Sorstalan és hazátlan kétségek között vergődöm


A múlt héten Dániel Péter nagy kétségbeesésében és erős rettegésében nyílt levelet intézet Elie Wieselhez, melyben újra világgá kürtölte mély fájdalmát:
„Mit kell tegyek, ha úgy látom, hogy a hazám nem tanult a saját történelméből? Mit kell tegyek, ha úgy látom, hogy ismét a jól ismert szakadék felé rohanunk? Mi a helyes döntés és melyik a helyes út? Maradni és küzdeni, vállalva minden kockázatot, fájdalmat és rosszat vagy elmenni, követve Károlyi, Bartók, a két Kertész, az Ön és milliónyi honfitársam útját? Jelen pillanatban nem tudok dönteni. Sorstalan és hazátlan kétségek között vergődöm, ahogyan talán egyre több honfitársam is...”

A levelet kordokumentumként alább betűhíven közöljük, mintegy bemutatandó egy frusztrált zsidó mindennapi problémáit 2012 derekán.



Tisztelt Elie Wiesel Úr!


Bocsánat, hogy így, ismeretlenül írok Önnek levelet, de egyrészt egy kedves barátom bátorított, másrészt a körülmények indítottak erre.

Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak Önnek ahhoz a nemes és fontos tettéhez, amelynek értelmében visszaküldte kitüntetését a magyar kormánynak. Véleményem szerint Ön jól tette, amit tett, József Attila után szabadon pedig azt is szeretném mondani, hogy Ön „fehérek közt egy európai”... Köszönöm, köszönjük! Hiszen egy demokrata, egy igaz ember nem vállalhat semmilyen közösséget egy ilyen kormánnyal és egy ilyen hatalommal.
Még egy kitüntetés erejéig sem.

Bevallom, hogy én sokat tudok Önről, sőt majd három éve abban a szerencsében is részem lehetett, hogy élőben is meghallgathattam Önt, a Hit Gyülekezete Gyömrői úti csarnokában, ahol Ön egy megindító és felkavaró beszédet tartott. Soha nem felejtem el a beszédének azon részét, amely arról szólt, hogy egyszer egy igaz ember elmegy egy bűnös városba és minden nap azt kiáltozza a gyalázatos, bűnös tettek elkövetőinek, hogy „NE TEGYÉTEK!” Azután egy nap a bűnösök megkérdezték tőle: „Miért kiáltozol, hát nem látod, hogy nem változunk?” Mire az igaz ember így felelt: „Én már régóta nem azért kiáltozom, hogy ti megváltozzatok, hanem azért, hogy én nehogy megváltozzak és olyan legyek, mint ti...”

Önnek igaza van ebben is. Néha tényleg már csak azért kell kiáltozzunk, hogy mi nehogy megváltozzunk...

Jómagam is ezért kiáltozom már 2008. óta, amikor is ügyvédként elvállaltam a „gárdapert” és az egyik felperesi beavatkozó jogi képviseletében azért küzdöttem, hogy betiltsák, feloszlassák ezt a gyalázatos, félkatonai, új-nyilas szellemiségű szervezetet. Akkor azt hittem, hogy sikerrel, hiszen a magyar bíróság végül valóban kimondta, hogy a „magyar gárda” működése és puszta léte is törvénytelen, sérti a vonatkozó hazai jogszabályokat, a hazai kisebbségek jogait, de még a Párizsi Békeszerződés vonatkozó rendelkezéseit is. Ma már nem vagyok biztos ebben a sikerben sem, hiszen néhány hete a betiltott szervezet a Hősök terén tartott, tarthatott gárdistaavatást, a magyar hatóságok cinkos hallgatása mellett. Miután ügyvédként nem értem célt, civil aktivistaként tüntettem ellenük. Meg is lett az eredménye, hetvenezer forint bírság...amelyet én kaptam végül.

A tárgyalási napokon a gárdisták, jobbikosok és más, új-nyilas brigantik gúnyoltak, fenyegettek és gyaláztak engem. Akkor és ott értettem meg, hogy én Magyarországon csak egy „mocskos zsidó”, „idegenszívű cionista”, „galíciai jöttment” és „genetikai hulladék” vagyok...

Az ítélet kimondása után, amikor késő este hazaértem és átöleltem a feleségemet, hirtelen elsírtam magam... Nem tudtam visszatartani keserű könnyeimet. Dédszüleimre gondoltam, akiket 1944 telén belelőttek a nyilasok a zajló Dunába. Rokonaimra gondoltam, akik életük végig titkolták a származásukat és kényszeredetten nevettek, amikor a társaságban, utcán vagy munkahelyükön aljas, antiszemita megjegyzéseket, vicceket hallottak... Akkor, azon az estén lelkem magyar felének egy része ismét meghalt.

Apámtól, 13-14 évesen tudtam meg, hogy mi nem vagyunk teljesen magyarok. Beszélt a faji törvényekről, amelyeket a Horthy-rendszer meghozott, beszélt a gettóról, ahol egy „védett házban” éltek, azaz inkább hihetetlen nyomorban és félelmek között túléltek a rokonaink.

Mesélt dédnagyapámról, Móric bácsiról, akit egy este a magyar nyilasok levittek a Duna partra és a kezét dédnagyanyám kezéhez drótozták, hogy csak egy golyó kelljen kettejüknek... Elmondta, hogy nekem keresztlevelet szereztek, hogyha netán újra sor kerülne a szörnyűségekre, talán túlélhessem én is, ahogyan ők is túlélték egykor.

Akkor, azon a napon lettem felnőtt és akkor, azon a napon halt meg lelkem magyar részének első szeglete...

Amikor katona lettem, az egyszerűbb, vidéki társaim már harmadnap lezsidóztak. Nem értettem, hogy miért. Hiszen én magyarnak hittem magam. Magyarul beszélek, magyarul gondolkodom, magyarul főzök. Magyarországon nőttem fel, itt szereztem diplomát „s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én”...

Gyermekkoromban évekig vívtam. Azután évekkel később megismertem Petschauer Attila olimpiai vívóbajnokunk szívbemarkoló történetét. Aznap is meghalt lelkemnek egy magyar része...

Ahogyan minden egyes újabb zsidózáskor, minden gúnyos szemrebbenéskor, minden aljas megjegyzéskor meghal azóta is egy-egy szeglete. Önt pedig mindjobban megértem, ahogyan mindjobban megértem Kertész Imre sorstalan indulatait vagy Kertész Ákos kemény szavait.

Egykor, 13-14 évesen teljesen magyar voltam. Ma talán már egyáltalán nem vagyok az. Egy lettem a sorstalan és hazátlan üldözöttek közül. Az elmúlt két évben a saját hazámban... azaz abban az országban amelyet egykor hazámnak hittem, minden lehetséges bántást, gúnyt, fenyegetést és gyalázkodást megkaptam.

Voltam „hazaáruló, cionista patkány”. Voltam „mocskos zsidó, akit a Dunába kellene lőni”. Szerveztek ellenem új-nyilas pogromot, ahol a 200-300 főnyi, szélsőjobbos csőcselék lelkileg és fizikailag is meg akart semmisíteni, Budapest szívében, az Andrássy úton. Végül több tucatnyi magyar rendőr védett meg és menekített ki. Pedig nem volt bűnöm. Csak annyi, hogy bátran felemeltem a szavamat a fasiszta és horthysta bűnök ellen, „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”... Mert Öntől is azt tanultam, hogy kiabálnunk kell...még ha már nincs is értelme, akkor is... Mert a dédnagyapám nem kiabált egykoron és szemlesütve, lehajtott fejjel ment le a pesti Duna partra... mert megvetem őt ezért a mai napig...az Isten bocsássa ezt meg nekem...

A minap Édesanyám sírva hívott fel. Barátnőjétől tudta meg, hogy a Diósgyőr-Szombathely focimeccsen tíz méteres molinón kívánták egy szem fia halálát...”DÁNIEL HÍV A DUNA, VÁR A MÁV!” szöveggel. Aznap ismét meghalt lelkem egy magyar része...

Azután újra felhívott és remegve, rettegve ölelt magához, amikor találkoztunk. A sajtóból tudta meg, hogy házunk pontos címe és fényképe minden magyar, új-nyilas szennyportálon fent van már és vadásznak az Ő kisfiára...

Mert a fia nem tudott csendben maradni és szemlesütve élni...nem tudott hamisan nevetni soha, egyetlen aljas, antiszemita „tréfán” sem...mert egyedül, egy szál vörös rózsával elment Károlyi Mihály szobrához, amikor az árpádsávos lelkű csőcselék éppen kipát és gúnyolódó táblát tett a szoborra...mert nem tudta eltűrni a hazug és burkolt módon zsidózó (Tessék mondani, ha a magyar népnek tényleg nem volt önrendelkezési joga az elmúlt 20 évben, akkor azt vajon kik gyakorolták helyettünk?) „NENYI”-t a falakon...mert nem tudta eltűrni az „alaptörvényt”, amely hadat üzent a demokráciának, a jogállamiságnak, a legalapvetőbb, emberi, polgári és szociális jogoknak, de még a józan észnek is...mert nem tűri a hamis és bigott, keresztény fundamentalizmust...mert nem tűri az újjáéledő, tekintélyelvű és egyre inkább fasisztoid rendpártiságot...mert nem tűri a mesterségesen újjáélesztett Horthy-kultuszt és egy tavaszi éjszakán vörös festéket borított a kenderesi tömeggyilkos kereki szobrára...így szimbolizálva milliónyi honfitársunk, közöttük a sok százezer zsidó mártír bűnösen és értelmetlenül kiontott vérét.

Hiszen ahol Horthynak szobra lehet, ott lehet mind nyíltabban zsidózni, lehet Schweitzer főrabbi úrra támadni fényes nappal a nyílt utcán, lehet a tiszaeszlári vérvádról beszélni a parlamentben, lehet Holokauszt emlékművet vagy zsidó sírokat büntetlenül meggyalázni, lehet nyilasokat újra temetni...ott már tényleg mindent lehet.

Bocsásson meg kedves Wiesel Úr, hogy kissé elragadtattam magam. Beszéljünk talán vidámabb dolgokról...”mi hír a koleráról”?

De komolyra fordítva a szót, a tanácsát szeretném kérni. Mit kell tegyek, ha úgy látom, hogy a hazám nem tanult a saját történelméből? Mit kell tegyek, ha úgy látom, hogy ismét a jól ismert szakadék felé rohanunk? Mi a helyes döntés és melyik a helyes út?

Maradni és küzdeni, vállalva minden kockázatot, fájdalmat és rosszat vagy elmenni, követve Károlyi, Bartók, a két Kertész, az Ön és milliónyi honfitársam útját? Jelen pillanatban nem tudok dönteni. Sorstalan és hazátlan kétségek között vergődöm, ahogyan talán egyre több honfitársam is...

Nem tudom, hogy maradt-e még sajgó lelkemnek magyar szeglete. Az utolsó talán éppen aznap veszett el, amikor Ön – nagyon helyesen – visszaadta kitüntetését... Nem tudom, hogy akarok-e olyan országnak állampolgára, olyan nemzetnek tagja lenni, amelynek kitüntetését Ön nem tűrheti, amelynek nyelvét Ön szándékosan nem beszéli és amelynek lelkületét és szándékait én sem értem, elfogadni pedig végképp nem tudom már.

Bocsásson meg, hogy dúlt soraimmal, csapongó gondolataimmal zaklattam.


Tisztelettel és szeretettel:

dr. Dániel Péter

11 kommentek:

Névtelen írta...

szegény üldözött ember...hogy akadna a bele a drótkerítésbe, amikor szökni próbál a táborból...

szkíta írta...

Egyik hazug, magyargyűlölő, cionista gazember a másik hasonszőrűtől vár tanácsot. Hiába, egy gyékényen árulnak és zsák a foltját, jelen esetben inkább folt a zsákját megtalálja.

A mézes - mázas megalázkodás, a csontig benyalás a "nagy tanítómesternek," mégis inkább azt jelenti, hogy a "tolarenciabajnok" bolond ügyvéd nem is annyira bolond. Eldöntötte ő már korábban, hogy elhagyja Magyarországot, csak kellene egy segítő, aki hóna alá nyúl. Ezért ír és hazudozik részletesen a hungarofób megnyilvánulásairól.

Wiesel ( valóban Wiesel? ) segítsége nagyon jól jönne, a Wiesel féle alapítványnál jó lenne egy zsíros kis állás, ahol tovább gyűlölködhetne.
Ott már ennek a "fasiszta országnak" a "fasiszták" pénzén eltartott rendőrei sem kellenének. az USA felségterületén nincs Horthy szobor, Tormay Cecile emléktábla, vagy egyéb más "fasiszta emlékmű." Különben is nehéz már a festékes vödör, no meg kaszinótojást sem lehet midig kapni.
A "nagy mester" szárnyai alatt könnyebb lenne gyűlölködni. Eléggé öreg is már ez A Wiesel, a biológia törvényei már nem túl sok időt biztosítanak számára a gyűlölködésre. Ki tudja, a "bolond" Dániel még a helyére is léphetne?

Névtelen írta...

Nagyon remélem hogy nem akar tovább állampolgára lenni hazánknak...sőt vihetné magával az összes askenázi,cionista barátját.A szefard zsidok utálják őket és kikívánják őket még a Szentföldről is...ezért nincs és nem is lesz hazájuk.Jézus is zsidó volt és az ilyen kufár,askenázi "műzsidókat" kizavarta a templomból...ezért feszítették meg.Ha ezek a tetvek a Tóra és nem a Talmud szerint élnének,jobb világ lenne.Sztálin ott rontotta el hogy csak száműzte őket Birobidzsanba,ahonnan visszatérve "megalkották" IZRAELT.(Az arabok,örmények,kopt keresztények és szefard zsidók legnagyobb bánatára.)Ott azóta nincs béke....nekem speciel nem hiányoznak,ha leúsznak a Dunán.

Radulovic Zsuzsa írta...

Kell valaki, aki a hóna alá nyúl, meg persze kell egy nagy zsíros indok, amiért elhagyja a hőn szeretett "hazáját". Olyan, ami nemzetközi feltűnést kelt, amiről aztán lehet még évtizedekig ajvékolnia a fejlett nyugaton. Különben is minden generációnak újra és újra hallania kell. Neves lapok nagyon jól fizetnek ám a magyargyalázó interjúkért! A könyvkiadókról nem is beszélve. Esetleg Hollywoodban még meg is filmesítik. Szóval Péterünk várhatóan nem fogja élvezni a magyar átlagnyugdíjasok életét.

Maci írta...

Azért olykor kicsit ellentmondásos a pasi. A mostani kormányt fasiszta rezsimnek hívja, ugyanakkor saját maga vallja be, hogy ennek a rezsimnek a rendőrei védték meg. És Ő elfogadta a védelmét annak a "fasiszta rezsimnek", amelyet olyannyira utál.
Egyébként meg ha a magyar része meghal, akkor nyugodtan hagyja előretörni a zsidó részét. Talán még útlevél sem kell ahhoz, hogy kiengedjék Izraelbe, főképp most, hogy Wiesel úrnak olyan szívhez szóló levelet körmölt össze.

Radulovic Zsuzsa írta...

Nincs ilyen különbség, Barroso is szefárd zsidó.

Radulovic Zsuzsa írta...

Nicolas Szarközi anyja is az volt. Továbbá a "Velencei kalmár", vagy az olyannyira közkedvelt hollandiai zsidók, valamint a balkániak is.

Névtelen írta...

Arra gyanakszom, hogy ez egy megtervezett pacák, vagyis ügynök.

Névtelen írta...

Ennek csak egy golyó kell és kész!

Névtelen írta...

Mi az, hogy keresztény fundamentalizmus drága fityma nélküli barátom?! Azt hívják cionista fundamentalizmusnak amit te és a kedves zsidó barátaid művelnek évtizedek óta, hiszen a világon az egyetlen rasszista vallás a zsidó. Ez a keresztény fundamentalizmus teljesen Freudi elszólás volt a részedről, hiszen tetszeleghetsz te bármilyen demokrata vagy éppen kommunista, vagy netalántán EU konform köpönyegben akkor is az az senkiházi ortodox zsidó leszel akinek az évszázadok óta itt lakó Magyarok csak sima gójok maradnak. Úgyhogy hagyjuk ezt a Magyarság tudatot a részedről hiszen te sohasem voltál, de nem is leszel Magyar míg élsz!!!

Névtelen írta...

Nem tudod te szegény dániel mit tegyél? Menj abba a provokáló jó, k. anyádba vissza ahonnan jöttél, a vizelős és más hasonszőrű haveroddal együtt.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló