Elhozták a magyar dalt

A székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia együttese, nyugat-európai turnéja egyik állomásaként, 2011. szeptember 17-én, szombaton este 20 órai kezdettel a müncheni Szent Margit plébániatemplomban adott egy gyönyörű koncertet a szentmise után.

A helyi rossz nyelvek szerint München legrandább barokk-templomában, amely egyébként nem is barokk, hanem 1913-ban épült neobarokk stílusban. Az akusztikája viszont remek, amelyben kitűnően érvényesült a tőlük megszokott harsogó, zengő tónus. A templom belső tere gyönyörű és óriási, amit ezeknek a gyerekeknek a lényükkel és hangjukkal sikerült betölteniük. Budapesti, győri és mühldorfi fellépéseik után érkeztek Münchenbe, ahonnan egy - itteni magyar családoknál töltött - éjszaka után Brüsszelbe utaztak tovább. Ott három fellépést is tartanak, közülük az egyiket az Európai Parlamentben. Majd Bécs és Pozsony zárja le a koncertkörutat. A sűrű program és a megerőltető utazás ellenére sem volt nyoma se rajtuk a fáradtságnak! Ellenkezőleg: tele voltak lelkesedéssel.

A templomban szép számmal foglaltak helyet a zeneszerető emberek. Sok magyar is összegyűlt. Ha még azt is hozzá számítjuk, hogy aznap volt az Oktoberfest nyitó napja, ráadásul a templom közvetlen közelében, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy nagy sikere volt a Filinek!

Magyar nép- és műdalok, egyházi énekek mellett német szerzők dalait is énekelték eredeti nyelven. A dalokat többször is pantomimszerű elemek beépítésével tették még élőbbé és szórakoztatóbbá. Az Összegyűltek az izsapi lányok kezdetű népdal hallgatása közben a kórussal együtt szívből meggyászoltuk a zsíros gombócot, ami nagy fáradsággal az utolsó maradékokból készült és amit a bíró kutyája minderre való tekintet nélkül jó étvággyal felfalt. Ugye, milyen ismerős ez az élethelyzet?

Egész idő alatt világosan látható és érezhető volt a zenekar, a kórus és vezetőjük, Haáz Sándor folyamatos együttműködése, a karvezető "gyerekei" iránti bennsőséges viszonya. A tőlük megszokott eleven és temperamentumos előadásmód a Klapka indulóban teljesedett ki igazán. E dal előadása közben apró zászlócskákat lengettek, rajta az együttes logójával.

A műsor nagyon felemelő módon ért véget, hiszen velük együtt elénekelhettük a Szózatot, a magyar és a székely Himnuszt is. Végül a közönség állva tapsolt, miközben a kis zenészek kivonultak a teremből. Távozásuk közben szétosztották zászlócskáikat a közönség között.

Ezek a gyerekek valóban szép estét nyújtottak nekünk értékes és érdekes előadásukkal. Köszönjük nekik! Abban is biztos vagyok, hogy sokukat a világ még számos más zenei színpadán is viszontláthatjuk a jövőben, ha már kiöregszenek ebből az együttesből.

Aki közelebbről szeretne betekinteni a munkájukba, a www.fili.ro, vagy a www.gyermekfilharmonia.hu honlapokon alapos, bőségesen illusztrált tájékoztatást talál róluk. Érdemes megismerkedni velük, egészen sajátos zenei élményben lesz része annak, aki ezt teszi.



0 kommentek:

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló