Ébredező hatóságok

A cigány problémakör folyamatos és táguló újratermelődésének ördögi köréből egyebek közt az oktatás és nevelés újragondolásával lehetne kitörni. Az egyik lehetőség az, hogy nem veszünk tudomást a cigánygyermekek cigány voltáról. Ez folyik egy ideje, és elég világosan kivehetően kudarcot vallott ez a szemlélet. A másik lehetőség az, hogy bennlakásos nevelési intézmények létesítésével és az igénybe vételük kötelezővé tételével kiszakítsuk a cigánygyerekeket a negatívumokat átörökítő környezetükből. Ettől a ballibnek nevezett körök valósággal iszonyodnak, és lágert emlegetnek. A harmadik lehetőség gyakorlati tapasztalatairól szól ez a bejegyzésünk.


„Példátlan büntetés a roma iskolának” - kesereg a Népszabadság cikkének címe, jól illusztrálva a liberális újságírás azon saroktételét, hogy ha az áldozat cigány, akkor azt mindenképpen fel kell tüntetni, bűnösökről vagy negatív szereplőkről pedig sohasem. A cikk így folytatódik:

Meghökkentően súlyos, 3,2 milliós bírságot szabott ki a munkaügyi felügyelőség a sajókazai Ámbédkar Iskolára, amely bezárhat, ha ezt ki kell fizetniük.

Szükség van ”második esély” évfolyamok, programok szervezésére. (...) Fontos szerepet tölthetnek be az ilyen szempontból kifejezetten roma fiatalokra koncentráló programok is” – olvasható a felzárkózásért felelős államtitkárság által tavaly készített stratégiában. Az Ámbédkar Iskola ilyen intézmény: zömmel roma borsodi diákoknak kínál érettségit adó tanulmányi lehetőséget, olyanoknak, akikről az állam már lemondott. Csakhogy a példájuk inkább azt illusztrálja, hogy az állam az ellenkezőjét teszi annak, amit hirdet.

Az iskola tavaly bátran pályázhatott volna a „leggyakrabban feljelentett és ellenőrzött” intézmény címére. Hetente érkeztek a különböző hivataloktól – ÁNTSZ, Oktatási Hivatal, Kormány Hivatal, Munkaügyi Felügyelőség – az ellenőrzések, amelyek már a tanítást is bénították. Súlyos helyzetet idéz elő a Fidesz-kormány egyházakat érintő törvénye, az Ámbédkar Iskolát fenntartó buddhista közösség ugyanis elveszítette egyházi státuszát. A finanszírozás bizonytalanná vált – négy tanárnak fel kellett mondaniuk.

A feljelentések és az ellenőrzések akkor szaporodtak meg, amikor egy jobbikos képviselő támadást intézett az országgyűlésben a buddhista közösség ellen – értékeli a helyzetet az iskola két alapítója. Derdák Tibor igazgató és Orsós János pedagógus elmondják, ekkor jelentek meg a Munkaügyi Felügyelettől is az ellenőrök, akik ritka vendégek iskolákban. Az ellenőrzést követően egy 3 millió kétszázezer forintos munkaügyi bírságról szóló határozatot vett át a múlt hét végén az iskola vezetése. Orsós János azt elismeri, hogy vannak nehézségeik az adminisztrációval, ezért az ellenőrzés folyamata alatt kérték a Munkaügyi Felügyelőség munkatársait, segítsenek a hibákat kijavítani.

De nem tudtak segíteni, azt mondták, még soha nem ellenőriztek iskolát. Rendszeresen beszéltünk velük, és azt érzékeltették, az ilyen típusú hibákra nagyságrendileg egy-kétszázezer forintos bírságot szoktak kiszabni – mondja Orsós János, hozzátéve: ha a több mint hárommilliós összeget ki kell fizetniük, bezárhatnak. A határozat ellen fellebbeznek.”

A legutóbbi időkben a borsodi térség oktatási intézményeiben nagyfokú térhódításba kezdett az az úgynevezett Ámbédkár Gimnázium, illetve a működtetője, a Dzsáj Bhim nevű állítólagos buddhista egyház. Számos községben vannak már jelen, de falvakon kívül már a városokban is megjelentek, így például Ózdon. A terjeszkedésük szembeötlő, és a nyíltan hangoztatott céljuk a további, még szélesebb és még mélyebb terjeszkedés. Tehát komolyan kell számolni a jelenlétükkel az egész térségben.

Megjelenésüket és nyomulásukat döntően az teszi lehetővé, hogy a régió katasztrofális anyagi helyzete miatt az önkormányzatok nem képesek működtetni a tanintézményeket, és gyakorlatilag odaadják bárkinek, aki ezt névleg vállalja.

Hallott már azelőtt valaha valaki a Dzsáj Bhim közösségről? Buddhista cigányokról, pláne Borsodban?

Még maga a Népszabadság is az egyébként hízelkedő Derdák-interjújában szóvá tette, hogy nyoma sincs a Dzsáj Bhim semmiféle hitéleti tevékenységének, templomának, papjainak, hanem csakis a tanodák működtetése címén történő pénzkapásról ismert. EU-pénzek, de immár állami pénzek is. Többek számára ez enyhén szólva gyanús, és Tuskó Hopkinsra emlékeztet.

A jelenlegi, nagyrészt még az SZDSZ által meghozott oktatásügyi törvények sok olyasmit tesznek lehetővé, amiket kívülállók ép ésszel szinte el sem tudnak képzelni. Az úgynevezett tanodák is ilyen jelenség, bárminemű állami és önkormányzati felügyelet nélkül, vallásszabadság, abrakadabra.

Szabad a vásár.

Ebbe nyomulnak bele nagyon céltudatosan bizonyos körök. Azt hirdetik magukról, hogy pénzek idehozatalával és áldozatos munkával cigány gyermekeket nevelnek, kulturálnak, juttatnak majd szakmához, sőt diplomához.

A valóság ezzel szemben a következő:

Maga az Ámbédkár csak a nevében gimnázium, valójában semmi olyasmi, ami egy átlagembert, pláne egy szakembert tanintézetre emlékeztetne.

Ugyan miféle „szakoktatás” történhetne oktatók és tanműhelyek nélkül?

Azzal, hogy a gimnázium, sőt főiskola képzetét keltő high school, és ki tudja, milyen fellengző címeket magukra aggatják, rögtön nyilvánvaló, hogy a tevékenységük meghatározó eleme a megtévesztés, a mai korra annyira jellemző látszatkeltés, a szélhámoskodás.

Nem igaz, hogy pénzeket hoznak a válságövezetbe. Az oktatásügyre fordítható források nélkülük is ugyanúgy rendelkezésre állnának, sőt nélkülük még jobban, mert ha nem iktatnák magukat közbe, akkor ezek az EU és magyar állami források nem csapolódnának meg - vagy mondjuk ki nyíltan: nem alakulnának át a pénzek egyeseknek a zsákmányává.

Teljesen szakképzetlen, ellenben rendkívül arrogáns személyeket helyeznek komoly pedagógiai és intézményvezetési pozíciókba, például az is előfordult, hogy egy ilyen tutorukat vagy mentorukat a rendőrség uzsorázás miatt vett előzetesbe, de a többi sem sokkal jobb.

Ezek a beindult és elmagabiztosodott személyek megalázó módon bánnak a kiszolgáltatott valódi pedagógusokkal és egyáltalán magával a szakmával. Amit oktatás címén végeznek, arra nincs más szó, mint bohóctréfa. Napi két-három órányi „tanítás”, ami csak cigányzene-hallgatás, kannaütögetés és ilyesmi; az informatikai „érettségijükön” Sajókazán a cigánygyerek a monitort tévének, az egeret kattantónak nevezte, és érettségit kapott rá. Már arra is érettségit adnak, ha a cigány gyermek délben besétál megenni az ingyenes ebédet, és utána hazamegy.

Azzal, hogy ezek az úgynevezett intézmények iskolai bizonyítványt, sőt érettségit adnak ki, egyáltalán nem a cigányok képzettsége nő, legfeljebb az arcuk, de a következmény egyértelműen az lesz, hogy a valódi iskolák, bizonyítványok és érettségik értéke is lenullázódik, elhiteltelenedik.

Több településen elharapózott az a jelenség, hogy megkaparintják az állami iskola állami pénzből vett drága felszerelését.

Pénzügyek terén megdöbbentő anomáliák hosszú soráról hallani pedagógusok beszámolóit. Ezekből lett aztán előbb a munkaügyi ellenőrzés, majd az ott feltártak alapján sorra a többi szempont ellenőrzése.

A működésüket a rombolás, illetve verekedések és más személyi konfliktusok kísérik és jellemzik az úgynevezett „tanulók” között. Ahol a liberális elvekből egyenesen eredően nincs fegyelemtartás és rend, ott ez természetes velejáró.

Egy ilyen sajátságos jelenség, illetve sajátságos csoport felbukkanása Borsodban nemhogy csökkenti, hanem növeli az etnikai feszültséget. A válságövezetben semmi sem hiányzik kevésbé, mint az, hogy a holmi Ámbédkár Dzsáj Bhim-ek miatt állandósuló botrányok tovább rontsák a helyzetet.