Piócák.

A tegnap megjelent legfrissebb közvélemény-kutatás szerint az utóbbi napokban 78 százalékra ugrott azok aránya, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A felmérésből egyértelműen látszik, hogy lassan már szinte mindenki tisztában van az országban azzal, hogy baj van, nagyon nagy baj. Azon persze el lehet vitatkozni, hogy a mai állapotok kinek a hibájából lettek olyanok, amilyenek, hogy ki, hol rontotta el, hogy az emeszpés, vagy a narancsos gazdaságpolitika miatt kerültünk-e lejtőre, vagy a világ globalistái akarják-e velünk felmosni a padlót. De az igazság az, hogy ez magán a lényegen, a tényen mit sem változtat.

Baj van. És még nagyobb baj is jöhet. Magyar emberek százezrei kerülnek nap, mint nap rosszabb helyzetbe, családok tömkelege körül fogy el a levegő. Az ország egy jelentős része minden nap a túléléséért küzd. És ekkor megjelenik egy nyílt felszólítás a kormány részére:
[az eredeti hírért katt IDE]

„A MAZSIHISZ felszólítja a Kormányt a holokauszt túlélőknek járó támogatás azonnali kifizetésére.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szomorúnak tartja, hogy Magyarország Kormánya mind a mai napig nem fizette ki a 2007-ben kötött szerződésben vállalt, a holokauszt túlélőknek 2011-ben járó – és a költségvetési törvényben szereplő – 4,2 millió dollárt, pedig annak kifizetésére a Kormány több tagja is határozott ígéretet tett külföldön,- és belföldön is.

A fizetési határidő óta csak Magyarországon közel 1000 jogosult halt meg, akik így már nem részesülhetnek ebben a juttatásban.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) munkatársai többször, ürügyként hivatkoztak a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány átalakítására, arra, hogy az azzal kapcsolatos bírósági döntés hiánya akadályozza a kifizetést. Ezek a közlések nem valósak, a támogatás átutalása, szétosztása egyáltalán nincs összefüggésben a MAZSÖK átalakításával. A MAZSÖK tervezett átalakítására vonatkozó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumi kérelemnek helyt adó I. fokú Bírósági döntést a Fővárosi Ítélőtábla jogilag megalapozatlannak találta, és hatályon kívül helyezte.

Megdöbbentő, hogy a KIM, – amelynek egyik legfőbb feladata a jogállami feltételek kidolgozása – képtelen volt arra, hogy olyan okiratokat terjesszen elő, amelyek egy bírósági döntés alapjául szolgálhatnának, és amelyek kiállják a független bíróságok vizsgálatát.

A MAZSIHISZ felszólítja a Kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjék a holokauszt túlélőknek 2011-ben járó összeg átutalásáról, s ezzel állítsa helyre Magyarország szavahihetőségét és tekintélyét.”

… … … …
... ... ... ...

Keresem a szavakat…

Pontosabban azokat a szavakat, amiket még elbír a képernyő. De az igazság az, hogy nem jutnak ilyenek eszembe. Mert ezt, egész egyszerűen bőséges kurva@nyázás nélkül nem lehet kommentálni.

Tényleg nem tudom elképzelni, hogy vajon hol van a zsidó pofátlanságnak a határa. Vajon hol lehet az a szint, amire egy héber azt mondja, hogy na jó, ezt már tényleg nem? Van ilyen egyátalán?

És hol van ilyenkor egy felelős, döntéshelyzetben lévő politikus, aki kiáll és egyszerűen, de határozottan azt mondja, hogy azért ezt már nem kéne. Hogy nem fizetünk egy fillért sem, mert egyrészt nem jár, másrészt pedig nincs miből. Hogy ennél ezerszer fontosabb problémái vannak ennek az országnak, mintsem az, hogy újabb 4,2 millió dollárt fizessen ki valami olyanra, amiről a világ közvéleményének nagy részével együtt, azt sem tudjuk, hogy egyátalán megtörtént-e.

A II. világháború 66 éve fejeződött be. A MAZSIHISZ által hivatkozott túlélők manapság legalább hetvenévesek, de a valószínűbb az, hogy inkább a nyolcvan felé járnak, ha egyátalán élnek még. Vajon hány embert érint ez ma Magyarországon? És vajon hány átlagemberhez jut el ténylegesen a kárpótlás és legfőképp mekkora összeg? Mivel a világ rendje szerint az érintettek száma az évek múlásával csökken, vajon a még itt maradók mindig, évről évre többet kapnak? Vagy az egész csak egy nagy színjáték és a pénz legnagyobb részét a zsidó megmondóemberek egyszerűen lenyúlják?

Miért van olyan érzésem, hogy ez utóbbi a valóság?

A 2007-2010 időszakra ugyanis a MAZSÖK még nem tudott elszámolni azzal, hogy a magyar adófizetők pénzéből a számukra évenként átutalt nagyjából 1 milliárd forintot kinek és milyen bontásban osztogatták szét.

És hol van a felelős magyar kormány? Miért nincs valaki, aki végre kimondaná, hogy nincs több kárpótlás. Miért nincs végre valaki, aki feltenné Feldmájernek a kérdést, hogy a kommunizmus túlélőinek, a patkányforradalom áldozatainak, a zsidók által elkövetett bűnökért Izrael, vagy bármelyik zsidó szervezet mikor fizet jóvátételt? Miért nem kérdi meg Zoltaitól valaki, hogy azok a magyarok, akiket ugyancsak tönkre tett a háború, azoknak miért nem jár kárpótlás? És legfőképp. A mai magyar adófizető generációnak miért kell fizetni olyan bűnökért - ha azok egyátalán megtörténtek - amikhez nekünk semmi, de semmi közünk nincs?

Az egész történet egyszerre felháborító és gyomorforgató, de legalább az eddig kétkedőknek is pontosan bemutatja azt, hogy az országban élő zsidóság és legfőképp annak elitje milyen gátlástalan pióca módjára élősködik a rajtunk.

40 kommentek:

cion bölcse írta...

A zsidoknak jär a luxus.Nektek magyaroknak minek a penz,csak elköltenetek marhasägokra,mint fütes,elelmiszer,gyogyszer.
Nehogy mär a zsido viläg polgäroknak nelkülözni kelljen az ide oda repkedest a globuszon,meg miert sajnälod tölük a Monacoi kikötöben 10 milliard ft-os Yachtot.?
Fizessetek gyäva geci magyarok azert mert gyäva gecik vagytok.!!

antikrisztus írta...

JEHOVÄRA ESKÜSZÜNK MI SÄTÄNISTÄK.
KRISZTUS GYILKOSAI ELÄTKOZZÄK EDESANJUKAT,hogy a mehükben kihorta öket.
A SFR AZERT KELLETT MEGERÖSITTENI,HOGY BEDÖNTSÜK A PIRAMISJÄTEKOT.
a celjaink felet mär elertük.
A vegcelunk,a feldühödött ehes tömeg,es krisztus gyilkosainak meglincselese
A GLOBUSZON.

Névtelen írta...

Minél több ember nézze meg a Jud Süss-t - erről szól!
A Cion Bölcsinek jegyzőkönyvei pedig alapkönyv, amit mindenkinek ismernie kellene.

c írta...

Jár nekik a nagy büdös lóf@sz nem kárpótlás.Mit képzelnek ezek a büdös, koszos, tetühintás, szarjancsik.Takarodjanak innen a büdös p...á-ba!

Névtelen írta...

Jár nekik egy nagy büdös lóf@sz a seggükbe, de nem kárpótlás! Eleget szipolyoztak már minket. Takarodjanak innen a jó édesanyjukba, ha van nekik.A Cion Bölcseinek jegyzőkönyveit már 10 évvel ezelőtt elolvastam, amikor a zsidók rögtön kiadtak egy hamisítványt, ezt már megszoktuk, ha cáfolnak valamit nagyon erősen akkor az tuti, hgy igaz.

Egy Magyar ! Ági Ivanko írta...

Minden élő kormánytagnak 60 évre vissza menöleg felelni kell az elkövetett árulásért !
Ha a zsidók a holokumu áldozatai lettek honnan a fenéből vannak ennyien ma ?
Ma amikor pénzügyi összeomlás fenyeget az egész világon még mindig hazug semmirekellők idióta törvényeit tartják be ?
Mikor emberek kerülnek utcára ,gyerekek éheznek öregek fagynak meg családok esnek áldozatul az áruló kormányok szemétre való döntéseinek ,nincs munka nincs pénz csak adó adó hátán a MAZSIHISZ megmondja erre kell legyen pénz .Ki a büdös franc vezeti ezt az Országot ? A Zsidók ? Kifogjuk zavarni az utolsót is Orbán mehet ellőtűk !!!

Névtelen írta...

Nyomorgunk?
Zsidók: az a magyarok problémája!
Ami jár, az jár!

Névtelen írta...

hogy H. miért nem tudta annak idején még a magjukat is ki írtani! ezek a tetves paraziták, ezek a mocskos emberi hulladékok az emberiség egyik szégyenei, miért nem rohadnak már meg?

valus

Névtelen írta...

Hát engem is felháborított, hogy örökösen kérnek kárpótlást. Minket ki kárpotól? Bennünket a "Szovjet Ellenörző Bizottság" pakkolt ki a lakásunkból, úgy, hogy még egy párnát sem hozhattunk el! Amikor a kárpótlásokat be lehetett adni, és beadtuk errevonatkozva a kárpótlási igényt, akkor kijelentették, hogy nem vagyunk ZSIDÓK, mert csak nekik jár vagyoni kárpótlás. Hiába kértem, hogy minket a szovjetek tettek földönfutókká, mindenütt visszautasítottak! Még a ruháinkat is ott kellett hagyni, csk nagyon keveset lehetett elhozni. Rokonok fogadtak be, mert nem volt ahol lehajthattuk volna a fejünket. Különben az egész tömböt lefoglalták. Volt egy család akit 3 gyerekkel tettek ki az utcára február végén a szovjetek! Ez nem volt 'holokausz"?????
Yllen

Goj írta...

A pimasz kurva anyátokat, rohadt élősködő banda.
Gojként éltem túl, de én is túléltem, még az uralmatok egyik részét is, a másikat is túlélem, és megy a vonat!

Névtelen írta...

Kialakulóban van erről egy kis vita itt:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=298097130213566&id=255514774501485&notif_t=like

Én nem arról beszélnék itt hogy mikor és mennyi kárpótlás jár. Ebben megállapodott a kormány és a Maszsihisz, én nem tudom, hogy lehet forintban mérni a szenvedést és az életet, ezért ehhez nem is szólnék hozzá. Amennyire tudom, 5-10,000 holokauszttúlélő kap havi pár tízezres összeget, DE magyar állami forrásból csak 2007 óta jár nekik pénz.

És akkor pontról pontra:

"Miért nincs végre valaki, aki feltenné Feldmájernek a kérdést, hogy a kommunizmus túlélőinek, a patkányforradalom áldozatainak, a zsidók által elkövetett bűnökért Izrael, vagy bármelyik zsidó szervezet mikor fizet jóvátételt?"

Miért Feldmájrnek tenné fel a kérdést? Egyébként a kommunizmus alatt politikai okokból bebörtönzötteknek is jár kárpótlás, nagyon helyesen. A patkányforradalom nem tudom mi, felteszem a Tanácsköztársaságra gondol: ennek áldozatai legalább 92 évesek, és tudtommal valóban nem kárpótolják őket, csakúgy, mint a Fehérterror áldozatatait sem. Horthy alatt vajon kaptak kárpótlást? A zsidók által elkövetett bűnöket is nehezen tudom értelmezni, konkrétumot mondjon.

"Miért nem kérdi meg Zoltaitól valaki, hogy azok a magyarok, akiket ugyancsak tönkre tett a háború, azoknak miért nem jár kárpótlás?"

Miért Zoltaitól? Ezt talán a kormánytól kellene megkérdezni, de kitől szeretne kárpótlást? És kinek? Minden magyarnak, minden magyartól (az adófizetők pénzéből)?

Végül, a jelenség, amiről én beszéltem: "A mai magyar adófizető generációnak miért kell fizetni olyan bűnökért - ha azok egyátalán megtörténtek - amikhez nekünk semmi, de semmi közünk nincs?"

Ha maga holokauszttagadó, nincs miről beszélnünk. Ha viszont elfogadja, hogy pl. a fenti képen látható zsidókat a képen szereplő nyilasok lemészárolták, vagy átadták a németeknek - tudva tudván, hogy a halálba küldik őket -, és ön magyar, akkor nem állíthatja, hogy semmi köze a történtekhez, mert ezzel vagy azt állítaná, hogy magyarként nincs köze a magyar történelem egyik legszégyenletesebb és legborzalmasabb epizódjához, vagy azt, hogy a holokauszt nem a magyar történelem része. Kérem, nézzen magába, mielőtt válaszolna.

Névtelen írta...

"mert ezzel vagy azt állítaná, hogy magyarként nincs köze a magyar történelem egyik legszégyenletesebb és legborzalmasabb epizódjához, vagy azt, hogy a holokauszt nem a magyar történelem része. Kérem, nézzen magába, mielőtt válaszolna."

Te zsidóvédő szarcsimbók! A tetűhintás kampósorrú barátaid 6 évtizedre visszamenően követelnek dollárszázmilliókat világszerte a kormányoktól, de közben pl. nácifasisztamitszittyáskodsz felkiáltással torkolnak le mindenkit, aki fel meri emlegetni a trianoni döntést, ami máig MINDEN magyarra hatással van. Csoda, hogy ezek a szemét szarrágók nem perlik Mongóliát a tatárdúlás miatt, meg Törökországot mint az egykori birodalom utódállamát.
Húzzatok el Izraelbe, ingyen megkaptatok egy országot (ami egyébként nem járt volna), de ott is csak vért és szenvedést hagytok majd magatok után, ha az arabok egyszer végre kifüstölik az egész patkányfészket.

Névtelen írta...

Köszönöm az intelligens választ. Nem tudom, hogy jön ide a trianoni döntés, ön - hogy Dúró Dórát idézzem - monomániás? Igen, Trianon hatással van minden magyarra a mai napig - ahogy a holokauszt is. A különbség, hogy a zsidók, en bloc, nem felelősek Trianonért, de a magyar kormányok felelősek voltak a holokausztért.

A Mongol Birodalom nem létezik, ahogy az Ottomán sem. Izraelt nem ingyen kapták a zsidók, hanem földeket vettek, majd megharcoltak érte.

Ha képes értelmes reakcióra is, örömmel fogadom.

Névtelen írta...

"Nem tudom, hogy jön ide a trianoni döntés"

Csupán arra kívántam utalni, hogy a magyarságnak is lenne mi miatt százcsilliárdos kártérítésekért ajvékolni 60-70-100 évre visszamenően az angol, francia, amerikai, orosz kormányoknál, de, mivel a II. vh. óta a mi vezetőink (IS) színzsidók (vagy zsidóbérenc gittegyleti tagok), értelemszerűen nem tett senki értelmes lépést az ügyben.

A közismerten zsidóseggnyaló Andrássy Gyula érdekes módon halálraítélt felségáruló rebellisből később külügyminiszter és miniszterelnök lehetett, majd lezsírozta Bosznia-Hercegovina annektálását, biztos, csak úgy hobbiból. Onnan meg már egyenes út vezetett Szarajevóig és Trianonig. Szóval, erről ennyit.

Pár éve még folytattam volna párbeszédet az ügyben, most csak annyit tanácsolok tiszte szívvel, ne lovagoljunk a szavakon, hanem, aki nem magyar, az gyorsan szedje a sátorfáját, azzal egyetemben, aki szóban vagy tettleg hazaárulást követ el, mint pl. Ön is, mert, ha itt leszáll a lila köd az emberek agyára, nagyon csúnya dolgok fognak történni.

U.i.:
Mongol Birodalom és Ottomán B. már valóban nem létezik, mint ahogy a hitleri SS és az egykori Wehrmacht, sőt, a Magyar Királyi Államvasutak sincs már bejegyezve hivatalosan sehol. :P

A hitsorsosai, sameszei legközelebb kit fognak perelni? A postásokat, mert kézbesítették a munkaszolgálatosok behívóját? Na, húzzanak a sunyiba.

Névtelen írta...

Tessék megpróbálni ajvékolni Trianonért, bár történelmi ismereteim szerint nem szoktak túl nagylelkűek lenni a győzők a legyőzött államokkal.

Nem tudom, Andrássy miért lett volna "zsidóseggnyaló" - tények nélkül nehéz vitatkozni. Az mindenestre biztos, hogy a magyar zsidók érdekét nem szolgálta a trianoni döntés, hiszen ők magyarként azonosították magukat, és ezért duplán szenvedtek az utódállamokban.

Ön fogja eldönteni, hogy ki magyar? Milyen alapon is?

Az Oszmán és a Mongol Birodalom jogörökös nélkül szűnt meg - a Harmadik Birodalom és a Magyar Királyság nem. Tények, azok a fránya tények.

Névtelen írta...

A mai generációnak semmi, de semmi köze sincs ahhoz, hogy mi történt 60, vagy 70 évvel ezelőtt! A zsidók nyavalyognak folyton a kollektív bűnözés ellen. Világos: ez csak nekik az exkluzív joguk, a fél világot, egész népeket hetedíziglen kollektív bűnössé kikiáltani! De akkor miért csodálkoznak, ha utálják őket mindenhol és mindenkinek elege van belőlük?
Teljesen mindegy, hogy volt-e holokauszt, vagy sem!!! Olyan patkányok, akik pénzt követelnek ma egy országtól, ahol ma az emberek egyharmada éhezik - főleg olyanok, akik nem is éltek 70 évvel ezelőtt, a maszületett csecsemővel bezárólag -,nem nevezhetőek embernek. És egyesek közülük nem átallják ezt az országot "szülőhazájuk"-ként emlegetni! Sőt, államalapítóknak akarják kikiáltani magukat! Nem szégyellitek magatokat??????????????
Kényszerrel és erőszakkal soha nem lehet szeretetet kicsikarni, pedig jól tudjuk, hogy megvesztek érte. Az csak hányingert vált ki mindenkiből. Bizony, vannak dolgok, amiket pénzért semmiképp nem lehet megkapni, bárhogy igyekszik is valaki. Rossz úton jártok barátocskáim! És a jehovátok sem fog megmenteni benneteket a kárhozattól, ha így folytatjátok.

Névtelen írta...

"de a magyar kormányok felelősek voltak a holokausztért." - igen! Itt a "voltak"-szón van a hangsúly!!! És aki ebből MOST kovácsol magának tőkét, az nem is pióca, hanem patkány!!!

Ratio írta...

Itt egy hosszabb vita az ügyről: https://www.facebook.com/durodora/posts/271176116263276?notif_t=like

Konklúzió: A következőt javaslom, találjunk közös nevezőt, próbáljunk megállapodni egy értelmezési minimumban.

1. Mind a Tanácsköztársaság, mind a korai Népköztársaság politikai- és erőszakszervezeteiben sok zsidó vállalt szerepet. De azoknak a zsidóknak a száma, akik ilyen szerepet vállaltak, eltörpül azoké mellett, akik nem. Hasonlóképp, a zsidók száma a kommunista uralom főszereplői közt eltörpül a hasonló szerepet vállaló nem-zsidóké mellett. Viszont igaz, hogy a zsidók számarányukhoz mérten nagyobb szerepet vállaltak a kommunista hatalomban.

2. A fent említettek nem zsidó érdekeket képviseltek, hiszen egységes zsidó érdek nem létezik, az összefoglalóan „zsidóság”-nak nevezett csoport kismillárd alcsoportból áll

3. A zsidó származású kommunisták – az internacionalizmus eszméjének értelmében, és a gyakorlatban is – megtagadták zsidóságukat. Ezenfelül és a zsidóság is megtagadta őket.

4. A zsidó származású kommunisták elsődleges célpontjaivá gyakran zsidó közösségek és zsidó személyek váltak.

5. A fenti okokból kifolyólag sem a korabeli, sem a mai zsidóság nem tehető felelőssé az egyes zsidó származású személyek tettiért.

6. Ellenben ez utóbbiak személyükben felelősek minden tettükért. Bár a jogi felelősségrevonás sajnálatos módon elmaradt, morális és történelmi felelősség terheli őket. Ez természetesen igaz a totalitárius rendszerek nagyszámú nem-zsidó kiszolgálóira is.

7. A Magyar Királyság felelős volt a holokausztért. Ily módon jogutódai is felelősek azért.

8. Személyes, morális, és történelmi felelősség terheli a nagyszámú magyar nyilast, és mindenki mást, aki a zsidók kiirtásában szerepet vállalt. Ez igaz akkor is, ha jogi felelősségrevonásuk sok esetben elmaradt.

9. Bár a magyar állam és egyes személyek felelősek a holokausztért, a magyarságot mint népet is terheli felelősség. Morális felelőssége abban áll, hogy felismerje: a magyar zsidóság kiirtásához a lakosság közönye is hozzájárult. Ebből a véres történelmi tapasztalatból okulva minden magyarnak törekednie kell arra, hogy kiálljon gyengébb honfitársaiért.

Egyebekben az Ablonczy-Novák nyilatkozatot tekintem irányadónak:

http://www.judapest.org/ablonczy-balazs-novak-attila-tizenket-allitas-a-soarol/

Névtelen írta...

Ennek első átfutásra csak kb. a fele nem stimmel.

Ratio írta...

Várom a konkrét és konstuktív kritikát. Lehetőleg tényeken alapuló, logikus megjegyzéseket próbáljon írni.

Névtelen írta...

75 éves nagymama
1936-tól 1996-ig nem voltam antiszemita. Akkor saját bőrömön megtapasztaltam a zsidóság szemtelen, arogáns, rasszizmusát.
Egyébként, pedig nem jár nekik semmi, mert a szovjet kommunizmust ők hozták a világ nyakára.Több ember pusztult el miatta, mint ahány zsidó él a világon.
Keresztények döntsétek el Jézust követitek vagy Mózest.
Mózes, ó szövetség:Szemet szemért, fogat fogért. A gyűlölet Istenének követe.
Jézus:új szövetség: ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másik felét is.A szeretet Istenének gyermeke.
A két tan antagonisztikus(kibékíthetetlen)ellentétben van egymással.

Számonkérő írta...

Miért nem volt, és miért nincs számonkérés az 1945-1990 között nép és nemzet ellen elkövetett bűnökért,hazaárulásért?..........
Miért nincs számonkérés a 2002-2010 között elkövetett gazdasági bűnökért és hazaárulásért?.....
Miért nincs számonkérés 2006-os "1956 másodszori leverésért"?........

Mert nagyon sok zsidó lenne az elítéltek között

Ratio írta...

Ha a fenti kilenc pont bármelyikével részben vagy egészben nem értenek egyet, kérem, írják meg - konkrét, konstruktív kritikát, tényeken alapuló megjegyzéseket várok.

Névtelen írta...

A saját bőrömön éreztem és tapasztaltam a zsidók pofátlanságát és ezzel együtt a nérhetetlen kapzsiságát. Nem kell bemutatni őkelméket nekem.A tevékenségükből ered a magyarságnak, sőt a világ összes keresztényének a szenvedése, az egyik napról a másikra történő tengődése. Az egész ripacs zsidó színtársulatot meg kellene semmisíten, mégpedig minél hamarább, de oly módon, hogy írmagjuk se naradjon. Nincs szükségünk ezekre a vérszopókra, és aki a zsidók pártját fogja, azoknak is pusztulnia kell.
EGY IGAZI MAGYAR KERESZTÉNY.

Zor írta...

Ratio!

Nem fogok pontonként kritikát írni. Viszont az írásban elég egyoldalú a logika. A kettős mércéből adódóan. Azt írta: A zsidóság kollektív nem felelős, csak egyes zsidó személyek az általuk elkövetett bűnökért. Rendben. De a magyarság viszont ön szerint kollektív bűnös, néhány magyar bűnéért. És ezt úgy tűnik tök komolyan gondolja. Nem érez ebben semmi irracionalizmust?
De még ha tegyük fel így is van, tehát a magyarok tétlenül nézték ezért bűnösök, akkor sem logikus, hogy azok, akik még akkor nem is éltek, miért lennének azok?
Ilyen logikával azt is mondhatjuk, hogy az európai nemzetek kollektív bűnösek azért, mert közönnyel nézték, ahogy a törökök irtják a magyarokat. Vagy mert szó nélkül tűrték, hogy 56-ban a szovjetek legázolták a független szabad Magyarországot!
kiegészítés: Pontosan az ilyenekért utálják a zsidókat, még ma is. Ha pl. látványosan bejelentenék, hogy mi lemondunk erről a kárpótlási igényről, akkor mindenki elhinné, hogy a zsidóság tényleg velünk van, és együtt küzdünk a jobb világért! És nem egymást marnánk.
Amúgy nem vagyok benne biztos, hogy a Magyar Királyság jogutódja a köztársaság. Nem találtam erről egyértelmű adatot. Ha tud ilyet, linkelje be legyen kedves. Kösz

Ratio írta...

Zor!

Ld. 2-4. pontok. A zsidó származású kommunisták nem zsidó érdekeket képviseltek, és nem a zsidóság nevében cselekedtek - sőt, éppenséggel annak ellenében, annak kárára. Ezzel szemben a nyilasok a magyarság nevében, elvileg a magyar érdekeket képviselve és - ez is fontos - a magyar állam keretei között követték el rémtetteiket. Ez nagy különbség, remélem látja.

Egy szóval sem írtam kollektív bűnösségről. Aki akkor élt és hallgatott, az nyilván közvetlenül felelős - morális alapon. A kilencedik pontban is csak azt állítom: "Bár a magyar állam és egyes személyek felelősek a holokausztért, a magyarságot mint népet is terheli felelősség. Morális felelőssége abban áll, hogy felismerje: a magyar zsidóság kiirtásához a lakosság közönye is hozzájárult. Ebből a véres történelmi tapasztalatból okulva minden magyarnak törekednie kell arra, hogy kiálljon gyengébb honfitársaiért."

Tehát a magyarság, ha elég okos ahhoz, hogy tanuljon a történelmi tapasztalatokból, fel kell, hogy ismerje, hogy a kiszolgáltatottabb népcsoportok elnyomása vagy megsemmisítése (kisebbségek Trianon előtt, zsidók Horthy és Szálasi alatt)a nemzetet károsítja. Különösképpen figyelni kell erre az elvre, tekintve, hogy sok magyar kisebbségiként él szomszédos országokban, és a magyar viszony a kisebbségekhez bizony hatással van a kisebbségi státuszú magyarok életére.

Zor írta...

Ratio!

Ez mind rendben is van. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy ennyi év elteltével még mindig kártérítést, vagy bárminek is nevezzük kell fizetni a mai magyar költségvetésből a mai magyarországi (magyar) zsidóknak. Vagy ki tudja kinek megy, lehet nem is Magyarországra jut.
Sok olyan eset van a történelemben, de a mában is, ahol brutális kegyetlenséggel végeznek ki egész családokat, vagy csoportokat, de nemhogy örökké tartó kártérítést, de semmilyen szintű kártérítést nem kapnak a sértettek, vagy hozzátartozóik. Tehát vagy minden áldozat kapjon, vagy senki. Ne legyenek különbek. Ez a véleményem.

Ratio írta...

Zor!

Örülök, hogy a fentiekben egyet tudunk érteni. Örök kártérítésről nincs szó, a túlélők már mind nagyon idősek, és ha jól tudom, a 2007-ben meghatározott összeg jut csak nekik. Egyébként - nagyon helyesen - a kommunista uralom alatt politikai okból bebörtönzöttek is kapnak segélyt, úgyhogy kivételezésről sincs szó. Végül, az egyes túlélőknek a magyar állam által juttatott összeg kb. havi 30,000 forint, szerintem ezt nem lehet sajnálni tőlük, főleg hogy sokan közülük nyomorognak. A kárpótlás mindig inkább jelképes - gondoljon bele, hogy a majd' félmillió magyar zsidó vagyonának, ingatlanainak nagy részéből magyar állampolgárok (beleértve azokat, akik feladták/elvitték őket) profitáltak, majd az államosítással az állam kezébe is kerültek vagyonelemek. Ezek értékéhez képest a kárpótlás tényleg nevetségesen kis összeg.

Ratio írta...

Ajánlom ezt a cikket, ami a "szuveren.hu - A liberális demokrácia oldalai"-n jelent meg. Szerintem ön is sok mindenben egyet fog érteni a "liberális" szerzővel.

Ratio írta...

http://www.szuveren.hu/jog/igazsagtetel

Gambit írta...

@Ratio:

Ó, ha ez minden vágyad írok én neked pontonként kritikát, ne félj!

1. A Tanácsköztársaság népbiztosai egy kivételt leszámítva (Garbai Sándor) mind zsidók voltak, akárcsak az erőszakszervezetek vezetői. Tehát nem "sok zsidó vett részt" a vezetésben, hanem szinte kivétel nélkül ők vettek részt benne.
"De azoknak a zsidóknak a száma, akik ilyen szerepet vállaltak, eltörpül azoké mellett, akik nem." - A ti játékszabályaitok szerint ócska kifogás. Alkalmazná bárki közülünk hasonló mondatot a nyilasuralom védelmében, egyből nem lenne meggyőző érv, ugye!?
"A zsidók számarányukhoz mérten nagyobb szerepet vállaltak a kommunista hatalomban" valamint az azt életreellő szabadkőműves mozgalomban, melyet minimum annyi felelősség terhel az ország szétzüllesztéséért, mint a komcsikat.

2. Az lehet, hogy egységes zsidó érdek nem létezett/létezik, de mivel a hatalom annak a fundamentalista zsidó csoportnak a kezébe került, akik keresztény koponyákkal óhajtották kikövezni Budapest utcáit, s hazánkat el akarták törölni a térképről, így az ő akaratuk érvényesült. És minő érdekesség, hogy nem nagyon hallani olyan történeteket, miszerint kedves fajtestvéreiket, hittársaikat ez annyira zavarta volna (a kormányzó úr őfőméltósága bevonulása után ugyan történtek látványos elhatárolódási gesztusok, de hát ugye akkor fordult a széljárás, muszáj volt vele fordulni...).

3. Ez ebben a formában egyszerűen nem igaz.

4. Nem tudom ezt honnan szülted, de abszolút hazugság, ferdítés. Ha ért is bolsevik részről bárminemű támadás zsidó közösségeket, annak mértéke fényévekkel elmarad a keresztény magyarok ellen elkövetett rémtettek mögött (tömeges kivégzések; politikai gyilkosságok; a vallási ünnepek/körmenetek megszentségtelenítése/szétverése/szétlövetése; az egyházi személyek halálra kínzása/kivégzése... stb. - a lista még hosszan folytatható lenne).

5. Valóban? Hogy ne lenne felelős, amikor a mai napig hősökként tekint "a Tanácsköztársaság ifjú titánjaira", és mártírokat lát a kunbélákban, szamuelykben, s ellenzi az ilyen nevet viselő utcák átkeresztelését? A jelen zsidóságának attitűdje ezzel a kérdéssel kapcsolatban finoman szólva is "nem szalonképes", kezdve a Károlyi-imádattal és tetézve a gyomorforgató "az máááááás" érvrendszerrel... Igen, az más, mert azt zsidók csinálták, nekik szabad, mindenki másnak kuss...

6. "morális és történelmi felelősség terheli őket" - Terhelné, ha a mai zsidóság valóban magába szállna, és piedesztálra emelésük helyett elmarasztalná ezeket az aljadékokat. De mivel a zsidóságot jelenleg ugyanazon eszmei irányzat képviselői vezetik/reprezentálják, akik akkor, ez sosem fog bekövetkezni. (Megnézem, amikor egy volt ÁVH-s megköveti a magyarságot a Tanácsköztársaságért...)

7. No persze, mi már felelősek vagyunk, ugyebár... Sommásan, egy mondatban, ellentmondást nem tűrően, hetedíziglen. Itt bezzeg már nem számít, hogy milyenek voltak a körülmények (pl. hogy országunk német megszállás alatt állt, annak minden kényszerítő erejének kiszolgáltatva). Ejj, mi ez, ha nem kettős mérce? Amúgy ha már ide tetszik keverni a jogutódlás kérdését, akkor de jure a mai Magyarország nem lehet felelős a holokausztért, mert nem jogutódja a Magyar Királyságnak, hiszen annak történelmi alkotmányát épp a kommunisták helyezték hatályon kívül, megszüntetve ezzel a kontinuitást.

8. A nyilas bezzeg már nagyszámú volt, és sok esetben nem vonták felelősségre... Ehhez csak annyit, hogy az ötvenes években elég volt, ha valakire rámondták, hogy nyilas volt, már jött is a "jogi felelősségre-vonás"...

Gambit írta...

9. Ó, na persze, majd azokért mentünk volna a német géppuskák elé, akik ugyanilyen közönnyel nézték végig, vagy egyenesen vezényelték le a '18/'19-es vérengzéseket? Apropó, voltak akik mentek is, pl.: a nem kommunista partizánok és a brutalitások ellen fellépő katonák/civilek. (Vagy ez mind csak hazugság, és kezdhetjük el leverni a sok zsidómentő emléktábláját?) Ráadásul az se rémlik, hogy a zsidók olyan keményen ágáltak volna az elhurcolás ellen. A zsidó mágnás/orvos/ügyvéd ugyanúgy karba tett kézzel nézte végig, ahogy elhurcolják a zsidó fűszerest, mint adott esetben magyar kollégáik.
Ezért szeretem én ezt a szöveget, hogy "a magyar társadalom közönye". Amúgy mégis, mi a frászt kellett volna csinálnunk, de tényleg? Tessék, le lehet írni, te mit tettél volna, ha akkor és ott élsz, és jön a fegyveres őrjárat Grün bácsiért a szomszédba? Kommenteltél volna nekik valami nagyon 'emberijogit'? Esetleg szúrósan néztél volna rájuk a függöny mögül?
Az utolsó kijelentéseddel mindettől függetlenül egyetértek, de elég álszent kívánság ez olyasvalakitől, aki feltételezhetően azok oldalán áll, akik kézzel-lábbal igyekeznek eltüntetni a jelen magyar társadalom egyetlen önvédelemre és összefogásra alkalmas szervezetét, a Magyar Gárdát.

casablanka írta...

Mi köze van a kárpótlásnak a gyászhoz? Erről látszik, hogy a zsidókat semmi más nem érdekli csak a pénz és a vagyonszerzés. Hogy lehet az, hogy a gengszterváltás előtt erről a pénz begyüjtő, holokamu történetről alig lehetett hallani? Pedig jóformán, ha visszagondolok rá, utólag, akkor is a zsidók voltak 90% -ba hatalmon.Vagy előbb tönkre kellett privatizáni, kirabolni, az országot ahhoz, hogy követelőzni merjenek? Ezek tényleg piócák, suttyomban akaszkodtak ránk,utána
a meg szívják a vérünket, s még egy csomó hazugságot is terjesztenek rólunk a világba (Tom Lantos). Hogy lehet olyan embereket szeretni, akik moslékzabáló disznóknak hívja egységesen a magyarokat, akiknek a pénzén kitüntették őt? Aki ezek után még szereti a zsidókat az egy cimeres ökör!

Ratio írta...

Gambit!

1. Pontosítok: bár a Tanácsköztársaság legfelső vezetése túlnyomórészt zsidókból állt, az 1948-1989 közti kommunista uralom esetében nem ez volt a helyzet. Kiváltképp az 1950-es évektől, amikor sok zsidó elvtársat távolítottak el. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb magyar nem volt nyilas, ez egy legitim érv. Nem emlékszem szabadkőműves uralomra, ez már a fikció része.

2. Kun Béláék nm akarhatták eltörölni Magyarországot, akkor hol uralkodtak volna? A zsidók nagy számban voltak kereskedők, iparosok: a kommunista uralom őket sújtotta a legkeményebben. A vallásos zsidókat pedig a kommunizmus militáns ateista oldala sújtotta. A zsidók nem csak hogy tiltakoztak, de tevékenyen részt vettek Horthy hatalomra kerülésében.

3-4. Lásd 2. válasz. Ld. még, http://mek.niif.hu/04000/04093/html/szocikk/11215.htm („A diktatúra bukása...” kezdetű rész)

5. Nem tudom, honnan idézel, és hol hallottad, hogy akár egy zsidó is meg akarta volna tartani a Kun Béla vagy Szamuely utcákat. Idős helyi lakosok (minden bizonnyal nem zsidók, hiszen a vidéki zsidóságot megsemisítették) tiltakoztak, de nem ideológiai alapon:
http://hvg.hu/itthon/20111109_Fidesz_KDNP_kommunista_utcanevek

A „zsidóságnak” nincs attitűdje, legfeljebb egyes zsidóknak, de kétlem, hogy bármelyikük mártírnak tekintené a Tanácsköztársaság kommunistáit. Legalábbis én még egyetlen egy ilyennel sem találkoztam, pedig elég sok zsidót ismerek. Károlyi megítélése már vitatott, hiszen ő békés úton egy demokratikus berendezkedést hozott létre, amit Vörösterroral majd Fehérterroral bevezetett antidemokratikus rendszerek követte

6. Hol emelik őket piedesztálra? Légy szíves írj példát, mert tények nélkül ez nem megalapozott. Gyakorlatilag nincsenek kommunisták Magyarországon, zsidó kommunisták meg pláne nincsenek. Egy volt ÁVH-snak lenne másért is megkövetnie a magyarságot, azt hiszem ez nem vitás...

7. Történelmi jogutód volt, ezért fizettethettek vele a háború után kárpótlást a Szövetségesek. Természetesen számít, hogy az ország megszállás alatt állt. De nem egy országban elszabotálták a zsidók deportálását (pl. Dánia, Bulgária).

8. A legtöbb nyilas megúszta... És mint mondtam, sokan voltak akik szimpatizáltak a nyilasokkal. Ez a legaljasabb emberi reakció, belerúgni még egy utolsót a leggyengébbe. Ez is a "turáni átok," a széthúzás része. Egy egészséges ember/nemzet ilyet nem tesz. Csak remélni tudom, hogy ezeket az embereket életük végéig gyötörte a lelkiismeretük. Nézd meg pl. ezt a képet, milyen vidáman mosolyognak az emberek, ahogy a biztos halálba hajtják a zsidó családot Budapest utcáin:
http://4.bp.blogspot.com/_nCr11lVOtds/TSHHHc3emJI/AAAAAAAACdw/bMzNVDpTIwI/s1600/zsidohajtas.jpg

9. Megint összekevered a Lenin-fiúkat a teljes magyar zsidósággal. A fentiekben rámutattam, hogy ez hibás gondolatmenet. A magyar zsidók az utolsó pillanatig nem hitték el, hogy elviszik és megsemmisítik őket, csak egy maroknyi cionista szökött meg vagy állt ellen. Természetesen a zsidómentők a legnagyobb tiszteletet érdelmik, az életüket kockáztatták embertársaikért. Nem tudom, én mit tettem volna, remélem soha nem is kell megtudnom.

Én éppen azért nem tiltanám be a Magyar Gárdát, mert hiszek az emberi jogokban, úgyismint gyülekezési jog, ruházat megválasztásának joga, stb. Ha azonban olyan cselekedetet követnek el – folytatólagosan – ami törvénybe ütközik, akkor bizony meg kell fontolni a feloszlatásukat.

Ratio írta...

Casablanca: a fröcsögésed nem igazán méltó arra, hogy válaszoljak rá, de tessék. Gyászról senki nem beszélt, kárpótlásról volt szó. A holokausztról lehetett hallani a rendszerváltás előtt is, bár a szovjet uralom alatt igyekeztek elnyomni a holokauszt emlékét (mindenhol, nem csak Mo.-n). Ajánlom pl. ezt, alapmű: http://mek.niif.hu/02000/02043/html/362.html Mikor voltak 90%-ban zsidók hatalmon? Tényeket mondj, ne fröcsögj. Nézd meg a 100 leggazdagabb magyar listáját. Hány zsidót látsz? Milyen zsidó privatizálta el a vagyont? Demján zsidó? Csányi zsidó? Kertész irásától gyakorlatilag minden magyar zsidó értelmiségi elhatárolódott, nézz utána, mielőtt baromságokat irnál. Tom Lantos mit terjesztett a magyarokról? És arról tudsz, hogy kiállt az erdélyi magyarság jogaiért?

casablanka írta...

Ratio! Miért akarnak a zsidók kárpótlást? Nem azért mert" gyászolják a magyarok által "közönbösen nézett", elhurcolt zsidó honfitársaidat? Vagy miért tartanak örökös igényt, a kárpótlásra, csak úgy szeretetből? Nézz már körül a KB. és más vezető poziciók névsorába, akik számitottak és "cselekedtek" is 1948 tól az ország irányitói voltak, Péter Gábortól, Rákositól, Révaitól, Kálaitól Nyersig, Acélig,Apróig stb, stb, bezárólag. Egyébként ez a foglalkozásuk erre születtek, hogy ki dumálják magukat és lehetőleg mindig másról, mindig csak az "ország érdekében".Nem nagyon érdekelnek a zsidók, csak az zavar hogy örökké sírnak, mintha Magyarországon senki mást nem ért volna baj és fájdalom, ennyi! Nem tartanák örökké a markukat, mi is elhatárolódnánk akkor az őket" üldözöktől" ha ennyivel beérnék!Tudod én ezt a cirkuszt mind-mind átéltem, nekem se most, sem akkor nem lehetett mesélni, hogy mi volt hogy volt.

Gambit írta...

@Ratio:

Időhiány miatt most csak egy gyors kérdés: Milyen törvényeket sértett meg a Gárda (nem olyanokat kérek válaszul, amiket ellene fabrikáltak)?

Névtelen írta...

Elnézést kérek mindenkitől, ha esetleg valakit megbántanák a következő hozzászólásommal. Mind az igaz szívű zsidóktól, kik magyarnak vallják (inkább érzik) magukat, mind a "mélymagyaroktól".
Kérdésem a holokauszt kárpótlását és a magyarság kollktív bűnösségét helyeslő (többségében zsidó) emberekhez a következő lenne. Miért?
Miért volt vajon a történelemben, hogy számos pogrom irányult a zsidóság ellen?
Elnézést, de azt az indokot, hogy Isten kiválasztott népe ők, és hogy "ügyességük" révén jobban boldogultak mint a környezetükben élő egyéb népek, és ez miatti irigység szította gyűlölet vezetett a történelem folyamán számtalan zsidó üldözéshez nem fogadom el. Ez enyhén szólva is "fals" szöveg... Véleményem (szigorúan magánvéleményem) szerint, inkább az ügyeskedésük, a mások nyomorúságának kihasználása, az állandó "kiskapuk" keresése, a társadalmi felelősség aránytalan teherviselése vezetett az eddigi zsidóüldözésekhez. "Mélymagyaroknak" csak annyit. Aradi 13. Lehet gondolkodni....
Magyarnak lenni nem a szó, az ősök az élet, magyarrá csak a szív tesz és a lélek.

Somló VédPajzs Szövetség írta...

Papp-Váry Elemérné
(Sziklay Szeréna)
HITVALLÁS








Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

Somló VédPajzs Szövetség írta...

1.§ Magyarország örökké szabad.
2.§ A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez.
- A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol éljen a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek.
3.§ Ami a magyar földön, a föld alatt és a föld felett van, a Szent Korona által jelképezett egyetemes magyarság elidegeníthetetlen, örök tulajdona, amelyet csak a Szent Korona tagjai birtokolhatnak.
A birtokos jogai azonosak a tulajdonjoggal,
kivéve:
- nem semmisítheti meg a birtokot
- nem változtathatja meg a birtok rend...
4.§ Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.
5.§ Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Koronaértékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga,hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló