Martonyi, avagy az államérdek megalkuvás nélküli képviselete

Forradalmi időket élünk.

A nagy változások idejét.

A narancsos változásokét, melyek tényleg új megvilágításba helyezik a mindennapok történéseit. Ahol előbb-utóbb minden a helyére kerül, ahol lassan az összes fontos pozíciót az arra legalkalmasabb forradalmár foglalja el.

Figyelve az elmúlt hetek történéseit, azt hiszem, bátran kimondhatjuk: azért az, baromi nagy szerencse egy ország számára, hogyha a sors egy olyan igaz hazafit sodor a magyar külügyminisztérium élére, mint amilyen a mi Martonyi Janink. Még egy ilyen felkészült, még egy ilyen jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező és az állam érdekeit ilyen megalkuvás nélkül képviselő politikust, azért elég nehéz lett volna találni a forradalmároknak.

Martonyi nem ismer fáradtságot, és éjt nappallá téve teszi azt, amit megkövetel a haza. Néhány nappal ezelőtt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap hasábjain is bizonyította, hogy miért ő volt a legalkalmasabb jelölt arra, hogy a világban Magyarországot képviselje.
A tisztánlátás miatt, talán érdemes ideidézni azt a néhány gondolatot, amit a magyar külügyminiszter a német napilap kérdésére válaszolva mondott el: "Minden nap ismételni fogom, hogy amikor a magyar nemzetről beszélünk, akkor nem egy állam területéről, nem határokról és területekről, nem revízióról, hanem olyan emberek közösségéről beszélünk, akik meg akarják őrizni nyelvi, kulturális és nemzeti azonosságukat.”

Ugye megmondtam. Képvisel. Megalkuvás nélkül.

És ha valakinek még mindig kétségei lennének Martonyi az állam iránti elkötelezettségéről, akkor még elevenítsük fel azt a néhány héttel ezelőtti, a Danas című belgrádi napilapban megjelent interjút is, ahol a következőket találta mondani: "Teljes képtelenségről beszélnek, akik azt mondják, el kell végezni a trianoni szerződés felülvizsgálatát. Ez történelem. Ellenezzük olyan dolgok revízióját, amelyek a múlthoz tartoznak. Számos példa van az európai történelemben olyan békeszerződésekre, amelyek egyes résztvevőknek tragédiát jelentettek. Nem szabad, hogy politikai vitáink témájává tegyük ezeket a békeszerződéseket, megterhelve ezzel az államközi kapcsolatokat.”

Azt gondolom, ezek után már tényleg nem lehet kérdés, hogy OV, a legfőbb forradalmár miért is őt nevezte ki a külügyi tárca élére. Martonyi pontosan azt teszi, amit elvárnak tőle. A haza szempontjait messzemenően szem előtt tartva jár el minden olyan kérdésben, ahol Magyarország ügyeit kell képviselnie.

A kinevezői biztosan meg fogják majd dicsérni azért, hogy az interjúkban még csak említést sem tett arról, hogy mondjuk 90 év nem ír felül 1000 esztendőt. Talán majd azért is elismerés illeti, amiért nem tette szóvá, hogyha a világ fordul, akkor a határok megváltoztatása reális kérdés lehet, hisz úgy, ahogy kilenc évtizede, úgy bármikor jöhetnek olyan idők, amikor ez kérdéssé válhat. De nem idézte fel azt az időszakot sem, amikor mondjuk az országot 150 évig a törökök uralták, amikor az három részre volt szakítva. Nem hozta szóba, hogy mi, magyarok akkor sem mondtunk le semmiről, akkor sem adtuk fel, hogy visszaszerezzük azt, ami a miénk azt, ami visszajár.

Ezekről és az ilyen jellegű gondolatokról természetesen nem esett szó, de miért is esett volna? Ezek a kérdések nem szolgálják az ország érdekeit, ezen gondolatok felvetése a haza szempontjából egyátalán nem fontosak. És a mi Janink csak és kizárólag azt képviseli, amik azok. Az állam érdekei mindenek előtt.

Izrael Állam igazán büszke lehet rá. Hű szolgája. Mindenhol és mindenek felett.

Rohadjatok meg!

17 kommentek:

Névtelen írta...

Emlékszem arra amikor a "Martóni" mellett álló kedves hölgy(azt hiszem ő a nagykövet Aliza Bin-Noun)a "magyar" hirlapit méltatta ,hogy milyen korrektűl tájékoztatnak a gázai övezet ellen indítot zsídó terrorakcióról....ami zsidó olvasatban azt jelenti ,hogy nem az igazat írja...

jééé... itt is egy izraeli zászlócska a mellkason... csak nem mégiscsak jaffai az a narancs???

Amikor elosztogatták a bizottsági pozíciókat fideszék...az utolsó pillanatban kapták meg az emeszpések a nemzetbiztonsági bizottságot.
Akkor , az első parlamenti ülésnapon a maszoposokon volt hasonló izraeli kitűző. akkor írtam is a fióknak egy cikket mindjárt megkeresem

itt is van


Gárda mellény és izraeli zászló

Tegnap olvastam egy cikket a parlament alakuló ülésén történtekről, gárda mellény Vona Gáboron, székelyhimnusz ,gyurcsányi kivonulás az előbbi alatt megakadt a szemem azon hogy valaki írta : izraeli zászló volt néhány maszopos politikus(rágcsáló) öltönyére tűzve. Ezt igazából nem is hittem el amíg a saját szememmel nem láttam…egy idegen ország lobogójával jelenik meg a parlament első napján, hát hogy mondjam , ez nyílt kifejezése annak ,hogy tulajdonképpen mit is képviselnek.
Az meg még külön pikantériát ad az egésznek hogy Horvát Csabán az izraeli zászló mellett egy antifasiszta kitűző is volt…. érdekes egyveleg ,a legnagyobb nácik ugyanis izraelben élnek és ezt aki kicsit is ismeri a Palesztinában történő népirtást és más jogsértéseket az tudja , hogy ezt hogyan értem.
Vona Gábor pedig egy nagy Árpádsávos pajzzsal a mellényén mondta el az esküt a parlamentben.
hát ez szörnyű kérem szépen milyen dolog hogy egy ország képviselője az adott ország címerében is megtalálható jelképpel a mellkasán tegyen esküt …kedves Vona úr tetszett volna mondjuk egy dávid csillaggal a mellén esküt mondani akkor talán nem jelentették volna fel önt.
Üdv abszurdisztánból

idáig az akkori írásom

Nos kedves fityesz mi is jelent nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot?A gárdához és Budaházyékhoz kötődni vagy pedig egy gyarmatosító(pénzügy, földterület, energiaszektor stb)országot teljes mértékben kiszolgálni...ez kedves fidesz HAZAÁRULÁS!!!

Tisztelettel Abszurdisztánból Petya0221

Névtelen írta...

Bocs hogy nem kötődött ehhez az íráshoz a kommentem de a surranóm tele van ezeknek az idiótáknak a hülyeségeivel..
Petya0221

Névtelen írta...

Az a főnök, aki a tabut meghatározza! Ma mi a Tabu? Segítségül a megszállt állapotunk volt nem rég! lényeglátó

Névtelen írta...

Az állam meg én vagyok! XVI.Lajos után szabadon! Hazát árulok Közös piacon!

Névtelen írta...

Csak tudnám,hogy kik voltak azok a birkák akik rájuk szavaztak!Nekünk MAGYARUL gondolkodóknak kellene mégis kezünkbe venni a dolgokat,akár erőszakkal is!

Névtelen írta...

XIV. mondta,XVI.-at lefejezték a nagy kőmüves forradalomban. De a többi igaz.

Névtelen írta...

A Frankfurternek adott nyilatkozata nem más, mint annak a beismerése, hogy nem ragaszkodunk országhoz, azt nyugodtan fel lehet vásárolni, be lehet kebelezni, odaadni a szomszédos országoknak, csak mint etnikumként hagyják meg számunkra a kulturális örökség gyakorlását. Gyakorlatilag ugyanazt mondta, mint egy kisebbségeket képviselő politikus. (Végülis a gyakorlatban már úgyis azok vagyunk, másodrendű, harmadrendű, sokadrendű, megtűrt állampolgárok, csak még nem lett hivatalossá az ország átkeresztelése)

Ezt hiszem, ez mindent elárul.

Névtelen írta...

Basszameg, ezek végig azt értették nemzeti érdekek alatt, hogy kisebbségként megmaradhassunk idegen uralom alatt, idegen országban.

Névtelen írta...

Nézzétek meg ennek a 3|2-es gazembernek a képét,ezt nem kell komentálni!!Úgy hazudnak,hogy közben a szemük sem rebben.Bizony az élősködő paraziták után, már csak harmadrendű állampolgárok vagyunk saját hazánkba!!Haggyuk,hogy élősködjenek rajtunk. Aljas zsidesz.A galiciáner féreg drazsé,még mindig szabadlábon grasszál.

Névtelen írta...

ZSIDÓBÉRENCEK!!Ez egyértelmű!Viktor imádók ezt nem látják?Nem hiszem el,hogy ennyire birkák.

Tényleg Abszurdisztán.

Névtelen írta...

"MIKOR LESZ KÁDÁR JÁNOS ÚJRATEMETÉSE" címmel a
www.magyarorszag.ma
hírportálon már olvasható az a Heti Jegyzet, melyben dr.Gubcsi Lajos illetve Schmitt Pál kinevezésének hátterét vizsgálja a publicista.

Névtelen írta...

Hogyan lehet mindig TÉVESEN VÁLLASZTANI,nem tudom felfogni, ha 4 év múlva megvallasztjuk a Jobbikot , majd megint kiderül ,hogy tévedés ?!! -
már most el KELL ezen gondolkozni .

Névtelen írta...

Kivesztek a magyarok mind egy szálig. Kivesztek a magyarok mind egy szálig.Kivesztek a magyarok mind egy szálig.

Névtelen írta...

"MIKOR LESZ VÉGRE MAGYARORSZÁG IZRAELI GYARMAT" címmel a www.izrael.hu hírportálon már olvasható az a Heti Jegyzet, melyben dr.Gubcsi Lajos illetve Schmitt Pál kinevezésének hátterét vizsgálja a szélsőliberális publicista.

Névtelen írta...

21:41-nek Ezen már én is eltűnődtem a napokban.Felénk a gárdisták nagyon jól együttműködnek a az emeszpésekkel és szegény ártatlan együgyű fiúk nem veszik észre,hogy semmi másért nem kaphatóak a volt komcsik erre látszatszerelemre csupán a közelgő önkormányzati választások miatt.Elgondolkodtató.

Névtelen írta...

Holnapra a sündőrök nagyon készülnek.Példát akarnak statuállni!Le akarják törni egyszer s mindenkorra a Gárdát!!NEM LESZ A HOLNAPI NAP KÖNNYŰ.

Névtelen írta...

kedves """MIKOR LESZ VÉGRE MAGYARORSZÁG IZRAELI GYARMAT" címmel a www.izrael.hu hírportálon már olvasható az a Heti Jegyzet, melyben dr.Gubcsi Lajos illetve Schmitt Pál kinevezésének hátterét vizsgálja a szélsőliberális publicista.""

Általában mindennek aminek tudok utánanézek mielött elhiszem

Erősítsd meg a fenn leirtakat egy linkel mert én nem találom.

üdv: petya

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló