Tűzszünet

Szent Flórián napja, május 4-e egy római katonatiszt vértanú emlékét őrzi. Flórián napját a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, hiszen az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.

A magyar kormány folyamatosan, évek óta a tűzoltók jogainak csorbítását hajtja végre. Gondoljunk csak bele, hogy micsoda felelősségteljes hivatás a tűzoltóság. Ők azok, akik életük kockáztatásával mennek oda, ahonnan mindenki menekül csak azért, hogy számukra ismeretlenek életét és lakóhelyét megmentsék.

Számtalan alkotmányos jogról kell lemondaniuk, és vállalniuk kell rengeteg kötöttséget, lojálisnak kell lenniük a mindenkori kormányokhoz. Ezért havi átlag 90 ezer forint a fizetségük. Az utolsó megmaradt jogukat, egy kedvezményes nyugállományba vonulási lehetőséget - amelyet eddig törvény garantált - most elvonják tőlük. Ötven év felett sem fizikailag sem szellemileg nem alkalmas egy ember ilyen munka végzésére, hiszen rendkívüli erőnlét szükséges ezen feladatokhoz.

Orbán Viktor 2009-ben még azt mondta: „Amennyiben elnyerjük a választók bizalmát jövőre, a következő polgári kormány biztosítani fogja a tűzoltóság működéséhez szükséges feltételeket és a tűzoltók megbecsülését.”

Ezzel szemben most a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete hiába próbált meg tárgyalni a kormánnyal, azok hihetetlen arroganciával viseltetnek irántuk. Nem csoda hát, hogy utolsó demokratikus jogukkal és esélyükkel élve tüntetéssorozatot szerveztek.

A kormány megtiltotta számukra, hogy a saját egyenruhájukban álljanak ki. Csak nem félnek a társadalom szolidaritásától, és a tűzoltók egységétől?

A dolgozók egy részét, akik egyenruhában vagy bevetési ruhában mentek ki tüntetni, fegyelmi eljárás alá vonták. Az ombudsman az eddigi tüntetésüket vizsgálja, főképpen azt, hogy megpróbálták-e megakadályozni, hogy a tűzoltók bevetési öltözetet viseljenek. A tűzoltók szekrényeit több helyen feltörték, átvizsgálták, hogy a saját szolgálati ruhájukat vitték-e el.

Mindezen körülmények ellenére, vállalva a szankciókat, tovább folytatják a harcot. „Demonstráció a hivatásunk védelmében” címmel hirdették meg május 6- i autós-, és gyalogos demonstrációjukat, fáklyás felvonulásukat, élőláncukat, melyre minden tűzoltót, mentőst, rendvédelmi dolgozót, és szimpatizánst várnak.
[nagyításért katt a fotóra]

A kormány parancsainak ellenszegülve egyenruhában fognak megjelenni, csak éppen nem a sajátjukban. Ezért használatlan bevetési ruhákat, sisakokat, csizmákat gyűjtenek, melyeket szükség szerint vissza is szolgáltatnak.

Példát mutatnak mindenki számára: a küzdelmet nem adják fel, nem hátrálnak meg.

5 kommentek:

Rose írta...

http://www.youtube.com/watch?v=YDUL1aEzufQ&feature=player_embedded

Herne írta...

OV annyira szeret pofozkodni. Egyszer szívesen adnék neki egy olyan igazi parasztlengőst visszakézből. Van egy olyan gyanúm, hogy négyszemközt nem lenne olyan nagy szája.
Aztán rágyújtanám az épületet, és 65 éves tűzoltókat küldenék a kimentésére.
Jól ismerem ezt a típust, amelyiknek a biztonságos távolból nagy a pofája. Zokogva, maga alá hugyozva-szarva, megtörten írná alá a törvénymódosítás visszavonását, ha megszűnne a burok körülötte, és előállna a helyzet, amit felvázoltam, azaz mindne pofonja visszaszállna rá.
Minden elismerésem a tűzoltóké. Az utolsó egyenruhás szervezet Magyarországon, akiket nem darált be a rendszer. Hogy' is darálhatta volna be őket, ha az ő munkájukat nem lehet elsumákolni, elmismásolni, szőnyeg alá söpörni? Ők nem mondhatják azt, hogy nem mennek ki az égő cigányputrihoz, mert félnek a cigányoktól, meg amúgyis fényezni kell a statisztikát. Aki tűzoltónak áll, az valóban bátor. Tűzoltónak nem lehet csak az egyenruha miatt elmenni. Ott bizony tenni is kell, szolgálni, életet kockáztatni, bármilyen körülmények között.
Azok, akik a tomboló tűzzel néznek szembe nap mint nap, nem beszari emberek. Rájuk egy ilyen OV-féle kormány nem tud ráijeszteni.

Radulovic Zsuzsa írta...

http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/127613

chabbix írta...

A tüntetés napján Pintér-maffiózó parancsba adta, hogy az összes szolgálatvezető köteles a laktanyákban tartózkodni, megparancsolta, hogy valamennyi tűzoltó öltözőszekrényét (ami elvileg ugy-e a magánszférához tartozik) törjék fel s írják össze azoknak a neveit, akiknek a ruhája nincs a szekrényben!
Pingényi Sáter és Gyurbán Vifenc! Mit képzeltek ti magatokról?! Meddig süllyedtek még? Addig szórakoztok, míg kihúzzátok a gyufát! Aztán cseszhetitek az elszállt kétharmadotokat!

Névtelen írta...

Sintér ! Hagydd békén a tüzoltókat, mert még éghet a te házad is !

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló