Estve jött a parancsolat violaszín pecsét alatt


Eddig is tudván tudtuk a szándékukat, de kedden végképp kibújt a szög a zsákból: a Zsidó Világkongresszus, illetve egyáltalában a zsidók nyíltan követelik a Jobbik betiltását. Nem egyedül a Jobbikét – a görög Arany Hajnallal megtisztelő társaságba kerültünk mi, magyar nemzeti radikálisok, jobbikosok vagy sem. Görög barátaink eredményesek, bátrak, és biztos nem sértődnek meg, ha azt mondom, hogy tökösek. Betiltását követelik még a zsidók a német radikális NPD-nek is, akik szintén nem semmik, hiszen a németek mégiscsak németek ugye...


A Mazsihisz, illetve Feldmájer Péter elnökük nyomban rátett egy lapáttal, és kinyilvánították, hogy indítványokat fognak beterjeszteni a magyar kormánynak ebben a témakörben, sőt azt is „kérni” fogják, hogy például Horthy Miklósról ne lehessen közteret elnevezni. Arról a Horthyról, aki a manőverezéseivel szánt szándékkal több tízezer zsidót húzott ki a deportálásból Budapesten, és a háború utáni időkben nem is vetődött fel a felelősségre vonása a győztesek részéről. Ilyen a zsidó hála.

Na de térjünk csak vissza a pártbetiltogatásokra.

Tudjuk, hogy a Mazsihisz kérése parancs , neki a mostani csicskakormány és szolgaparlament ellentmondani nem fog, főleg most, hogy egészen konkrétan ott áll a Mazsihisz mögött a zsidókohngresszus, friss az élmény. Ha a Mazsihisz tehát valóban meg meri húzni ezt a lépést, akkor bekövetkezik.

A demokráciának is meg kell húzni a korlátait” – hangzott el máris a blőd indoklás, de hát ez nem indoklási kérdés, de nem is jogi, sőt talán már nem is politikai a szó megszokott értelmében. Játékszabályok nélkül, kajakból játszanak, tudjuk.

Abszolút törvényszerűen működő, legutóbb több mint 800 ezer szavazatot kapó, valós és égetően fontos társadalmi igényeket megtestesítő párt betiltása józan ésszel nehezen képzelhető el – de hol van már a józan ész. Próbáljuk meg felmérni, hogy mit hozna magával.

A zsidó logika nagy valószínűséggel az, hogy a Jobbik eltűnésével a Fidesz koalíciós partner nélkül marad a 2014-es választásokon, és így még az esetleges győzelmével sem tudna kormányt alakítani, jöhet Bajnai ügynök a háta mögött a gazdáival, valamint pereputtyával és olyan partnerekkel, mint Mesterházi, Gyurcsány és esetleg valami új zsidócsapatocska, mint ami most az LMP.

Ez az elképzelés tulajdonképpen racionális. Gusztustalan, de logikus.

Nézzük inkább azt, hogy mi történne a nemzeti radikális oldalon.

A Jobbik tagjainak, a holdudvarnak, a szimpatizánsoknak, a Jobbikon kívüli egyéb kisebb nemzeti szervezetek tagjainak azzal kellene szembesülniük, hogy nincs kire szavazni. Nyilván nem szavaznak sem a Fideszre, sem pláne az MSZP-re. Újonnan megalakuló nemzeti párt pedig nem tudna rendesen meggyökeresedni, megszerveződni, sőt nagy valószínűséggel sok ilyen lenne, akik egymással rivalizálva kioltanák egymást, komolytalanságba fulladnának. Tehát sok százezer, alighanem millión felüli szavazó végre felfogná, hogy a nemzeti radikalizmus semmiképpen sem győzhet a „demokratikus választások” elnevezésű bolhacirkusz útján. Jelenleg sem győzhet, sőt már 2010-ben sem győzhetett volna, mert a Hatalom minden elképzelhető és el nem képzelhető eszközzel megakadályozná. De ezt a tényt a Jobbik betiltásával végre mindenki világosan felfogná, és megszabadulna azoktól az illúzióktól, amelyek az utóbbi években megakadályozzák a magyarságot abban, hogy minimum úgy lépjünk fel, mint a görögök, spanyolok, portugálok, olaszok. Nem volna mire várni, nem lenne „na majd 2014-ben”. Élére állna a helyzet.

Másik következmény a Jobbikon és mindenütt a nemzeti radikális oldalon belüli belső személyi átrendeződés lenne. Miután egyértelmű lesz, hogy hagyományos értelemben vett karriert vagy legalább megélhetést biztosító pozíciókat a radikálisok közé beszivárgással nem lehet elérni, a megöltönyösödött (vagy magukat éppenséggel gondosan Bocskaiba csomagoló) csörtetők kihullanának és visszaadnák a különböző szintű belső vezetési helyeket a valóban elszántaknak. Olyanok pedig a mostani merítéshez képest sokkal többen lennének, ráadásul sokkal színvonalasabb emberek, hiszen akár a Fidesz, akár a Maszopszadi (bárhogy is nevezi magát aktuálisan) győz, az ország helyzete tovább fog komiszodni, szélesedni fog a radikalizálódás.

Mindezt persze a zsidók is tudják. Ezeket is végigkalkulálják, amikor eldöntik, hogy tényleg kiadják-e a parancsot a Jobbik betiltására.

Meglátjuk, nekik mi jött ki eredménynek arra, hogy megéri-e számukra.

7 kommentek:

Unknown írta...

Tisztelt szerző! Még viccből se írj le olyan ostobaságot, hogy a Jobbik bármilyen partnere is lehetne a népnyúzó tolvajok közül bárkinek is...A többivel viszont egyetértek.

Unknown írta...

Hát a jó kúrva anyjukat

Névtelen írta...

"...a Jobbik eltűnésével a Fidesz koalíciós partner nélkül marad a 2014-es választásokon..."
Magvas gondolat, azonban a Fidesz előbb lép koalícióra az MSZP-val vagy az Új SzDSz-szel, mint a Jobbikkal.
Izrael gyarmatosító, területhódító politikájának alázatos magyarországi szekértolói,
A Fidesz sem nem nemzeti, sem nem forradalmi, sem nem jobboldali. Egy erőteljesen liberális, ugyanolyan hazaáruló párt, mint az MSZP vagy a DK. Velük lehet inkább egy csapatba számítani.
A "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei" minden betűje igaz.

Névtelen írta...

A Jobbik fent leírt eltűntetésével mi lesz a pőszékkel , rozgonyiakkal, szegediekkel, a többi antiszemita zsidóvezérrel, a 22 évesen parlamentbe családi kapcsolatok révén! kerülő dúrókkal, a novákokkal... stb. stb.?
Ki fogja majd ezeket eltartani?
Hol dolgozik majd Krisztina nővér?
Aggódom!

Gondor4 írta...

Csak remélhetjük,hogy a Jobbik nem válik "Gizi párttá",és nem "remeg meg a térde",mint annak a bizonyos nemzeti címkéket magára aggató,és harminc ezüstért eladta a magyar érdeket,amelyért állítólag oly hazaszeretően harcolt.A Miép szárnyai alól kinőtt Jobbik átvette a radikális hangot,sőt,tagságának jelentős részét is,és nyíltan kiáll a magyarság érdekei mellett,remélhetőleg nem züllik le a lóverseny zsidó világába,és nem lesz belőle szalon párt.Ma külföldi segítséggel fokozatosan intézményesítik hazánkban a magyarellenességet.A Jobbikot nem tudják betiltani.Most már nem.O.V.ehhez kevés már,kilátszik a pata a nadrágból.

Látó írta...

Egy névtelen írta 2013. május 8-án 10:24 órakor: "A Jobbik fent leírt eltűntetésével mi lesz (...) a 22 évesen parlamentbe családi kapcsolatok révén! kerülő dúrókkal, a novákokkal... stb. stb.?"
Már bocsánat: Dúrónak vagy Nováknak milyen családi kapcsola lenne, ami alapján a parlamentbe került volna (- azon kívül persze, hogy házasok)?
Csak kérdezem tőle, de ha nem válaszol, az is válasz...

Névtelen írta...

Horti Miklós utca és szobor helyett Golda Meer Ísac Rabin vagy Dajan tábornok utcák szobrok legyenek hazánkban.Akkor a Mazsihisz elégedettlessz.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló