A lélek üressége

Életének 98. évében meghalt Képíró Sándor, volt csendőr százados – jelentették szombaton reggel a tragikus eseményt a honi hírportálok.

Aki olvasta a hírt és valamelyest képben volt az elmúlt hónapok történéseit illetően, az azt gondolom biztosan megállt egy pillanatra és felidőződött benne az egész Képíró-ügy tarthatatlansága és gazembersége.

Mindannyian tudjuk, talán még azok is, akik alapvetően nem szimpatizáltak az idős csendőr századossal, hogy az ellene indított per egy aljas színjáték volt. Egy teljes képtelenség, igazságtalan és bizonyíthatatlan váddal, amelynek már az első pillantásra is jól láthatóan két célja volt. Egyrészt alátámasztani a létjogosultságot, valamivel bizonyítani azt, hogy szükség van az Efraim Zuroff vezette intézményre, és ezzel persze azokra a pénzekre, amelyeket az elkötelezett, harcos antifasisztától emiatt le lehet gombolni. Másrészt pedig az eset kapcsán ismét gátlástalanul lehetett gyalázni és kioktatni Magyarországot, tovább lehetett tömni a nagy holokauszt-mesével a magyar fejeket.

Mára azonban már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Zuroff és társai ebben az ügyben vereséget szenvedtek. A magyar bíróság a gátlástalan cionista nyomulás ellenére is felmentette a vádak alól a volt csendőr századost, a magyar közvélemény jelentős része pedig felismerte az álszent képmutatást és kimondva-kimondatlanul, de kiállt Képíró Sándor mellett.

Az ember most azt gondolná, hogy az aljas módon meghurcolt idős ember halála talán elhallgattatja a gyalázkodókat, hogy azok legalább a gyász napjaiban visszavesznek egy kicsit a gyűlöletből. De nem. Az ilyen Zuroff-féléknek nem számít semmi sem. Ezek átgázolnak mindenen, át a józan észen, az emberségen, a tisztességen.

„A lehető legrosszabb hírek jönnek Magyarországról” – kezdi a sabbat lejárta után azonnal halálhír kommentálását Facebook-oldalán Zuroff, majd így folytatja: „Képíró halála megfosztott minket attól az esélytől, hogy a fellebbezés nyomán a magyar bíróság - most, amikor Magyarország demokrácia - újra megállapítsa a volt csendőr százados bűnösségét.”

Aztán vasárnap reggel megjelenik a hivatalos közlemény is: „ A Simon Wiesenthal Központ (SWC) mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. A fellebbezések nyomán a másodfokú tárgyalás néhány héten belül megtörtént volna, ahol a fellebbviteli bíróság valószínűleg érvénytelenítette volna a felmentést. Így a Központ mélyen csalódott amiatt, hogy Képíró elítélését és megbüntetését megakadályozta a halála.”
[az SWC eredeti közleményéért katt a linkre]


Azt hiszem erre nehéz bármit is mondani. Ez már az a mélység, ahová már nem szabad, ahová már nem érdemes követni őket.

„A lélek üressége,
A mérce kettőssége,
Egy bosszúálló isten
Torzult tükörképe
E szorgos nép, ha perbe fog,
Téged elevenen tűzre dob,
A harag réme, a béke vége,
Tombol a bosszú népe.”


Tombol a bosszú népe…

7 kommentek:

casablanka írta...

Nem Kell nagyon"csalódniuk"nem sokára ők is mennek Képiró Úr után.. Odaát majd a Legfőbb Szellem eldönti, mit érdemelnek Wiesenthal-ék és mit Képiró Úr.Egyébként úgy döntöttem, ha mégegyszer egy magyart- gyalázó irás megjelenik egy magyarországon élő, piszkálódó, a magyarkenyeret zabáló senkiházitól, rögtön behelyettesitem magamban, ha lehetséges be irom valamelyi oldalra az illető fjatáját és megnevezem "genetikáját" is. Ne pusztitsa itt feleslegesen a kenyeret.NEM VAGYOK RASSZISTA SEM ANTISZEMITA !

Névtelen írta...

Ezzek a férgek megkeseritették egy öreg ember útolsó napjait.És erre még büszkék is.Falvainak meg lidérces álmaiban jelenjen meg az öregember arca,addig amig őt is birája elé szólitják.

haary plotter írta...

Drága Sanyi bácsi! A kirakatper idején gondolatban többször is megöleltem magát. Az Ügyvéd úr hosszú védőbeszéde alatt nagyon izgultam, hogy legyen testi és lelki ereje, hogy sikerüljön neki pontosan leírni és lemosni azt a sok mocskot, amelyet Magára zúdított a Bosszú népe. Az az Ügyvéd úr, aki a nagy nyugdíjakon köztünk él(ősköd)ő, elég jó erőben levő, kommunista gyilkosokat akarta elszámoltatni. Gondolhatja-e a Habzószájú bunkó, hogy Zétényi úr elvállalta volna Sanyi bácsi védelmét, ha nem lett volna meggyőződve az ártatlanságáról?
Eljött Argentínából szeretett hazájába, mert tiszta volt a lelkiismerete, s mert már nagyon gyötörte idős testét a honvágy, mert titokban hívogatta az Anyaföld...
A világháború előtt és alatt pedig "Hitler úr" egyre csak kapta EZektől a hajlongó leveleket, hogy csináljon majd nekik hazát Argentínában, Madagaszkáron, netán az Urál mellett, a szovjetek legyőzése után; na erről aztán vannak bőven egyértelmű dokumentumok a német levéltárakban, hát nem irónikusan abszurd néha ez a világ, Sanyi bácsi?
Nyugodjon békében, Isten áldja!

eSzeL írta...

A bosszú népe leginkább azért áll bosszút, ha nincs miért bosszút állnia!

a szontyi írta...

falvai ügyész egy erkölcsi hulla és egy jogi nulla. A tükörbe, ha belenéz remélem Képíró százados úr fiatalkori képe mosolyog rá és emlékezteti a zügyész "urat" arra, amilyenné kellett volna válnia és amilyen már nem lesz soha.

Herne írta...

Akkor fog nagyot nézni a bosszú népe, amikor a bosszulgatásaikat megelégelve a világ összes népei a bosszú népeivé válnak - ellenük. Úgy legyen!

Házikígyó írta...

Igen,ez a lényeg: ilyen a bosszú népe.
Az üldöző központjuk sem adhat mást, mint ami a lényegük.
Hányok tőlük.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló