Ti sem vagytok nagyon normálisak

Úgy látszik a nagy júliusi kánikula nem csak a honi politikusok agyát zavarta meg kissé, mert ahogy alább majd látszik, egy kis idiotizmusért, az osztrákoknak sem kell nagyon messze menni.

Ők most ugyanis a nagy polkorrektségben ismét kitalálták, hogy nem a jó a himnuszuk, mert az kirekesztő és legfőképp nem felel meg a mai felvilágosult világ elvárásainak.

Ezért aztán annak szövegén változásokat kell eszközölni, mert az mégis csak tarthatatlan, hogy a jelenlegi versben csak Ausztria „nagy fiai” szerepelnek. A ”nagy leányok” pedig nincsenek sehol.

És ez gond. Méghozzá sürgősen megoldandó.

A teljes történethez hozzátartozik még, hogy a himnusz-kérdés Ausztriában már előjött egyszer a kilencvenes évek elején, amikor osztrák liberáltak kitalálták, hogy a most is említett ok miatt változtatni kellene a szövegen, de a felvetés abszurditása miatt akkor nem tudták megnyerni az ügy mellé a többi pártot és így hamvában halt a felvetés.

Azonban manapság már más idők járnak. Most már van helye és támogatottsága is az ügynek, de hogy mennyit változott a világ azóta azt jól mutatja, hogy a kérdést most már nem csak a liberáltak, hanem a magát jobboldali-kereszténynek nevező Osztrák Néppárt (ÖVP), a szociáldemokrata SPÖ és a radikálisnak mondott Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) is felkarolta.

A szándékot természetesen tett is követte és a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapján Maria Rauch-Kallat, az ÖVP volt nőügyi minisztere a törvényhozás elé terjesztette a javaslatot. Nem kétséges, ez a méltán súlyos ügy nem tűrhetett halasztást és azonnali megoldást kívánt.

A szöveg korrekciójának pontos módja egyelőre még nincs tisztázva, de a megoldás valószínűleg az lesz, hogy a ”Nagy leányoknak” helyet szorítanak a „Nagy fiaid hazája” verssorban.

Hegyek országa, ország a folyam mentén,
A mezők országa, a templomok országa,
A jövőbe mutató kalapács országa!
Nagy fiaid hazája vagy,
Népednek tehetsége van a szép iránt,
Híres Ausztria,
Híres Ausztria!

Kicsit ugyan ugrik így a ritmus, de ez nem érdekes, majd belehadarják a népek. Ez már tényleg nem lehet gond, mert a nemek közti esélyegyenlőség” biztosítása a mai világban egyszerűen elengedhetetlen. Ráadásul erre a megoldásra van is már precedens, mivel a himnusz szövegének nem hivatalos átírása tavaly már megtörtént akkor, amikor az oktatási minisztérium egy közoktatást népszerűsítő reklámfilmjében szerepeltette a "nagy leányai" szavakkal kiegészített, popzenei stílusra hangszerelt változatot.

Nem akarok elkalandozni a témától, de azért mondjuk az érdekelne, hogy egy nemzet himnuszából vajon miért kell popzenei változatot is csinálni, és a himnusz ilyen formában, vagy akármilyen előadásmódban egyátalán mit keres egy reklámfilmben? Arról már nem is beszélve, hogy az eredeti szöveget egy nő, Paula von Preradovic írta, akinek biztosan nem volt szándéka saját nemét kirekesztetni Ausztria polgárai közül.

De ne ragadjunk le ennél, mert a tavalyi történetnek azért volt folytatása. Nem is kicsit tanulságos. A kormányzat munkatársai ugyanis a szöveg módosításához nem kérték ki a szerző örökösének engedélyét, aki azt hiszem jogos felháborodásában beperelte a minisztériumot. A gyanútlan szemlélődő gondolom, most azt várná az ügy végeként, hogy az igazságszolgáltatás helyt adott a panasznak és elmarasztalta a jogsértőket.

De nem. A bíróság ugyanis végzésében megállapította, hogy a „korszellemhez igazodó, a célközönséghez szóló” változat nem tekinthető az eredeti szöveg „megcsonkításának” és ezért az nem sértette a szerzői jogokat, ráadásul a reklámfilm nem kereskedelmi, hanem társadalmi célokat szolgált…

Szép történet kétségtelen.

És ahogy a világ halad, ezzel még szinte biztosan nincs vége a korszellemhez való igazításnak. Nagy valószínűséggel kell majd még dolgozni a szövegen, hisz most meg a transzneműek nincsenek nevesítve benne. Ami ismét súlyos gond. Sőt, a vers a módosítás után férfiakról és nőkről beszél majd, ami a gender-felvilágosultak szerint megengedhetetlen tévedés.

Húúú. Lesz itt még munka elég…

1 kommentek:

cila57 írta...

Pedig a labancok többet köszönhetnek honleányaiknak. Ismerjük a mondást: Te csak házasodj Ausztria!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló