Vizuális környezetszennyezés, avagy Shrek Andor megvillan [+videó]

Tegnap ismét kitettek magukért az elvtársak. Volt minden. Móka, jókedv, kacagás. Ha nem lennénk ennyire a kampány elején, akkor bátran azt is ki merném jelenteni, hogy ennél már nem lesz lejjebb. Azonban ezt most mégsem teszem, hisz az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve biztos, hogy tévednék.

A nap felütését természetesen Szanyi Tibi adta meg, aki sajtótájékoztatóján az alábbi igazán jól megszerkesztett mondattal lepte meg a hallgatóságot. Szó szerinti leirat:
Az MSZP részéről, csak remélni szeretnénk, csak remélni szeretnénk, hogy ne legyenek igazak azok az értesüléseink, amelyek az elmúlt napokban jutottak el hozzánk, ám sajnos több forrásból, miszerint az elkövetkező napoktól kezdődően, bizonyos politikai erők, amelyek egyébként végkifejletükben a kormányerőkhöz köthetők, elindítja, vagy elindítják azt a lejárató kampányt, aminek előszeleit érezhettünk elsősorban a demokratikus oldal, ezen belül a Magyar Szocialista Párt önkormányzati képviselőjelöltjei, polgármesterei, polgármesterjelöltjei sőt, helyenként független indulók ellen. [a teljes sajtótájékoztatóért katt ide]

Erre mit mondhatnánk? Azon kívül, hogy az ostoba erősen töri a magyart, a leadott szöveg teljesen jellemző az elvtársakra, hisz egy kis rettegés nélkül nem kampány a kampány. Ha nincs rettegés, hol ettől, hol attól, akkor vajon mi tartaná össze nagyon felvilágosult baloldalt?

Tudja ezt Szanyi is. Ezért hát rettegni kell, és közben megmondani, hogy mi az a demokratikus magatartásforma, ami kívánatos a világban. Ez pedig természetesen csakis egyedül a Magyar Szocialista Párt tudja. Ennek ők az egyedüli letéteményeseik. Legalábbis szerintük.

Így hát Szanyi elvtárs nem is késlekedett sokat és bejelentette: az MSZP választási kódex aláírását javasolja az önkormányzati választásokon részt vevő jelölő szervezeteknek. "Csütörtökön addig ne jöjjünk ki a képviselői irodaházból, amíg ezt, vagy valami ehhez hasonlót alá nem írunk" – üzenete a többieknek, majd így folytatta: „Az MSZP kész etikai javaslattokkal érkezik majd a találkozóra, ami egy jó anyag, és ami majd a többi szervezet által is támogatható.

Azért van abban valami szánalmasan röhejes, hogy ez az ostoba egyátalán a szájára meri venni az etika szót. Igazából nem lepődnék meg azon sem, ha azt sem tudná, hogy az, mit is jelent igazából. De ne ragadjunk le ennél a kis közjátéknál, hisz Szanyi nem sokáig tündökölhetett A nap idiótája szerepben. Történt ugyanis, hogy felkerült a netre Shrek Andor hivatalos választási videója, és innentől már nem volt kérdés, hogy ki az, aki bearanyozza a baloldali agyhalottak rettegéssel átitatott napját.

Andorka jött és megvillant.





Az ember nem is tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Ez egyszerűen elképesztő. Mondhatnám akár vizuális és verbális környezetszennyezésnek is. De az is lehet, hogy ez már kimeríti közösség elleni izgatás fogalmát, hisz ezek a képek és ez a hang minden további nélkül alkalmas a köznyugalom megzavarására.

…Életünkben nincs szebb érzés, mint a szerelem,
itt télen-nyáron megtalálom mindig a helyem.
Van, kinek a két szeméből rám ragyog a fény,
ez ami kell - daloljuk el - együtt, te meg én.

Ez a mi városunk, amiről álmodunk,
ahol mindig otthon vagyunk.
Ez, ahol ébredünk, ez, ami szép nekünk, amiért mindent odaadunk.
Csak egy szó: Budapest,
mégis annyi boldogító képet fest.
Élünk vagy meghalunk, ez a mi városunk, itt összetartozunk…



Ez bazze. Ez visz mindent. És ahogy a végén az orra alatt összegyűlt kövér izzadságcseppeket kézcsók gyanánt beletörli a nő kezébe…

7 kommentek:

Vanda Szabó írta...

A Szanyi körzetébe tartozom, Szégyellem, de hát nem költözhet el az ember, csak mert hülyék laknak a közelében. Hát kétszer nekirugaszkodtam a kezdő mondatnak, de gratulálok, aki értelmezni tudta, mert ekkora katyvaszt még 6. osztályos gyerektől sem olvastam, v. hallottam.Még a legegyszerűbbektől sem.Szóval: ennél lejjebb tényleg nincs. Kár,hogy öreg vagyok, mert itt hagynám ezt a szerencsétlen országot, aki ilyen embernek nevezett "micsodáktól" még idéz is.

Gambit írta...

Ez hiányzott a népnek, Schmucki Lajcsi...
Ezzel szerintem már a kétfarkúakat is lenyomta. Nagyon nehéz lesz alulmúlni, az biztos.

De legalább született egy zseniális videókomment:

Tömzsi fókalábak, dülöngélve járnak,
Hipp-hopp, jön Schmuck.
Híres megasztárok, jobb, ha félreálltok,
Hipp-hopp, jön Schmuck.
Tarlós Pistikétől sohase fél,
Bár a Józsefváros csupa veszély,
Azt mesélik róla, ravasz, mint a Kóka,
Jön, lát, győz, fut.
Elborul az ég is, menekülök én is:
Hipp-hopp, jön Schmuck!

chabbix írta...

Ne feledjük! Ez a zsírdisznó zsidó a 90-es évek elején Xénia láz címén összelopott a magyar gyerekektől vagy százmillió Forintot, mai értékben kb. 1 milliárdot. Nem emlékszem, hogy elítélték volna érte, vagy ugyanilyen mértékű kártérítésre ítélték volna, annyi rémlik, mintha a "független" magyar bíróság azt mondta volna neki, ejnye-bejnye andorka, ilyent nem szabad csinálni! Oszt Csókolom!
A lopott pénzt továbbra is zsidó szintű szélhámosságokkal fialtatta, ma az ország egyik leggazdagabb zsidaja- mindenféle párt-hátszéllel (benne a Fidesz is) - és így már tudom, miért nincs ez és a fajtájának sok más tagja a mai napig, börtönben.

Zoroaszter írta...

Sajnos túl jó a hangja. Az, hogy kissé pösze, még inkább kedvessé teszi és bizonyára mindig szépen megeszi a kelkáposztát is, ezért ömleni fognak a szavazatok!

Névtelen írta...

Herélt viziló.

Névtelen írta...

A vers nagyon jó még el is énekeltem.Smukinak egy disznóólban a helye valahol az Alföldön egy eldugott tanyán,csicskáztathatnák a cigányok,hátha fogyna.

Névtelen írta...

Ezeket kellene összeszerkeszteni:Vadai-Pogácsásera-Smukkandor.A Három Fertelem.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló