Munkát, kenyeret!


„Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
(...)

Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.”




Ha most elkezdek kiabálni, hogy Munkát, kenyeret!, akkor én is fasza gyerek leszek? Ilyen egyszerű? És kinek címezzem a kiabálást? Lesz tőle munka és kenyér? Csak azon múlik, hogy kiabálok-e? Van valahol egy konok Bizottság, amely folyton úgy dönt, hogy ne legyenek munkahelyek, és most őket kell meggyőzni? Vagy mi ez az egész?

A Hataloméhség Menetéről már mindent elmondtak és bemutattak, és azoknak is tudniuk kellene, hogy mi ez az egész, akik maguktól nem látták volna azonnal. Ennek dacára még mindig százezrek cumizzák be, de talán milliók is. Persze annyira nem, hogy ők maguk szintén menetelni kezdenének, hogyisne. Hanem otthon az ATV-t bámulva nagyon imponálónak és áldozatvállalónak tűnnek a gondosan beállított képeken mutogatott figurák, és annyira kellemesen betölti az agyukat a szlogen, hogy nem marad hely a saját cselekvés mérlegelésének, és lehet azt képzelni, hogy végre valakik csinálNAK valamit.

Lesújtó.

Még lesújtóbb, hogy milyen sokan vannak.

De ugye „a népet nem lehet leváltani”, már Bertolt Brecht megmondta, aki egyébként kommunista volt és zsidó, de érdemes odafigyelni rá ebben is, rengeteg másban is. Nem véletlen, hogy újabban nem mutogatják.

Ebben a munkátkenyeret masszában, amivé a magyar népnek egy vastag része lett, persze a tudatlanok dominálnak. Nem várható el Mariska nénitől és a hátranyalt hajú, szandálos-kardigános kispolgártól, hogy politológiai szakértő legyen. De azért mégiscsak kellene léteznie valahol egy alsó határnak, egy intellektuális minimumnak. Ha már úgyis folyton a tévét bámulják, benne a politikai témájú műsorokkal. Nos, nincs ilyen alsó határ.
Még lelombozóbb, hogy a masszában úgynevezett értelmiségiek is vannak, mindenféle alkalmazottak, tisztségviselők, sőt tanárok - sőt történelemtanárokat is tapasztaltam köztük. Hogyan fordulhat ez elő? Nem tudom. Miféle történelemtanár az ilyen? Hogyan kerülhetett oda?

Érdemes vitatkozni a masszával? Cseppet sem. Egyetlen reagálás várható, egyetlen tudattartalmuk van, automatikusan bégetik: Hüje Orbán! Így, szóban is pontos j-vel. Teljesen mindegy, hogy Orbán hülye-e vagy sem, ez a válasz és ez a gondolat van beléjük kondicionálva. Egy macska ennél magasabb intelligenciaszinten áll, de hát ilyen a politika és az agymosás. Ezzel a vízzel bármilyen tabletta lenyelethető. Racionalitással próbálkozni hasztalan, reménytelen.

Téved, aki esetleg azt gondolná, hogy a rendszer nem működik. Dehogynem! Pontosan ez neki a működése. Ilyenre van kitalálva és összebarkácsolva. Nem az van, hogy a demokrácia rosszul működik, hanem az, hogy pontosan ez maga a ”demokrácia” névvel felruházott naaagy-naaagy izé. Tetszik? Nem? Akkor szél-ső-sé-ges vagy. Hőzöngő, náci, nem a kutyájuk kölyke.
Tudtuk eddig is persze. De más tudni, és más újra és újra látni, hogy mennyire reménytelenül rátehénkedik mindenre az ostobaság.

Aztán felvetődik a kérdés, hogy a massza megérdemli-e a sorsát. Nagy a kísértés azt válaszolni, hogy de még mennyire. Abban viszont nincs perspektíva, és akkor bele kellene nyugodnunk, hogy örökre így marad. Vagy ha nem örökre, hát addig, amíg minden végképp szét nem rothad. Talán nincs is messze.

Nem nehéz kitalálni, hogy jövő télen megint lesz egy ugyanilyen bolhacirkusz. Tavaly is volt már – bár legtöbben elfelejtették, mert annak sem volt semmi gyakorlati értelme -, idén is, hát akkor jövőre, a választás évében pláne lesz. Ugyanígy télen, mert olyankor lehet jó kis heroikus fotókat készíteni ötven méterrel a mikrobusz előtt, ahol még nem látszik a keréknyom a hóban.

Az a nagyon kevés becsületes ember pedig, aki netán be akarna szállni a politikába, addig is elgondolkodhat, hogy érdemes-e vergődni holmi igazmondással és korrektséggel, ha a massza ilyen hisztérikus erővel követeli magának a hazugságot és a hülyének nézést.

3 kommentek:

NaSa_Hu írta...

Nyomorult emberek sorsából is gúnyt űznek, úgy a balliberálisok, mint a kormánypárt.
Pedig mind a kettőjüknek megvan a maga felelőssége, méghozzá megbocsáthatatlan felelőssége, hogy ide jutottunk!

Gondor4 írta...

Az a probléma,hogy a teljesen elbutított és lerabszolgásított " massza"valójában nem látja a szeme előtt zajló folyamatokat,mert még mindíg úgy tartja,hogy az ország dolgát intézzék azok,akiket megválasztott,mert hisz nekik."Úgy sem tehetünk semmit","nem érdekel a politika","kádár alatt jobb volt",stb.,felelősségről pedig hallani sem akar.Pedig 2006-ban ott volt az alkalom,hogy ne egy gyáva kormány legyen megint a nyakunkon,akinek"remeg a térde",aki csak szapulni tudja a másik aljast,de nem tud elszámolni azzal,hogy Ő mit csinált az elmúlt húsz évben?Milyen "ellenzék" volt?De valójában Mi,kevés magyarok,mit tudunk még tenni?

béla írta...

A pénz ott van ahol elopták.
El kell venni onnan a hol van.
Vagy éhen dőglesz,vagy életben maradsz.
A sirfádra nem irjákrá a tolvajok"jo ember,jo atbasztam.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló