Névtelen írta...

Demszky már annak idején, a gengszterváltás előtt, mint - majdnem egyszemélyes - "magyar polgári demokratikus ellenzék", is eljátszotta a szociálisan érzékenyt. Nevéhez fűződik a Szegényeket Támogató Alap, meg a Bős-nagymarosi vízlépcsőcirkusz is. Mellesleg megalapította akkoriban A Magyar Zsidó c. sajtóterméket is. Érdekes módon, amíg hivatalban volt, a Felvidékről egyetlen szó említést se tett. De a szegényekről sem...

kutyagumi írta...

Akkor lennék nyugodt, és elhinnék minden SZÁMONKÉRÉSI mesét, ha átszállásnál egyszer azt látnám a Deák-téri aluljáróban, Demszki éppen megágyaz magának éjszakára a hajléktalanok között ....

Névtelen írta...

Én meg ha valamelyik villanyoszlopon himbálná a szél...

Névtelen írta...

Amig lenem rohad a kötélről!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló