DP üzent Ferencnek


Amikor  először  hallottam  a  hírt,  hirtelen  azt  gondoltam,  hogy  biztosan  valami médiagegről  van  szó, aztán utánanéztem, de nem az. Dániel Péter valóban üzent Ferencnek a múlt héten Izraelből:

„A hívők fanatikus, hisztérikus megszállottsága és a vezető folyamatos istenítése miatt javaslom, hogy a DK párt helyett egyházként legyen inkább bejegyezve. Hiszen már úgyis szélsőséges szektaként működik egy ideje. Gréczy lehetne a főpap, Feri pedig maradhatna szimplán messiás. Ezzel ráadásul végleg megoldódna az MSZP-vel történő vagy nem történő vagy félig-meddig történő együttműködés kérdése is.”

[nagyításért katt a fotóra]


Sic transit gloria mundi – mondhatnánk a történetre.

DP megvárta még az önkormányzati választások eredményét és az azt követő balliberált összeomlást, majd mint az új megvilágosodott, jó nagyot rúgott korábbi, eleddig istenített bálványába. Aztán néhány nap múlva, valószínűleg egy újabb megvilágosodás hatására, a fenti kis írás lekerült az igazságszolgáltatás elől Izraelbe menekült súlyosan demokrata FB-oldaláról, mivel talán DP is rájött, hogy akarva-akaratlanul is, mekkora igazságot ütögetett le a klaviatúrán.

Az udvari bolondok néha valóban fején találják a szöget.

4 kommentek:

göre gábor írta...

Petőfi jóslata nagyon "bejött"! "Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!" Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Ma már tudjuk, hogy Toldi, maga Arany, az elnyomott, kis létbe kényszeríttet, ámde hatalmas erejű hős, maga a nép!
"Mert olyan a nép, mint India hatalmas elefántja. Erős, félelmetes, nagy, de mozdulatlan és szelíd. Óriási munkát végez nagy erejével és egy gyermeknek is engedelmeskedik, ha az szertettel bánik vele és életét nem vonja meg tőle. De jaj, ha életét megvonják, jaj annak a vezetőnek, aki rosszul bánik vele, sokáig tűr, de kitörő dühében vállának egy rándulásától recsegve dől össze az egész cifra alkotmány, amelyet hátára építettek. Addig kell ápolni a ragaszkodását, amíg örömmel ragaszkodik: Azt megtartani nem lehet mással, mint szeretettel, a jogos igények kielégítésével." (Feszty Árpád!" Amúgy Jókai veje Az ő mondataira is figyelni kéne!)
Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az "alkotókként” irodalmat csinálók uralkodnak a politikában!

göre gábor írta...

"A világ az izmos butáké! Ady! Öreg, gyengén látó embereknek direkt udvarias, szemtornáztató baromságotok!

Karina írta...

Nemhogy meghívná Fletót, a haverjaival együtt egy hosszu kinti üdülésre!

béci írta...

Kedves Karina. Ez egy óriási ötlet.de ne csak a Paprikajancsit és bandáját hívja meg egy nagyon hosszú kinti nyaralásra, hanem az összes műmagyar, metélt, fideszes vezetőt is. Akkor lesz itt a Kánaán!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló