A megélhetési nácivadász újra színre lép

A nyári, budapesti pofára esést követő néhány hónapos viszonylagos csend után a gátlástalan cionista ámokfutás mintapéldánya, Efraim Zuroff ismét színre lépett.

Úgy látszik kezdett kiürülni a kassza és a nyilvános mocskolódás is hiányozhatott neki, mert a napokban azzal a hányingert keltő önelégült arcával ismét kiállt a kamerák elé és bejelentette a gyűlölködő hadjárat legújabb állomását:

„Elindítjuk Az utolsó esély – 2 műveletet, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ újabb nácivadász programját. Az amerikai Targum Shlishi alapítvánnyal közös program részeként 25 ezer eurót ajánlunk fel mindazoknak, akik hozzájárulnak náci háborús bűnök elkövetésében érintett személyek felkutatásához és felelősségre vonásához. A program mindenekelőtt a balti országok hatóságainak, valamint a németországi, osztrák, lengyel, horvát, román és magyar nyomozó hatóságok munkájának támogatására szolgál. Minderre azért van szükség, mert közel 70 évvel a holokauszt után még több száz náci háborús bűnös van szabadlábon, a gyilkosok bűne pedig az idő múlásával nem lesz kisebb.”

A hírt olvasva a gyanútlan szemlélődő nem tudja eldönteni, hogy a bejelentés hallatán harsányan felnevessen, vagy inkább elsírja magát, mert amit Zuroff mond, az egyszerre röhejes és megdöbbentő. Hisz azok, akik után ez a megélhetési nácivadász kutat a legjobb esetben is 90 év körüliek, de sokkal valószínűbb, hogy már nem is élnek. Nem hinném, hogy pont ez a háborús generáció lenne az, akiket valamilyen különös véletlen folytán tömegesen hosszú élettel áldott volna meg a sors.

Így aztán bátran kijelenthető, hogy Az utolsó esély program lényegében nem más, mint egy pénzlekarcoló művelet, a gátlástalan holokauszt-ipar egyik ága, ami az utolsó pillanatig kihasználja a szerencsétlen sorsú emberek emlékét. Efraim Zuroff csak azért, hogy bizonyítsa a Wiesenthal Központ szükségességét, csak azért, hogy az erre fogékony közegekben magát továbbra is az igazság bajnokaként tudja mutogatni, ismét átgázol majd mindenen. Át a józan észen, az emberségen, a tisztességen. Nem érdekli, hogy nincsenek bizonyítékok, nem érdekli semmi, csak a saját aljas kis ”igazsága” és persze a megélhetése.

Így megy ez.

Mondjuk, azért az érdekelne, hogy meddig lesz még az ilyen Zuroff-félék arcán bőr újabb és újabb „utolsó esélyeket” kitalálni, vagy legközelebb már az lesz a program, hogy kihantolják az általuk valamilyen indokkal kinevezett bűnösöket és megkövezik a holttesteket? Esetleg felkutatják a hozzátartozókat, és azokat kötelezik jóvátételre? Vagy mégis milyen megélhetési rettegés jöhet még? Mert hogy valami lesz, afelől ne legyenek kétségeink.

1 kommentek:

Névtelen írta...

Ezennel felhivom az illetékes nyomozóhatóság figyelmét az alábbi háborús bűnösökre;

http://s242816488.onlinehome.us/criminals2/

Gyrl

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló