Nem azért álltunk politikusnak, mert autófényezőnek szar már lenni…


„Jól alszik, Viktor? – kérdezem én. Jól alszik? Jól alszik, amikor százezrek magától félnek, és rohadt rendszerétől? Jól alszik? S mondja: csak a szotyolát köpködi rohadt módon a stadionban, vagy köp a nemzetére is?” – üvöltötte teátrálisan a mikrofonba Ferenc vasárnap délután, pártja Nagy Imre házánál tartott rendezvényén, majd így folytatta: „Mi azt gondoljuk, hogy ez a mi országunk, ti meg mind rohadékok vagytok… és nem kell nekünk ehhez megváltó, meg nem kell nekünk ehhez senki, aki ezt elmondja a Demokratikus koalíció sok hívének. Mert Őszöd óta a Demokratikus Koalícióban hívők sokasága tudja, hogy az igazság, a tisztesség az a mi oldalunkon áll.”


Hogy Viktor jól alszik-e, vagy sem, azt nem tudom, de hogy igaza volt akkor, amikor nem záratta be ezt az idiótát, abban egyre inkább biztos vagyok. És ez igaz még akkor is, ha mindannyian tudjuk: egy normális országban ennek az embernek már évek óta börtönben kéne rohadnia. De ettől függetlenül, akárhogy is nézzük, Gyurcsány politikailag egy főnyeremény. Egy kiapadhatatlan forrás, aki mindig képes egybeolvasztani, aki minden megszólalásával képes egy tömegbe terelni a jobboldali szavazókat.



[rövid összefoglaló]


Az hogy Gyurcsány egy pojáca, az az agyhalott híveit leszámítva gondolom senki előtt nem titok, meg az sem, hogy valószínűleg soha sem lesz esélye arra, hogy visszakerüljön a tényleges hatalomba. De akkor meg mi hajthatja? Miért éri meg neki nap, mint nap hülyét csinálni magából? Miért éri meg néhány ezer szavazatért minden rendezvényen, minden megnyilvánulásában fullba' nyomni a kretént?



[a teljes beszéd]


„Ez a drága haza, ez az átkozott, ez a kurva ország ér-e annyit? Ér, mert szeretem, ér, mert belehalok és megdöglök érte. Ér, mert az enyém és a tiétek. Ér, mert semmi más nem ér annyit. Mert nem adjuk el, mert nem azért álltunk politikusnak, mert autófényezőnek szar már lenni…” – mondja Ferenc, a huszadrangú Latinovics-imitátor az aprócska színpadon.

Nekünk pedig, akik nézzük ezt a szánalmas, tragikomikus előadást, egy gondolat motoszkál mindinkább a fejünkben: Ez az ember volt nem is oly rég még Magyarország miniszterelnöke.

És ebben az egész történetben talán ez a legdöbbenetesebb.

6 kommentek:

Névtelen írta...

Mit szól ehhez Vágó István, aki nagy híve Gyurcsánynak?

Anna írta...

Tényleg döbbenetes, hogy ő volt nemrég Magyarország miniszterelnöke. És még döbbenetesebb, hogy hagyták azzá lenni... Azt kellett, kellene vele csinálni, amit ő a politikai vagy annak hitt ellenfeleivel...

kistutyi írta...

"Mert nem adjuk el."stb... De nem ám,mert már régen eladtátok. Nem csak tolvajok, hazug pojácák is vagytok!

Gondor4 írta...

Azért döbbenetesebb volt számomra a pufajkás Horn,aki belelövetett a tömegbe 1956-ban.Aki önként ment ávósnak.Aki ismerte a Széna-téren történteket,ahol sebesült és halott több száz emberen hajtottak át a szovjet tankok,akikkel ez a fél analfabéta lepaktált.Gyurcsány,..hab a szocion tortán.Hogy miért teszi magát majomnak?Hallottuk.Övék ez a kurva ország.Nyolc éven át ütöttek,vertek,éheztettek,írtottak ezerrel,és ez a szemét magyar még mindíg nem döglött ki!Mikor a gazdának már ég a szőrös talpa,és Ő,meg a libatolvaj haver nem tudja elvégezni ezt a semmi munkát!Pedig már sinen voltak!Majdnem sikerült!Együtt a zsidesszel!A GAZDA nem tréfál,nem ám.Izraelben a hadsereg rabbinátusa által kiadott és terjesztett "A Mezuza törvényei"című könyv,amely kifejti,hogy az Izraelben élő nem zsidóknak nincsenek azonos jogaik a zsidókkal,mert az a Tóra elveivel vannak ellentétben.Az ölés népe Gyurcsányt és a libatolvajt sem fogja kímélni,a saját fajtáját sem kíméli,lásd;Palesztína.Ez nem az őrület jele a bolondon,hanem a félelemé.Ő pedig csak tudja,hogy micsoda gonosz és perverz kínzásokat tud a Gazda...

Névtelen írta...

Csak én látom úgy szépen meghízott a feje szegénynek.

Névtelen írta...

Egy élmény volt hallgatni!Ez az ember volt az ország élén ,én a helyében még az országból is elmenekültem volna ! Gyönyörűen lejáratta magát,mit akar ez evvel a stílussal ? Undorító!!!!!!!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló