Politikai éleslátás


Vannak olyan helyzetek, vannak olyan alkalmak, amikor egy-egy mondathoz, egy-egy gondolathoz nem kell túl sok kommentárt fűzni, mivel már maga a történet önmagában elmond mindent. Ilyen Mesterházy Attila múlt hét közepén, az ATV-n elhangzott megnyilatkozása is, ami igazán nagy politikai helyzetfelismerésről és igazán nagy közéleti éleslátásról tanúskodik.


Mint az gondolom mindenki számára ismert, szombaton, a máshol szavazók voksainak az összeszámolása után végérvényesen eldőlt, hogy a narancsosok ismét kétharmados többséget szereztek az országgyűlésben.

A 106 egyéni körzetből 96-ban ők, míg 10 körzetben a baloldali összeomlás szerezte meg a választók bizalmát. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez mennyire tudható be az új választási törvénynek, mennyire a fideszre szavazó cigányok mozgósításának, és mennyire még egy sor másik tényezőnek, de ettől ez még a lényegen mit sem változtat. Az OV vezette csoportosulás tönkreverte a balliberált gyülekezetet úgy az egyéni, mint a listás szavazás során. A választáson résztvevők döntő többsége vitathatatlanul a jelenlegi kormánypártokra és ezzel együtt a folytatásra szavazott.

Az eredmények után természetesen mindenki a maga szemszögéből értékelte a történteket, de azt nagyon senki sem vitatta, hogy a voksolás egészen egyértelmű erőviszonyokat teremtett mind a politikai, mind a közéleti színtéren. De aztán jött Mesterházy Attila és újraértelmezte a helyzetet: „Szerintem volt kormányváltó hangulat, vagy van kormányváltó hangulat, csak az, amiről korábban is beszéltünk, hogy az apátia, meg a közöny ez a legnagyobb ellenfele a kormányváltó erőknek.”

106 vs. 10

45,04 % vs. 25,67 %

És mindehhez társul még egy 61,24 százalékos részvételi arány, ami finoman szólva sem azt jelzi, hogy az emberek tömegesen akarták volna megbuktatni a kormányt.

De mindezek az apróságok, konkrétan a tények nem nagyon zavarják az elvtársak első emberét. Ő csak mantrázza megingathatatlanul a jól betanult szöveget: kormányváltó hangulat, ignorálandó radikálisok.

Remélhetőleg május 25-én este, az EP-választás eredményének kihirdetésekor már muszáj lesz valami újat kitalálnia, amikor a képernyőkön majd azt olvassa, hogy a nagyszerű emeszpé már csak a harmadik legerősebb tényező Magyarországon.

3 kommentek:

Névtelen írta...

Hát, kecskeházi mesterhází attila ön nagyön téved. Lehet, hogy kormányváltó hangulat van/volt, de ezt nem a szocionisták nyernék meg! Mocskokat nem engedünk a "kormányrúdhoz"...

Barrabban írta...

Ahogy Székely Éva mondta: "Sírni csak a győztesnek szabad!"
Sajnos a választás bebizonyította számomra, hogy az irracionalitás győzedelmeskedett, s ezzel legyőzte magát a kormányzó pártot is. Alapvetően a bal-nak mondott oldal szétbomlasztotta önmagát, a radikálisnak mondott jobb pedig valójában oly puhácska, ami éppen megfelelően kényelmessé teszi számára a parlamenti fikasarkot.
Olyan sok elemzés szólt már erről az egész kacifántos magyar helyzetről, hogy már az sem igaz, amit kérdeznek. Beköszöntenek az orwelli állapotok, amikor a
„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”
jelmondatok gyilkos igazságokká válnak. A kritika meghal, s magával rántja a maradék demokratikus erőt is. Az irónia pedig a legveszedelmesebb pokolgépnek minősül.
S hogy kié az "érdem"? Azoké, akik között ott vagyok/voltam jómagam is, a "rendszerváltásnak" hazudott történelmi fordulópont szavazóképes magyar értelmiségi rétege, akik ahelyett, hogy a másod és harmadgenerációs elvtársakat p*csán rúgták volna be/visszaszavazták őket és gyermekeiket a hatalomba. Most is ott vannak és senki ne gondolja, hogy ezek után egy arasznyit is engednek visszacsusszanni a "felsőbbrendű" hatalmukból. "Elk*tuk"? Hogy kérdéssé avanzsáljam ezt az elcsépeltet, s egyben válaszoljak is rá: el. S nem a bal-nép, vagy a jobb-nép tette, hanem hogy egy másik, egy sokkal szebb jelzőt mondjak: a Magyar.

Anna írta...

Apátia? Közöny? Mellettem egy DK-nak "dolgozó hölgy" kétóránként küldte SMS-ben a jelentést, majd délután rajokban jöttek a szavazók. A boritékok felbontása után derült ki, hogy egy régi vörös rókára tették le voksukat. A "hölgy" is akkor fedte fel magát. Ennyit a közönyről.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló