Megint jött egy levél, avagy a holokauszt mindenre jó

„Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A Magyarországi Cionista Szövetség és annak tagszervezetei aggodalommal figyelik azokat a lépéseket, melyeket a Palesztin Hatóság Elnöke, Mahmud Abbasz úr készül megtenni az ENSZ Közgyűlésében, valamint a világszervezet Biztonsági Tanácsa irányában. (…)


Az Egyesült Államok és több európai demokrácia, így Magyarország egyik fő szövetségese, a Német Szövetségi Köztársaság is kategorikusan kizárta az Izrael Állam megkerülésével benyújtásra kerülő palesztin igény támogatását. Izrael Állam, melynek léte a magyarországi zsidóság szempontjából történelmi okok miatt is fontos, s ahol a holokauszt borzalmai elől menekülve ennek a zsidóságnak a jelentős része otthont és biztonságot talált, a Magyar Köztársaságot baráti államnak tekinti. Az izraeli-magyar gazdasági, kulturális, és családi kötelékek közös értékét képezik a kétoldalú kapcsolatoknak. Különösen fontosnak tartjuk, hogy Magyarország megfontolt, a magyar-izraeli barátságot szem előtt tartó döntést hozzon, amikor az Izrael Államot sarokba szorító palesztin folyamodványról fog szavazni az ENSZ-ben.

Tisztelettel kérjük a Magyar Köztársaság Kormányát, hogy utasítsa el az Izrael Állam alapvető biztonságát sértő egyoldalú palesztin kezdeményezést, melynek megszavazása sértené a békeszerető európai népek, így a magyar nép érdekeit is" – áll abban a levélben, melyet a Magyarországi Cionista Szövetség küldött még szeptember végén a külügyminisztériumba. [a teljes levélért katt IDE]

Az azóta eltelt időszak diplomáciai történései, gondolom közöttük a kisebb belső fideszes botrányt kavaró Schöpflin nyilatkozattal, azonban úgy látszik, még nem győzték meg a zsidókat arról, hogy a magyar diplomácia majd teljesen csontig nyal, ezért aztán a múlt hét közepén újabb levelet intéztek a magyar közjogi méltóságokhoz és az országgyűlési képviselőkhöz. [a történetért katt a linkre]

Az újabb levelet, amit akár nyomatékos felszólításként is értelmezhetünk, a nagyobb hatás kedvéért már három zsidó-egylet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE), és a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ) jegyzi.

Az irományban, a személyre szóló megszólítás után a Jordán-partiak azt kérik, hogy a Magyar Országgyűlés képviselői, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és miniszterei, valamint az államfő, vállaljanak szolidaritást Izrael államával, és az ENSZ Közgyűlésben Magyarország utasítsa el a tárgyalásos megegyezés nélküli Palesztin állam megalakítását célzó egyoldalú javaslatot.

„Magyarországnak is érdeke, hogy a tudomány, a technika és a művészetek terén hatalmas eredményeket felmutató országgal a jövőben is a mindkét fél számára előnyös együttműködés folytatódjon. De van egy erkölcsi kötelezettsége is Magyarországnak Izraellel szemben. 1948-ban Izrael a Holokauszt romjain jött létre, hatmillió égő áldozat kellett hozzá, hogy a nemzetek közössége kétezer év után ismét elismerje a zsidó nép saját államához való jogát. A hatmillió közül minden tízedik magyar állampolgár volt, akiknek megmentéséért az akkori hivatalos Magyarország semmit nem tett. Elismerésünk azoknak a keveseknek, akik mentettek. Most itt az idő, és a lehetőség is, hogy a mai Magyarország szolidaritást vállaljon a fennmaradásáért küzdő baráti Izrael államával és az ENSZ Közgyűlésben NEM-mel szavazzon a tárgyalásos megegyezés nélküli Palesztin állam megalakítására.” [a teljes levélért katt IDE]

Azért a pofátlanság és a képmutatás, mint látszik, nem ismer határokat. Most már eljutottunk oda, hogy a zsidók kendőzetlenül, nyílt levelekben mondják meg nekünk, hogy mi ennek az országnak az érdeke és mi nem.

Nem kétséges a holokauszt mindenre jó. Mondhatnánk maga a Jolly Joker. Ha közpénzt kell lenyúlni, a nem tudom hányadik generációs túlélőknek, akkor az indok: holokauszt. Ha meg kell alázkodni, ha más népek bánatát kell siratni mindenkinek, akkor az indok: holokauszt. Ha az ENSZ-ben Izrael érdekében kell szavazni, akkor az indok: holokauszt. Mindent el lehet érni vele.

Tudod, hogy nincs igazad? Nem számít, mondd azt, hogy holokauszt, és a hazugság azonnal igazsággá változik.

Egyébként meg nekünk, a ma élő generációknak mitől lenne kötelezettségünk Izraellel szemben? Miért kéne szolidalítást vállalnunk egy terrorista országgal, aki nap, mint nap megszegi a nemzetközi jogot, aki nap, mint nap átlépi a józan ész határát? Miért kéne együttéreznünk azokkal, akik álszent módon, erkölcsi magasságokba emelkednek, miközben évek óta emberek tömegeit gyilkolásszák halomra az általuk törvénytelenül megszállt palesztin területeken?

És ha egy pillanatra eltekintünk mindentől, ha minden külső körülményt figyelmen kívül hagyunk, akkor mondja már meg valamelyik nagyon felvilágosult metélt, hogy vajon mitől lenne bármihez kevesebb joga egy palesztinnak, mint egy zsidónak? Mitől lenne kisebb joga egy önálló államra, mit az izraelieknek?

3 kommentek:

Ronin írta...

A cikk jó, egyetértek.

Herne írta...

A cikk zárókérdését akartam én is feltenni. :) Lássuk hát, mi van még itt. Magyarországi Cionista Szövetség. Tehát egy nyíltan rasszista, a zsidó felsőbbrendűséget hirdető eszme követői. Ezeknek lehet nyíltan vállalni saját nácizmusukat? Ráadásul olyan mértékben, hogy annak más országokban is hivatalos szervezetei vannak? És ha ez nem elég, ezek a szervezetek még nyomást is gyakorolnak más országok közéletére és kormányaira? Majd ha lesz Izraeli Hungarista Szövetség, akkor meggondolom, hogy figyelembe vegyem a mondandójukat.

eSzeL írta...

"akiknek megmentéséért az akkori hivatalos Magyarország semmit nem tett." A környező országokból nyilván ezért menekültek ide a sárga csillagosok. Hallották, hogy itt milyen rossz. Az is valószínű, hogy Horthy Miklóst is ezért ítélték el a nürnbergi perben.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló