Eddig és ne tovább!

Eddig és ne tovább! – sírta tele a kamerákat az elmúlt napokban Osztolykán Ágnes, a zelempé országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltje kitiltaná a városból, és táborba záratná a visszaeső bűnöző cigányokat. Szinte zsigerből jövő gyűlölet sugárzik a jobbikos képviselőkből a romák ellen – folytatta aztán tovább az ajvékolást, majd végül feltette a szokásos liberált lemezt is: Megoldást csak a következetes és nem diszkriminatív rendészeti politika, a hatékony oktatásfejlesztés, család- és szociálpolitika nyújthat.

Ha Osztolykán Ágnes kivenné a fejét az eszdéeszes tanácsadója seggéből, akkor azonnal láthatná, hogy az általa nagyon polkorrektnek gondolt megoldás egész egyszerűen semmit nem ér. A korábbi kormányzatok milliárdokat költöttek el az ilyen és az ehhez hasonló programokra. Az eredmény jól látható. A cigánybűnözés, a cigányok élősködése a többségi társadalmon nem hogy csökkenne, hanem folyamatosan nő.

Talán az sem ártana, ha Osztolykán néha kiszakadna a budapesti zsidó hülyegyerekek köréből, és többnapos látogatást tenne, mondjuk Avason, egy kis tapasztalatszerzés okán. Akkor talán rájönne arra is, hogy az ilyen nagyon liberált dumákat, amiket nap, mint nap elenged a médiában, ma már csak Budapest egyes kerületeiben hiszik el ott, ahol cigányt eddig csak szinte fényképen, vagy a 100 tagú cigányzenekarban láttak, míg a velük való együttélés gyötrelmeiről a leghalványabb fogalmuk sincs.

Egy ilyen kitelepülés alkalmával Ágnes talán megértené, hogy cigányok elleni gyűlöletet nem a radikálisok keltik, hanem azt maguk a cigányok okozzák. És talán világossá válna a számára az is, hogy a cigányokat nem azért gyűlölik, mert cigányok, hanem azért, mert úgy viselkednek, ahogy. Ha holnaptól piros bőrű gyerekek terrorizálnák a többieket az iskolában, ha holnaptól piros bőrű emberek rabolnának ki időseket, ha holnaptól piros bőrű emberek tartanák rettegésbe a környezetüket, akkor az emberek a piros bőrűeket gyűlölnék, mert ők lennének azok, akik képtelenek betartani a társadalmi normákat, akik élősködnek a többieken.

Azonban ezt nem piros bőrű emberek teszik, hanem cigányok. Cigányok, akik ugyanúgy képtelenek beilleszkedni Európa bármely szegletében, mint Magyarországon. Cigányok, akik nem mélyszegénységben, hanem mély igénytelenségben élik a mindennapokat.

Ezt kéne végre tudomásul vennie neki is és azoknak is, akik ahelyett, hogy tényleges megoldásokat keresnének a cigányprobléma megoldására, folyamatos semmitmondással kenik el az ügyet. Ma Magyarországon egyes nem hivatalos felmérések szerint a 19 éven aluliak több mint fele, az utolsó 5 évben születetteknek pedig már a 75 százaléka cigány. A teljes népességből optimista becslések 2 és fél millió, a pesszimisták szerint közel 3 millió a cigány.

Az elmúlt évek szocialista kormányzása szándékosan tovább mélyítette a problémát. A cigányügyeket elhallgatták, vagy elbagatellizálták, a romaprogramoknak nevezett szánalmas és semmit nem érő erőlködések pedig nem szóltak másról, mint milliárdos lenyúlásokról. Ha valaki kimondta, hogy ez az állapot tarthatatlan, hogy a cigánybűnözés a legsúlyosabb társadalmi probléma, akkor azt Soros magyarországi tanítványai azonnal fasisztának és rasszistának minősítették.

Az, hogy az Osztolykán-félék nem tudnak, pontosabban nem is akarnak megoldásokat találni, az ma már nem sokat számít, de az, hogy mindeközben kormányzati szinten nem történik semmi, az már tényleg megbocsáthatatlan bűn. Pedig nincs más út. Szembe kell nézni a problémákkal, és radikális változásokat kell bevezetni, mert már további vízgereblyézésre és felesleges szájtépésre nincs idő. Meg olyan dumákra sem, hogy majd jövünk, és két hét alatt rendet teszünk.

A választások óta eltelt 100 nap, de narancsos kormányzat ez ügyben még egy tapodtat nem lépett előre. OV-nak valamiért sokkal fontosabb volt a gárdistákat vegzálni, mint rendet vágni a cigányok között. Nem hiszem, hogy a fidesz vidéki képviselői ne érzékelnék a problémákat, nem hiszem, hogy ne tudnák, mi folyik a súlyosan cigányfertőzött területeken, de akkor miért nem történik már végre valami?

Ennyire fontosak a cigányszavazatok az önkormányzati választásokon? Megér ennyit ez az egész? Megéri ezért még hetekig hagyni, hogy a cigányok tovább tomboljanak, hogy most már 80 forintért is képesek legyenek időseket megverni?

Egy időzített bombán ülünk, ami hamarosan felrobban. Közben, pedig aki tehetne ellene, az taktikázik, aki meg tenne ellene, azt meg ellehetetlenítik. Mégis milyen világ ez? Mégis milyen „forradalom” ez?

Tényleg.

Eddig és ne tovább!

14 kommentek:

feco0220 írta...

Orbán ráér látszatintézkedéseket tenni majd akkor, amikor a cigányok már leadták a voksukat a Fideszre. Addig gőzerővel folyhat a népirtás, a magyarok irtása, hisz jönnek Orbán likudos testvérei.

Névtelen írta...

ÉN személyesen voltam ott és a környéken hát..... igaza van a jobbiknak.. sőt a polgármestert nem találtam eltünt......ez árvízkor volt, csak a jobbik vette át tőlem az anyagot amivel ,nagyban lehetett volna segíteni. uruk a HUN:)

Gambit írta...

Nincs ebben semmi meglepő. Most a Fidesz szállítja szervezetten a gomákat szavazni, most a narancspribékek vigyáznak, hogy nehogy egy hajuk szála is görbüljön. Ezen csak az változtathatna, ha végre radikális vezetése lenne az országnak.

Névtelen írta...

http://jovonk.info/2010/08/31/fideszes-elemzok-szetszakadhat-jobbik

Gambit írta...

Nagyon szeretnék fideszék meg nézőponték, ha szakadna a Jobbik. Attól, hogy ezt havonta nagy csinnadrattával bejelentik, még nem fog megtörténni, pláne nem úgy, ahogy azt ők vizionálják. Megint tipikusan olyanok pofáznak, akik nem látnak a dolgok mögé, de rendelésre mondaniuk kell valami okosat, vagy legalább annak tűnőt...
A Jövőnkinfó többi baromságát a témában pedig már inkább nem is kommentálnám.

Böczike írta...

Nálunk Tolna megyére szerencsére nem jellemző a cigány bűnözés mint a fenti megyékben. Sajnos tőlünk kb:10km-re lévő faluba beköltöztek fenti megyéből pár cigánycsalád, és hozták is a formájukat. Úgy elfajultak a dolgok, hogy segítséget kért a falu lakossága. Segítség 3-4 rendőr képében érkezett. Legalább is azt hitték! Ugyan is a zsaruk ahelyett, hogy gatyába rázták volna a romákat, aktívan el kezdtek sebességet mérni rendszeresen a faluban, kerékpárostól kezdve mindenkit szondáztattak stb. Persze ez nem azt jelenti, hogy aki nem roma az minden szabályt fel rúghat, de e tevékenységük mellett azt a feladatot is el láthatták volna, amire kérték őket! A romák meg röhögtek a falú népén, és garázdálkodtak tovább! Na a kedves Ágikának ilyen szomszédokat kívánok jobbról-balról, nem tovább, csak egy hónapig. Egy hónap alatt próbálhatná "integrálni" őket, de szerintem kettő nap után megszökne!!! Legyen benne része!

kocsobur1 írta...

Augusztus 31-én Szegeden életfogytiglanra ítélték ANDRÁS PÉTER Magyar Gárda-tagot, a "horogkeresztes gyilkost", aki áldozatának még a fejét is le akarta vágni... 2005-ben a Hősök terén avatták gárdistává?
Na, mit gondoltok, cigány volt a kalocsai fiatalember?
Lassan egy hatalmas tablót lehet összeállítani a sok pszichopata, elmebeteg, deviáns Jobbik- vagy Magyar Gárda-tagról. Van abban büszke meleg (buzi), renegát komcsi, pornózó kurva, gyilkos, tolvaj, randalírozó huligán, gyújtogató utcai csőcselék... az alvilág minden bugyrából.
Ezeket állítottátok ti példaképeknek? - A börtöntöltelékeket és a Morvai-féle pszichopatákat (akit még a közelmúltban is pszichiátriai kezelés alá kellett vetni)?
És ha még ennél is több infót akartok az "igaz magyarokról" akkor olvassátok el a
www.magyarorszag.ma
hírportál nagysikerű cikkét, a "RENDET, BILINCSET ÉS MAGYAR VILÁGOT ÍGÉRNEK" című írást!

Névtelen írta...

kacsaszar ,ha a hülyeség fájna egésznap orditanál.kokero neked sem ártana egy lezelés,hogy ne üsd a taknyos ormányod a más dolgába!!ez is egy igéret.amit kiolvasunk ebből a baromságból,csúnya véget érsz.láttom jövődet,a mocskos nyelved a seggedbe dugják!!!

Gambit írta...

Jaj, Kacsaszar, annyira röhejes tudsz lenni néha, hogy az már szánalmas.
A "horogkeresztes gyilkost" még a Dósa-féle Őrzőktől is kivágták, mielőtt elkövette volna szörnyű tettét. Egyébként ha már ennyire föl akarsz háborodni, akkor nem ártana tisztában lenned a megbotránkozásod tárgyával. 2005-ben ugyanis még sehol sem volt a Gárda, te agyalágyult. (Írnunk kéne a III/III.-nak egy panaszlevelet, hogy még ezt az egyszerű bomlasztó munkádat sem tudod normálisan végezni, Kacsajancsi.) Talán nem az olyan trágyadombokról kéne tájékozódni, mint a www.magyarorszag.ma, ahol a szemenyei-kiss és a hozzá hasonló fizetett besúgók fantáziálgatnak össze mindenfélét a legordenárébb népszavás hangnemben a nemzeti erőkről...
Azt pedig ismételten kikérem mindenki nevében, hogy csőcselékezzél, mondtam már, ezt otthon a kis családnak tessék elővezetni.

Névtelen írta...

Kacsaszar a te fejedet is le kéne vágni!!!!!!!!!!!!!!

kocsobur1 írta...

Gambit! Én nem a www.magyarorszag.ma hírportált olvasom csak - de a Patkányinfót (akarom mondani: a Kurucinfót) a legritkábban... Nektek pedig az a fő tájékoztató!
Szemenyei egy ismert, nagyszerű újságíró - hozzád, a névtelen kis senkihez képest egyszerűen nincs is hasonlítási alap. Lefogadom, hogy életedben soha nem láttad, nem találkoztál vele - a mocskot pedig amit írsz róla, azt a jobbikos Novák Emőke, kurucinfós honlapjából vetted.
Kiváncsi vagyok szemtől-szembe vagy pláne egy bíróság előtt már nem lenne ekkora pofád. (Milyen patkány az, aki egy ismeretlen embert ilyen vádakkal illet? Akármilyen is a Szemenyei, de Ő legalább annak idején, mikor dörgött és villámlott, politikai elítéltként példát mutatott millió és millió honfitársunknak. - Ti ezt, a ma élő 20-30 évesek hajlamosak vagytok elfelejteni. Anyád még meg sem ellett téged, amikor ő már régen harcolt a komcsikkal. Ő is, a Wittner is, és még jónéhányan!)
Az életfogytiglanra ítélt eszmetársatokat - mert tagja volt a Gárdának és a Jobbiknak is! - persze most szégyellitek... de te is tudod, hogy ilyen fajták tucatjával találhatók a Jobbik házatáján. A buzikról, kisstilű tolvajokról, szélhámosokról, kurvákról már nem is szólva. Éppen eleget bemutattak belőlük az utóbbi 1-2 évben.
A csőcselékezést pedig ne kérd ki magadnak: ti valóban csőcselék vagytok, az ország szemete.

kocsobur1 írta...

Csakhogy az ex-Magyar Gárdista gyilkos, mielőtt elkövette a tettét, már akkor is agresszív, alkoholizáló életmódot folytatott és a lakásában tartott horogkeresztes zászló + a Magyar Gárda tagság egyidejűségéből is levonható bizonyos következtetés...
A Jobbik vezetésének retorikája, a kép amit magukról a nyilvánosság felé mutatnak - és a valóság még köszönő viszonyban sincsennek.
Mert ott van a bestiális gyilkoson kívűl a már ránézésre sem intelligens ember benyomását keltő Zagyva György Gyula. - Egy ilyen figura, az ő szellemi szinvonalával, nagyobb károkat okoz a Jobbiknak, mint a politikai ellenfelei...
Erről jut eszembe: a normális emberek hírportálján, a www.magyarorszag.ma portálon már olvasható az új jegyzet "NEMZETISZOCIALISTÁK" címmel (többek között a Zagyva-jelenségről is).

Névtelen írta...

Elmégy a bánatos Qrva anyádba kokeró.

casablanka írta...

Kacsabőr ! Örülök, hogy hallatod a hangod, látom következetes vagy. Mindenhol és mindig ugyanazt a bődületes baromságaidat bőgeted.( Hápogod)Mindig jókedvre tudsz hangolni ebben a szomorú világban.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló