Félmeztelen feminista tüntetések az izraeli nagykövetségek előtt…


Tegnap este feszült figyelemmel kísértem a honi tévécsatornák esti hírműsorait, várva azt a tudósítást, melyben a világ nagyon demokratikus országainak izraeli nagykövetsége előtti liberális-feminista villámtűntetés képeit mutatják. De nem volt erről szó egyik csatornán sem. Aztán elkezdtem böngészni a neten a hírportálokat, hátha azokon találok valamit. De ott sem volt semmi, se a honi, se a külföldi oldalakon. Se egy félmeztelen aktivista, se egy menórához önmagát odaláncoló felvilágosult, de még egy nyamvadt Gurmai Zita közlemény sem.

Nem értettem a kérdést.

E tekintetben súlyos csend honolt mindenütt.

Aztán hirtelen eszembe jutott a legutóbbi vatikáni akció, amikor is karácsonykor, miután a pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a híres Urbi et Orbi áldást, a Femen nevű szervezet egyik tagja hirtelen levette a pólóját, majd átugrotta a téren felállított jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját, miközben keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az akció után a szervezet szóvivője közölte, hogy eddig és ezután is megragadnak majd minden alkalmat a katolikus egyház támadására, mivel azt „maradinak tartják a nők jogait illetően”.


Érdekes, hogy a jogok és a maradiság kérdése mindig csak akkor jön elő, ha a zsidón kívül más vallásokat kell gyalázni. Akkor mindig van ok a hőbörgésre, a cirkuszra, akkor mindig súlyos aggályok merülnek fel az ilyen-olyan jogokkal kapcsolatban. És még érdekesebb, hogy ugyanez a helyzet a liberális nézetek és az összes többi értékrend esetében is.

Így aztán most egy percig nem volt problémás, hogy a Hamevaszer című izraeli ultraortodox újság kiretusálta a politikusok vasárnapi párizsi menetéről készült fotóról a nőket, többek közt Angela Merkel német kancellárt.

A lap egészen megdöbbentő módját választotta a műveletnek, ugyanis a nők helyére levegőből előkapott férfiakat tett, vagy összehúzta a résztvevőket, ami miatt közelebbi ránézésre fura szellemlények kerültek a fotóra. Ha valaki jobban megnézi az újság címlapját, akkor könnyen észrevehető, hogy homályba vész annak a férfinek az arca, aki előtt eredetileg Angela Merkel állt. De eltűnt a tömegből Anne Hidalgo, Párizs polgármestere és Simonetta Sommarugát, Svájc elnöke is. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét is törölték a menetből, de a kezét tévedésből rajtafelejtették a képen.

[nagyításért katt a fotóra]


Az újság felelős kiadója a kneszetben ülő Méir Porús, a Jahadút Hatora nevű askenázi ultraortodox párt képviselője, aki nem gondolja, hogy bármi probléma is lenne a történtekkel. Ez a hozzáállás arrafelé teljesen magától értetődő, mondhatni progresszív, előremutató, haladó szellemiségű. A lap egyébként a női nevek kinyomtatásától is tartózkodik, és csak a családnevüket közlik például a női parlamenti képviselőknek is. De mint mondottam ez a világ feministáinak nem okoz problémát. Az izraeli történtek esetében fel sem merül, hogy azt „maradinak tartják a nők jogait illetően”.

Mert ami Izraelben történik, az demokratikus. Amit zsidók csinálnak, légyen az bármi, az felvilágosult és progresszív. És kész.

Így megy ez.

1 kommentek:

N Juci írta...

Azt mondja a szomszéd:hallottam a TV-ben hogy ez a piszok kormány mit csinált már megint .Mondom én: az ellenzék sem volt különb, mikor kormányon volt. De erről a büntényről még fényképet is mutattak, mondja.Annál biztosabb, hogy manipulálni.akatak minket, mondom.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló