Rendkívüli hírek az észak-koreai tévében


Tegnap óta nem kétséges, komoly gondban van az észak-koreai vezetés. Összehívták az összes tábornokot, az összes pártembert. Egy csoportjuk megállás nélkül Európa térképét böngészi, egy másik pedig, - a stratégák - a nem várt helyzetet elemzik. Az állami tévé megszakította az adását, hogy azonnal közölhessék a rendkívüli hírt az ország lakosságával: Magyarország figyelmeztette, és egyben felszólította Észak-Koreát, hogy azonnal hagyja abba provokatív cselekedeteit…

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valami vicc, annak jelezném, hogy a lényeget tekintve szó nincs erről. Ez tényleg teljesen komoly. Tegnap a magyar külügyminisztérium az alábbi közleményt juttatta el a nemzetközi hírügynökségekhez:

Magyarország nagyfokú aggodalommal értesült a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által 2013. február 12-én végrehajtott legújabb nukleáris robbantásról.

A kísérleti robbantással Észak-Korea egyértelműen tanúbizonyságát adta felelőtlen magatartásának, amely komoly veszélyt jelent a regionális és nemzetközi békére és biztonságra. (…)

Magyarország újfent felhívja a KNDK-t, tartózkodjon a további provokatív cselekményektől, azonnali hatállyal hagyjon fel katonai célú nukleáris programjával, valamint kezdjen párbeszédet az érintett szereplőkkel a térség biztonsági helyzetének javítása érdekében, ideértve elsősorban a Hatoldalú Tárgyalások újrakezdését. Egyben felszólítjuk a KNDK-t, csatlakozzon a nemzetközi non-proliferációs törekvésekhez és mielőbb írja alá az Átfogó Atomcsend Egyezményt. Magyarország teljes mértékben egyetért Catherine Ashton, az Európai Unió Főképviselője által a mai napon kiadott Nyilatkozattal.

Üdvözöljük, hogy az EU a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a témára és felhívjuk az Uniót, fontolja meg további megszorító intézkedések meghozatalát, amelyek megfoszthatják Észak-Koreát azon képességétől, hogy hasonló akciókat hajtson végre a jövőben.

Külügyminisztérium

Ez már valami.

…az már biztos, hogy Európa. Nyugalom elvtársak, mindjárt megtalálom…


Természetesen nem akarom elbagatellizálni az észak-koreai atomrobbantás jelentőségét, de azért ez a külügyes közlemény milyen már? Ha valaki elolvassa ezt a kiadványt, kitör belőle a nevetés. A koreaiak könnyesre röhögött szemmel talán még most a térképet böngészik, hogy egyátalán megtalálják Magyarországot rajta.

Nincs hadseregünk, a külpolitikai potenciálunk, köszönhetően az elmúlt 20 év hazátlanjainak, egyenlő a nullával, de azért kiadunk egy ilyen szöveget, amiben aggódunk, amiben fenyegetőzünk, és felszólítgatunk a világ másik felén egy országot, hogy miként viselkedjen…

Az, hogy dilettánsok gyülekezete a magyar külügyminisztérium, azt nagyjából eddig is sejtettük, de hogy ekkora idióták legyenek, azért arra szerintem kevesen gondoltunk. Arról már nem is beszélve, hogy Martonyi és csapata a koreaiakat fegyelmezi, miközben a Kárpát-medencében képtelenek, vagy talán nem is akarják megvédeni a magyar érdekeket. Erdélyben zaklatják a székely zászlót felvállalókat, Délvidéken most már szinte napi rendszerességgel vernek magyarokat, Felvidéken terrorizálják a magyar állampolgárságot felvevőket. Azonban ez nem érdekli, nem aggasztja Jánosunkat, neki csak az észak-koreai események miatt vannak álmatlan éjszakái.

Az elszakított terülteken élő magyarok meg kit érdekelnek? Az értük való kiállásért, a magyar érdekek képviseletét nem jár cionista fejsimogatás. Így Martonyi nem is bajlódik ilyenekkel.

A lényeg, hogy Észak-Koreában vegyenek vissza a lendületből. A lényeg, hogy mi is azt bégessük, ami az EU és az USA érdeke. Ez a fontos. A többi le van sz@rva.

6 kommentek:

Névtelen írta...

milyen igazatok van !

Maci írta...

Tényleg mókás ez a megfelelési kényszer, már csak azért is, mert a magyar Külügy nem gondolhatja komolyan, hogy levelüktől Észak-Korea megretten, amikor nem rettennek meg Dél-Koreától, sem az USA-tól, akiknek a katonai potenciálja talán kissé komolyabb, mint a miénk. Az ilyesfajta levelek csak arra jók, hogy összeugorjunk más országokkal, mások érdekében, mivel nekünk sem gyakorlati, sem elméleti hasznunk nem lesz belőle, és itt nem csak a pénzbeli haszonra gondolok.
Sosem tudhatjuk mit hoz a jövő. Lásd Szovjetunió estét. Kivonultak, majd haragban lettünk velük, és most keményen dolgozni kellett azért, hogy újra felvegyük velük a kapcsolatot, ami még mindig a kezdeteknél tart.
Ki tudja, mi lesz holnap? Ma ÉSzak-Korea kommunista állam, és vidéken annyira éheznek az emberek, hogy már állítólag egymást eszik. De lehet, hogy ez megváltozik és talán egy ugyanolyan feltörekvő gazdasági hatalom lesz, mint Kína (ez azért belátható időn belül nem valószínű, de sosem lehet tudni), akivel érdemes üzletelni. Mindenesetre az ilyesmire gondolni kellene, mielőtt felelőtlenül üzengetünk. Arról már nem is beszélve, hogy semmi közünk Észak-Koreához. Valóban a "saját" portánkon kellene előbb rendet tenni, s egy külföldi ország dolgába csak akkor szóljunk bele, ha már feltétlen muszáj, mert lehetséges, hogy idővel ugyanúgy megbánjuk, mint az oroszokkal, vagy az arab országokkal való gazdasági és egyéb kapcsolatok megszakítását, elhidegülését. Az már csak hab a tortán - ahogy Gabeebee is leírta - hogy Észak-Koreában valószínűleg még azt sem tudják, hogy a térképen hol keressenek minket, s ha tudják is, valószínűleg úgy tekintenek ránk, mint a Szovjet Birodalom kiugrott részére, egy légypiszoknyi foltra. Mi is nevetnénk, ha mondjuk a székely zászló, vagy a gazdasági hiánycél ügyében egy ejnye-bejnyéző irka-firkát küldene nekünk a "Togói Köztársaság" Külügyi Hivatala.

Névtelen írta...

Hát azért ne csináljunk úgy, mint ha Észak-Koreát nem kéne leállítani. Haláltáborok és atomprogram, közben több embert visz el az éhezés mint az összes betegség együtt. Messze van tőlünk és leszarhatjuk, de kétlem, hogy a nemzetközi zsidó lobbi vívmánya lenne az Észak-Korea ellenesség.

Névtelen írta...

A lényeg az, hogy magunkra haragítsunk lehetőleg mindenkit, azaz, az egész világ meg akarjon bennünket semmisíteni, azaz, a piszkos munkát a liberók másokkal óhajtják elvégeztetni!!
Semmi más oka nincs, mert nem lehet, mert súlytalanok vagyunk - egyelőre.

Gambit írta...

2013. február 13. 9:01 Névtelen: Ja, bakker, és Martonyi János fogja megfékezni neked Észak-Koreát? Vagy Hende "ha az amerikaiak kivonulnak Afganisztánból, mi utána is maradunk harcolni az utolsó emberig" Csaba? Ne röhögtessük egymást!

Amúgy az egész szitu úgy vicces, ahogy van. Vagyis inkább tragikomikus. Most kezdek csak rájönni, miért is ilyen gyatra a külügy, hiszen minek kellenének oda jó szakemberek, markáns, tapasztalt, minden hájjal megkent diplomaták? Ki hallott már olyat, hogy egy gyarmat önálló külpolitikát folytat...? (Persze, kell a kirakatba pár béna kacsa, a látszat kedvéért, de rájuk csak azért van szükség, hogy a sok hülye elhiggye, még mindig egy szuverén ország állampolgára.)

kistutyi írta...

Már azon is elgondolkodtam hogy amikor "fejletlen" országokban élő gyerekek megsegítésére, tanitattására, gyűjtött pénzeinkből, történetesen egy iskolát építenek, akkor hogy szól a propaganda? Ime itt egy történet. A magyar delegáció egyik tagja az iskola átadása után, az egyik kislurkó iskolai térképét nézegetve megkérdezete: nézzük meg hol van Magyarország, tudod-e? Addig nézegették mig a végén nem találták, de Magyarország helyére ROMÁNIA volt berajzolva. A mit a magyar királyi TV. még ráadásul be is mutatott. Azért azt nem gondolnám, hogy csak a magyarok masszába öntött birkák, mert ha meg nézünk egy amerikai filmet ott nem hogy Magyarországot nem tudják hogy hol van, de Európát is Párizsba gondolják, a müveltebbje esetleg Rómába.A fenti külügyi "közleményről" és a hozzá hasonlókról mindig a "rendszer váltás előtti" tiltakozások jutnak eszembe: "el a kezekkel Koreától,Algériai 7 éves háborújától, Vietnámtól stb, stb." A legröhejesebb az volt mikor a "szántógép szerelő vállalat" tiltakozott loo dolgozó aláirásával, hogy az USA azonnal menjen ki innen, vagy onnan. Vagy a kommunista szombatok Vietnámért vagy valami másért. Ma már tudom, hogy ezeket a jelmondatokat ,tiltakozásokat, közleményeket, ugyanazok ötlötték ki, akiknek fiai, hozzátartozói megszervezik MA is az "antifasiszta tiltakozásokat, a diák tiltakozásokat,a szegények menetét szaunával egybe kötve".Talán nem is vagyunk annyira birkák, csak elfáradtunk és már nem érdekli a népet ez a sok marhaság, különösen akkor mikor a mindennapi betevő a tét!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló