Nagyon hasonlít az egésznek a hangulata a Szovjetunió pártkongresszusaira


…nagyon hasonlít az egésznek a hangulata egyébként a Szovjetunió pártkongresszusaira. Az én korosztályom még emlékszik rá, amikor azt a tévében közvetítették, csak itt az Internacionálé helyett az úgynevezett Európai Unió himnuszát szokták énekelni az ülésszakok megnyitásakor. Ez egyébként nagyon szép, jobb sorsa érdemes Beethoven IX. szimfóniája, amely az Európai Unió himnusza. Kint van az Európai Unió zászlaja, mindenki vigyázzba merevedik, a négyszázvalahány képviselő (…), Mi azzal kezdtük a működésünket, hogy nem voltunk hajlandóak felállni az Európai Unió himnuszát hallgatva, mert úgy gondoljuk, hogy himnusza az csak egy nemzetnek lehet. Ez kisebb felfordulást okozott…


16 kommentek:

Névtelen írta...

Én nem voltam soha párttag, rengeteg problémám adódott az előző rendszerben is, ezzel együtt az a véleményem, hogy a Szovjetúnió elnyomási rendszere maga volt a kánaán ehhez képest, ami most történik az országgal!
Az oroszok nem akarták leszerelni az iparunkat, sőt! Vették tőlünk a magyar ipar termékeit korlátlan mennyiségben. Nem tették tönkre a mezőgazdaságunkat, sőt! Mi láttuk el élelmiszerrel a nagy Szovjetuniót. Nem szereltették le a gazdaságunkat, feldolgozóiparunkat és nem akarták megvásárolni a földünket. Nem csináltak adósrabszolgát belőlünk. Ma, a KSH adatai szerint, 40% a szegények aránya Magyarországon...
Aztán lehet vitázni, hogy az EU sokkal jobb...

borissza írta...

Névtelennek (2012. május 5. 8:46 )
Nana! Jó lenne a megszépítő szavak helyett a valóságra emlékezni:
Végén kezdve:
- Relatíve ugyanannyi volt a 'szegény' csak a KSH nem tette közzé, beszélni meg nem lehetett róla mert ...
- "Nem csináltak adósrabszolgát belőlünk" na neee...ennyire nem emlékszel, mikor kezdődött az egész ájemef vircsaft?
- "nem akarták leszerelni az iparunkat, sőt! Vették tőlünk a magyar ipar termékeit korlátlan mennyiségben"
De bizony 'leszereltek' minket, zsákutcás iparfejlesztésbe kergetett minket a KGST ( brüsszeli idióták elődje, mieinket is beleértve), a csemege dolgokat megkaparintották az élelmesebbek. Kivételt képzett az elektronika & számítástechnika, itt a blokád miatt, meg a szürkeállományunk miatt szükség volt ránk.
Az általunk készítettek - beleértve a mezőgazdasági termékeket is - minőségi igény nélkül kerültek a KGST vérkeringésébe, mely viszont ontotta nekünk is a hasonló sz@rt. Nem mennék részletekbe, aki akarja emlékezhet.

Mindezt nem az elszúrt 22 év mentségére mondom, csupán azért, hogy mákszemnyi szivárvány se ragyogjon csermanek pokla felett. Mert annak a pokolnak az elnyomorítottjai töltik meg még mindig a közéletet, minisztériumokat ... ad abs. a szavazófülkéket, s a pokolbeli bűz még mindig átjárja tüdőnket.
El kellene számoltatni, bizony nagyon kellene, de egynéhány prominensünknek is... a 90 utáni vitézkedésével, mondataival is el kellene (!) számolni. Ha nem tud valaki parlamenti jegyzőkönyvekben olvasgatni 90-94 közöttit, akkor üljön be egy könyvtárba. Utóbbi mondatok már nem a Névtelennek szólnak.

Névtelen írta...

borissza:
Csak hogy tényleg a valóságra emlékezzünk - nem tudom, hány éves vagy, én már 50+, tehát éltem jócskán abban az időben.

"Relatíve ugyanannyi volt a 'szegény' csak a KSH nem tette közzé, beszélni meg nem lehetett róla mert"
A statisztikákat mindig kozmetikázták, akkor is, most is. De azt ugye nem akarod állítani, hogy anno többen voltak mélyszegénységben, mint most. Anno nem volt munkanélküliség - most van, nem is kicsi. Tehát mindenkinek volt tisztes jövedelme, egy alap életszínvonalat bárki el tudott érni. (Igaz, hogy az extrém meggazdagodást nem nézték jó szemmel)

""Nem csináltak adósrabszolgát belőlünk - na neee...ennyire nem emlékszel, mikor kezdődött az egész ájemef vircsaft?"
Na mikor? Nem a Szovjetunió küldött az IMF-hez, az biztos! Ez magyar gazdasági döntés volt. Más kérdés, hogy miért... De ez is csak az állam adóssága - a polgárok nem voltak adósságspirálban. 10-30 éves futamú, 3%-os lakáshitelek voltak, tervezhető és teljesíthető részlet terhekkel. Nem is voltak akkoriban bedőlt hitelek, elárverezett házak, tönkrement emberi sorsok.

"De bizony 'leszereltek' minket, zsákutcás iparfejlesztésbe kergetett minket a KGST ... a csemege dolgokat megkaparintották az élelmesebbek."
Konkrétan mit szereltek le? Annyi volt, hogy a KGST-ben kiosztották a termelési profilokat. Nekünk pl. a buszgyártás jutott, el is tudtunk adni minden Ikaruszt, amit gyártottunk. Élelmiszer feldolgozó iparunk fejlett volt és annak sem voltak értékesítési nehézségei (pl. 7 cukorgyár volt, most 1 van). Voltak persze torzulások minőségi/korszerűségi hiányok (az akkori nyugathoz képest), de összességében fejlett iparunk volt.

Egyszóval: ma mindenki szidja az "átkost" úgy, hogy sokszor nem is tudja, miről van szó, hisz nem élt benne. Én éltem - emlékszem a hibáira és előnyeire is. Nem volt az olyan rossz, ahogy most lefestik.

Karina írta...

Senkinek sincs igaza. Ki emlékszik már a "kokom" listára ami az értelmes valamire való müszaki cuccok Nyugatról való behozatalát tiltotta ill. letiltotta!(blokád Nyugat részéről). Még Surányi "fizette ki" annak a bécsi bank leány vállalatának az"adósságainkat, ahol a" VIP személyek, a kivételezett üzletkötők" merítettek, ha valamilyen "nélkülözhetetlen" gépet, vagy alkatrészt mentek "vásárolni" természetesen dolcsiért. Szóval ebben a hazában mindig voltak egyenlők és egyenlőbbek, most is és akkor is.Igy kerek az egész.

Radulovic Zsuzsa írta...

Hát ez azért messze sem így van!
Minőségi igény nélkül is pl. százszor minőségibb élelmiszert ettünk annak idején, mint most, vagy mint máshol a világon esznek. Nem akarom sorolni a többit. Sztem neked kéne kicsit jobban emlékezned, ha ma a kezedbe veszed a Made in Germany-árut, amit ha kibontasz, kiderül, hogy valójában kínai.
Csak annyit: akkoriban pl. egy teljes kórházat az ágytáltól a defibrillátorig, a gyógyszerektől az edénytörőlig föl lehetett szerelni Made in Hungary, I.o. minőségben!
Annak pedig, hogy 1982-ben miért kellett belépni az IMF-be, nézzen már végre mindenki utána!

Maci írta...

Igazság szerint minden hozzászóló soraiban sok igazság van. Ettől függetlenül a régi rendszert Én nem sírom vissza, igaz a mostanit is utálom. Végtére is ugyanaz a fészekalja csinálta ezt is. Akkor is éheztek emberek és most is. A régi rendszerben egyetlen előnynek talán az tűnhet, hogy mindenkinek volt munkahelye, következésképp ha dolgozott az illető, legalábbis eltengődött egyik hónapról a másikra.
Az is igaz, hogy az akkori állapothoz képest a mezőgazdaság és az ipar teljesen leépült, de ez a folyamat sem most kezdődött szerintem. Az alapjai, vagyis inkább a gyökerei bizony a múltban keresendők, jobban mondva abban, hogy "ugyanazok" irányítanak, mint anno, ami alatt persze nem azt értem, hogy pontosan ugyanazok a személyek, de ahogy azt az elején írtam, ugyanaz a "fészekalja", átvitt értelemben ugyanazok az erők. Akkoriban olyan módszerekkel érték el a céljaikat, most meg másmilyennel. Nem hiszem, hogy ezeknek számítana bármiféle "izmus", törekvéseiket ideológiai köntösbe bújtatják, úgy próbálják meg ránk sózni.

Névtelen írta...

Mert a SZU-nak mi voltunk a "fejlett nyugat"! A DIGÉP, Diósgyőri gépgyár ugyanabból a kábelsodró gépből 3 változatot kényszerült gyártani, légpárnás sodrófejjel nyugatra, 1et orosz exportra 1 et Afrikai államokba!

Onkel Tibor írta...

(én voltam a 2. kommentelő itt, csak elfelejtettem nevesíteni magam, bocs)

Hm... Lassan bomlanak ki az igazság szirmai. Cocom lista, minőség stb.. És ez jó, mert semmi sem fekete-fehér.
Engem az bosszant - sokszor tapasztaltam - ha 20-30 éves emberek ma mély meggyőződéssel szidják az "átkost". Még nevet is adtak neki. Ilyenkor eleven kérdőjellé görbülök: honnan tudja? Hisz nem is élt benne, csak annyit tud, amit ma olvashat róla. Az meg torz képet ad. A valós kép árnyalt - voltak jó és rossz oldalai. A hatalom szigorú, de nem túl szoros kereteket húzott. Aki azokon belül maradt, az normálisan tudott boldogulni.
Ma?... Nem mindenki tud.

Radulovic Zsuzsa írta...

Persze, csakhogy a kokom-lista a magyar ipart védte. Mert pár gépet ugyan behoztak, de közben ötezret legyártottak Magyarországon a nyugati termék helyett. Ezzel pedig mindenki jól járt.
Egyenlöbbek mindig lesznek, csak most sokkal többen vannak, mint akkor és most sokkal idiótábbak vannak köztük tömegesen, mint akkor.

borissza írta...

Nos … mindenkinek írom.
Bemutatkozás-féleképp: bőven a hetedik Xet morzsolom, úgy hogy vannak emlékeim. Egymást átölelve feküdtem egy szántóföldön testvéremmel, amikor az angol vadászgép – nem elégedett meg a vöröskereszttel ellátott vagonok szétlövésével – a mezőre menekültekre rácsapva géppuskázott. Testvérem fejét fúrta át a lövedék. No ilyen emlékekkel indultam neki a nagybetűs életnek, átélve Jóapám B-listázását, a meghurcolást, a házkutatásokat, az állandó éhség-érzést, a szomszédok kitelepítését és padlássöpréseket, a beszolgáltatásokat, a földosztásokat és a kiosztott földön gazdálkodó kulákosítását … a Mohács-szigeti VASKOMBINÁT tervezésének éveit … abbahagyom inkább.
De … úttörő nem voltam, és ennek függvényében más sem 1990-ig, amikor, bocsánat már előtte jóval, rést láttam másokkal együtt a Falon. Aztán bontogatni kezdtük.
Hála Istennek, de makacs figurámat – szerencse fia lévén – még a eee’társak is valahogy elfogadták munkámmal együtt, mert hát azért valakinek csak kellett termelni, és alkotni is kellett.
Megfelelő rálátásom volt a gazdaság mechanizmusára, 1990 már 1975-80-ban kódolva volt. S hogy megint minket dobtak az első vonalba golyófogónak … hát lehet kérem fatalistának lenni, de szerintem egyszer majd ennek is megérik a gyümölcse.
Már ajánlottam a könyvtározást, a korabeli napilapokat, most sem tudok mást tenni. Tessék „visszaolvasni” ! Az akkori MGTSZ-ek impotenciája, a vállalatok vergődése, kül- és belkereskedelmünk idióta tapogatódzása, a rejtett és súlyos munkanélküliség (igen, MUNKANÉLKÜLISÉG volt a kapukon belül, az más kérdés hogy munkahelye mindenkinek volt). S mindez nagyon-nagyon sokba került, meg Kuba és egyebek injekciózása ... Ezt izzadjuk most is, persze megtetézve a „mi kutyánk kölykei” pluszával. A felhalmozott adósság kifizethetetlen a jelenlegi konstelláció és metódusok szerint .. de ez már más történet.
A magyar gazdaság szerkezete a KGST jármában szétrohadt. Olvass: „új mechanizmus”, vállalataink külföldi cégekkel történő „átvilágítása” (a MÁV-tól kezdve lefelé, bizony, bizony! Mindez ott van a korabeli újságok sorai között.)
Arra, hogy az élelmiszer iparunk mennyire volt fejlett, meg hogy a buszgyártás stb. rózsaszín emlékek … nem kívánok kitérni. Egyéb szép emlékekre sem, a „létbiztonságra” és egyéb ködös nosztalgiázásra sem.
A devizakölcsön ügyét ne keverje senki össze az államadóssággal, sajnos kemény nemzetrontó szándék és birkaösztön búvik meg mögötte az utóbbi sajnos 80-90%.
R.Zsuzsának: minőségibb élelmiszer? Mert akkor még nem ért ide az E számok rengetege, de még nyugatot sem árasztotta – akkor – el (most már ott sem különb a helyzet). Egyébként, ha már az életkor is szóba jött: emlékszem a fagyasztott dél-amerikai húsokra (büdös volt amikor felengedett, persze nagy volt ezért is a sorban állás … apropó erre senki sem emlékszik, a kígyózó sorokra???) és az ehetetlen, gyomirtó szagú kenyerekre, mert ilyenek is voltak a sifonérban. Egyébként: nem kötelező most már minden szt megenni, van választék. Ja, de választani tudni kell.
Megismétlem: választani tudni kell, azaz hogy kellene már végre Hazánkban. Ez legyen a záró mondat.

Onkel Tibor írta...

Kedves borissza:
Amit olvashatunk, az valós volt - ezt el kell mondani. Még akkor is, ha ezt olyan írta, aki "1990 ... előtt jóval, rést látott másokkal együtt a Falon". A festett kép egyoldalú, inkább a rosszat mutatja, de a leírtak valósak. Én magam nem látok vissza a padlássöprésekre, 50+ éves lévén a "gulyáskommunizmusban" éltem. De a kép soha nem fekete-fehér, hanem mindig árnyalt. Fenntartom, hogy voltak jó oldalai (is) annak a világnak és vannak (mi az hogy!) rossz oldalai ennek is.
Valahogy, ha a kettőből a jókat sikerülne összegyúrni - az lenne a kánaán. Vagy legalább úgy irányítani ezt az országot, hogy az elsősorban minket, a polgárait szolgálja.

Karina írta...

Azért nem kellene elfelejteni azt sem, hogy az 5o-6o-as években kik miatt voltak a büdös husok, kik jártak akkor is nyugatra vásárolni, kik szajkózták, hogy a profizmus aljas dolog," világproletárjai"stb. Kikkel voltak tele az "impexes irodák". Tényleg nem e-miatt kell ma is fizetnünk (izzadnunk)? A választók a hibája akkor is és most is? A rendszerváltás nem volt olyan régen, hogy is történt? Szerintem már réges-régen megállapodtak a háttérben "dicső vezetőink" nekünk meg beadták, végre eljött az idő és most "választhatjuk a szabadságot". Mi meg megválasztottuk. Hogy mentünk az Eu-ba? Minden létező szépet és jót elmondtak, bécsi cukrázda" és hasonló marhaságok, csak éppen arra nem hívta fel senki a figyelmet, vigyázat! itt csak 2. osztályu állampolgárok lehettek! Aki csak halványan utalni merészelt a negatívumokra az ismét a "nép ellensége" lett mint az 5o években. Csak most azok "rokonai" sütötték a bélyeget rá, akik hajdanán "kulákoztak". Ezt kellen megérteni végre, nem pedig azt, hogy "én nem voltam uttörő", ezzel villogni. És ha voltál akkor mi van? Nem ezen múlott, múlik a világ dicsősége. Kicsit jobban kellene tájékozódni ezen múlik minden.

Karina írta...

Ja, vagy most jut eszembe, hogy "léptünk be a NATO-ba"?Még a népszavazást is képesek voltak "lecsökkenteni" 5o+l-ről 25 %-ra. ( lecsalni) Mindenki hallgatott mint a fűbe szokás.Ki is volt akkor a belügyér? Melyik országban fordulhat elő rajtunk kívűl még ilyesmi?

borissza írta...

Kedves Onkel Tibor! Az általam lefestett kép valóban egyoldalúan komornak tűnik, de ha végig gondolod, nem állíthatok mást. Már leírtam, „mákszemnyi szivárvány se ragyogjon csermanek pokla felett.”
Szóljak a „jó” –ról? Ha volt két (kék ) húszasunk a bátyámmal elmentünk vacsorázni a Pájerliba, még egy lityi kadarka is belefért. Hogy mennyi volt egy mérnök fizetése? ’1600-2000. Segédmunkásé? 1200-1300. Főmérnöké? 2400 – mondjuk. Egyebekre az 50-es évek végén nem volt rálátásom. Villamos vonaljegy: 50 fillér, átszálló : 70 fillér, képeslap üdvözlettel 20 fillér, szöveggel toldva 40 fillér, levél 60 fillér stb. stb.
A nyócker Mátyás terén éjfél után nyugodtan átsétáltunk a Koszorú utcába barátunkhoz, nem kellett tartani semmitől és senkitől (no azért néha hallhattuk hogy „szép hercegem, daliás őrgrófom stb )
Jó volt, szép volt, fiatalok voltunk.
De … Illyés Gyula híres versével, mely a zsarnokságról szól, … minden sorával egyetérthetünk, az AKKORI világot illetően. Aki értőn nem élte át, az nem tudhatja milyen a lélekbe ütött vas, drill, könyörtelenség.
Hogy ötvözzük a kettőt? Egyetértek. Valóban jó lenne – nyugdíjasként – elvinni a feleségem, vagy meghívott barátaimat egy vendéglőbe, kedélyesen sörözgetni-borozgatni-beszélgetni-ebédelni-vacsorázni … mint a sógoroknál, közben fennhangon szidnánk a kormányt, de hát nem megy. Jaltában (hmm…) másként döntöttek sorsunkról.
De ehhez újra kellene építeni az országot vertikálisan és horizontálisan is …mindennel és mindenkivel … mindent beleértve.
Erre most, talán életemben is, semmi kilátás nincs, persze ’dum spiro – spero’
Kedves Karina!
Nem „villogok” vele csupán ’névtelennek’ válaszoltam evvel. Egyébként: ha helyemben lettél volna EGY osztályban EGY iskolában EGY nem-úttörőnek lenni, akkor nem pattogtatnád az ostort felettem.
A mostani abszurd világról nem kívánok szólni (most), nem erről indult el a polémia.

Radulovic Zsuzsa írta...

Nem tom, de nekem ez a rendszer sokkal több vasat, meg drillt üt a lelkembe.

Maci írta...

Ne a köpönyeget nézzétek, hanem azt aki viseli. Az "ugyanaz a személy". Most is azt mondom, hogy a jelen problémái a múltban gyökereznek és ugyanaz a múlt és a jelenünk is hatással lesz jövőnkre. Szerintem mindkét rendszerből kiemelhetünk olyan dolgokat, amelyeket pozitív dologként éltünk meg, egy azonban közös mindkettőben. Hogy jóval több a negatívum, mind a pozitívum. Anno az elvtársak a Nagy Testvér fokhagyma gerezdjei után csorgatták a nyálukat, most viszont a brüsszeli popókat részesítik előnyben. Ennyi a fő különbség, semmi több.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló