Mi jöhet még? Betiltják a karácsonyt is?


Hogy az idei karácsony elmarad-e Brüsszelben azt még nem tudni, de hogy a köztéri karácsonyfa-állítást betiltották a város vezetői, az ma már biztos. Így aztán hosszú évszázadok után 2012-ben a város főterén a feldíszített fenyőfa helyett, egy tévéképernyőkből összerakott, 25 méter magas „elektronikus téli fa” nevű installáció lesz látható. A ”műalkotás” a tervek szerint ötféle kompozícióban fog majd világítani, de lehetőség lesz arra is, hogy potom 4 euróért az érdeklődők felmásszanak rá, és „onnan élvezzék a kilátást a városra”.


Történik mindez természetesen a szent pollkorrektség, pontosabban a mérhetetlen idiotizmus jegyében. A város vezetői ugyanis azzal indokolták a döntésüket, hogy a fenyőfa, mint a kereszténység egyik jelképe, sértheti a más vallású polgárok érzéseit.

Az persze nem nagyon aggasztotta őket, hogy a keresztények érzéseit mi sértheti, és az sem okozott különösebb gondot a számukra, hogy az őslakosok körében a döntésük felháborodást keltett. Semmi nem számított, semmi más cél nem lebegett a szemük előtt csak egy degenerált világfelfogás ráerőltetése a többségi társadalomra.

Erről szól manapság Európa, erről szól ma a felvilágosult és demokratikus Európai Unió. Kiüresíteni mindent, ami értékkel bír, lebontani a tradíciókat, a gyökértelenséget propagálni.

De az egészben talán nem is ez a legszomorúbb, talán nem is ez a legdöbbenetesebb, sokkal inkább az, hogy nincs senki, nincs egyetlen ország sem, ahol tömegek mondanák ki egyszerre: elég volt.

27 kommentek:

Névtelen írta...

Hat 1 nepnek allhat ez erdekeben. Rajtuk van most a vilag szeme.

Maci írta...

Feltételezem, ha Dávid csillagot állítanának ki a főtérre, az már senkinek az érzékenységét nem zavarná.

Gambit írta...

Ó, azok az annyiszor hivatkozott, csudaszép európai értékek...

kistutyi írta...

Ez az "izé" a képen pontosan olyan mint a Nemzeti Galéria előtt volt a "homok óra". 300 millát kapott a "kiötlő". Az Eu-ba lépésünk örömére alkották, de egy "homok szem beakadt" a "rugók" közzé.Hol van már a "tavalyi hó", meg az öröm? E mögött is pénzt sejtek, a "kitalálójának" mindenestre. 2000 éves tradiciókat nem olyan könnyü leradírozni.Pedig ezek mindet megtesznek a cél érdekében.Nem tudják még, hogy az emberek és a rendszerek jönnek, mennek."A víz szalad a kő marad"!

Névtelen írta...

Birka népeknek sajnos szemétkosárban a helye! Ilyen a magyar is!
Csak az önként ugrik bele, alázattal...

Szabi

kyra63 írta...

Valami mindig sért valakit,de hogy egy fenyő,ez elképesztő! Más vallásúak is megülik a saját ünnepeiket.Én nem vagyok vallásos,de ez nekem nonszensz!

Névtelen írta...

A szlovákoknál meg a glóriát tiltották be az Eurón, amit Cirill és Metód tiszteletére akartak veretni!
"Miért hagyjuk, hogy így legyen...??"C

Edit.56 írta...

Eztnevezem! Ez igen. Sok szempontból sajnálom, hogy az édesapám ezeket az időket nem érhette meg. Ő is mint gondolom sokan tudták, hogy a második világháború után ezerszeresen jönnek ezek a kereszténység elleni támadások. Sajnos úgy érzem, hogy egy nagyon jól beágyazott előre megkonstruált terv vége felé közeledünk. Egyáltalán lehet itt még tenni bármit? Mert nagyon kellene.

Névtelen írta...

Remelem a Jobbik hamarosan felallit egy akkora karacsonyfat, ami kitakarja az egesz digitalis xarjukat...
Na azt probaljak meg az ajvekolok ledonteni!

shadowman írta...

Kedves fórumozók!

Az senkinek nem jut eszébe, hogy emiatt az installáció miatt megmenekül egy fenyőfa???!!!

Névtelen írta...

Itt az ideje a tűzesőnek.... ekkora európai barmokat a világ nem látott...

kakaska írta...

"shadowman írta..." langyos víz felfogás teszi lehetővé ezeket és hasonló próbálkozásokat.
Pedig hát lenne más megoldás is: a Belgák maradnak az összes tradicionális ünnepükkel együtt otthon, a szép németalföldön. A jöttmentek meg hazamennek oda, ahonnan jöttek, ki-ki fára mászni, sivatagban bolyongani, hasist szívni a szerájban. És maradnak a Franciák, Ők meg a leendő új törvényük szerint az egyneműek házassága miatt úgy is kipusztulnak.
De természetesen ez is csak a Belgákon múlik!

Paxi Maxi írta...

A feldíszített fenyőfa a keresztények számára jelenti elsősorban a karácsonyt, a Gyermek születését. Ám másutt is felállítják ilyenkor, jobb esetben a szeretet ünnepét megülve családi körben. Azt hiszem éppen ezt a családi kört akarják szétrombolni még a nem keresztényeknél is.

Névtelen írta...

Erre sajnos épeszű ember nem tud reagálni! Ugyanúgy mint arra sem, hogy a szabad világ egyik nyugati városában Santa Monica-ban a Betlehem állítását lehetetlenítették el, a helyi ateísták érzékenysége miatt. Keresztény testvéreim! Állítsunk helyettük Hanukát, azért senki sem fog tiltakozni! shalom!

Névtelen írta...

A karácsonyfa német szokás, ráadásul pogány, eredetileg semmi köze a kereszténységhez. Magyarországon csak a XIX. században kezdett elterjedni.

Névtelen írta...

Az adventi koszorút pedig 1839-ben találta fel Johann Hinrich Wichern hamburgi evangélikus teológus.

Névtelen írta...

A megmenekítendő fenyőfáról. Ma már a karácsonyfának szánt fenyőket külön e célra, faiskolákban termesztik. Ha pedig e faiskolákban, ahol különben meglehetős sűrű állásban nevelik a faegyedeket, nem vágják ki a kellő időben őket, akkor úgy járnak, mint a kertben a sárgarépa, ha nem egyelik ki. Egyébként pedig teljességgel nyilvánvaló, hogy nem a más vallásúak kérték, ne állíttassék közterekre karácsonyfa (mely fa-szimbólum egyszersmind része az egyetemes metafizikai tradicionalitásnak), hanem a minden vallást üldöző, voltaképpen vallástalanok egyre népesebb tábora, természetesen nem önmaguktól vévén ennek ötletét, hanem egy bizonyos neolibaralista irányból nagyon is mozgatottan. És persze e tilalom nyilvánvalóan nem terjedhetne ki a többek által is felemlített, egy bizonyos más vallás szimbólumaira.

Névtelen írta...

Nem kell izgulni!
Minél több ilyen állatságot csinálnak, annál inkább lesz nyilvánvaló, hogy milyen fogyatékos vezetői vannak az EU-nak. Itt a válság közepén ez lenne a legfontossabb? Es mellesleg, ugyis hiába való, ettől csak szebbnek fogja látni a tradiciót az ember, és jobban fog ragaszkodni hozzá.

Névtelen írta...

Nekem nem az okoz gondot, hogy Bruxelles-ben milyen "instalációt" tesznek ki a főterükre, hanem az, hogy vajon -az elmult 23 év itthoni "angyaljárás" miatt- hány millió családnak nem lesz mit tenni a fenyőfa alá?!

Névtelen írta...

Mi nem ilyen EurópaiUnióba léptünk be! Azt hittük,hogy művelt és keresztény a "Nyugat"! Most már látni,hogy a kozmopoliták hatalmában áll bármilyen aljasság a keresztények ellen! Nem hinném,hogy az iszlám országokban bemernék tiltani a félholdat,vagy a zsidóknál Palesztínában a dávidcsillagot. Az LMP bizonyára nálunk is megszavazna ilyen aljasságot.
Dezső

Unknown írta...

1. Ami a más vallásúakat illeti:
Senki más vallású sem tiltakozott a keresztény szimbólumok ünnepi megjelenítése ellen.
Amúgy pedig
a.) hasonló esetben a mohamedán fundamentalisták szent dzsihádot hirdetnének Belgium ellen...
b.) a 9 ágú Hanukkah gyertyatartót pedig felállítását követően fegyveresen őriztetnék.....
2.) Az "elektronikus téli fa" kifejezés pedig emlékeztet
a.) a bolseviki kommunista "Fenyő Ünnep"- meghatározásra amelyet a "Tél Apó"- ünnepe előz meg;
b.) miért is csodálkozunk, hiszen a világ csendőrénél ma is a Coca Cola reklámarca hozza a karácsonyi ajándékot - a kandallók kéményén át....
3.) Hol vannak a környezetvédők? Hiszen itt 25 m magas (veszélyes anyagokat is tartalmazó) elektronikus hulladék tömeg képződött néhány hétre, s még elektroszmogot és fény-szennyeződést is áraszt!
4.) Válaszút előtt a nyugati világ. Tagadva a kereszténységet - vissza a kereszténység előtti állapotokba.... ?!

Névtelen írta...

A tévé éppen a fogyasztói társadalom egyik szimbóluma. Tehát a karácsonyfát tévével felcserélni azt jelenti, hogy a karácsonyt tényleg átváltoztatni a fogyasztás ünnepévé a szeretet ünnepe helyett.
Röhögnék, ha bevernék a képernyőket karácsonyig. Na meg a döntéshozók nevét is nyilvánosságra kellene hozni! Kapjanak csak pár felháborodott levelet az emberektől!

Névtelen írta...

"Remelem a Jobbik hamarosan felallit egy akkora karacsonyfat, ami kitakarja az egesz digitalis xarjukat..."

Nem is lenne rossz ötlet, ha pár aktivista kiutazna és az ottani testvérszervezettel összefogva felállítanának egy karácsonyfát.
A fenyőfa védelmére hivatkozni álszentség, mert lehetne akkor műfenyő vagy földlabdás fenyőfa is.

Névtelen írta...

rEMÉLEM A FEJES POLITIKUSOK EZEKET ELOLVASSÁK
NEM SZÉGYENLI MAGÁT EGY KATOLIKUS A KATOLIKUS ILLETVE KERESZTÉNY ORSZÁGBAN A SAJÁT VALÁST EGY IDEGEN ALÁ HELYEZNI:
A MUSZLIM ORSZÁGOKBAN ÉLSZ NE GONDOLD HOGY LEHET TEMLOMOD MIÉRT KELL SAJÁT VALÁSUNKAT SAJÁT KERESZTÉNY VILÁGUKBAN ALÁJUKHELYEZNI HA SÉRTI A SZEMÜKET KUSSOLJANAK HAZA KARÁCSON AZ A MIÉNKKKKKKKKKKKKKK

eva lovi írta...

Tiltakozom Tel Avivbol, Izraelbe es Palesztinaba is van karacsonyfa.Miert kell allandoan kielezni ellenteteket ok nelkul Dr Lovi Eva Tel Aviv

Brüsszeli írta...

Kedves Cikkíró!

Nem tudom, kit ért a város vezetői alatt, hiszen Brüsszelnek legalább 19 polgármestere van, minden kerületnek (commun) egy. Ilyen határozat tudomásom szerint nem született, és az installáció nem a Karácsony ellenére lett a főtérre állítva. Évek óta hagyomány, hogy az Electrabel (a belga áramszolgáltató) valamilyen eredeti "művet" állít ki a brüsszeli Grand Palce-on. Volt itt már zenére forgó karácsonyfa, lézerfénnyel megvilágított városháza, Disneyworldre emlékeztető giccsparádé is. Láthatóan nem az a céljuk, hogy mindenkinek tetsszen, hanem hogy valami eredetit hozzanak létre. Ez egyébként jellemző a belgákra.
Brüsszel területén több karácsonyi vásár kapott helyet és karácsonyfa is látható, sőt a főtéren az említett téli fa mellett ugyanúgy ott áll a karácsonyi betlehem élő állatokkal, mint minden évben.
Egyetértek a cikkben is megfogalmazott aggodalommal, miszerint a keresztény értékek lejáratásában jeleskedik a mostani Európa, azonban ezt a brüsszeli modern karácsonyfát nem ennek a megnyilvánulásának tartom.
Ha a cikkíró birtokában van a "város vezetői" döntésének, akkor kiváncsian várom a hivatkozást, én hosszas keresgélés és belgákkal való beszélgetés után sem találtam ilyet.

Névtelen írta...

Sajnos mindig rossz segget nyalunk,ezt nem a karácsonyfára értettem, hanem egyébként, de kérdem én Amerikába pl meg lehetne ilyet tenni? Ott pedig igazán keveredett a nép mindenféle vallásból. Nem vagyok Amerika imádó söt utálom öket, sok bajt hoznak a világra, de biztos vagyok benne, hogy ha itt nálunk történne mindez ki lennének egyenesitve a Kaszák.
Egyébként akinek meg a hagyomány nem tetszik el lehet takarodni oda ahonnan jöttek.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló