Cigánybecsület [+videó]

Miközben az európai liberáltak hőbörögnek a francia fellépés miatt, és használhatatlannál használhatatlanabb romaprogramok gyártását szorgalmazzák, miközben a zsidrák Soros további közpénz milliárdokat tolna ugyanezekbe, és miközben a szintén általa pénzelt Nyílt Társadalom Alapítvány úgy látja, hogy Európában csak Magyarországon történtek a romák érdekében olyan integrációs intézkedések, amelyek működőképesek, aközben a „mintaország” egyes területein lassan polgárháborús helyzetek kezdenek kialakulni. Aközben nap mint nap történek kirívó, cigányok által elkövetett bűncselekmények, és aközben a legfőbb magyarországi cigányvezető ellen lassan már megszámolhatatlan mennyiségű büntetőeljárás folyik

Ez a sikeres cigányprogram. A követendő.

Igazából nehéz eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen az ember. Ráadásul a tegnapi nap folyamán a nagyon működőképes magyar romaprogram egy újabb fejezettel gazdagodott. Kolompár Orbán, OCÖ-elnök ugyanis sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy feljelenti elődjét, a narancsos köztörvényes Farkas Flóriánt, a szervezet 1996 és 2003 közötti pénzügyi gazdálkodása miatt, ahol is szerinte „több 100 millió forintnak veszett nyoma".

Igen. Jól érti mindenki. Hét év után eszébe jutott, hogy a fideszes díszcigány Farkas is lopott. Amikor megkérdezték tőle, hogy akkor ezt eddig miért nem tette meg, Kolompár a következőket találta mondani: „a romabecsület tartott vissza”.

A romabecsület.

Ami most hirtelen lejárt. Eddig tartott, de most már nincs tovább. Meg talán az is közrejátszhatott a nagy lelkiismeret felébredésben, hogy Farkas, mint a romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos most mintegy leszámolásképpen elkezdte vizsgálgatni az elmúlt nyolc év pénzlehívásainak gyakorlatát. Ennek hatására pedig Kolompár is úgy gondolta, hogy akkor már mégse annyira érdekes a nagy cigánybecsület és kiborítja a bilit.

Így aztán beszámolt arról az 1999 és 2003 között keletkezett 73 millió forintos adóhiányról, amit Farkas hagyott maga után, de szóba került a szintén ezen az időszak alatt eltüntetett szociális lakásépítési programra kapott 250 millió forintos vissza nem térítendő támogatás ügye és az a 60 millió forint értékű Mol-részvény is, ami szintén kézen-közön eltűnt valahogy.

A Farkas ellen felhozott vádak valószínűleg ugyanúgy igazak, mint ahogy azok is, amikkel Kolompárt vádolják. A kialakult helyzet pontosan szemlélteti azt, hogy azok a cigányfelzárkóztatási törekvések, amelyek az eddigi gyakorlat szerint folytak, semmit nem érnek. A magyarországi cigányvezetők dörgölőzzenek is bármelyik oldalhoz, csak lenyúlták a közpénzeket, és közben nem tettek semmi mást, mint szították a cigányokat a többségi társadalom ellen. Elhitették velük, hogy nekik mindent lehet, hogy nekik csak jogaik vannak, de kötelességeik nincsenek. A jog kötelesség nélkül azonban nem más, mint kiváltság. Így lettek mára a retkek kiváltságosok ebben az országban.

És ami a legdöbbenetesebb, hogy az EU liberáltjai azt hiszik, hogy ami Magyarországon folyik az tényleg követendő példa. Erre ráerősít a narancsos propaganda is, mely szerint a Fidesz azért a legalkalmasabb erő a cigánykérdés rendezésére, mert nekik vannak egyedül cigány képviselőik az EP-ben, illetve a magyar Országgyűlésben. Szíjártó a múlt héten ez ügyben a következőket volt képes nyilatkozni:
„A magyar miniszterelnök az Európai Néppárt alelnökeként korábban is kezdeményezte, hogy a néppárt játsszon vezető szerepet egy Európa Uniós szintű egységes roma-stratégia kialakításában. A magyar elnökség időszakának egyik legfontosabb kérdése lesz ennek a közös nagy európai roma-stratégiának kialakítása.

Mi jól állunk, mert van tapasztalatunk, hát hogy távolabb ne menjünk, az Európai Parlament egyetlen roma képviselőjét a Fidesz delegálta az Európai Parlamentbe Járóka Lívia személyében. Vagy, ugye, Magyarországon is a parlamenti frakciónkban ülnek roma képviselők, van egy szerződésünk a legnagyobb magyar roma szervezettel, ugye, a Lungo Drom-mal. Tehát jól állunk, nekünk vannak tapasztalataink és vezető szerepet tudunk abban játszani, hogy ezt az európai mértékű problémát európai megoldással tudjuk kezelni.” [A teljes interjú ITT]

Tényleg. Mi aztán marha jól állunk. Meg aztán vannak európai megoldásaink is. Ezt a hétköznapok történései fényesen visszaigazolják. Szíjártónak és a pártjának nem sok fogalma lehet a kérdésről, ha attól megoldottnak gondolják a cigánykérdést, hogy egy ostoba kirakatcigányt, meg egy jogerősen börtönre ítélt bűnözőt futtatnak.

Ennek pontosan annyi köze van a valósághoz és a megoldásokhoz, mint Kolompár Orbán azon álszent önfeláldozásának, amit a sajtótájékoztató végén nyöszörgött bele a mikrofonokba, amikor az ellene felhozott vádakkal szembesítették: „Tessenek meghurcolni, csukjanak le, vállalom a felelősséget. Ghandi is vállalta, Martin Luther King is, meg Nelson Mandela is vállalta. Én miért ne vállalnám? Megyek a börtönbe!"





Kolompár szavai pontosan leképezik a mai magyar valóságot. A narancsosoknak pontosan annyi elképzelése van a cigánykérdés megoldásáról, mint amennyi köze van Kolompárnak bármelyik általa említett személyhez.

Nagy büdös semmi.

17 kommentek:

Névtelen írta...

Cigánybecsület?????Van ilyen egyáltalán???

Névtelen írta...

Útálom a cigányok többségét!
Nem vagyok fajgyűlölő! Csak tapasztalt!

casablanka írta...

Volt itt már ugri-bugri miniszterelnök is aki Deákhoz, Széchenyihez, Nagy Imréhez hasonlitotta magát, nem is egy, és akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam.Az "ártatlan" cigány csak őket plagizálja. Mostanában sajnos csak ilyen "hősök" teremnek drága hazánkban, azért tartunk itt.Az Eu és a többi álságos fajvédő csak keni a sz@rt tovább, mi meg szenvedünk.

Névtelen írta...

"A túró nem étel,a taliga nem kocsi,a cigány nem ember."
Ennyi.

Herne írta...

A cigánybecsület azt takarja, hogy cigány nem dob fel másik cigányt. Valóban integrálandó népség!

Kolompár szavai, az, hogy azokat Gandhival, Kinggel és Mandelával hasonlítja össze, tökéletesen bemutatják a cigány értékrendet: a bűnözés nemes és hősies dolog.
Gondolom a felsorolt három személy nem bűncselekmények miatt ült, de ez ma rajtunk kívül senkit sem érdekel.

Ami viszont érdekelhet mindenkit, az az, hogy erre az esetre építve tökéletes romastratégia dolgozható ki: ha nemvárt krízishelyzetbe kerülnek, szanaszét futnak ész nélkül és egymásnak esnek.
Ahogy a mondás tartja: fogynak! És a mi kezünk is tiszta marad.

Az egyik legjobb módja egy ember jellemének meghatározására az, ha megnézzük, hogyan viselkedik krízishelyzetekben. Ilyenkor nincs erő az álarc fenntartására, minden energia a krízis megoldására irányul, továbbá a krízist úgy próbálja ösztönösen megoldani, hogy az tökéletesen leképezi a valós jellemét.

Abba pedig, hogy Magyarországon mit csináljunk a cigányokkal, a magyar embereknek is kéne legyen beleszólása, tisztelt kormánypárt! Ha valódi demokráciában élnénk, azt mondanám aláírásokat kéne gyűjteni és népszavazásra vinni a dolgot, de sajnos tudom, hogy mondvacsinált okokkal visszadobálnák valamennyi kérelmet, a szervezőket pedig lecsuknák terrozismus gyanújával. Szerintem ezek után értem is jönni fognak, Budaházy esetét precedensként véve valami olyasmivel, hogy "laptopon, szavakkal végrehajtott népirtás kísérletének kísérlete".

A cigányokkal valóban vannak tapasztalataink, keserű tapasztalataink. Nem árt, ha az EU a tapasztalataink mibenlétét is megtudja, nem csak annyit, hogy vannak! Sajnos ezért gondolják, hogy mi vagyunk a cigányparadicsom, mert politikusaink csak a kirakatot mutatják, azt is lefóliázott üveggel. Úgy persze hogy szépnek és vagánynak néz ki.
Ideje megmutatni az EU-nak, mi is a - sajnos szó szerint - véres valóság!
Már ha ez nem esik a "laptopon történő illegálisan szabad szólás és túlságosan szabad információáramoltatás bűntettének" kategóriájába.

Sőt. Össze kéne fogni a többi európai nemzeti szervezettel, és összehangoltan a közvélemény tudtára hozni a valóságot. Hiába söprik a szart a szőnyeg alá, ha elegen vagyunk feltépjük a szőnyeget!

Lábjegyzet: Dzsordzs Szaros az amerikai radikálisok bögyét is tömködi, legyenek azok jobbosok vagy balosok. Rossz hír számára, hogy az amerikaiak is kezdenek ébredezni.

A népszavazásra visszatérve, ami engem illet, nem kérek a cigányokból! Nem érdekel mit csinálnak velük, tehát nem buzdítok népirtásra, de nekem egészen egyszerűen nem kellenek! Vajon a többi magyar, európai, amerikai hogyan vélekedik?
Tényleg, lehet európai népszavazást kezdeményezni? Csak mert akkor nem lehetne a dolgot a narancsos szőnyeg alá seperni...
Az USA-ban egyébként a cigányokat sokatmondóan úgy nevezik, hogy trailer trash.

Herne írta...

A "bögyét tömködi" kissé szerencsétlen és félreérthető kifejezés volt, azt akartam mondani hogy az amerikai radikálisoknak is tele van vele a bögyük.

bee írta...

az összes cigányt izraelbe! fogadja be őket a közel-kelet egyetlen demokratikus országa. mert minő véletlen a leghangosabb cigányvédők mind zsidók.

Névtelen írta...

Óriási történelemmel és kultúrával rendelkező népről van szó!Csak óvatosan velük,érdemes a történelem könyveket lapozgatni ennek érdekében!A görög vagy római ókori civilizációk is kevesebb helyet foglalnak el,mint az ő történelmük illetve alkotásaik!Szinte nem lehet felsorolni a rengeteg legendás történelmi személyt aki közülük került ki,sokat köszönhet nekik az egész modern civilizáció!Hatalmas birodalmuk és országuk volt,ezt Platón is feljegyezte már anno:Atlantisz alap kultúrája tőlük származik,Nagy Sándor is megjegyezte Persepolis elfoglalásakor,csodálatos kultúrával rendelkeznek ezt nem is gondoltuk volna.....A tisztesség becsület pedig Spártában volt alap,nem véletlen a jelük az L betű volt!L mint Lak.....tessék gondolkodni ezen is!


A szégyen az,hogy ezt az óriási ősi történelmet titkolják a világon a mai napig!Ennek mi az oka?Egyszerű a válasz:irigység,rasszizmus.


Az ilyen nagyszerű embereket pedig mint Kolompár,illene megbecsülni!Igaz,megint csak a rasszizmus és az irigység.........sebaj a történelem majd igazolja ismét őket.


Szabadságot Kolompárnak!!

Névtelen írta...

Elnézést a helytelen információért,hiszen nem a világon titkolják e nemes nép történelmét,ugyanis a japánok ismerik ősi írásukat illetve a kínaiak múzeumot is emeltek kultúrájuk tiszteletére!Csupán Magyarországon titkolják tudatosan,pedig nem ártana őket engedni kibontakozni.....a vér nem válik vízzé alapon!Talán országunk felemelkedése is tőlük függ,úgy mint az ősi civilizációké!Csak ugye a rasszizmus mindezt akadályozza......

Névtelen írta...

Szabadságot kolompárnak??Mivan beagyaltál,vagy büdös zoknit ettél???Te nem vagy eszednél,még a végén kiagyalod ,Leonidasz cigány volt!!!Reske ,mondj már egy-két legendás történelmi személyt, aki cigány volt???Mondjuk Árpád fejedelem,Lehel,István,László,vagy a Hunyadiak,ezek mind cigányok voltak te bomlottagyú???Amit mi gondolunk napról napra hűlyébbbbbb vagy!!!!!!!!!Aki cigány volt,te kretén,Zápolya hóhérja,aki Dózsa Györgyöt elpusztitotta!!Még valamit te hibbant,az első világháborúban az én nagyapám 4 évig harcolt,magyar katona nem volt aki nőket, és gyerekeket akasztgasson,de egy cigány volt, aki egy doboz cigarettáért megcsinálta!!Mikor erre rájöttek ,elúsztatták!!!Na elmégy te a büdös kurva anyádba a kulturátokkal eggyüt!!!!

Gambit írta...

Hjajj, aki nem érti az iróniát... (legalábbis remélem ez a fenti szöveg annak lett szánva)

Névtelen írta...

Cigány nem cigány- nem eröl szol a fáma. Hanem,arol-hogy EZEN rágogyanak. az emberek- amig aTISZTELT-POLITIKUSOK, LOPNAK -CSALNAK,HAZUDNAK NEKTEK.... s ami BOSZANTO, bene ti,- beleis mentek, az ö... játékukba.

Gambit írta...

Aki nem hülye, tudja éppen milyen ügyei vannak a magyar politikának. Az, hogy mellette a gumicsontról is megvan a magunk véleménye, nem zárja ki a másról való informálódást és értelmes gondolkodást.
(Jó tanács: Te viszont forgathatnád kicsit gyakrabban a helyesírási szabályzatot...)

Névtelen írta...

2010. szeptember 22. 9:35

Gambit.

Természetesen annak lett szánva......A Spártaiaknak valóban L betű volt a jelük,de az nem a Lakatos rövidítése volt ugye....:)

Lényegtelen.

Szabadságot Kolompárnak!

Névtelen írta...

A Kolomp-árjának.

Névtelen írta...

Igen szabadságot neki,15 év letöltött fegyház büntetés útán!!!!

Névtelen írta...

Az egy kicsit kevés.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló