Széllel szemben

Gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy a választások utáni időszak egyik legfontosabb kérdése, az elmúlt hét évben elkövetett gaztettek felderítése és nyilvánosságra hozása lesz. Nem maradhatnak el a felelősségre vonások, hiszen az, hogy az ország ilyen gazdasági és morális mélységbe zuhant, nem maradhat következmények nélkül.

A számonkérés kérdése szerencsére, ma már nemcsak a radikálisok köreiben fogalmazódik meg, hanem a társadalom szélesebb rétegeiben is. Természetesen nem koncepciós perekre, nem ártatlan emberek meghurcolására van szükség. Nem olyanokra amilyeneket ma velünk csinálnak, hanem jogszerű mindenre kiterjedő vizsgálatokra. Még egyszer nem lehet azt megengedni, hogy a szándékosan meghozott, tudatosan nem az ország érdekeit szem előtt tartó döntéseket egyszerű politikai hibának feltüntetve, ismét elmaradjon a bűnösök megnevezése.

A kérdésben a társadalmi nyomás egyértelműen érezhető. Az emberek úgy látják, hogy azért jutott ide az ország, mert politikai rendszerré vált a lopás. A közhangulat ilyetén alakulásával OV-ék is tisztában vannak, ezért aztán kezdetben ment is a nagy ígérgetés, hogy majd mindent kiderítenek, hogy majd minden bűnös kézre kerül. Azonban mára már úgy tűnik, hogy mégsem akarják annyira mutogatni a számonkéréses kártyát. Talán rájöttek arra, hogy a maguk szempontjából még akár túl is lőhetnek a célon.

De a laszti már el van dobva, és az ügyben a várakozás egyre nagyobb. Érzékeli ezt a narancsos vezérkar is, és ezért megpróbál még időben a dolgok elébe menni. A minap Pokorni Zoltán nyilatkozott ez ügyben, aki máris kezdte lehűteni a kedélyeket.

Elképzelhető, hogy az emberek többsége által támasztott jelentős várakozásokhoz képest az eredmények szerényebbek lesznek (...), de mégis fontos. Nem is elsősorban azért, hogy a sok elherdált milliárdot vissza lehessen majd szedni, hanem a jövőnk miatt – mondta a narancsos alelnök.

Tipikus fideszes hozzáállás. Lesz majd valami kis konc, majd egy-két ötödvonalbeli szerencsétlent meghurcolnak, amit tudnak mutogatni, de az igazi ügyekre sosem derül fény. Jól látszik, hogy a narancsosok sem akarják, hogy kiderüljenek az igazi nagypénz eltüntetős ügyek, hisz nekik sem érdekük nyilvánosságra hozni, hogy mik is a kormányoktól független pénzlenyúlási technikák. Arról már nem is beszélve, hogy a 70-30-as osztási elv miatt a szálak eleve hozzájuk is elvezetnének. Ezért aztán az sem lehet véletlen, hogy Pokorni nem nagyon ragaszkodik a lenyúlt milliárdok visszaszerzéséhez sem.

Innentől értékelődik fel a Jobbik szerepe, és persze innentől lesz óriási felelősség is rajtuk. Mivel nagyon senki nem akar a szavakon kívül, ténylegesen is tenni az ügyben, ezért nekik lesz a feladatuk, hogy megtalálják a jogi útját annak, miként lehet felelősségre vonni az elvtársakat. Hogy az ügyeket ne lehessen elkenni, hogy ne legyen akadálya majd annak sem, hogy a volt miniszterek is a bíróság elé álljanak.

Nem lesz egyszerű a dolog, hisz nem egy esetben az új győztesek is jócskán sárosak, és a háttérben lévő összefonódások miatt, egyes ügyek felderítése nem lesz majd az új kormányzóknak sem kívánatos. De muszáj lesz ezt végigcsinálni, mert másképp nem nagyon lesz majd tovább.

Ez lesz az egyik dolog, amin majd áll vagy bukik a Jobbik további sorsa. Ebben nem lehet alkut kötni, mert ahhoz, hogy egy új úton el lehessen elindulni végre, mind politikailag, mind jogilag le kell zárni az elmúlt időszakot.

3 kommentek:

Névtelen írta...

Bármilyen politikai hatalom jön elszámoltatásra nem valószinü, hogy sorkerül korrúpt az egyész banda és hazug zsidók kivétel sajnos nincs csak a riválisok lesznek látványosan felálldozva és kész!!!

Névtelen írta...

Szemétláda zsidó banda rohadék hazug senkiházi jött-mentek, a világon mindenki utálja őket vajon ez véletlen?? SZEBB JÖVŐT!!

Névtelen írta...

Elszamoltatas csak akkor lesz,ha a penzugyek ismet a Magyar Nemzet "kezebe"-felugyelete ala-kerulnek.Addig meg lehet "szajat tepni" es a magyar embernek ehen halni.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló