Mentálisan megterhelve


Annyira megterhelte a szobor-ügy a lelkét, hogy lemondott.

A Guszti.

Nem bírta tovább.

Mármint mentálisan.


„A döntés szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművével és a körülötte kialakult anomáliákkal. Az igazgató úr azzal indokolta a távozását, hogy nem akarja folytatni közéleti munkáját, mert az mentálisan rendkívül megterheli. Zoltai Gusztáv lemondása nagyon erős jelzés. Zoltai 79 éves, holokauszttúlélő, így érthető az érzékenysége az emlékmű ügyében.” – adott tájékoztatást a történtekről Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

Igen. Zoltai tegnapelőtti lemondása valóban „nagyon erős jelzés”. A kérdés már csak az, hogy a történet mit is jelez igazából?

Mert azért azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a sok évtizednyi folyamatos kamurettegés, a kitartó sz@rdobálás, a sakálkórus állhatatos vezénylése és a Hunvald-féle hogyhivjákolások után, Zoltai éppen most fáradt bele a nagy küzdelembe. Ráadásul pont a szobor-ügybe, ami úgy kellett már nekik, mint egy falat kenyér, hogy látszólag komoly indok mellett tovább folytatódhasson az ajvékolás.

Ma már tudható, hogy nincs is így. Zoltai lemondása mögött minden bizonnyal pénz van. Egészen pontosan olyan pénz, ami hogy, hogy nem, de valahogy elhogyhívjákolódott.

A Mazsihisz tavaly nyáron megválasztott vezetőségének kezdeményezésére, több hónapja folyik a hitközség átvilágítása. A hírek szerint mára olyan dolgok derültek ki, amik azt valószínűsítik, hogy a korábbi vezetés jelentős összegeket fizetett ki fiktív módon, magyarul tüntetett el a szövetség kasszájából. Arról már nem is beszélve, hogy Heisler korábbi elnöksége idején már téma volt számos ügy, amely feszültség tárgyát képezte a hitközség vezetésén belül. Heisler akkoriban távozásra szólította fel Zoltait, aki válaszképpen anno megpuccsolta Heislert. Aztán tavaly megint előjött a korábbi elnök és immár szélesebb támogatói körrel a háta mögött visszaszerezte a hatalmat. Most pedig úgy látszik eljött az idő a végső leszámolásra.

Nagyjából így áll, vagy állhat össze a kép.

Sima zsidó belharcról van szó, melyben egymást tépik szét a felvilágosultak, miközben az egészet úgy akarják bemutatni, hogy szegény Guszti bácsi nem bírja feldolgozni a Szabadság téri szobor okozta sokkot. A sok budapesti idióta meg elhiszi az egészet és most már napok óta csinálja a cirkuszt a téren felállított munkaterület körül.

Agymosók és agymosottak. A magyar balliberált oldal, 2014.

7 kommentek:

Németi Juci írta...

Lehet, hogy a szobor felállítás viselte meg az idegeit, de az is lehet, hogy valamilyen " csintalanságot" követett el a házi kasszával !.A kollégák a " pézügyeket" viszont nagyon komolyan vették! Ezért lett beteg!

Névtelen írta...

Nekem nagyon tetszik a szobor,legalább is amit a képen láttam.Egyébként ha a Fidesz nagyon akarná, egyszerüen megváltoztatná, az emlékmü cimét és akkor nem lehetne már kifogásuk! Például: "Emlékmü a II. Világháborúban elesett katonák, a lebombázott magyar lakoság, és az elhurcoltak emlékére." és a szöveg alá vésnék a megszállás dátumát . Ők, ugyanis mindig magyar zsidók deportálásáról beszélnek. Magyar?.Akkor így benne lenne a képben mindenki, nem lehetne az emlékmü ellen tüntetni! Kérdés, hogy a Fidesz mit akar? Cirkuszt, vagy komoly a szándékuk? Mert ami jelenleg van, az csak habverés!

Anna írta...

A vén róka inkább alijázott volna vagy 25 éve, nem pedig azt is pénzért árulta volna.

NaSa_Hu írta...

Annyit kellene elfogadtatni, hogy a szobor nem a Zsidóország Német birodalom általi megszállásnak emlékművét építik, hanem Magyarországról van szó.

Gondor4 írta...

Zoltai ,születettZucker Gerzson -azért változtatnak nevet a zsidók ,mert akkor bűneik eltűnnek-a Mazsök elnöke.Egy időben a Zsidó Világkongresszus magyarországi elnöke.Az Európai Zsidó Kongresszus Végrehajtó Bizottságának a tagja.LandeszmannGyörgy főrabbi mellett ő volt a másik ,aki gúnyolódott a magyar kultúrán.Szó szerint idézem;"A magyar kultúrából való zsidó értékkivonás esetében csak a bőgatya,és a fütyülős barack maradna."Ezt mondta a hős munkásőr.Merthogy az is volt ám.Idézetre visszatérve ,a cionista zsidóság nélkül nem lenne profi maffia hatalom Magyarországon!Ezt bizonyítja,hogy az '56-os szellemiség ápolásáért! megkapta 2006-ban az '56-os Szövetség Pro Fidelia érdemrendjét..arcul ütésként a magyar népet.Ekkor ezt mondta;"Nem érzem összeférhetetlennek a munkásőr-és párttag múltammal a kitüntetést"..Igen,Akik adták neki,azok se,.

tomanicza.csaba írta...

A Mazsihisz és a mögötte álló erők,szándékosan gerjesztik a vitát, azt a nótát fújják amit mindíg: Minden Magyar fasiszta rasszista,antiszemita. stb. -Ez az emlékmű téma is egy lehetőség,hogy azokba rúgjanak bele megint,akiktől a pénzt kapják és keresik nekik már hosszú évtizedek óta.

tomanicza.csaba@gmail.com írta...

Ezek az emberek,egyfolytában a kollektív bűnösség bélyegét akarják rányomni a nemzetre,véleményem szerint.-A végtelenül cinikus és undorító az benne,hogy ők is e-nemzet részei,tehát csak kizárólag arra játszanak,hogy az Adó forintokból pénzeljék őket a háború óta.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló