A tűzzel játszanak


Visszavezetjük őket a munka világába” – ez a kormányzati retorika kifejezése a rokkantnyugdíjasok számának drasztikus csökkentésére. Nyilván sokat rágódtak rajta, hogy miképpen lehet ezt az egész kínos dolgot szépen becsomagolni valami szlogenbe, de csak ilyenre futotta. A „visszavezetjük” atyáskodást és fennsőbbségeskedést sugall, ráadásul az embernek a régi vicc jut eszébe róla, amelyben Timur és csapata átsegíti a nénit az út túloldalára, de negyedórába telik, mert a néni sehogy sem akar átmenni. A „munka világa” kifejezés pedig úgy szerencsétlen, ahogy van. Mintha bizony lenne egy külön világ a munkának. Legfeljebb az ötvenes évek legbárgyúbb brosúráiban.

De hát be kellett csomagolni valahogy a rideg lényeget: pénzelvonás itt is. Kell a pénz másra. (Az államadósság nevű birodalmi sarc fizetésére.)


A korábbi kormányok is próbálkoztak, de azok még csendben, felhajtás nélkül. A korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban részesülők létszáma 2005-ben 465 797 volt még , 2010-ben pedig már csak 379 326. 2009-ben 71504 új igényt adtak be rokkantsági nyugellátásra az NRSZH legutóbbi statisztikai évkönyve szerint. Csupán az új igénylők 35,8 százaléka, 25590 ember számára javasolták a szakértők a rokkantnyugdíj megadását. 2009-ben a szakértők 89 042 rokkantnyugdíjas esedékes vizsgálatát végezték el, és 11629 emberről állapították meg, hogy nem jogosultak az ellátás folytatására. De nyíltan, bejelentve és szinte eredményként beállítva csak a mostani Orbán-kormány mert nekimenni. Arra a kétségbevonhatatlan tényre hivatkoznak, hogy az ország nem bírja el ennek a tömegnek az eltartását, amely sokkal nagyobb más országokhoz képest.

Arról azonban nagy a csend, hogy hogyan, miképpen és miért keletkezett ez a rengeteg lerokkantosított. Kimondva-kimondatlanul azt éreztetik, hogy ezek az emberek – mármint akik nem igazán munkaképtelenek, csak megumbuldázták – mind csalók, és valamiféle mélységes sumákság és csalási hajlam vitte rá őket a munkakerülésnek és az élősködésnek erre a fajtájára.

Nos, korántsem.

Sőt a 90-es évek elején az állami cégek leépítésének legnagyobb hulláma idején az akkori kormányok (Antall, Boros, Horn), vagyis maga az állam részéről adták meg ezt az irányt a feleslegessé vált munkaerőnek a korkedvezményes nyugdíjazásba terelésével, illetve a leszázalékolások hallgatólagos tűrésével, majdhogynem ösztönzésével. Bizony, milliók váltak egészen egyszerűen feleslegessé. Mi több, ezek az emberek mindmáig feleslegesek a mostani gazdasági rendszerben. Nem azért kell „visszaterelni őket a munka világába”, mert szükség lenne a munkájukra. Dehogy van. Hanem mindössze a járadékuk kerül sokba.

Ezek a tömegek azonban nemcsak feleslegesek, hanem veszélyesek is. Nem egyenként, hanem együtt, tömegükben. Veszélyesek volta a 90-es évek képlékeny időszakában, amikor nem lehetett előre tudni, hogy nem tör ki valami lázadás vagy egyéb komolyabb balhé. Nem tört ki, mert úgy-ahogy be lett tömve a szájuk. Több más dolog mellett leszázalékolással.

Sokan azt gondolják, hogy most már nem is lesz semmilyen felfordulás, mert ha eddig nem volt, akkor már nem is lesz, a magyar a jelek szerint nem az a fajta.

Hát – ki tudja!

Magyarországon eddig a bő 22 év, vagy még több év alatt egyszer sem volt általános sztrájk. Hébe-hóba történtek sztrájkok, összehangolatlanul, de az igazán hatékony általános sztrájk – amikor mindenki egyszerre sztrájkol – elmaradt. Magyarországon a környék összes többi országától eltérően egyszer sem volt előrehozott választás.
Mindez azért, mert a kormányok – mind közösen – megvásárolták a társadalmi békét. Egyéb elemek mellett a leszázalékolással.
Ha most Orbán Viktor visszacsinálja ezt a hoci-neszét, azzal komoly mértékben megkockáztatja, hogy nemcsak a rokkantosított százezrek veszítik el, amit ők kaptak, hanem a mindenkori kormány is elveszíti, amit ő kapott eddig.

Közismert a vicc, hogy hogyan lehet egy nyugdíjast felizgatni. Hát úgy, hogy elvesszük a nyugdíját.

„Eddig azért nem tört ki népfelkelés, mert még mindig nem vagyunk elég szegények” – mondta nemrég Endrésik Zsolt ex-jobbikos országgyűlési képviselő. Nos hát…

15 kommentek:

Gambit írta...

Háááát, azért elég necces azt állítani, hogy minden rokkant nyugdíj teljesen jogos. Akiknél indokolt, az rendben van, ők kapják továbbra is a juttatást, de az az ordenáré mennyiségű csaló, aki ilyen-olyan trükkös módokon szerezte a jogosultságot, bizony essen csak el a támogatástól!
Mert az lehet, hogy a '90-es évek elején-közepén az említett trendek miatt ugrott meg a számuk, de a 2000-es évek eleje óta egyre jellemzőbb az a tendencia, hogy Kalányos Dzsokijúingék besasszéznak a rendelőbe, falhoz kenik a jó doktort, aki mivel nyilván nem óhajt megverődni, kénytelen kiállítani nekik a szükséges papírokat. De az sem ritka, hogy a "kemény" munkában megfáradt hebrencsek egyszeri, szép összegért veszik meg ugyanazt, amit a dakoták erővel. (Plusz néha elég nevetséges indokokkal, mindenféle ügyeskedés nélkül nyilvánítanak rokkantnak bizonyos embereket; mert pl. senki ne akarja már nekem bemagyarázni, hogy mondjuk egy lábujjköröm-benövéstől nem tud valaki dolgozni, amikor főnököm amputált karral képes 9-10 órákat gürizni, és nem rinyál holmi állami pénzekért...) Ezeket csak és kizárólag utólagos felülvizsgálattal lehet és kell is kiszűrni, pont.
Az tény,hogy a kormányzat ezt is kretén módon adja elő, és retardált a megvalósítás, de már most van sok ezer olyan emberke, aki nem volt hajlandó eltolni az arcát vizitre, és gyaníthatóan nem is fogja, mert garantált a bukó...
Az indokot sem vitatom, mert nyilván ezzel is az államadósság feneketlen pöcegödrét óhajtják feltölteni, de maga a felülvizsgálat, a rendszer letisztázása nagyon is szükséges, mert a jelen állapotokkal is rosszul járunk.
Ezzel kapcsolatban viszont holmi lázadásokat vizionálni, már ne tessék megharagudni, de elég irreális dolog, pláne érdekes az egységfrontba tömörülő rokkantak légióit vizionálni. (Amúgy a rokkantnyugdíjasok országos gittegylete már ment is hőbörögni az ajrópai bírósághoz, hogy itt kérem Mengele van, meg nyilasizmus, szóval ennyit a nagy lázadozásról, meg a hazug rendszert elsöprő népharagról...)

Névtelen írta...

Gambit

1) a cigányok bármilyen téma kapcsán kizárólag a "cigányok" problémakörbe tartoznak, és nem az illető téma körébe

2) A leszázalékoltaktól való pénzelvonás térségi pénzelvonássá hullámzik tovább, márpedig Kelet-Magyarországon eddig is meredek volt a helyzet.

Névtelen írta...

Persze a munka világa !
Próbálkoztak vele a komcsik is a munka világával, ezért volt olyan sok birósági pereskedés.
A drága jó szakirányú orvosaink olyanokat irogattak a szakértői jelentésbe,hogy " háztartása rendezett"
67%-ról 50%-ra csökkentve a rokkantsági fokot.

Gratulálok ez igy a kóser?

Gambit írta...

Névtelen:

Ha a jelenség nem öltene tömeges méreteket, nem hoztam volna föl. Nem öncélú cigányozásról van szó, hanem egy valós probléma valós, és igen terjedelmes részéről (elég sok orvos tudna neked cifrákat mesélni ezekről az ügyekről). Egyeseknél bizony életformaszerűen jelen van ez a csalási típus, mellyel általában az egyéb (többnyire szintén jogosulatlanul szerzett) szociális juttatásaikat egészítik ki. Nem hiszem, hogy te magad még sosem találkoztál a kérdéskör ezen aspektusával, vagy legalább ne hallottál volna róla. (A szintén említett megvesztegetés pedig ugyanúgy, bár igaz kisebb mértékben, jellemző a cigókra is, mint a többségi társadalom tagjaira is, bár érthető módon ők inkább a testi erővel való fenyegetést preferálják.

Második állításodat nem vitatom, magam is tisztában vagyok vele, de nem értem, miként ellentétes az általam fölvetett nézőponttal? Én a jogosulatlan támogatások kiszűréséről és megszüntetéséről beszéltem, és leszögeztem, hogy akinél valóba indokolt, az továbbra is kapjon pénzt. Szintén kifejtettem, hogy a kormány jelenlegi megvalósítását hülyeségnek tartom. Egyszer sem vontam kétségbe, hogyha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, az bárkinek is használ.

Viszont igenis kétlem, hogy ez holmi össznépi Isten haragjához fog vezetni, ami majd itt gyökerestől átformál mindent... (Az pedig mélységesen undorít, hogy ez ügyben is egyből Brüsszelbe kell menni sivalkodni.)

Névtelen írta...

Az a komlex táblázat amit ma kitaláltak a betegek ellátás-fosztására extrém,és nemzetközi összehasonlításban sem állja meg a helyét:
PL:
Néhány példa a minősítő táblázatból,amely alapján lényegében munkaképtelen betegeket lehet munkaképesnek nyilvánítani:


1.

--alsó végtagamputációja combközépen.................36%-os károsodást jelent,vagyis még nem is számít megváltizitt munkaképességűnek.

2.--radiólógiai lelet szerinti porckorongsérv,mely:egy vagy több magasságban igazolt,tünetekkel,panasszal,a vizsgálatkor,mozgáskorlátozottsággal..........7-14%

3.
---Szívritmuszavarok:rendszeresen jelentkező,dokumentáltritmuszavarok,a betegnek kezelés ellenére is panaszai vannak,a napi tevékenységet akadályozza..............30-49 %

(vagyis,akár életveszélyes állapotban lévő beteget is lehet munkaképesnek nyilvánítani)

5.---Emésztőrendszer:gyakori,mérsékelt.alakalomszerűen súlyos tünetekkel járó felsőGI betegségek..............................................................16-30%

----műtéti korrekció,vagy komlett szerveltávolítás szükséges,műtét után ia perzisztáló súlyos panaszok..................................................................31-50%

----műtéti vendégnyílás...................................................31-50%



Vagyis a minősítő táblázatok,bár nemzetközi rendszerre hivatkoznak,nem látjuk,mihez viszonyítva dolgozták ki,mert ezek lehetőséget adnak a felülvizsgáló orvosoknak,súlyos betegek munkaképessé nyilvánítására.

Névtelen írta...

Na ja:ha a tájékoztató adatok ,és tények meg sem jelennek,akkor nem sok változás lesz a fejekben.

Igazat írta...

Kedves Gambit, és egyéb hitetlenkedők. Előfordulhat, hogyha valakinek az egyik keze hiányzik, ami látványos, ő jobban tud dolgozni, mint belső szervek: szív, tüdő, vese, máj, vagy ezek együttes megbetegedése esetén. És látszólag nem is beteg az illető, mert még egy ujja sem hiányzik.
Szomorú, hogy a hamis számszerű adatok félrevezetik a közvéleményt. Egyik fontos dolog, hogy a 90-es években rokkantosítottak már rég öregségi nyugdíjasok, tehát azokat már nem kell figyelembe venni a statisztikánál, ugyanúgy, mint a többi ország statisztikája sem veszi őket be a létszámba.
A másik dolog, mióta általánosan csalózzák a beteg embereket, azóta - legalább is az én állapotom - nagyon sokat romlott. Nem szabad általánosítani. A mostani rokkant ellátást "élvezők" létszáma arányosan kevesebb, mint az EU többi országában. Nem lehet azt mondani, hogy csalók, hisz alig tudtak csalót találni a rokkantak között. Olyan sok, és szigorú felülvizsgálat van 2008 óta, hogy csalót nagyítóval is nehezen lehetne találni közöttük. Előre elnézést kérek a rendőröktől, de példaként hirtelen ez jutott eszembe, hogy rendőrök között is van csaló, sőt gyilkos is akadt már, még sem szabad általánosítani, mert legnagyobb részük tisztességes, és nem csaló és nem gyilkos. Ugyanez igaz minden más területre. Miért kell bántani a betegeket? Akkor tudja meg bárki, mit jelent rokkantnak lenni, ha ő is belekerül ebbe a csodálatos világba. Igen, mindenki lehet még fiatalon is súlyos beteg, érheti baleset, sőt orvosi műhiba áldozata is lehet. Ma még egészséges, és azt mondja, minden rokkant csaló, naplopó, és holnap, mikor olyan egészségi állapotba kerül, hogy még a kedvenc munkáját sem bírja űzni, akkor rájön, milyen gonosz gondolatai voltak a betegekkel szemben.

carcinoma írta...

Tárgyilagosság szükséges mindenki részéről.
Ne alázzák a beteg megrokkant embert azzal,hogy járulék
fizetésével szerzett jogot szociális segélyre degradál!
Ami ráadásul adható,csökkenthető,megvonható........
Mit szólna az aktív dolgozó ha betegsége esetén táppénz helyett a szoc.segélyre lenne jogosult de csak akkor,ha rászorult azaz nincs semmije úgy mint lakása,családja gyereke aki eltartsa.Ezzel együtt ha bent is marad a rendszerben,hogyan tud megélni 22-37 ezer forintból,amikor munkára alkalmatlan.

Kleopátra írta...

.
-2012 január 01-től a kormányzat - megelőzve a felülvizsgálatomat -elvette r.nyugdíjas státusomatés -május 1-i hatállyal a 16 alkalomra szóló utazási kedvezményemet is visszavonta azzal az indokkal ,hogy nem értem el az 57. évemet és kinevezett rehabilitáltnak továbbá kötelezett "önkéntes felülvizsgálaton" való részvételre is !!!
-Ha elértem volna a bűvös 57. évet :"r. ellátott" státust kaptam volna a T.kormánytól - és a kutya sem törődne azzal,hogy van -e annyi bajom ,hogy "r.ellátott" státusú legyek...
Nyugdíjas státusom véglegesen kialakult állapotom miatt tartotta indokoltnak a Bíróság által kijelölt igazságügyi orvosszakértő!-R
okkanásomat betegségeim okán 67%-ot meghaladó mértékűnek határozta meg ,mert állapotomban 1 év elmúltával sem várható pozitív elmozdulás továbbá észrevételezte azt is ,hogy az I. és II. fokon eljáró orvosszakértők állapotomat pozitívra megmásítva írták le szakvéleményükben !Kérdezem : akkor ki is csalt ???
.

Az új Alaptörvény nem taglalja a Társadalom biztosítás fogalom körét ...tehát nincsen !! És nemcsak nekünk rokkant ,rehabilitáltaknak nincsen -hanem senki számára sem ! Életbe lépése óta " állami ellátás"-ok vannak e kérdéskörben is nem alapjog ,a kormányokon nem lesz mit számonkérni ! A járulékok beszedésre kerülnek továbbra is ...de az állami ktg .vetésben adóként kezelik ...
Ellátásomért -2006 évben folyamodtam bírósági úton került végleges(nek hitt) mederbe 1,5 évnyi huzavona után! Ezen időszakban a 18 eFt-nyi önkörmányzati segélyem 9 E Ft-ra méréskelték ...majd a végelszámoláskor visszavonták a nyugdíjamból ...nemhogy a különbözetet is megfizette volna a TB !!! ...ergó azt is mondhatom ,hogy ezen időszakban ellátátlan voltam.
Megértem ,hogy finanszírozhatatlanná vált a rendszer ...aminek egyik oka a hatalmas szinten tartott munka nélküliség ,a másik : hogy kb 12 évig a nyugdíjkasszából tömködték a magánnyugdíj pénztárakat ...s most az elszámoláskor nem a NY. -kasszába került a pénz ,hanem az állam adósság finanszírozása ,lefaragása címén a befektetői kör zsebeibe !!!
Mindezeket végig gondolva ,biztosak Önök abban ,hogy a nyomorék ,betegségekkel terhelt nők és férfiak akik vagy 20-25-30 évig járulék fizetők voltak érdemtelenül kapták /kapják ellátásukat??!!! Biztosan ők az a kör -akivel meg kell fizettetni a korábbi kormányok felelőtlen gazdálkodását???-amik idáig süllyesztették az ország szekerét ???
Személyesen nekem nincsen egyetlen belső szervem sem ami egészséges lenne -kezem-lábam ugyan megvan ...de egyik sem egészséges !!!
Mindezek ellenére ...nyilvántartott voltam a munkaügyi hivatalban ...ahol védett munkahelyre sem tudtak "benyomni" mert nem volt státus ...(állami kvóta emelés/finanszírozás) másrészt 50 felett a nyílt munkaerő piacon a létező kedvezmények ellenére sem váltam vonzóvá ...pedig nagyon ügyeltem az ápoltságom megőrzésére .
Szűkebb környezetem empátiáját is elveszítettem ,mert nagyon silány volt a "nyugdíjam"...Ezért mostanáig a hiányzót nekem kellett a legutolsó értékeim zálogházba adásával kipótolnom ...mivel munkát egyáltalán több évi keresés után sem találtam ...a napi bajaim mellett az utolsó "menedékként " számontartott biztonságomtól is megfosztódtam ... Egyik kezem a hatalom tépte ki - a másikat a családom ...és most ,hogy már semmim sem maradt amivel előrukkolhatnék "rosz" időkben -beadhatom a válópert hogy meg és felszabadítsam férjem az engem érintő terhek alól -kérésére !!...

Névtelen írta...

carcinoma:
azt hiszem, a megaláztatás szót törölhetjük a szótárunkból, hisz az emberi méltóságot már minden vonalon sárba tiporják, lábbal tapossák, annak ellenére, hogy az alkotmányban az áll, hogy az emberi méltóság sérthetetlen. 25 éve még a legvéresebb rémálmaimban sem jutott volna eszembe, hogy majd nyikhaj huszadrangú kisfőnökök előtt, akik esetleg szakmailag sokkal nullábbak nálam, térden állva, sírva fogok könyörögni, hogy ne fosszanak meg az egzisztenciámtól egy életre. És nem egyszer, hanem rendszeresen.

Névtelen írta...

A munka világa kifejezéssel semmi gond nincsen, több nyelvben is használják, és pl. a Szabad Európa rádió munkásokkal foglalkozó magazinjának is ez volt a címe.

Nehéz amúgy igazságot tenni, de kétségtelen, hogy sokan visszaélnek a rendszerrel. Ott voltak pl. azok a bányászok, akik elszerződtek Spanyolországba dolgozni, miközben itthon utalták a számukra a rokkantnyugdíjat.

Vagy egy ismerősöm múltkor tajtékzott, hogy nem voltak hajlandók lerokkantosítani, pedig ő a jövő hónapban már rokkantnyugdíjasként akart kimenni Svájcba dolgozni.

Névtelen írta...

Egyébként tévedés, hogy a rokkantnyugdíjba menekülés a rendszerváltáskor kezdődött volna. Sokkal-sokkal hamarabb kezdődött, lényegében a hetvenes években. Már akkor felismerték az ország akkori urai, hogy törvényszerűen munkanélküliség lesz, és a legkényelmesebb megoldást választották: a jövő generációk vállára rakták a terhet. Most aztán nekünk kell azzal kezdeni valamit, hogy Magyarországon 700 ezer rokkantnyugdíjas van, a feleakkora Szlovákiában pedig 50 ezer. Szóljon, aki szerint ez így jól van.

Névtelen írta...

Névtelen, aki a spanyol és svájci dolgot említi:

1) ezt a logikát folytatva tehát azt mondod, hogy ha Gipsz Jakab lopott egy túrórudit a boltban, akkor minden boltot be kell csukni? a vélemény szabad, de a logikai hiba az bizony logikai hiba

2) A cikk nem erről szólt. Hanem arról, hogy milliós nagyságrendben dobtak el embereket.

3) Az általad két tételben is említett külföldre dolgozni menetel is pontosan ugyanazt bizonyítja, amit a cikk mond végső soron: a mostani politikai és gazdasági berendezkedés nem képes az alapvető feladatára, nem ad kereteket a megélhetésre, és a gyakorlatban már megbukott.

Névtelen írta...

Magyarországon több mint húsz év óta nincs bányászképzés. A régi generáció kiöregedett.
Ellenben Spanyolországban nagyon magas a munkanélküliség.
Kételyeim vannak a spanyolokhoz bányászkodni menő leszázalékoltakról szóló állítás iránt.

Névtelen írta...

Nem 700 ezer rokkantosított van, hanem ott áll a cikkben: "A korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban részesülők létszáma 2005-ben 465 797 volt még , 2010-ben pedig már csak 379 326."

Tessék bátran elolvasni...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló