Csíksomlyó 2011

2011. június 11-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezték meg a hagyományos csíksomlyói búcsút, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben.

Évről évre több százezren gyűlnek össze a legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyen. A pünkösd előtti szombaton a nagymisét annak a széles hágónak a gyepén tartják, amely a templom feletti, Jézus hegyének is mondott Kis-Somlyó és az azon túl emelkedő 1035 méter magas Nagy-Somlyó erdős hegye közé mélyed be.



[Csíksomlyó 1934]


Máriát dicsőítő énekszóval, körmenettel érkeznek a hívők, először mindig a gyergyóalfalusi "keresztalja", azaz búcsús közösség, majd csatlakoznak hozzájuk a máshonnan érkezők, így lesz a menet fokozatosan több kilométer hosszú. A kegytemplom után a kettévált menet egyik ága Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányában megy fel a hegyre. Amikor a menet középpontjában, a körmenetet vezető főpapság előtt hordozott labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép) a Kissomlyó hegyen lévő Salvator kápolna elé ér, eléneklik az "Egészen szép vagy Mária" éneket.

A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét és megkezdődik a mise. Az idei búcsú mottója "Mária által Jézushoz", a szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök volt. Csodálatos volt látni, ahogyan a keresztalják egymást követve, énekelve beérkeznek a nyeregbe.

A világ minden részéről érkeztek magyarok erre a szent ünnepre. Jó volt látni a magyar hagyomány őrzőit, a székely ruhás fiatalok szemeinek csillogását. Ez a rendezvény nem önmagában a vallásról, de legalább annyira a magyarságról is szól.



[Csíksomlyó 2011]


Mit jelent magyarnak lenni?

Nekünk, akik a saját hazánkban Magyarországon, természetes módon éljük meg magyarságunkat, illetve mindazon testvéreink számára, akik idegenben, bár a saját szülőföldjükön kell, hogy megéljék, milyen magyarnak lenni. Talán ezzel is úgy állunk, mint az egészséggel. Csak akkor válik felbecsülhetetlen értékké, amikor elveszítjük azt.

Keressük meg gyökereinket, s abban megerősödve képesek leszünk befogadni a világot, anélkül, hogy az megváltoztatna minket.



patita
2011. június 15.

0 kommentek:

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló