Hivatásos rettegők és ávós fattyak féltik a demokráciát

A viszonylagos csendet megtörve, a felvilágosult magyar baloldaliak lyukaiból előmászva ismét a fényre léptek, hogy világgá üvöltsék fájdalmukat a kilátásba helyezett narancsos elszámoltatások miatt. Hivatásos rettegők, megélhetési halálra ítéltek, bértollnokok, ávós fattyak és a kommunista diktatúra örökösei aggódnak most hirtelen a demokráciáért és tiltakoznak a hatalommal való visszaélés ellen.

Pedig még nem történt semmi sem.

A szavakban megfogalmazott lehetőségeken kívül még egy politikusbűnöző kezén sem kattant bilincs, még egy konkrét meggyanúsítás sem történt a kormányváltás óta. Pedig mindannyian tudjuk, hogy jónéhány gazembernek már előzetesben kéne ülnie, hogy jónéhány ellen már előrehaladott vizsgálat kéne, hogy folyjon.

Azonban ilyen hírek sajnos még nincsenek. De ők, a haladó baloldali értelmiségiek már rettegnek. [az eredeti hírért katt a linkre]

"A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást "forradalomnak" tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az "elszámoltatás" fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen"- írják ők 108-an. 108 magát értelmiséginek nevező hazaáruló.

Érdemes kicsit szemezgetni a névsorból. Andrassew Iván, Bauer Tamás, Békesi László, Béki Gabriella, Bokros Lajos, Debreczeni József, Farkasházy Tivadar, Gréczy Zsolt, Heller Ágnes, Iványi Gábor, Kornis Mihály, Kósáné Kovács Magda, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Kuncze Gábor, Marosán György, Mécs Imre, Molnár Csaba, Ranschburg Jenő, Vitányi Iván…

Ők a tiltakozók. Ők, akik nemcsak a demokráciáért aggódnak, hanem mindjárt Elqróért is, mert Kövér Laca azt találta mondani egy interjúban, hogy Gyurcsány egy politikusbűnöző, akinek felelnie kell a bűneiért.

"A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz "elszámoltatási" kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére" - tették közzé az aláírók.

Ahogy az ember végigolvassa a váladékozásukat, úgy kezd kinyílni a bicska a zsebben. Mint látszik a pofátlanság határtalan. Vajon ezek a felvilágosult baloldaliak miért nem írtak akkor egy ilyen nyilatkozatot, amikor 8 éve az elvtársak Keller narancsvadászt ugyanezzel a munkával bízták meg? Sőt még akkor sem tették meg, amikor kiderült, hogy a Keller-féle ámokfutás semmilyen eredményt nem hozott, de a meghurcolt emberek életét teljesen ellehetetlenítette.

És vajon hol voltak ezek a tiltakozó, ezek a szabadságot féltő sorok akkor, amikor 2006-ban, illetve az utána következő években jogtalanul hurcoltak és aláztak meg ártatlan embereket?

Vajon milyen erkölcsi alapja van tiltakozni, a demokráciát félteni azoknak, akik az elmúlt rendszer haszonélvezőiként és elnyomóiként emberek ezreinek az életét tették tönkre?

Vajon hogy van pofája Bauer Tamásnak egyátalán megszólalni egy ilyen ügyben, amikor mindenki tudja, hogy szadizmusáról hírhedt, körömtépkedő ÁVH-s apját soha senki nem számoltatta el. Mindenki tudja, hogy a rendszerváltás után az öreg Bauer tovább dolgozott ügyvédként, mintha mi sem történt volna. És vajon még hány, ugyanilyen mocsadék tette meg ugyanezt?

És még ilyenek pofáznak demokráciáról, a szabadság védelméről? Mégis milyen alapon?

108 aláírás, 108 cionista hazaáruló. Ebben a névsorban benne van egy egész korszak. Egy egész generáció, amely odajuttatta ezt az országot, ahol most tart. Az aláírásuk egyben beismerő vallomás, egy fontos bizonyíték. Ezen a listán majd végig lehet menni és ebben a sorrendben a vádlottak padjára lehet ültetni valamennyit, hogyha majd tényleg eljön az elszámolás ideje.

Mert azért nagyon ne ringassuk színes álmokba magunkat. Ezek az emberek már megúszták ’90-ben és ’98-ban is. A narancsosok legutóbb is megígérték az elszámoltatást, de igazából akkor sem lett belőle semmi sem. A nagy halak akkor is megúszták, aztán pusztították és rombolták az országot tovább.

Azt hiszem jogos többünkben az a félelem, hogy az elszámoltatás körüli kormányzati retorika most is megmarad majd csak a beszéd szintjén. Az őszi önkormányzati választásokig könnyen el lehet húzni a dumálást és az ilyen rettegő, balos megnyilvánulások még tovább is erősítik az átlagemberben azt az érzetet, mintha tényleg történne valami.

Miért van olyan érzésem, hogy ez is majd csak olyan ígéret lesz, mint a nagyon beharangozott drasztikus adócsökkentés, amit persze nem kizárt, hogy meg akartak csinálni, de mégsem tehették, mert ott a Jordán partján ezt nem hagyták jóvá nekik?

Ebből kiindulva, vajon ezt most miért engednék?

De ha netán, esetleg valahogy mégis rábólintanának, még akkor is ott a kérdés: Ha ’98-ban, amikor a fidesz még messze nem volt ilyen mélyen beleágyazódva a színfalak mögötti mutyivilágba, nem tette meg, hogy elszámoljon az elvtársak gaztetteivel, akkor most, amikor nyakig benne van, ugyan miért tenné meg?

36 kommentek:

Névtelen írta...

Ime az országon élősködők névsorra.komolyan vették kövér lacánka fenyegetőzését?108 zsidó parazita.a hébel féleg bauel.ez csak álrettegés az elszámoltatásról,o.v.kampányettetése.zsidó a zsidónak nem vájja ki a szemét!!!

Névtelen írta...

Mi volt a szocializmus meg hírdetett célja? Meghaladni a kapitalizmust! Aljasságban állami bűnözésben, korrupcióban sikerült! Voltak, vannak eredményeik ismerjük el! lényeglátó

Névtelen írta...

Ott a pont! Milyen igaz!

Névtelen írta...

Jó a névsor fiúk!
Ennyi tetű egy bolyban!

Névtelen írta...

Nem kell félniük, nem lesz elszámoltatás, ezt ők is tudják, csak fújják a passzát szelet. Kábitás az egész. Testvérpárt nem számoltat....

Névtelen írta...

Ezt az ostoba, megtévesztő érvelést, amit ezek levágtak. Tipikusan az a fajta, amivel elterelik a figyelmet. Nem arról van szó, hogy politikai ellenfeleket likvidálnak, hanem hogy bűnözőket likvidálnak. Ha az a bűnöző politikai ellenfél, hát akkor politikai ellenfél, na bumm.

Vagy az elvtársak szerint annak, hogy valaki politikai ellenfél, felmentést kéne biztosítania a büntetés alól??? Nem elég a kurva mentelmi jog???

Már várom, mikor nyilvánítják a politikai elitet érinthetetlen kasztnak, félisteneknek stb.

Elvtársak, mikorra várható a kötelező Gyurcsány-mellszobor és házi oltár, ahol imádkozhatunk és áldozhatunk neki?

Névtelen írta...

Nem mintha jómagam bíznék abban, hogy lesz valódi elszámoltatás. A színfalak mögött megegyeztek, hogy az elvtársak most látványosan jajonganak egy kicsit, hogy a nép elhiggye hogy valóban félnek, aztán szépen lassan feledésbe merül minden.

Persze csak ha hagyjuk! Hagyjuk?

Névtelen írta...

Hát... MÉCS IMRÉT, az 56 után halálra ítélt szabadságharcost "ávos-fattyúnak" nevezni... Nem semmi!!
Hány ugrifüles van köztetek, aki még látott élő ávóst? Tudjátok-e kik voltak az ávósok? (Legalább egyetlen egy "hazafi" tudja-e?)

Névtelen írta...

Elszámoltatás? Ugyan? Itt csak a jobbikos képviselőknek lesz szépen, egyenként felfüggesztve a mentelmi joga, a többi ugyanúgy röhög a markéba...
Mégis, mit csinálnának a fideszesek? Majd saját bűntársaikat dugják rács mögé? Akik ugyanúgy fogják az ő töküket simlis ügyek terén? Az ilyenektől nem várható pozitív változás.
A libsi nyavajgókat már kommentálni se érdemes. Jól használható lesz a lista? Ha megfigyeltétek, a lista mindig ugyanaz. Szinte kivétel nélkül. Az ilyenek alapján nemhogy egy névsort, egy komplett hazaáruló-mátrixot össze lehetne rakni.

Névtelen írta...

a kaméleon mécs imréről:akit a zsidó vérbirák halálra itéltek,és azt akarták hogy meghaljon, azt irgalom nélkül ki is végezték.azért hogy életben maradjon patkánykodnikellet.L.árpibácsink.az ki át űll a gyilkosok utódpártjába,az még csak (nem semmi! )se!!!egy tetü,ha ez megnyugtat láttam élő ávóst,ésláttam azt megdögölve.és nem vagyunk ugrifüles te agyament.

Névtelen írta...

Mécs Imre mégis ,hogy került -e díszes társaságba?Te nyúlpete!

Névtelen írta...

Képzeld tudjuk kik voltak az ávósok,akik nagyanyámék padlását sepertették hetenként pedig ott már egy szem termény nem volt,meg akik a rokonainkat Recskre utalták be több éves nyaralásra,meg akik nem engedték a magunkfajtákat a felsőoktatásba,csak a söpredéket.Na ezeknek a névsorát olvashatod a fenti cikkben.Mécs Imre meg eltűnhetne már a jó büdös francba.Megélhetési halálraítélt.

Névtelen írta...

Reméljük,hogy már az összes ávós kidöglött legnagyobb sajnálatodra ugrifüles.

Zeki írta...

12:32-nek
Mécs eladta már magát mindenkinek és ezerszer elárulta 56-ot. Megélhetési halálra ítélt, ahogy a cikkben is szerepel.

Névtelen írta...

Mécs egy büdös politikai kokot,egyféreg megélhetési politikus.Disszére vállik fajának.még indulhatott volna a zsidesznél.

Névtelen írta...

Június 21, 15:07 beírónak: Tehát a rokonaitok padlását söpörték... nem a tiedet. Meg a nagyanyádét. És nem téged vittek Recskre, hanem a rokonokat. (Recskről már hallottál valamit, hát csak ezt tudod írni... Javaslom, azért, hogy legyenek ismereteid: írhatod nyugodtan Kistarcsát - az volt a legnagyobb láger - meg a Hortobágyot is.) Veletek az a baj, hogy NEM ÉLTÉTEK ÁT A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁT, nem voltatok katonák és még soha nem kaptatok egy igazi nagy pofont - sem az élettől, sem úgy igazából. Ezért nagy a pofátok és hablatyoltok össze-vissza. 40-45 éven át (1990-ig) volt néhány ezer IGAZI HAZAFI ebben az országban, de ők önmagukat sohasem nevezték (mint ti, naponta) hazafinak. Börtönben van egy tucat brancsbelitek, akit ti "politikai foglyoknak" neveztek - de arról halvány elképzelésetek sincs, hogy a valódi politikai rabok milyen körülmények között éltek annak idején és hogyan viselkedtek...
Köztetek legfeljebb nagypofájú verekedős kocsmahősök vagy kukaborogatók vannak. Budaházy csak(!) egy éve van rácsok mögött és már a családja után sír... milyen politikai az ilyen?
Mécs Imréről: "ezerszer elárulta már 56-ot" - írjátok - ez igaz lehet, de Ő legalább volt szabadságharcos,ellentétben veletek, akik csak a demokráciának köszönhetitek azt, hogy egyáltalán szabadlábon éltek vagy hogy egy-egy utcai randalírozás után életben vagytok. A sokat emlegetett ávósok már az ELSŐ ilyen balhénál is éles lőszert használtak... ha nem tudnátok.
Jobb lenne ha kisebbre állítanátok a pofátokat a hetenként meghirdetett éppen soronlévő "forradalmaitok" során. Nem vagytok ti különbek a Viktorék bandájánál, csak nektek még annyi eszetek sincs mint nekik. (Azok legalább tanultak, egyetemekre jártak - ti meg csak a Fradi-meccsekre!)

Névtelen írta...

Elözönek:elvtárs,vegyél vissza egy kicsit!!azt láttom, te is csak a pofád tudod túráztattni.nagyon örülök, hogy te egy (IGAZ HAZAFI)voltál.Mond elvtársúr miben állt a te igaz hazafiságod.Netán mokúsőr voltál,vagy csak tégla.Attól,hogy a kis piros tagkönyved elástad,tudjuk ki vagy!!Recs, Hortobágy,Kistarcsa,ugye te nem voltál mindenüt??Voltam katona olyan helyen elvtárs,hogy neked álmodban sem jön elő.Láttam a rendőrruhába átőltözött ávhást,aki igy próbált megszökni!!Tehát pofa súlyba!! Salom.

Névtelen írta...

Kb. ugyanez a bagázs adott ki anno tiltakozó levelet azért, mert szegény, becsületes üzletember Tasnádi Pétert meghurcolták.

Névtelen írta...

Hol olvasható a teljes lista?

Névtelen írta...

IGAZ HAZAFINAK:Nagyon tudod,hogy hol voltak a táborok!Netalán az ávós őrséghez tartoztál???Lehet hogy élessel is lőttél a foglyokra??

Névtelen írta...

5:51-nek te hülyének nézel itt mindenkit? Nem tudod,hogy azok leszármazottait akiket Recsken nyaraltattak nemigen vettek fel sehová a felsőoktatásba mert a nevük mellé nem bigyeszthették oda,hogy:F.Azaz fizikai munkás ősökkel rendelkezik?Ha érdekel a téma olvasd el Faludy könyvét erről ,roppant érdekes.Lehet,hogy szerinted az egy szanatórium volt de ez nem így van.Engem koromnál fogva nem vihettek el Recskre meg egyéb kies helyekre,de a felmenőimet sem hagyták itt élni a nyomorult kommunisták,így én mégis tudtam egyetemre járni.És sokan mások is csak így járhattak.Azt meg ne kívánd,hogy olyan helyzet alakuljon ki ahol mi lehetnénk szabadságharcosok...Mécs Imicit érdekes módon békén hagyták,sőt...Budaházyt meg ne vedd a szádra mert a bokájáig sem érsz fel.

Névtelen írta...

Fradi meccsre is jártunk meg egyetemre is,okosak is vagyunk meg szépek is.Te meg vigyázz nehogy pofán vágjon egy Fradista labda.

Névtelen írta...

Kuncze a szabaság védelmezője? Metész tüntetés!Pongrácz Gergely bilincsbe veretése, magyar zászló megtapostatása. Ennek is minden ráfért a pofájára. Kis humorzsák. Saját képviselőtársa kifigurázása nártiriuzoás 2oo6. okt. veretése a magyaroknak. TETŰ.

Zeki írta...

11:14-nek

A teljes lista pl. itt:
http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=31015

Névtelen írta...

kuncze: gabcinknak oly vastag a bőr az ő pofáján,hogy ahhoz képest a csizmatalpa szattyánbőr.A megélhetési bünözés kiagyalója!!Megérdemelné,hogy úgy seggbe rúgják, zúgva szálljon mint a győzelmi zászló!!

Névtelen írta...

Pongrátz Gergely... így bunkócska (ha már a "hősötök" nevét se tudod leírni). A leggyorsabb lábú szabadságharcos egészen a világ végéig futott november után, olyan hős volt... De már nov. 6 -án be volt jegyezve Treuskirchenben, a lágerban, a társai 3/4 része meg a Corvin-közben halt meg vagy kivégezték őket. Mikor hazajött, akkor a férfi-forma(?) csak sírt, amerre járt - nem emlékeztek rá? Pont olyan fél-cigány volt mint a Wittner Mari.

Névtelen írta...

Te bunkócskázó likudhivő!nagyon tudod,hogy Pongrátz Gergely hová futott.Biztos ott futottál mellete!Nem lehet mindenki tetürágó gányó mint te!Treukirchenben a te neved is be van jegyezve,mert megloptad a társaidat.Ennyit a te félcigányozásodról.Ismerlek.

Névtelen írta...

Vajon te meddig futottál volna te barom?A tefajtád miatt kellett futnia innen egy párszázezer magyarnak.Legnagyobb sajnálatodra nem öltek meg minden szabadságharcost és azzal egyetértőt,azt segítőt.Ti innen mindekit aki nem szolgálta a névsorban említett bolsikat elakartatok üldözni,ezért problémás Pongrátz visszajövetele-ugye?Jobb lett volna,ha úgy jár mint Wass Albert vagy -elkeseredésében -úgy tesz mint Márai Sándor nemde?Így szertnétek.Wittner Máriával mi bajod?Ha félcigány akkor az .Nem ti vagytok a szegény agyonművelt ,számkivetett,üldözött cigányság védelmezői?/Wittner Máriát nem veszem egy kalap alá az mlített cigókkal/.

Névtelen írta...

Ezeknek a gyilkosfattyaknak egyáltalán ,hogy van merszük még mukkanni is azok után,hogy az apjuk képe ott díszeleg a gyilkosok falán?

Névtelen írta...

23.10 -hez ,neked ki a hősöd?Kádár?

Névtelen írta...

A 23.10: még nem tudja eldönteni:Csermanek Jani a fiumei zabi,Kretzinger apja útán,Kádár müvésznevén.Bizony nem könnyü a választás!

Névtelen írta...

Jászi Oszkár 1905 be komolyan se vette, mondván a kommunizmus halálra ítélt eszme!lehetett vitatni, hazudni, igazát jászinak sikerült bizonyítani! lényeglátó

Névtelen írta...

Akkor Balzac jobban rálátott a dolgokra ,mert a Falusi plebános,c. kisregényében hosszan ecseteli a kommunista eszme iszonyú veszélyeit.

Névtelen írta...

Ebben az országban már Kádár idején sem volt kommunizmus, mint ahogy most sincs demokrácia...
Veletek az a legfőbb gond, hogy a politikát, a kulturális életet is úgy kezelitek, mintha a Fradi-stadionban lennétek. - A sok műveletlen, neveletlen tahóra ugyan lehet alapozni egy fociklub vagy stadion szurkolócsapatát, de társadalmi kérdéseket lehetetlen megoldani. Figyeljétek csak a Jobbik kínlódását a parlamentben: képtelenek rájönni arra, hogy mit is kellene tenni egy minipártnak az Országgyűlésben ahhoz, hogy valami értelmes dolgot csináljanak. Nem egy úgy beszél, szónokol ott is, mintha tüntetésen lenne.

Névtelen írta...

elöző:én csak a te kinlódásod láttom,ahgy az összezsugorodott agyadat ellepi a jaffanarancs szinű köd!!!!a neveletlen tahózásod,egy dolgot azért elárúl:a müveltségeddel nevelésseddel te se nagyon vághatsz fel!!!!!

Névtelen írta...

Jó hogy kínlódnak.A születés nem egyszerű dolog.Biztosan követnek el hibákat.De sokak reményei szerint majd belejönnek a "politizálásba"Az érthető,hogy kik és miért szeretnék még minibbnek látni őket.A Jobbik hátterének zöme nem a műveletlen emberek tömege épp ellenkezőleg,sok fiatal egyetemista,értelmiségi szavazott rájuk.
11:21!Gondolj csak -példaképpen-a Lazio szurkolóira,akik aztán pont nem a bunkóságukról híresek de radikálisak.A radikalizmus nem egyenlő a butasággal.Tirolban sem az ostoba birkák nyerik a választásokat,pláne nem Dél-Tirolban.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló