Lényegében erről szól az egész élete…


Tegnap újabb nagyszerű fejezettel gazdagodott a gyurcsányista baloldal, röhejes és szánalmas performanszokban már eddig sem szűkölködő története. A május elsejei összejövetel ismét remek alkalmat teremtett arra, hogy az agyhalott kádár-nyuggerek és a pojáca egymásra találjon, hogy az idol és a rajongók, mintegy régi, összeszokott csapat, boldogan feloldódhasson a nagy össznépi orbánozásban.

Gyurcsány több tucatnyi újságíró, fotós és operatőr gyűrűjében érkezett a Városligetben felállított színpadhoz, miközben a hangszórókból az Illés zenekar Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ kezdetű dala harsogott. Hajrá, Feri!, Veled vagyunk, Feri! - üvöltötték az agyhalottak és a stand-up comedy kezdetét vette:



Ferenc bekeményített: „Bárki, aki azt meri állítani, hogy plagizáltam azt fel fogom jelenteni. Ki fogom perelni őket a vagyonukból, mert nincs annyi vagyonuk, amennyit ér az én tisztességem.”

Abba, hogy Gyurcsány tisztessége vajon mennyit érhet, azt hiszem nem érdemes mélyebben belemennünk, mivel teljesen egyértelmű, hogy az a nullával egyenlő. Sokkal érdekesebb viszont, ha az igazmondó fenyegetését máshonnan közelítjük meg. Ugyanis, ha felütjük az értelmező kéziszótárt, akkor a plágium szónál a következőt találhatjuk: „Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrás megjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel az eredeti szerző jogait sérti.”

Mint látható Ferenc esetében igazából nincs szó plagizálásról, mivel az akkor jön létre, ha valaki, valaki más anyagát emeli be a saját dolgozatába a fentebb jelzett feltételek teljesülése nélkül. Azonban Gyurcsány esetében nem az történt, hogy szerzői engedély nélkül átvett egy részt, részletet az akkori sógora, Rozs Szabolcs 4 évvel korábbi munkájából, hanem az, hogy annak első 35, szőlészettel foglalkozó oldalát egy az egyben, a borító átcserélésével beadta a sajátjaként. És még annyi esze sem volt, hogy átírja a dolgozat címét A Balaton-felvidék szőlészete és borászatáról A Balaton-felvidék szőlészetére, ha már úgy gondolta, hogy ő a borászati résszel, ami az eredeti anyagban a 36. oldaltól kezdődött, nem akar ”foglalkozni”. [A Célpont Törzsanyag című nyomozása ITT megnézhető]

Szóval megnyugodhatunk. Az esetlegesen ránk váró perrel már nem kell foglalkoznunk.

Schmittel ellentétben, aki legalább arra ügyelt, hogy több forrásból rakja össze a kisdoktoriját, Ferenc tényleg nem plagizált, hanem egész egyszerűen egy az egyben ellopta Rozs Szabolcs értekezését, ami azért ismerve az igazmondó korábbi dolgait nem az első, de nem is az utolsó ilyen eset volt. Mármint, hogy más vagyonára vetemedett.

Lényegében erről szól az egész élete…


Egyébként meg volt május elseje is a baloldalon.

A milliárdos a saját hazugságaiban vergődve harcolt a proletárokért, azok tomboltak neki, de az ünnepi beszédében munkáról nem esett szó, csak a lopásról…

2 kommentek:

Maci írta...

Idézem Gyurcsányt; „Bárki, aki azt meri állítani, hogy plagizáltam azt fel fogom jelenteni. Ki fogom perelni őket a vagyonukból, mert nincs annyi vagyonuk, amennyit ér az én tisztességem.” - Nos eddig az idézet. Ferencnek köszönhetően már senkinek sincs vagyona, így tehát zéró vagyon = zéró becsület, legalábbis, ami az Ő becsületét illeti.
Mindez akár vérlázító is lehetne, de ezt az "embert" már nem igazán lehet komolyan venni. Vásári ripacs és ott is a helye.

kistutyi-mutyi írta...

Azért csak szép csendben megjegyzem, nem csak a kádári nyuggerek fényezik Ferikét, hanem az ATV "civiljei " is.Nem árt ha néha "tájékozódunk az ellenkező oldalról" is,ott ismerni meg azokat az "értelmiségieket" akik piedesztára emelték és hozzá segítették ezt a fajankót, hogy miniszterelnök lehessen.Nagyon egyszerű lenne a dolog, ha mindent rálapátolhatnák a "pórnépre". De a valóság sajnos egészen más.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló