Szanyi Tibi tegnap megint megnyerte a 400 vegyest


Szanyi Tibi tegnap megint megnyerte a 400 vegyest, majd ennek hatására egy remekbe szabott facebook-bejegyzéssel örvendeztette meg a nagyérdeműt. A magvas gondolatok apropóját a 60 évvel ezelőtti londoni diadal adta, amiről az elvtársak ostobájának ez jutott eszébe:

Rákosi Mátyás hathárma nyilván szebb, mint Orbán Viktor nyolcegyje. A kommunisták jobban teljesítettek! ;-)

Szép volt, Tibor!

Ezért már megérte klaviatúrát ragadni.


Az, hogy Szanyi elvtárs szavaiból süt a surmóság, még hagyján, mondhatni megszoktuk, de az már konkrétan röhejes, hogy a nagy baloldali gondolkodó, a felvilágosultak EU-listavezetője nincs tisztában a Párt történelmével. Rákosinak ugyanis Szanyi állításával szemben, nincs köze a sugallt módon a londoni hatháromhoz.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után Rákosi pozíciója meggyengült. Júniusban egy küldöttség élén Moszkvába rendelték, ahol a szovjet vezetők súlyos bírálatban részesítették, majd a közölték a többi elvtárssal, hogy innentől olyan miniszterelnök kell, aki nem zsidó. A moszkvai döntés következtében Rákosi július elején lemondott és átadta a hatalmat Nagy Imrének. Ebből adódóan a londoni győzelem idején, ’53 novemberében nem Rákosi volt az, aki politikai értelemben learathatta, vagy learatta a babérokat, hanem Nagy Imre.

Arról már nem is beszélve, hogy az Aranycsapat tagjai a tudásukat nem is a kommunista érában szerezték, hisz a csapat tagjai jellemzően az 1920-as évek közepén születtek, azaz bőven a Horthy-korszak idején váltak olyan kiváló sportolókká, ami elvezetett a londoni diadalig.

De ezek az apróságok Szanyi elvtársat egyátalán nem zavarják, legfőképp azért nem, mert ezekről valószínűleg fogalma sincsen. Gondolkodni, meg utánanézni a dolgoknak pedig macerás, meg hát végülis minek.

Lényeg, hogy „a kommunisták jobban teljesítettek!”

Tibi, neked nem telik valami rendes piára?

4 kommentek:

Névtelen írta...

Ezek irányították ezt az országot 8 -éven át?

Névtelen írta...

#[ gabeebee ],

Ahol lehet bemásolom írásaid.Sokszor kivágtak már miatta innen-onnan.De nem adom fel.Jók a cikkeid.Néha kissé elfogultak,de igazából nacioanista minden írásod.Csak így tovább.Kell ez.,szükség van rá.

Névtelen senki írta...

Kedves Névtelen!
Ebben nagy tévedés van:"igazából nacioanista minden írásod."
Nem nacionalista, hanem patrióta.
Vigyázzunk az idegen szavak használatával!
Egyébként én speciel imádom Szanyi kapitányt! Van olyan fasza csávó, mint Piálffy István!
Szegény Öcsi, foroghat a sírjában, még a végén kiderül, hogy nem Dél - Amerikában, hanem Szibériában maradtak kint!

Petya írta...

Névtelen, nov. 28, 11:46:
- Nem. Ugyanazok, akik ma. Akik kezében a póráz.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló